Orvosi Hetilap, 1873. május (17. évfolyam, 18-21. szám)
1873-05-04 / 18. szám
— 301 - tehetség semmiképen sem javult, s a zúgás változatlanul oly nagy mértékben kínozta a beteget mint annak előtte ; szándékom volt a tömkelegre ható nyomást a dobhártyának mesterséges átfúrása által könyíteni, s ezt egyelőre a beteg beleegyezésével jobbfelőli (rosszabb) fülén foganatosítottam is. A dobhártyát hátsó negyedében lándzsa alakú hályogkéssel átszúrtam; a beszúrási helytől derékszögben hátrafelé egy vonalnyi bevágást és szinte olyat mellfelé a hályogkéssel eszközölvén, az ilyformán létrehozott átsikasztás széleit kutaszra olvasztott pokolkővel érintettem, miáltal a betegedés elejét vettem. Másnap a műtéti átsikasztás még jelen volt, sőt a nyílás még nagyobbnak is mutatkozott ; a beteg zúgásának alábbhagyását jelentette, de hallástehetsége nem javult. Miután a beteg már hosszabb idő óta Pesten tartózkodott, megelégedvén egyelőre azzal, hogy zúgása roszabb fülén némileg megszűnt, haza utazni szándékozott, megígérve, hogy rövid idő múlva Pestre jön azon czélból, hogy a műtétet bal fülén is véghez vigyem. Néhány hónap múlva a beteget ismét alkalmam volt látni, a műtéti átsikasztás jobbfelőli dobhártyáján még jelen volt, hallása azonban nem javult. Meggyőződve arról, hogy az eddig dobozhurut ellen használt gyógykezeléssel ezélt érni alig lehet, megkísértettem saját módom szerint készített mesterséges dobhártyát bevezetni, hogy ez az átsikasztást befedje. Legnagyobb meglepetésemre ezen bevezetés után a beteg nagy örömmel nyilvánította, hogy beszédemet sokkal könyebben érti, sőt 5 lépésnyi távolságban a közönséges hangon kiejtett beszédet és igen jól hallotta. Meg akarván győződni, hogy feltevésemben, mely szerint a mesterséges dobhártya saját ruganyossága javítja a hallást és nem a dobhártyára vagy a halláscsontocskákra történő nyomás, a balfelőli fülbe, hol a dobhártya még átsikasztva nem volt, a mesterséges dobhártyát bevezettem és a dobhártyához gyöngéden illesztettem, s az eredmény feltevésemben megerősített, mert nemcsak hogy a hallás nem javult, de a zúgás is nagyobbodott, így hogy azt mindjárt el kellett távolítanom. A mesterséges dobhártya tehát saját ruganyossága által úvította a hallástehetséget, s nézetem szerint a hanghullámot felfogó és mintegy gyűjtő készüléknek tekinthető, mely j módon a fülbe illesztve, a szemüveghez hasonló míveletet esközöl; meggyőződtem ezen feltevésem helyességéről azóta még hsonló 9 esetben, s betegemnél is a mesterséges dobhártya kifelől szinte javította a hallástehetséget, miután hasonló módon bfelőli dobhártyáját átsikasztottam. A beteg azóta a mesterséges dobhártyákat használja, hivassának tökéletesen megfelel, s hallása abban többé nem akadozza. A véletlen nyújtotta a mesterséges dobhártya készítésére a kinulási eszmét, s a véletlen hozott engem arra, hogy a meerséges dobhártyának hallásjavítási képességét oly esetekben felmérjem, hol eddigelé a gyógykezelés eredmény nélkül mailt. Ha meggondoljuk, hogy teljesen süket embereknél mily nagyfontosságú a hallástehetségnek habár csekély javulása is, úgy mérhető, hogy a mesterséges dobhártyának általam ajánlott alkalazása a fülgyógyászatban kellő elismerésben részesülend. A rhinoscleroma lényegéről. Kórodai és szövettani tárgyalás. Eber Eduard Jr., bőrgyógyászati tanársegédtől Bécsben. (Vége). A első esetnél látjuk, hogy a kórfolyamat mind a mellett, ha nyolc évig állott fenn, a szájüregben semmi kóros elváltozó nem okozott. Hogy mennyire terjeszkedett ezen sarjadzás astacsont felé, azt a hiányos bonczolás miatt nem határozható meg. Bizonyos azonban annyi, hogy lényegben csupán az örregek voltak megkárosodva. Második esetben a kérdéses baj legjellemzőbb kórképe az orrban, azonkívül a szájüregben, illetőleg a garat falazatán, valmint a lágy szájpadon is láthatók a változások; betegünk van nem képes határozottan megmondani, hogy mennyivel lépett volna e baj korábban fel egy vagy másik helyen. Tisztán emlékszik azonban, hogy a nyelési nehézségek jóval későbben állottak be, mintsem az orr eldugulását észre vette volna. Ha a szájüregben a megbetegedés előbb, vagy pedig az orr megbetegedésével egyidejűleg lépett volna fel, úgy amaz még lassúbb fejlődésénél és helyzeténél fogva már előbb tűnt volna fel. Egy más hasonló esetben (Korda Jul.), melyet alkalmam volt huzamosabb ideig észlelni, ezen kóros elváltozás a garatfal hosszában a gégéig terjedt le, úgy hogy e betegnél gyakrabban súlyosabb légzési nehézségek léptek fel. Egy gégetükrész e betegről következő leletet közölt velem: a valódi hangszalagok jóval túlfejlődöttebbek, mit a hangrés szűkülése követett ; fekélyedés vagy heg sehol sincsen jelen. A beteg fuladási roham áldozata jön. Az esetek többségében a legnagyobb valószínűség a mellett szól, hogy a bújálkodás egyszer megindulva, az orrüregből hátfelé terjedett, míg másrészt a III-dik leírt eset mutatja, hogy az mellfelé a felső állkapocs fognyújtványa és a felső ajkja folytatódott. Ezen eléggé értelmes beteg világosan képes megmondani, hogy hány évvel később jött ezen sarjadzás a jognyújtványon létre , azonban mily körülmények közt terjed a sarjadzás egy esetben mellfelé, más esetben hátfelé, azt eddigi észleleteim alapján meghatározni nem vagyok képes. A fenntebb közlettel szoros összefüggésben áll azon kérdés, hogy miben áll a rhinoscleroma lényege. Eddig a bécsi kórházban észlelt esetek, középkorú egyéneknél mutatkoztak, sőt azok nagy részénél e baj kezdete a tanosodási szakig volt visszavezethető. Ez már előleg is arról szól, hogy ezen sarjadzást a későbbi korban fejlődni szokott újdonképletnek — rákos elfajulásnak — lehetne tartani. Ily nézetnek valamint kórodai, úgy szövettani szempontból is ellent kell mondani. Ha mindenek előtt kórodai szempontból indulunk ki, úgy fogjuk találni, hogy a koron kívül még a jellemzetes lefolyás is az ellen szól, így látjuk, hogy ezen kór észrevétlenül lép fel és hoszszabb időn át tartó sarjadzásnál is betegeink csupán azon kellemetlenségekről panaszkodnak, melyek a helybeli zavarok által idéztetnek elő. Nem akarok szólni azon ritka esetek ellen, hogy léteznek rákos elfajulások, melyek éveken át semmiféle nehézségeket sem okoznak; de mégis nagyon sajátságosnak tűnnék fel, hogy egy roszindulatú újdonképlet tizenöt éves tartama után, mint ez fenntebb leírt harmadik esetünknél volt jelen, semmi senyvnek valamely nyomát, sem pedig valamely mirigybeszüremkedést nem idézett volna elő. Az első eset, mely nyolcz évi fennállása után bonczolás alá került, egyetlen egy szervben sem gyaníttatott rákos elfajulást. Ismeretes, miként fenntebb említettük, hogy e baj huzamosabb fennállása daczára fekélyedés nem lépett fel, sőt hogy erélyesebb etetések vagy metszések után ily helyeken a gyógyulás szinte oly rövid idő eltelte után állott be, mint azt rendes szöveteknél észlelhetjük. Ez bizonyára oly jelenség, mely roszindulatú álképletnél elő nem fordulhat. Szintúgy ellene szól valamennyi esetben a szövettani lelet. Az orr nyakhártyájáról vett részleteknél a Malpighi-féle réteg nyújtványainak sarjadzása feltűnő volt ugyan, mi azonban egy másodlagos kórfolyam eredményének tekintendő. A felületesebb rétegekben az egyes sejtek aránylag nagy terjedelműek és szakadozottak, míg a mélyebben fekvők alig tartják meg a felhám jellemét. Ilyen leletet pedig észlelhetünk mindig, ha bárminemű inger hat valamely szövetre. Ezen újonnan képzett szövetben sejtsarjadzás túlsúlyban van jelen, míg közöttük dús sejtszöveti anyag létezik. Ismeretes azon tény, hogy néha ifjabb rákos elfajulásoknál hiányzik a hámsejtek sarjadzása, de meg kell jegyeznem másrészt, hogy a stroma maga, ámbár valamennyi esetben a sarjadzás huzamosabb ideig állott fenn, nem mutatta azon alkatot, minőt rákos dagoknál szoktunk észlelni. Többen ismét állítják, hogy e kórfolyam a bujakórral azonos lenne, mit azonban az eddig észlelt esetek folytán egyátalán nem fogadhatok el. Mert ha eltekintünk is attól, hogy eseteink egyikénél sem találhattunk valamely fennálló, vagy lefolyt kórfolyam maradványára, úgy a 15 éven keresztül változatlanul fennálló sarjadzás lényeges tényező, mely azon nézet ellen szól. 18* — 302 -