Orvosi Hetilap, 1885. február (29. évfolyam, 5-8. szám)
1885-02-01 / 5. szám
113 — — 114 tem fel, mert a vérpangás egyéb tüneteit, nevezetesen a hasürben kimutatni nem lehetett. Volt ugyan lábvizenyő, de ez részben a regio iliaca és a lágyéktájon elhelyezett nagy mirigydaganatok nyomása által a viszerekre, részben pedig a vérszegénységből értelmezhető, úgy, hogy ezen esetben a mirigydagokat, valamint a lépés máj-megnagyobbodást önálló bántalomnak kellett tartani. S miután a fehér vérsejtek oly nagy mérvben, mint azt a leucaemia ilyen előrehaladt fokánál tapasztalhatjuk, megszaporodva nincsenek, ezen tüneteket, mint a pseudoleucaemia tüneteit kellett felfogni. A gyógykezelés mindazonáltal kezdetben tisztán antisyphilitikus volt. A bedörzsölési gyógymódot a rúpia miatt nem alkalmazhattam. Hajlandó lettem volna a Zittmann-féle eljárást alkalmazni, ha a jelentékeny fokú vérszegénység, s a beteg gyengesége azt nem ellenjavalja. A fodkaliumot, valamint a higany-praeparatumokat a gyomron át a beteg étvágytalansága miatt szintén nem mertem használni. Nem maradt tehát más hátra, minthogy ismét a corrosiv subcutan alkalmazását léptessem használatba. A betegbe tehát naponta 1 cgm. corrosivot fecskendeztem be. 26 nap alatt ,a papulák a homlokról, valamint a rupin-fekélyek a végtagok és a ház bőréről teljesen eltűntek, ezek nyomait csak a visszamaradt barnás foltok és hegek jelölik. A mirigydagok, a lép,s a máj nemcsak, hogy nem kisebbedtek, sőt ellenkezőleg növekedtek, olyannyira, hogy a lágyéktáji mirigyek kis gyermekfejnagyságúak lettek; a máj a bordaívet 4 ujjnyival túlhaladja; a lép csúcsa a köldök magassága alá sülyed. A láb vizenyője elterjed az alszárakra is. Ezenkívül nagyfokú légzési nehézségek mutatkoznak, a beteg emiatt ülni képes. A szegycsont alatt mindenütt erősen tompult a kopogtatási hang, mely tompulatot másból, mint a mediastinalis mirigyek megnagyobbodásából értelmezni nem lehet. A vérszegénység még nagyobb fokot ért el, az étvágy úgyszólván semmi, csak nagy rábeszélés mellett vesz magához a beteg kevés tejet. Ily igen súlyos tünetek között kezdettem a salutars. Fowlers alkalmazását augustus 5-dikén, s pedig 5 cseppel egy nap alatt, melyet 3-ad nap 6 és 6-od nap 8 cseppre emeltem. Már a 6-dik nap könyebb lett a beteg légzése, étvágya is javult, úgy, hogy tejen kívül levest és híg tojást is evett. Ezután minden 4-ed nap emeltem egy cseppel a Fowler-féle oldat adagját, úgy, hogy egészben 54 nap alatt, September 28-dikáig 20 cseppig jutottam. Már a 1 -dik cseppnél jelentékenyen csökkent az alsó végtagok vizenyője, a légzés annyira javult, hogy a beteg lefeküdhetett. A 15-dik cseppnél a végtagok vizenyője teljesen eltűnt, a szegycsont felett a tompult kopogtatási hang élesre változott, a fossa iliaca-ban csak diónyi mirigyek tapinthatók. De a többi mirigyek is tetemesen kisebbedtek, úgy, hogy azok a 20-dik csepp alkalmazásánál a lágyéktájon ököl-, a hónaljban és a nyakon alma- és galambtojásnagyságúak. Minthogy a beteg émelygésről, gyomorégésről és hascsikarásról kezdett panaszkodni, a Fowler-féle oldat adagjával fokozatosan leszálltam minden 3-ad nap egy cseppel, összesen 48 nap alatt, november 19-dikéig, 4 cseppre. Ezen idő alatt a mirigyek nagy része teljesen felszívódott, csak a nyakon és a lágyéktájon volt több mogyorónyi mirigy kitapintható. A visszamaradt vérszegénység miatt a beteggel Blod-féle labdacsokat használtattam. November végén a beteg Budapestről távozott; azóta csak f. év január havában láttam, amikor még mindig jó egészségnek örvendett, s a még akkor is kitapintható mirigyek nagysága nem változott. Ezekben volt szerencsém, t. o. e., e három eset kortörténetét ismertetni. Engedjék meg most, hogy belőlük a tanulságot kóroktani és gyógytani tekintetben levonhassam. Azt hiszem úgy maguk az esetek, mint a tárgy maga megérdemlik, hogy vele kissé tüzetesebben foglalkozzunk. A pseudoleucaemia kóroktana eddigelé egyáltalában nincs felderítve. Biztosan az eddigi észleletek alapján csak annyit lehet állítani, hogy e bántalom főképen egészséges, erőteljes egyéneket illet, kiknél a görvélyes habitusnak nyoma sem mutatható ki. Legtöbbnyire fiatal egyéneknél a 25-dik és 35-dik életév között észleltetett, de fellép ez, habár ritkábban, a közép életkorban és gyermekeknél is, az 5-dik és 12-dik életév között; fiatalabb gyermekeknél és az öreg korban csak igen kevés eset hozatik fel. A férfiak inkább ki vannak téve e megbetegedésnek, mint a nők. A közelebbi okbeli mozzanatok, melyek e bántalom fejlődését megindítják, meglehetősen homályosak. Ennek oka főkép abban keresendő, hogy az esetek legnagyobb többsége az orvos észlelése alá csak akkor kerül, midőn már a bántalom előhaladt stádiumba jutott, midőn már a mirigydagok fejlődése rohamosan történik. Erre látszanak utalni legalább azon kevés számú esetek, melyek eleitől fogva orvosi észlelés alatt állottak, melyeknél rövidebb, s hosszabb ideig a nyirkmirigy-rendszerben izgalmi folyamatok mentek előre, mielőtt a mirigy-dagok roszindulatúakká váltak volna. Ilyen izgalmi folyamatoknak alapjául szolgáltak cariosus fogak, szemgyuladások, bőrkiütések a fejen stb., melyek hónapokig, sőt évekig fennálló, egészen indolens, nem növekedő mirigy-duzzanatokra vezettek, mely mirigy-duzzanatok azután váratlanul nemcsak gyorsan növekedtek, hanem távolabbi mirigyek is megduzzadtak, s csakhamar colossalis dagokká fejlődtek. Ilyenféle előzményekkel találkozunk két első esetünkben is, de sőt ezeknél a helybeli bántalom és az ebből kiinduló izgalmi állapot között a nyirkmirigyekben az összefüggés látszólag még instructívabb. Eseteinkben a helybeli bántalom, melyből az izgalom kiindulni látszik, a mandulákban keresendő és tonsillitis parenchymatosa-ra vezethető vissza. Az első esetben a mandulaláb tartama alatt észlelt a beteg nyakán pár mogyorónyi mirigy-duzzanatot, melyek a lobos folyamat megszűnése után is megmaradtak és csak két hónap múlva kezdtek azok rohamosan növekedni, s a többi mirigyekre is átterjedni. Még praegnansabban látjuk ezen viszonyt kifejezve 2-dik esetünkben, hol a tonsillitis a mirigy-dagoknak nemcsak első megindítójakép látszik szerepelni, de sőt azok a visszafejlődés időszakában egy újabban fellépő torok- és mandulalob által még rohamosabb növekedésre ingereltettek. Távol van tőlem, t. C. e., hogy ezen észleletek alapján általános szabályt állítsak fel, annyival is inkább, mert hasonirányú észleletek sokkal kevesebb számban jegyeztettek fel, sem hogy azok összeállítása mellett is képesek volnánk a homály felderítésére. Mert, ha akár kevés számú észleletek alapján fel is veszünk bizonyos összefüggést a nyirkmirigy-rendszer bármi okból előrement izgalmi állapota és a pseudoleucaemia kifejlődése között, még mindig marad egy hézag, mely kitöltésre vár; még mindig kérdezhetjük : mi indítja meg a hypertrophisált mirigyekben azon folyamatot, hogy azok, mint rostindulatú daganatok viselkedjenek, hogy némelykor átrakodásokat képezzenek ? Mi az oka annak, hogy a mirigyrendszer oly gyakran előforduló izgalmi állapota mellett a pseudoleucaemia kifejlődése mégis oly ritka ! Míg e hézagot ki nem tölthetjük, míg e kérdésekre elfogadható véleményt nem adhatunk, addig nem vagyunk feljogosítva általános szabályfelállítására. A kétségkívül feltűnő tény előtt mindazonáltal nem hányhatjuk be szemeinket. S ha a pseudoleucaemia kóroktani egységét nem is általánosítjuk, annyit ezen és a hasonlóképen fejlődő eseteknél mindenesetre mondhatunk, anélkül, hogy erőszakolt hypothesisekbe bocsátkoznánk, hogy vannak esetek, melyeknél a pseudoleucaemia kezdetben, mint localis bántalom mutatkozik, mely egyik lymphatikus szövetnek irritativ hyperplasiáján alapszik, mely később infectiosussá lesz, s a szomszédos és távolabbi mirigyszövet hasonló folyamatára vezet. Ugyanezen alapon értelmezhetők volnának azon esetek is, melyek a lép bántalmazottságával hozatnak okbeli viszonyba. Igaz, hogy ezen esetek nem nagy számot tesznek ki, de a pseudoleucaemia casuisticája maga sem oly nagy, hogy ezen kevés eset is figyelembe - is* 0