Orvosi Hetilap, 1883. október (27. évfolyam, 40-43. szám)
1883-10-07 / 40. szám
104Q t°5° duzzad, óriási sejtet képezve. Csakhamar azután az edény többi része összeesik, eltűnik és csak az óriási sejt marad vissza nyúlványaival. Csak figyelmes vizsgálat czélszerű módszerekkel és erős nagyítással képes nekünk e felvilágosítást nyújtani. Ha magát a sejtet erős nagyítás alatt nézzük, benne teljes biztossággal kétféle anyagot különböztethetünk meg, úgy mint tartalmat és burkot. Azt mondják, hogy tuberculosisnál az óriási sejtek protoplasmája szemcsés (alvadási necrosis Weigert szerint). Nem tagadom, hogy van tuberculosisnál oly óriási sejt is, melynek protoplasmája szemcsés, valamint van olyan is, melynek protoplasmája idővel szemcsésen szétesik. Tudom, hogy azon, leggyakrabban előforduló alaknál is, melyről itt szólok, végre az egész sejt, talán a körzeti sejtréteg kivételével, szemcsés anyagtól van elfoglalva, melybe azután a magvak, mint nem oda tartozó képletek be vannak ágyazva ; de ha követjük ezen óriási sejtek fejlődését, azt találjuk, hogy azon szemcsés anyag, mely azoknak középső részét foglalja el, azoknak tartalma, s nem a sejthez tartozik. Kezdetben, azaz még kicsiny, protoplasma-dús,jól festhető, sőt oszlásban levő magvakkal ellátott alakoknál szépen ki lehet venni, hogy azok valamely finom edénynek orsóalakú vastagulását képezik. Az edény (nyirk- vagy véredény) fala sokszor protoplasmatikus, behintve magvakkal, de néha benne a belhámot tisztán kivehetni. Magában az orsóalakú tágulatban kezdetben néha a belhám-sejtek még különválasztottak, de csakhamar összefolynak, leválnak a homogén alaptól, s nagy fokban duzzadnak, azon anyagot foglalják körül, mely az edény helybeli tágulatát okozza. Ezen anyag kezdetben körülbelül oly nagy, mint egy fehér vértestecs, vagy valamivel nagyobb, de csakhamar 2—3 vagy több század milliméter nagyságot ér el. Határa mindig legömbölyített, szélei elég élesek, néha pedig — amint említettem — rövid tompa nyúlványai vannak, s itt-ott találni 2—3 efféle tömeget lehete-levélalakú csoporttá összefolyva, valamely nagy óriási sejt közepében. Mialatt a bélhám leválik és megduzzad, az egyszersmind szaporodik, úgy hogy ennek következtében a magvak viszonylag nagy számúak lesznek, egymást nyomják és oldalról lelapítják. Néha még ilyenkor is lehetséges az edényfalat, mint fénylő ruganyos hártyát a sejt körül mint olyant felismerni. Bizonyos metszeten az ilyen óriási sejtek ferdén átmetszett, szemcsés anyagtól kitöltött edény benyomását teszik, duzzadt hámmal és néha tompa nyúlványokkal. Tüzetes beállításnál az ember meggyőződik, hogy a magvak nem a sejtek belsejében vannak, hanem hogy azok a sejtet csak fedik, beburkolják, s néha övszerűen körülveszik. Van azoknak külön protoplasmájuk, mely nem vagy csak alig szemcsés, s a szemcsés tartalomtól élesen megkülönböztethető. Feltűnő, hogy e szemcsés anyag mindig gömbölyded, s soha se képez oly hosszúkás, elágazódó tömegeket, mint más thrombus. Ahol ezen anyag tompa, rövid, kúp alakú nyúlványai vannak, ott a körzeti magvak szétválnak, s a nyúlványt néha belhámszerű elrendezésben bizonyos darabig követik. Ezáltal azon benyomást nyerjük, hogy e nyúlvány azon kicsiny edény árterébe folytatódik, melynek lefolyásában az óriási sejt keletkezett. A belhám-magvak mellett vannak azután sokszor az óriási sejtben még olyanok, melyek fehér vértestecsekhez tartoznak. Ezen alakok mellett találhatók továbbá olyanok, melyekben a belhám alig változott, s amelyekben mindenki reá fog ismerni a gömbölyded szemcsés tömeg által tágított edényre. Vannak azután átmenetek ezen ritka és a közönséges alakok közt. Foglalkozzunk most tüzetesebben a szemcsés anyaggal. Friss állapotban vizsgálva, azt látjuk, hogy az alig sárgásba látszó, egyenlő nagyságú, gömbölyű, 0‘2—0'3 f.1 átmérőjű szemcsékből áll, melyek hyalin kötanyag által sűrű teleppé vannak szorosan összekötve, szóval hasonló valamely gömbölyű bacterium zoogloeajához. Ezen hasonlóság már több búvárnak feltűnt, így Weigertnek, ki tanulmányában a himlőről (Untersuchungen über die Pocken. II. k. 1875.) előtte értelmezhetlen tényről tesz említést. O t. i. tuberculosisnál legkisebb góczok központjában valódi zoogloeát talált, míg más, valamivel nagyobb góczokban jellemző óriási sejtek voltak, melyeknek közepében szemcsés anyag foglaltatott, mely szerinte is bacterium-csoporthoz hasonlít, hanem egyes, általa jellemzőnek tartott bacterium-reactiót nem adott. Ő e szemcséket a sejtek necrosisából származtatja. Lássuk ez anyag egyes vegyi tulajdonait. A zoogloea-szerű tömegek legjobban kiválnak fényük és éles határaik által egészen friss készítményekben, melyek fagyasztó microtommal, vagy kettős késsel nyerettek. Ha az ily friss készítmények picrocarminnal kezeltetnek, a szemcsés anyag szintén igen élesen mutatkozik és sárgára van festve, míg más zoogloeák többnyire rózsaszínűek lesznek. Haematoxylin által e szemcsés anyag főleg egészen fiatal szövetben és friss készítményekre alkalmazva, violaszínt vesz fel, mégpedig néha oly mérvben, mint más zoogloea. Főleg eosin által e szemcsés anyag erősebben festhető, mint a többi szövet. De általában mondhatni, hogy rövid idővel a halál után vagy élőből származó szövetben, friss állapotban készített metszeteken a legfiatalabb óriási sejtek szemcsehalmazai anilin szinek által majdnem oly erősen festhetők, mint például a pyaemia vagy a rohadás zoogloeái. Régi óriási sejtekben azonban vagy régi készítményekben azok a festéket nehezen veszik fel. De borszeszben vagy bhromsavas sókban keményített szövetekben is a többi említett kedvező körülmények közt, ezen anyag methyl-violaszínt, safranint és vesuvint könyen veszi fel. Míg a tuberculosis bacillusai inkább alagos anilin-festékek által színezhetők, addig e szemcsék — úgy látszik — a saviakhoz mutatnak rokonságot. Erős savak és alagok által ezen anyag alig változik. Ha körülötte minden szövet elhalaványodik is, ezen anyag, mint jól körülírt képlet még felismerhető ; de a szemcsék benne rendesen elhalaványodnak, s csak ritkán, még pedig a legkisebb csoportokban, vehetők azok még tisztán ki. A szemcsés sejtek (Mastzellen) szemcséi jobban ellenállanak ezen behatásoknak. Míg tehát friss készítményekben és fiatal korban a szemcsés anyagok a zoogloea jellemző reactióit adják, későbben sokban eltérnek a friss zoogloeától. De annak értelmezésére fel lehetne hozni, hogy minden zoogloea későbben elveszti azon jellemét, mely azt az óriási sejtek szemcsés anyagától megkülönbözteti. Azonkívül is meg kell fontolnunk, hogy a bacterium-fogalom nem alapszik ezen pár reaction, s van bizonyosan sok oly élősdi, mely — mint például a tuberculosis bacillusa — nehezen ismerhető fel, s melynek reactiói a közönséges zoogloeáétól különbözők. De nemcsak hogy ezen szemcsés képlet reactiói nem mondanak ellene annak, hogy parasitikus természetű, mely fejlődése kezdetén mutat csak a zoogleea jellemez , hanem azon tény is, hogy ez anyag valamely idegen test, mely a tuberculosisra majdnem jellemző, s a legkisebb edények, azután pedig a nagyobbaknak eldugaszolását és óriási sejtek képzését okozza : mindez valószínűvé teszi, hogy a szemcsés anyagokbeli összefüggésben van a tuberculotikus folyamattal. Annak szerepét úgy képzelhetjük magunknak, hogy a tuberculotikus invasio központ-