Orvosi Hetilap, 1872. november (16. évfolyam, 44-47. szám)

1872-11-03 / 44. szám

751 szívizom zsíros elfajulása mellett észlelhető. Annyi bizonyos, hogy a szívizom tápláltsági zavarán és zsíros elfajulásán kí­vül még egyéb valami is szükséges, mi ezen rohamot elő­idézze, miután számtalan szívzsírosodásra akadunk, hol az em­lített zsábának nyoma sem volt jelen. A roham rögtöni fel­lépte, annak belterjessége, a fájdalom sajátlagos természete, a gyorsaság, melylyel az megszűn, a szabad időközökbeni tö­kéletes jóllét, mindmegannyi körülmények, melyek a baj ide­ges eredete mellett szoknak. Mindazon idegek,a­­melyek a szívvel közelebbi vagy távolabbi viszonyban állanak, kiindu­lási pontját képezhetik a rohamok létrejöttének. A szerzők majd egyik, majd másik ideg mellett törtek lándzsát, a­nél­kül, hogy végmegállapodásra jutottak volna. A fő nehézség abban rejlett, hogy a szívidegzsába egyes tüneteit nem voltak képesek az említett idegek élettani működéséből kimagya­rázni, miután ez csak a legújabb idő vívmánya. Heberden és Latham a rohamot szívgörcsnek tartották.Trousseau a szívidegek zsábájának, Ramberg és Friedrich a szívfonat túlérzékenységének, Bamber­ger túlérzékenységgel párosult túlmozgékonyságnak, Dusch pedig túlérzékenységből eredt szívgörcsnek tekintette. Ez utóbbiakhoz csatlakozik Eulenburg és a bécsi Rosenthal is. Az egyes idegek meghatározása azonban, melyeknek mű­ködési zavara a kóros tünetcsoportot előidézi, igen nehéz, miután a szívhez futó idegek oly sokszoros közlekedésben ál­lanak egymással és oly különböző idegrendszerekből erednek, hogy eltekintve a bonci viszonyok zavart voltától, az élettan jelen állása szerint, csak megközelítőleg lehet a kóros tüne­tek tömkelegét egyik vagy másik szívideg működési zavarára visszavinni, vagy abból kimagyarázni. Az utóbbi évtizedek alatt több szorgalmas kutatásra akadunk, melyekben a szív­beidegzés nehéz kérdése tárgyaltatik; főleg az együttérz ideg és a vérnyomás befolyását a szívműködésre igyekezték felde­ríteni (Goltz, Vagus und Herz, Virchow’s Arch. XXVI. Bd. S. 1833, Landeis die directe Herzreizung. Heine Über die organische Ursache der Herzbewegung. Müller’s Archiv. Bernstein Herzstillstand durch Sympathicusrei­­zung. Centralblatt f. med. Wissensch. 1863. 52, S. 817.). A kísérletek azonban oly számos és részben ellenmondó ada­tok halmazára vezettek, melyeknél lehetetlen rendszeres egy­öntetűséget keresni, s így tökéletesen egyetértek Eulen­­burg­gal midőn azt mondja : „hogy a szívidegzsába homá­lyos és sokoldalú tüneteinek magyarázatánál nem lehet egy bizonyos szívidegrendszert kiindulási góczal tekinteni, hanem a tünetcsoportot élettani úton igyekezzünk szétbontani vagyis kísérleti módon kimutatni, váljon miként lehetnek az egyes szívidegrendszerek a rohamoknál részesítve.“ Megvallom, alig akadtam a kísérleti élettan és kór­tan terén bonyolultabb kérdésre, mint épen ez. A jelenkor leg­gyakorlottabb búvárai sajnálattal vallják be hosszas kutatá­saik sikertelen voltát vagy csak részletes eredményét. Az összes kísérleti eredmények és saját kutatásaim alapján igyekszem tehát az egyes kórtünetek magyarázatát megkísér­teni, s a­mennyire lehet élettani képet nyújtani azon kórnak, mely lényegében a szívideghálózatnak eddig még meg nem oldott titkát foglalja magában. (Folytatása következik). *) Főleg a bolygó- és együttérz idegek. 752 Veseköri láb okozta tályog, — hashártya átfúródása után má­sodlagos hash­ártyaláb, — hasbeli genygyü­lem, — halál. Kaczánder Áron tudortól Miskolczon. (Vége). A gyógyeljárásban tervemet a kórfolyam gyors előhaladása meghiúsította, mert a mint annak további lefolyásának rajza elő fogja tüntetni, a sebészet azon törvényét, végre nem hajthattam, hogy a genygyülemnek szabad kifolyást szükségképen teremteni kell oly részekben, melyekben sülyedéstől vagy nemesebb szer­veknek az általi bántalmazásától, vagy veszélyt előidézhető ron­csolástól, átfúródástól, s ez által valamely üregbe történhető átszi­­várgástól tarthatni. Első látogatásomkor a fájdalmas bal vesetájra lágyító pépet, s nem annyira a székrekedés megszüntetésére, mint kórisméi tekintetből csőrét rendeltem. Febr. 21-kén reggel a beteg dicsérte állapotát, nyugodtab­­ban pihent, kevesebb fájdalmat érzett, s hasfeszültsége a bő­szé­kelés után engedett, de a bal vesetájoni domborúságnak emelkedése — bár ez csak kis mérvben volt észlelhető — véleményemben még jobban megerősített. Környezetének, s a betegnek kije­lentettem, hogy febr. 23-kan a jelzett helyen mélységre egye­lőre meg nem határozható nyílási teendek az ott levő genygyü­­lem kiürítése végett. A lágyító pépnek szigorú alkalmazását, s belsőleg kinált rhebarbarával adagoltam. Febr. 22-én este a beteghez sürgősen hívatván, tervem ki­vitelét és a beteg valószínű megmentetését meghiúsító kórtüneti csoportot szemléltem : nagyfokú láz, hasa puffadt, feszült, vize­lési nehézség, mely mindeddig fájdalmatlanul üríttetett, s a feszült alhasi táj leginkább a fanív felett oly élesen fáj, hogy alig érint­hető, továbbá émelygés, székelési tunyaság; az alhasi fájdalom — bár kevésbé — a has egész bal részében elterjedve találtatott; szájszárazság, nagymérvű nyugtalanság, s ami feltűnő tünet volt: a c­ombcsont egészen kinyújthatóvá vált, a vese­tájoni emelkedés lelapult, a beteg egyoldalon is fekhetett, s a hasüregben hullámzás volt felfe­dezhető. E tünetek minéműségét taglalván, azt kellett kö­vetkeztetnem, hogy az eredeti lobgóczban kórismézett genygyülem a fali hashártyán történt átfúródás következtében a hasüregbe átszivárgott, mely bántalom okozta folyamat hashártyalábot idé­zett elő, s innen magyarázhatni, hogy az emelkedés kevésbé volt látható; a beteg a szenvedő oldalon is tudott feküdni, s czomb­­csontját kinyújthatta, mert a bántalmazás eredeti helyén a geny sülyedése által a nyomás, feszülés megszűnvén, az izmok műkö­désükben felszabadultak. Lágyító pép az alhasra, s belsőleg kínai, szunyallal összekötve, adagolhatott. Febr. 23-kan a láz, a vizelési nehézség és az alhasi fáj­dalom gyengültek; éjfél után bő vizelés, nagymennyiségű tégla­színű üledékkel állott be, s a has puffadtsága és az abbani hul­lámzás nagyobbodott. A körtünetek ez álláspontjánál a vesetájon — a kórfolyam góczán — a tályog megnyitásától el kellett állani, mert mint az iménti tünetekből kitetszik, a genynek a hasüregbe történt áttörése után azon helyen tett nyíláson a genygyülem ki nem küszöböltethetett volna, mely nézetben Popper Jr. tagtárs is istápolt, s csakis arra határoztam el magamat, hogy a bántalom góczához közellevő helyen a hasüregbeli genyes folyadékot le­­csapolás által kiürítsem, s feltéve azon kórbonczi lehetőséget, hogy összenövés nem létezik a hashártya és a hasüreg szervei közt, a tályogban a geny további képződésének megsemmisítése, illetőleg megakadályoztatása czéljából iblanyos befecskendés si­keres lehet? Márt. 24-én az iménti javalat alapján a csapolást véghez vittem, nem a rendes helyen, hanem oldalt, a csipcsont taréja felett két ujjnyival. Eleinte tiszta, később genyes czafatokkal ve­gyes, zöld színű, azután tiszta, genyes folyadék üríttetett ki, — kö­rülbelül 8—10 fontnyi. A bekötés után a folyadékot megvizs­gálván, annak harmadát az edény alján tiszta, sűrü, sárgás­ színű geny képezte, miből a kórisme helyessége kiviláglott, de hogy helyes volt-e az eljárás, annak megítélését a t. tagtársakra bízom. Azon nézetben voltam, mit néhány napi észlelésből meghatározni !­ L. az OHL. 42-dik számát.

Next