Orvosi Hetilap, 1885. február (29. évfolyam, 5-8. szám)

1885-02-01 / 5. szám

113 — — 1­14 tem fel, mert a vérpangás egyéb tüneteit, nevezetesen a hasürben kimutatni nem lehetett. Volt ugyan lábvizenyő, de ez részben a regio iliaca és a lágyéktájon elhelyezett nagy mirigy­daganatok nyo­mása által a viszerekre, részben pedig a vérszegénységből értel­mezhető, úgy, hogy ezen esetben a mirigy­dagokat, valamint a lép­és máj-megnagyobbodást önálló bántalomnak kellett tartani. S mi­után a fehér vérsejtek oly nagy mérvben, mint azt a leucaemia ilyen előrehaladt fokánál tapasztalhatjuk, megszaporodva nincsenek, ezen tüneteket, mint a pseudoleucaemia tüneteit kellett felfogni. A gyógykezelés mindazonáltal kezdetben tisztán antisyphilitikus volt. A bedörzsölési gyógymódot a rúpia miatt nem alkalmazhat­tam. Hajlandó lettem volna a Zittmann-féle eljárást alkalmazni, ha a jelentékeny fokú vérszegénység, s a beteg gyengesége azt nem ellenjavalja. A fodkaliumot, valamint a higany-praeparatumokat a gyomron át a beteg étvágytalansága miatt szintén nem mertem használni. Nem maradt tehát más hátra, minthogy ismét a corrosiv subcutan alkalmazását léptessem használatba. A betegbe tehát naponta 1 cgm. corrosivot fecskendeztem be. 26 nap alatt ,a papulák a homlokról, valamint a rupin-fekélyek a végtagok és a ház bőréről teljesen eltűntek, ezek nyomait csak a visszamaradt barnás foltok és hegek jelölik. A mirigy­dagok, a lép,­s a máj nemcsak, hogy nem kisebbedtek, sőt ellenkezőleg növe­kedtek, oly­annyira, hogy a lágyéktáji mirigyek kis gyermekfej­­nagyságúak lettek; a máj a bordaívet 4 ujjnyival túlhaladja; a lép csúcsa a köldök magassága alá sülyed. A láb vizenyője elterjed az alszárakra is. Ezenkívül nagyfokú légzési nehézségek mutatkoz­nak, a beteg emiatt ülni képes. A szegycsont alatt mindenütt erősen tompult a kopogtatási hang, mely tompulatot másból, mint a mediastinalis mirigyek megnagyobbodásából értelmezni nem lehet. A vérszegénység még nagyobb fokot ért el, az étvágy úgyszólván semmi, csak nagy rábeszélés mellett vesz magához a beteg kevés tejet. Ily igen súlyos tünetek között kezdettem a salut­­ars. Fowlers alkalmazását augustus 5-dikén, s pedig 5 cseppel egy nap alatt, melyet 3-ad nap 6 és 6-od nap 8 cseppre emeltem. Már a 6-dik nap könyebb lett a beteg légzése, étvágya is javult, úgy, hogy tejen kívül levest és híg tojást is evett. Ezután minden 4-ed nap emeltem egy cseppel a Fowler-féle oldat adagját, úgy, hogy egész­ben 54 nap alatt, September 28-dikáig 20 cseppig jutottam. Már a 1­ -dik cseppnél jelentékenyen csökkent az alsó végtagok vize­nyője, a légzés annyira javult, hogy a beteg lefeküdhetett. A 15-dik cseppnél a végtagok vizenyője teljesen eltűnt, a szegycsont felett a tompult kopogtatási hang élesre változott, a fossa iliaca-ban csak diónyi mirigyek tapinthatók. De a többi mirigyek is tetemesen kisebbedtek, úgy, hogy azok a 20-dik csepp alkalmazásánál a lágyéktájon ököl-, a hónaljban és a nyakon alma- és galambtojás­­nagyságúak. Minthogy a beteg émelygésről, gyomorégésről és hascsikarás­­ról kezdett panaszkodni, a Fowler-féle oldat adagjával fokozatosan leszálltam minden 3-ad nap egy cseppel, összesen 48 nap alatt, november 19-dikéig, 4 cseppre. Ezen idő alatt a mirigyek nagy része teljesen felszívódott, csak a nyakon és a lágyéktájon volt több mogyorónyi mirigy kitapintható. A visszamaradt vérszegénység miatt a beteggel Blod-féle labdacsokat használtattam. November végén a beteg Budapestről távozott; azóta csak f. év január havában láttam, amikor még mindig jó egészségnek örvendett, s a még akkor is kitapintható mirigyek nagysága nem változott. Ezekben volt szerencsém, t. o. e., e három eset kortörténetét ismertetni. Engedjék meg most, hogy belőlük a tanulságot kórok­tani és gyógytani tekintetben levonhassam. Azt hiszem úgy maguk az esetek, mint a tárgy maga megérdemlik, hogy vele kissé tüzete­sebben foglalkozzunk. A pseudoleucaemia kóroktana eddigelé egyáltalában nincs felderítve. Biztosan az eddigi észleletek alapján csak annyit lehet állítani, hogy e bántalom főképen egészséges, erőteljes egyéneket illet, kiknél a görvélyes habitusnak nyoma sem mutatható ki. Leg­­többnyire fiatal egyéneknél a 25-dik és­ 35-dik életév között ész­­leltetett, de fellép ez, habár ritkábban, a közép életkorban és gyer­mekeknél is, az 5-dik és 12-dik életév között; fiatalabb gyerme­keknél és az öreg korban csak igen kevés eset hozatik fel. A férfiak inkább ki vannak téve e megbetegedésnek, mint a nők. A közelebbi okbeli mozzanatok, melyek e bántalom fejlődé­sét megindítják, meglehetősen homályosak. Ennek oka főkép abban keresendő, hogy az esetek legnagyobb többsége az orvos észlelése alá csak akkor kerül, midőn már a bántalom előhaladt stádiumba jutott, midőn már a mirigy­dagok fejlődése rohamosan történik. Erre látszanak utalni legalább azon kevés számú esetek, melyek eleitől fogva orvosi észlelés alatt állottak, melyeknél rövidebb, s hosszabb ideig a nyirkmirigy-rendszerben izgalmi folyamatok men­tek előre, mielőtt a mirigy-dagok roszindulatúakká váltak volna. Ilyen izgalmi folyamatoknak alapjául szolgáltak cariosus fogak, szemgyuladások, bőrkiütések a fejen stb., melyek hónapokig, sőt évekig fennálló, egészen indolens, nem növekedő mirigy-duzzanatokra vezettek, mely mirigy-duzzanatok azután váratlanul nemcsak gyor­san növekedtek, hanem távolabbi mirigyek is megduzzadtak, s csakhamar colossalis dagokká fejlődtek. Ilyenféle előzményekkel találkozunk két első esetünkben is, de sőt ezeknél a helybeli bántalom és az ebből kiinduló izgalmi állapot között a nyirkmirigyekben az összefüggés látszólag még instructívabb. Eseteinkben a helybeli bántalom, melyből az izgalom kiindulni látszik, a mandulákban keresendő és tonsillitis parenchy­­matosa-ra vezethető vissza. Az első esetben a mandulaláb tartama alatt észlelt a beteg nyakán pár mogyorónyi mirigy-duzzanatot, melyek a lobos folyamat megszűnése után is megmaradtak és csak két hónap múlva kezdtek azok rohamosan növekedni, s a többi mirigyekre is átterjedni. Még praegnansabban látjuk ezen viszonyt kifejezve 2-dik esetünkben, hol a tonsillitis a mirigy-dagoknak nemcsak első megindítójakép látszik szerepelni, de sőt azok a visszafejlődés időszakában egy újabban fellépő torok- és mandula­lob által még rohamosabb növekedésre ingereltettek. Távol van tőlem, t. C. e., hogy ezen észleletek alapján álta­lános szabályt állítsak fel, annyival is inkább, mert hasonirányú észleletek sokkal kevesebb számban jegyeztettek fel, sem hogy azok összeállítása mellett is képesek volnánk a homály felderítésére. Mert, ha a­kár kevés számú észleletek alapján fel is veszünk bizo­nyos összefüggést a nyirkmirigy-rendszer bármi okból előrement izgalmi állapota és a pseudoleucaemia kifejlődése között, még mindig marad egy hézag, mely kitöltésre vár; még mindig kér­dezhetjük : mi indítja meg a hypertrophisált mirigyekben azon folyamatot, hogy azok, mint rostindulatú daganatok viselkedje­nek, hogy némelykor átrakodásokat képezzenek ? Mi az oka annak, hogy a mirigyrendszer oly gyakran előforduló izgalmi állapota mellett a pseudoleucaemia kifejlődése mégis oly ritka ! Míg e hézagot ki nem tölthetjük, míg e kérdésekre elfogadható véleményt nem adhatunk, addig nem vagyunk feljogosítva általános szabály­­felállítására. A kétségkívül feltűnő tény előtt mindazonáltal nem hány­hatjuk be szemeinket. S ha a pseudoleucaemia kóroktani egységét nem is általánosítjuk, annyit ezen és a hasonlóképen fejlődő esetek­nél mindenesetre mondhatunk, anélkül, hogy erőszakolt hypothesi­­sekbe bocsátkoznánk, hogy vannak esetek, melyeknél a pseudo­­leucaemia kezdetben, mint localis bántalom mutatkozik, mely egyik lymphatikus szövetnek irritativ hyperplasiáján alapszik, mely később infectiosussá lesz, s a szomszédos és távolabbi mirigyszövet hasonló folyamatára vezet. Ugyanezen alapon értelmezhetők volnának azon esetek is, melyek a lép bántalmazottságával hozatnak okbeli viszonyba. Igaz, hogy ezen esetek nem nagy számot tesznek ki, de a pseudoleucaemia casuisticája maga sem oly nagy, hogy ezen kevés eset is figyelembe -­ is* 0

Next