Orvosi Hetilap, 1871. június (15. évfolyam, 23-26. szám)
1871-06-11 / 24. szám
Meg kell itt jegyeznünk, hogy huszámhiányt, mint az illető idegek működésének csökkenése, vagy teljes megszűnésétől származót, a mint ilyent Sims az ő ivarszervi edénymozgató idegeik renyheségénél vagy zsongtalanságánál előfordulni állít, el nem ismerhetünk ; minthogy ez a legújabb élettani búvárlatoknak nem felel meg. Mert hiszen ezen idegek kettémetszése, tehát működésük teljes megszüntetése, s legalább részben e működés csökkentése is a nevezett idegek renyheségénél az edényizmok elernyedését, az érerek kitágulását és fokozott vértolulást okoz az illető szervekhez, minélfogva inkább egygyel több mozzanatot szolgáltat a peteképzés előmozdítására. Az ivarszervi edénymozgató idegek renyhesége tehát a hószámhiánynak oka nem lehet, s ha mégis az ivarszervi edénymozgató idegek nevezett fokozott izgatottságán kívül az idegek kórosan csökkentett érzékenysége is, vagy legalább e nembeli hószámhiánynak még egy más okát, mint a többször említett idegek izgatottságát feltenni akarjuk, mire különben a betegágynál való észlelés konszerít, úgy fel kell tennünk, hogy a petefészkek tenyészidegei, mint sok más tenyészéleti ideg, valószínűleg gerinczagyi rostojkát is tartalmaznak, s hogy általában az agyi és gerinczagyi rendszerrel is összeköttetésben állanak, ekként pedig az idegérzékenység netalánt csökkenése a renyheség, az illető idegek ezen részletének tulajdonítandó. Vagy pedig izgatottsági állapot van jelen, de nem az ivarszervi idegekben magukban, hanem az edénymozgató idegek központjában, vagy pedig az agykocsányokban, melyek izgatása Budge szerint az összes ütéri rendszer szűkülését vonja maga után, s így az agy befolyását az edénymozgató idegekre bizonyítja,a) mely izgatottsági állapot ismét mint a hószámhiány oka tekintendő. Véleményünk szerint azonban, mely e tekintetben betegeken tett szabatos észleleteken alapul,a hószámhiány rendetlen idegműködés folytán van jelen, ezen idegműködési zavar mindig kórosan fokozott érzékenységi állapotban, nem pedig az idegek renyheségében rejlik, csakhogy az egyik esetben az ivarszervi idegek maguk vannak ezen kóros ingerlékenységben, s ez okozza az illető szervek üzereinek szűkülését, a másikban pedig a kóros állapot az edénymozgató idegek központjában székel, vagy magában az agyban, s ennek következtében általános ütéri szűkülés áll be. Egy, e másik osztályhoz tartozó esetet alkalmunk volt 1867-ben észlelni, s a mennyiben a tárgynak, melyről itt szó van, felvilágosítására szolgálhat, ezen esetet is, jólehet csak röviden, felemlítendjük. 19 éves, erős, egészséges, jó kinézésű, szolgáló leány, ki a majdnem folytontartó fejfájást kivéve, semmiről se panaszkodott, s akin, nem tekintve a bárgyúsággal határos ostobaságot, semmiféle bántalomnak legkisebb jelét se lehetett észrevenni, már 3 ízben havadzott ugyan, még pedig 16 éves korában 2 ízben, rendes időközökben, s azután félév múlva egyszer, majd pedig 2 évig nem, amiért ekkor kezelésemet kérte, amely esetben azonban mindenféle hajtószerek — emmenagoga — használata, ezek közt a méhkutasznak nyolcz napon át mindennap, s a villámáramnak 14 napig az Althaus-féle mód szerinti alkalmazása semmi czélhoz se vezetett, — ezen idő után a beteg többé nem jelenvén meg, a kezelés félbeszakíttatott, — s a hol a jelenlevő, már említett bárgyúság azon gyanúra szolgáltatott okot, miszerint az idegrendszer központjában, az agyban működési zavar van jelen, mely talán az agyban székelő dag, vagy az agygyomrácsokban jelenlevő nagyobb mennyiségű savógyülem által okozott nyomás következménye lehetett, amely nyomás pedig az edénymozgató idegek központjának izgatását idézheti elő. Más módon legalább nehéz volna ezen eset megfejtését, illetőleg ezen huszámhiány okát megtalálni, mert az ivarszervek, mint a vizsgálatból kiderült, tökéletesen épek, s a beteg általános állapota egészen jó volt; vérhiányról, görvély- vagy gümőkórról szó sem lehetett, s zsírkórság sem volt jelen, melynek a létező hószámhiányt tulajdonítani lehetett volna, úgy hogy nem is marad más mód a magyarázatra, mint feltenni, hogy az edénymozgató idegek központjának izgatottsági állapota, melynek kiindulási pontja ez esetben magában az agyban rejlett, a petefészkekhez általa okozott vérfolyási hiánynál fogva idézte elő a hószámhiányt. Ezen elmélkedéseknek megvan nemcsak elméleti, de gyakorlati oldaluk is. Mert hasonló esetben, kiindulva épen ezen elmélkedésekből, nem alkalmaznánk ismét izgató szereket, mint a méhkutaszt, villámáramot, sat., hanem inkább csilapító szereket, langyos fürdőket, bódító szereket, s így tovább. (Folytatása következik). Billroth korodáján szerzett sebészeti tapasztalatok. Közli Janny Gyula Jr. Kissé nehéz feladat egy félév tapasztalatait néhány czikk szűk keretébe szorítani, s ha ezt tenni megkísértem, sajnálkozva kell elhallgatnom azt, mi egészben véve a legérdekesebb.— Billroth előadásait értem , mert Billroth-nak értéke nem abban áll, hogy benne a jeles, merész, higadt, műtőben megtaláljuk egyszersmind az egyetemes képzettségű tudóst, kiteremtő erővel maga is fáradhatlanul dolgozik a tudomány továbbfejlesztésén, hanem azon majd páratlan tulajdonában fekszik, hogy gondolatmenetével hallgatóiban egészen új szellemvilágot képes felkelteni. Mi e közlemény alakját illeti, itt azon eljárást követem, melyet átnézetileg a legjobbnak véltem. A kimutatás azonban csak négy hónapról szól, mert tekintettel kívántam lenni a kórlefolyásra is. A felhozott esetek száma ugyan sokkal csekélyebb, semhogy abból statistiai következtetéseket kivonni, vagy azt különféle, elvben egymástól talán egészen eltérő gyógyeljárások, vagy az általuk elért eredmények összehasonlítási anyagául felhasználni lehetne, de annyiban mégis elégségeseknek tartom azokat, hogy világot vessenek a betegforgalom, kórlefolyás és a kórodán jelenleg követni szokott gyógyeljárásokra. A járóbetegek és azok, kik továbbra is kezelés alatt maradtak, ha a kimenet még kétséges volt, továbbá, kik félreértésből kerültek a kórodára, s innét más osztályokra helyeztettek át, valamint oly dolgok, melyekről már ismételve volt szó e lapok hasábjain, hallgatással mellőzvék, s csakis azon esetek fognak kimerítőbben közöltetni, hol azt a tárgy érdeke megkívánta. A jegyzőkönyvi kimutatás szerint 1870. évi October elejétől 1871. évi február 14-ig 236 beteg vétetett fel. Meggyógyult 107, javult 42, gyógyulatlan elbocsáttatott 25, meghalt 28, továbbra is kezelés alatt maradt 34. I. Koponya. 1) Sebzések: L. Gr., 26 éves, süketnéma, nehézkóros roham alkalmával támadt jelentékeny zúzás a fejen, fül- és orrvérzéssel. Gyógyulás. S. F., 25 éves, kis szakított seb a fejen. Javult állapotban megszökött. F. J., 89 éves, több nagyobb szakított seb kismérvű agy- rázkódással. Gyógyulás egyszerű sebkezelés mellett. *) A pirulás és elhalaványodás lelki ingerek következtében szinte bizonyítja ezt