Orvosi Hetilap, 1883. október (27. évfolyam, 40-43. szám)

1883-10-07 / 40. szám

104Q t°5° duzzad, óriási sejtet képezve. Csakhamar azután az edény többi része összeesik, eltűnik és csak az óriási sejt marad vissza nyúlványaival. Csak figyelmes vizsgálat czélszerű módszerekkel és erős nagyítással képes nekünk e felvilágosítást nyújtani. Ha magát a sejtet erős nagyítás alatt nézzük, benne teljes biztosság­gal kétféle anyagot különböztethetünk meg, úgy mint tartalmat és burkot. Azt mondják, hogy tuberculosisnál az óriási sejtek proto­­plasmája szemcsés (alvadási necrosis Weigert szerint). Nem taga­dom, hogy van tuberculosisnál oly óriási sejt is, melynek proto­­plasmája szemcsés, valamint van olyan is, melynek protoplasmája idővel szemcsésen szétesik. Tudom, hogy azon, leggyakrabban előforduló alaknál is, melyről itt szólok, végre az egész sejt, talán a körzeti sejtréteg kivételével, szemcsés anyagtól van el­foglalva, melybe azután a magvak, mint nem oda tartozó képle­tek be vannak ágyazva ; de ha követjük ezen óriási sejtek fejlődé­sét, azt találjuk, hogy azon szemcsés anyag, mely azoknak középső részét foglalja el, azoknak tartalma, s nem a sejthez tartozik. Kezdetben, azaz még kicsiny, protoplasma-dús,jól festhető, sőt oszlásban levő magvakkal ellátott alakoknál szépen ki lehet venni, hogy azok valamely finom edénynek orsóalakú vastagulá­­sát képezik. Az edény (nyirk- vagy véredény) fala sokszor pro­­toplasmatikus, behintve magvakkal, de néha benne a belhámot tisztán kivehetni. Magában az orsóalakú tágulatban kezdetben néha a belhám-sejtek még különválasztottak, de csakhamar össze­folynak, leválnak a homogén alaptól, s nagy fokban duzzadnak, azon anyagot foglalják körül, mely az edény helybeli tágu­­latát okozza. Ezen anyag kezdetben körülbelül oly nagy, mint egy fehér vértestecs, vagy valamivel nagyobb, de csakhamar 2—3 vagy több század milliméter nagyságot ér el. Határa min­dig legömbölyített, szélei elég élesek, néha pedig — a­mint emlí­tettem — rövid tompa nyúlványai vannak, s itt-ott találni 2—3 efféle tömeget lehete-levélalakú csoporttá összefolyva, valamely nagy óriási sejt közepében. Mialatt a bélhám leválik és megduzzad, az egyszersmind szaporodik, úgy hogy ennek következtében a magvak viszonylag nagy számúak lesznek, egymást nyomják és oldalról lelapítják. Néha még ilyenkor is lehetséges az edényfalat, mint fénylő ruganyos hártyát a sejt körül mint olyant felismerni. Bizonyos metszeten az ilyen óriási sejtek ferdén átmetszett, szemcsés anyagtól kitöltött edény benyomását teszik, duzzadt hámmal és néha tompa nyúlványokkal. Tüzetes beállításnál az ember meg­győződik, hogy a magvak nem a sejtek belsejében vannak, ha­nem hogy azok a sejtet csak fedik, beburkolják, s néha övsze­­rűen körülveszik. Van azoknak külön protoplasmájuk, mely nem vagy csak alig szemcsés, s a szemcsés tartalomtól élesen meg­különböztethető. Feltűnő, hogy e szemcsés anyag mindig göm­­bölyded, s soha se képez oly hosszúkás, elágazódó tömegeket, mint más thrombus. A­hol ezen anyag tompa, rövid, kúp alakú nyúlványai vannak, ott a körzeti magvak szétválnak, s a nyúlványt néha belhámszerű elrendezésben bizonyos darabig követik. Ezáltal azon benyomást nyerjük, hogy e nyúlvány azon kicsiny edény árterébe folytatódik, melynek lefolyásában az óriási sejt keletkezett. A belhám-magvak mellett vannak azután sokszor az óriási sejtben még olyanok, melyek fehér vértestecsekhez tartoz­nak. Ezen alakok mellett találhatók továbbá olyanok, melyekben a belhám alig változott, s a­melyekben mindenki reá fog ismerni a gömbölyded szemcsés tömeg által tágított edényre. Vannak azután átmenetek ezen ritka és a közönséges alakok közt. Foglalkozzunk most tüzetesebben a szemcsés anyaggal. Friss állapotban vizsgálva, azt látjuk, hogy az alig sárgásba látszó, egyenlő­ nagyságú, gömbölyű, 0‘2—0'3 f.1 átmérőjű szem­csékből áll, melyek hyalin kötanyag által sűrű teleppé vannak szorosan összekötve, szóval hasonló valamely gömbölyű bacterium zoogloeajához. Ezen hasonlóság már több búvárnak feltűnt, így Weigertnek, ki tanulmányában a himlőről (Untersuchungen über die Pocken. II. k. 1875.) előtte értelmezhetlen tényről tesz emlí­tést. O t. i. tuberculosisnál legkisebb góczok központjában valódi zoogloeát talált, míg más, valamivel nagyobb góczokban jellemző óriási sejtek voltak, melyeknek közepében szemcsés anyag foglal­tatott, mely szerinte is bacterium-csoporthoz hasonlít, hanem egyes, általa jellemzőnek tartott bacterium-reactiót nem adott. Ő e szem­cséket a sejtek necrosisából származtatja. Lássuk ez anyag egyes vegyi tulajdonait. A zoogloea-szerű tömegek legjobban kiválnak fényük és éles határaik által egészen friss készítményekben, melyek fagyasztó microtommal, vagy kettős késsel nyerettek. Ha az ily friss készítmények picrocarminnal kezeltetnek, a szemcsés anyag szintén igen élesen mutatkozik és sárgára van festve, míg más zoogloeák többnyire rózsa­színűek lesznek. Haematoxylin által e szemcsés anyag főleg egészen fia­tal szövetben és friss készítményekre alkalmazva, viola­színt vesz fel, még­pedig néha oly mérvben, mint más zoogloea. Főleg eosin által e szemcsés anyag erősebben festhető, mint a többi szövet. De általában mondhatni, hogy rövid idővel a halál után vagy élőből származó szövetben, friss állapotban készített metszeteken a legfiatalabb óriási sejtek szemcse­halmazai anilin­ szinek által majd­nem oly erősen festhetők, mint például a pyaemia vagy a rohadás zoogloeái. Régi óriási sejtekben azonban vagy régi készítményekben azok a festéket nehezen veszik fel. De borszeszben vagy bhrom­­savas sókban keményített szövetekben is a többi említett kedvező körülmények közt, ezen anyag methyl-violaszínt, safranint és vesuvint könyen veszi fel. Míg a tuberculosis bacillusai inkább alagos anilin-festékek által színezhetők, addig e szemcsék — úgy látszik — a saviakhoz mutatnak rokonságot. Erős savak és alagok által ezen anyag alig változik. Ha körülötte minden szövet elhalaványodik is, ezen anyag, mint jól körülírt képlet még felismerhető ; de a szemcsék benne rendesen elhalaványodnak, s csak ritkán, még pedig a legkisebb csopor­tokban, vehetők azok még tisztán ki. A szemcsés sejtek (Mast­­zellen) szemcséi jobban ellen­állanak ezen behatásoknak. Míg tehát friss készítményekben és fiatal korban a szemcsés anyagok a zoogloea jellemző reactióit adják, későbben sokban eltérnek a friss zoogloeától. De annak értelmezésére fel lehetne hozni, hogy minden zoogloea későbben elveszti azon jellemét, mely azt az óriási sejtek szemcsés anyagától megkülönbözteti. Azonkívül is meg kell fontolnunk, hogy a bacterium-fogalom nem alapszik ezen pár reaction, s van bizonyosan sok oly élősdi, mely — mint például a tuberculosis bacillusa — nehezen ismerhető fel, s melynek reactiói a közönséges zoogloeáétól különbözők. De nemcsak hogy ezen szemcsés képlet reactiói nem mon­danak ellene annak, hogy parasitikus természetű, mely fejlődése kezdetén mutat csak a zoogleea­ jellemez , hanem azon tény is, hogy ez anyag valamely idegen test, mely a tuberculosisra majdnem jellemző, s a legkisebb edények, azután pedig a nagyobbaknak eldugaszolását és óriási sejtek képzését okozza : mind­ez valószínűvé teszi, hogy a szemcsés anyag­okbeli össze­függésben van a tuberculotikus folyamattal. Annak szerepét úgy képzelhetjük magunknak, hogy a tuberculotikus invasio központ-

Next