Orvosi Hetilap, 1884. augusztus (28. évfolyam, 31-35. szám)
1884-08-03 / 31. szám
azt hitték, hogy felülről indul ki a sorvadás és tart lefelé, mások ellenkezőleg alulról felfelé haladónak írták le, nemrég Langenbacher házi nyulaknál az ivarköteg közepétől mintegy kiindulni mondotta. Különféle emlősöket és emberi élrényeket e viszonyra megvizsgálva, azt találtam, hogy az elsorvadás a Wolff-féle léczből indul ki és tart proximalis és distalis irányban, de gyorsabban az előbbiben, úgy hogy bizonyos időben a Wolff-féle léczben és az ősvese alsó felében már elsorvadt, míg proximalis vége a Wolff-féle test felső harmadában és distalis vége az ivarkötegben jól kifejlődve jelen vannak még. Hogy a Müller-féle csatorna distalis végéből mi származik, arról később lesz szó, itt csak a proximalisat vegyük szemügyre. Waldeyer már régebben azt állította, hogy a here csúcsán fekvő ú. n. nyél nélküli vagy Morgagni-féle rivóka megfelel a Müller-féle cső proximalis maradványának, ezt azonban csak következtette, az embryologikus bizonyítékot nem szolgáltatta. Nem csoda tehát, hogy későbbi szerzők ellene nyilatkoztak, így pl. Fleischl ama képletet a petefészek maradványának (ovarium masculinum) mondotta, nem rég pedig Roth nyitva maradt segmentalis tölcsérekből származtatta. Fejlődéstani vizsgálatokat ez iránt azonban egyik sem tett, úgy mint mások is egyedül spekulatio útján jutván azon nézetekre. Pedig mi sem egyszerűbb, mint a különféle fejlettségi fokon levő ébrények törzsének középrészét sorozatos metszeteken megvizsgálni, a midőn kétségkivülivé lesz, hogy a Waldeyer-féle nézet a helyes. Ugyanis metszeteken, mind emlős ébrényekből (3—4 cm. házi nyúl), mind emberi ébrényekből (2—4 cm. fej-farcsik hossz), kétséget kizárólag bebizonyul az, hogy a Müller-féle cső proximalis vége az említett nyél nélküli rivókává lesz, mely tehát jól nevezhető hím-kíirtnek, avagy helyesebben hím-kürt-tölcsérnek (infundibulum tubae masculinae), mert a Müller-féle cső legproximalisabb részéből keletkezik csak. A Wolff-féle test elsorvadásával és a hím ivarmirigy kifejlődésével mi sem természetesebb, mint hogy a Müller-féle csőnek megmaradó kezdetrésze a here és mellékhere közé jut, ahol már 3—3-5 cm-es fiú-ébrények metszetem mind idomtalan alakjáról, mind a belsejében levő hámcsőről jól felismerhető. Ezen positív adatok feleslegessé teszik Roth állításának cáfolatába bocsátkozni, melynek értelmében a nyél nélküli rivóka, úgy mint egyáltalán a here függelékei, Wolff-féle csövekből, illetőleg a zsigerüreggel közlekedő szelvénycsövek tölcséreiből származnának. Megjegyzem per superfluum még azt is, hogy azon esetben, ha Roth állításainak volna valami alapjuk, fiatalabb ébrények (körülbelül 3—4 napos tyúk ébrények) sorozatos metszetein kellene ily nyitva maradt szelvénycsöveket látni, amire azonban számos készítményeimen semmiféle támpontot sem találtam. Egyébiránt Rothama nézetét csak feltevésképen állította fel, saját vizsgálatokkal nem erősítette az ivarmirigyek függelékes szerveinek azon mód szerinti eredését. (Folytatása következik.) A budapesti kir. m. tud. egyetem élettani intézetéből. A vérnyomás állandóságának oka. Regéczy Nagy Imre tr. tanársegéd és egyetemi magántanártól. (Vége.) 2. A vérbefecskendés alatt és után tapasztalható vérnedv kiszürődés a. Az idevonatkozó kifejlett adatok és magyarázatok bírálata. E körülményre mint lehetőségre Worm Müller is gondolt, de tagadja azt azon az alapon, hogy bonczoláskor sohasem talált az állatban oly nagy folyadék felhalmozódásokat, oedemát, savókiömlést a hasürbe stb., melyek a befecskendett vérmennyiségnek, ha az a véredényekből kiszivárgott, megfelelt volna, így egyes bonczleletek teljesen érthetetlenek! Pl. az első kísérletnél a bőr halavány, csak a nagy bőrvisszerekben van vér; a hát, nyak és mell némely izma vérbő, de a többi rendes, két nagyobb extravasatum tömege 16 kcm. vérnek felelhet meg; a csontok nem tartalmaznak túlságosan sok vért; a jobb szívpitvar és a nagy visszerek tele vannak vérrel, de a bal szív csaknem üres; a belek is csak kevés vért tartalmaznak , a gyomor visszerei telve vannak, de az ulerek üresek ; röviden: bár 165 testsúlyszázaléknyi vért nyert az állat befecskendés által, tehát a benne levő vérmennyiségen felül még több mint kétszer annyit, a véredényekben még sem mutatkozott rendkívüli vérbőség ! Mindazáltal Worm Müller azt következteti, hogy a vérnek bennt kellett maradnia a véredényekben, mert sem nagytömegű vérömlenyek, sem savóömlenyek nem voltak találhatók. Meg kell azonban gondolnunk azt, hogy a vérsavó kiszűrődése az egész testben egyenletesen történik, s egyes helyeken nem is várható oly savó felhalmozódás, mely tömegére nézve az egész befecskendett vérnek, vagy csak annak nagyobb részének is megfeleljen; a szövetek és szervek egyenletes megduzzadása a kiszűrődött folyadék által pedig nehezen ítélhető meg, mert csak a szerv nagysága változik ezáltal, az pedig, hogy tényleg megváltozott-e, meg nem mondhatjuk, mert előbb ép állapotban nem láttuk. Legbiztosabban épen a véredényekből indulhatunk ki, s mondhatjuk, hogy ha a vérmeder űrében a rendesen felül még több mint két annyi vér van, akkor ennek mindenesetre a véredények túlteltségében kell nyilvánulni, s ha a véredények túltelteknek nem mutatkoznak, akkor egész biztosak lehetünk a felül, hogy a véredények űrében vérfelhalmozódás nincs. Minthogy pedig a vér tényleg be lett fecskendezve a véredényekbe, s ott nem található, ebből egyébb természetes következtetést vonni nem lehet, csak azt, hogy az a véredényekből kilépett. De az a kérdés, hogy hova ment, ha az fel nem található !! Worm Müller összeállítja az eseteket, s úgy találja, hogy az exsudatumfolyadék egy esetben sem haladta túl a no—115 kcm-nyi mennyiséget. Felemlíti ezen felül, hogy a vérbefecskendések alatt az állatok rendesen hányási ingert mutatnak, s hogy hasmenést kapnak, de a bél űrébe kiszivárgott savómennyiségre nem látszik gondolni, azt meg sem becsüli, s a nedvveszteséghez be nem számítja. Worm Müller azt is megmérte, hogy a nyirkvezetéken át mily gyorsan ömlik ki a nyirk a vérbefecskendés alatt, s úgy találta, hogy az áramlás sokszorta gyorsabb lett. Pl. a VI. kísérletben: a befecskendések előtt 1200 mp. alatt csak 62 kcm. nyirk folyt ki, a befecskendések alatt pedig egymás után felfogva: 315 mp. alatt 14 kcm., 281 mp. alatt 15 kcm., 285 mp. alatt 15 kcm., 316 mp. alatt 15 kcm., 309 mp. alatt 15 kcm., 162 mp. alatt 15 kcm., 193 mp. alatt 15 kcm., 195 mp. alatt 15 kcm., s még a befecskendések megszüntetése után is: 234 mp. alatt 15 kcm., 309 mp. alatt 15 kcm., 529 mp. alatt 15 kcm., 628 mp. alatt 15 kcm., 465 mp. alatt 15 kcm., 567 mp. alatt 15 kcm., 708 mp. alatt 15 kcm. E kísérleti adatra nézve azt mondja Worm Müller, hogy tényleg a nyirk gyorsabban ömöl a befecskendések alatt és után, mint rendesen, de a nyirk nem kisebbítheti a vérnyomást, mert az a véredények űrébe visszafoly, s így e körülmény teljesen figyelmen kívül is hagyható. Kérdezzük azonban, hogy honnan gyűl meg a nyirk a nyirkvezetékben ? — Az egész test szöveteiből! — S a fokozódott nyirkáramlás teljes érvényű bizonyítékot szolgáltat nekünk arra nézve, hogy a szövetekben a véredényeken kívül a befecskendések alatt jelentékeny mennyiségű folyadék gyűl meg, ha a nyirk áramlása a fő nyirkedényben a rendesnél 18 szórta nagyobb értékre felszaporodik. A nyirkáramlás útján az igaz, hogy a kiszűrődött folyadék egy része a vérmederbe ismét visszakerül, de csak egy kis rész, mert hogy hosszabb időn át ily gyors áramlás lehetséges legyen, ahhoz a kiszivárgott folyadékoknak nagy veszélye szükséges a szövetek közt, ez pedig csak a folyadék nagyobbfokú felhalmozódása által jöhet létre. A vérmederbe visszafolyó nyírk által pedig nem szenved csökkenést a szövetek közzé kiszivárgott nedvmennyi-