Orvosi Hetilap, 1879. december (23. évfolyam, 49-52. szám)
1879-12-07 / 49. szám
1 BuDAPEST, 1879. 49. sz. december 7. Megrendelhető minden kir. postahivatalnál, a szerkesztőségnél nádor-utcza 13. szám és Kilián György könyvkereskedésében váczi-utcza Drasche-féle házban. ORVOSI HETILAP. JTONI S KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KÓRBUVÁRLAT KÖZLÖNYE. HUSZOHHARMADIK ÉVFOLYAM. Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh Kálmán tanár. Tartalom : Ifj. Purjesz Zs. tr. Wagner J. tr. kórodája. A hatóanyagok kölcsönös antagonismusáról, különös tekintettel a sósavas pilocarpinum és kénsavas atropinurára. (Vége). — Bross Gy. tr. Közlemény a budapesti m. kir. egyetem gyógyszertani intézetéből. Az illó mustárolaj hatása az állati szervezetre. (Folyt.) — Könyvismertetés. Maladies du Systeme nerveux, par A. Vulpian. — Lapszemle. Tartós, mély érzéstelenítés véres szájműtéteknél. Tárcza : A budapesti kir. orvosegylet szakülése 1879. november 29-kén. — Vegyesek. — Igazítás. — Pályázatok. ELŐFIZETÉST ÁR : helyben és vidéken egész évre 10 frt., félévre 5 frt. A közlemények és fizetések bérmentesitendők. HIRDETÉSEKÉRT soronkint 15 új kr. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Wagner János kir. tanácsos egyetemi kórodájából. A hatóanyagok kölcsönös antagonismusáról, különös tekintettel a sósavas pilocarpinum és kénsavas atropinumra. Ifj. Purjesz Zsigmond tr., egyetemi m. tanár és kórodai tanársegédtől. (Vége). A t. t. nem fognak csodálkozni, hogy mindezek daczára vannak a kölcsönös antagonismusnak védői is, ha meggondolják, hogy az eszme, miszerint bizonyos szerek kölcsönösen alkalmaztassanak egymás ellen, már a 16. században lett megpendítve. És ha sine ira et studio vesszük a rendelkezésünkre álló adatokat bírálat alá, kénytelenek vagyunk megvallani, miszerint, ha nem is áll mindaz az antagonismusról, mit egyesek állítanak, bizonyos szerekre nézve nehéz annak tételét tagadni. Nem akarom a tet-t Arnstein, Heidenhain és mások kísérleteinek részletezésével fárasztani, csupán Lachsingernek, a kölcsönös antagonismus egyik főszószólójának, egyik és pedig épen a bennünket ma közelebb érdeklő pilocarpin és atropinra vonatkozó kísérleti adatát legyen szabad részletesen felhoznom . Középnagyságú macskának mindkét álidege átmetszetik, s electrodokkal ellátva, középerejű bevezetési árammal lesz izgatva, mire a két hátsó végtagon bő izzadás lép fel. Midőn kisvártatva az áram félbeszakítása után az izzadás megszűnik, opi pilocarpin lesz fecskendezve az állati hátbőre alá, mire csakhamar izzadás mutatkozik a hátsó végtagokon. Ha most 0,003 atropin lett ugyancsak az állat hátbőre alá fecskendezve, mintegy 10 perc múlva megszűnt az izzadás ép úgy, mint a nyálfolyás, sőt mi több, a legerősebb áram sem volt képes izzadást előidézni sem akkor, ha az átmetszett ideg, sem pedig ha egyenesen a talp mirigyei lettek izgatva. Ha azonban a hátsó végtag egyik talpába most újra o-oi pilocarpin lett befecskendezve, ezen a talpon ismét bő izzadás mutatkozott. Ha kevesebb lett ooi-nál befecskendezve, akkor esetleg nem mutatkozik izzadás, de azonnal előáll az most, ha az előbb hatástalan erejű villámárammal izgatjuk az ideget. Míg tehát az ily módon helybelileg pilocarpinnal bőven elárasztott mirigy, az előrement atropinbefecskendés daczára erősen izzad, addig a másik végtag talpa nemcsak száraz marad, hanem izzadás még villamos izgatás által sem váltható ki, mi még akkor sem áll elő, ha az atropinos végtag talpába — minden scepsis kizárására — 6-5—mo kem. híg konyhasóoldat lett befecskendezve. Ezen kísérletek egyszerűségük mellett olyannyira meggyőzők, hogy csak igazat adhatunk Lachsingernek, midőn ezek után hozzáteszi, miszerint egy bizonyos menynyiségű atropin mindenesetre képes bizonyos mennyiségű pilocarpin hatását tökéletesen megszüntetni, de másrészt ezen úgynevezett hódítő hatása az atropinnak az izgató anyagnak még nagyobb adagai által megsemmisíttetik. Nem lehet ez esetben még Rossbachnak, az atropin múlékony hatására támaszkodva sem ellenvetést támasztani, mert annak egyaránt kellett volna mindkét végtagon mutatkozni, s mégis azt látjuk, hogy az egyik végtag, az atropinosítás után még erős ingerek alkalmazása után sem izzad ; míg a másik, melybe újra lett pilocarpin befecskendezve, már egyedül ezen befolyás után is erősen izzad. Luchsinger tehát joggal mondhatja, miszerint: valódi kölcsönös élettani antagonismus létezik pilocarpin és atropin között, melyek hatása mint és — algebraire összegeződnek; a végleges eredmény pedig a jelenlevő méregtömecsek számának viszonyától függ. Luchsingernek ezen kísérletei nem maradtak ugyan ellenvetés nélkül. Felszólaltak azok ellen többek között Navrocki, Maríné és Langley, nevezetesen utóbbi azt találva, hogy a pilocarpin nagy adagai hódítik a nyálmirigyeket, s így tökéletes kölcsönös antagonismusról e két szer közt szerinte nem lehetne szó. Méltán jegyzi ezek ellen Lachsinger meg, hogy meg fog-e szűnni a meleg és hideg között a kölcsönös antagonismus, azért, mert nagyfokú hideg és úgy düdítőleg hat, mint nagyfokú meleg ? De talán túlságosan is igénybe vettem már szíves 49