Orvosi Hetilap, 1896. május (40. évfolyam, 18-22. szám)
1896-05-03 / 18. szám
Negyvenedik évfolyam. 18. szám. Budapest, 1896. május 3-ORVOSI HETILAP. A HAZAI ÉS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KÓRBUVÁRLAT KÖZLÖNYE. KIADÓ TULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ: HŐGYES ENDRE EGYETEMI TANÁR. Alapította Markusovszky Lajos dr. 1857-ben. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Közlemény a Korányi Frigyes ny. r. tanár vezetése alatt álló I. belgyógyászati korodáról. Adatok a vér és a vizelet egyes kóros sajátságainak diagnostikai jelentőségéhez. Korányi Sándor dr., klinikai adjunctustól. Új diagnostikai eljárások rendes sorsát képezi, hogy eleinte túlbecsülésben részesülnek. Azután következik fejlődésük menetén a csalódások időszaka, amelyek hitelüket megingatják és hosszú idő, bő tapasztalat kívántatik meg ahhoz, míg az ellentétes észleletek összevetése alapján az eljárás valódi értéke megítélhetővé válik. Három éve, hogy az I. belgyógyászati kórodán egy új diagnostikai eljárás kidolgozásával foglalkozunk. Az eljárás fejlődésének jelzett phasisain keresztül mentünk. A túlbecsülés után jöttek a csalódások. Nagy terjedelemben végeztük vizsgálatainkat, 220 betegen több ezer észleletet végeztünk. Az eljárás tudományos megállapítására embereken szerzett ismereteinket mintegy 200 állatkísérlettel egészítettük ki. Ezen bő tapasztalat az, amire támaszkodva fogok a diagnostikának egy pár díj útjáról referálni és ezt azon tudattal teszem, hogy az új utak új kérdésekhez és ismét új utakhoz fognak vezetni, de hogy a jövő tapasztalata azon, amit ma elmondok, változtatni nem fog. A vérnek és a vizeletnek két sajátsága az, amire diagnostikai eljárásomat alapítottam: azok fagypontja és konyhasó tartalma. Részletesen a vizsgálati eljárással, annak physiologiai és általános kórtani oldalaival, valamint az itt kifejtendők casuistikus megalapításával összefüggésben sajtó alá rendezett monographiámban fogok foglalkozni. E helyen czélomat csak a gyakorló orvost érdeklő részletek áttekinthető ismertetése képezi. I. Foglalkozzunk először a vérrel. A vér fagypontjának és konyhasótartalmának vizsgálatára mintegy 25 cm vérre van szükség, amely köpölyözés útján nyerhető. A normális vér fagypontja pontosan 0'56°-nál van 0 alatt. Konyhasótartalma 0'58—0'60°/0 közt változik. Diagnostikai szempontból eredménynyel vihető keresztül ez a vizsgálat szív- és vesebajoknál és különböző lázas betegségeknél. Mit nyújthat a vér vizsgálata a vesebajok diagnostikájára nézve ? Erre a kérdésre benne foglaltatik a válasz abban a tényben, hogy az általam vizsgált sajátságok szempontjából a vesebeteg vére egészen jellemző elváltozást mutat. Eddig — eltekintve ama vesebajoktól, amelyek felismerésére segítségül vehetjük a kopogtatást, a megtekintést, a tapintást—- a vesebetegségeket a vizeletből kózisméztük. Daczára ama rendkívül élesen felismerhető elváltozásoknak, amelyeket a vese megbetegedései a vizeletben sokszor létrehoznak, különösen három hiánya volt eddig a vese diagnostikának. Vannak vesebetegségek, amelyek fennállanak a nélkül, hogy a vizeletnek az eddigi eljárások szerint végezett vizsgálata azokból folyó eltéréseket mutatna, így vesedaganatoknál, a vesehám ama megbetegedésénél, amely pl. hosszas, nagyobb fokú anaemiákat követ, a vizeletnek eddig jellemző elváltozásai nem voltak felismerhetők. Egy második hiány abban áll, hogy sokszor találkozunk rendellenes vizelettel, amelyben geny vagy vér mutatható ki és nem tudjuk eldönteni, hogy ez a rendellenesség a vesének vagy a húgy kivezető útjainak, megbetegedéséből származik-e. Egy harmadik pont, amelynél az uroskopia cserben hagy, különösen a veseoperatiók indicatiójának és contraindicatiójának megállapításánál bír fontossággal. Ismeretes, hogy az egyik vese kiirtása után a másik annak működését átveszi. Az a vncariáló képesség, amelyet ez a kísérlet a visszamaradó veserészekre nézve bebizonyít, nagy fontossággal bír vesebetegségeknél. A vese elválasztó felületének egy részét a betegség tönkre teheti. Az épen maradt részek az elpusztultak működését átveszik és a szervezet a csökkent veseműködés káros befolyása alól ilyenkor megszabadul. A szívbetegségek stádiumainak mintájára a vesebetegségeknél is méltán szólhatunk compensatio és incompensatio időszakáról. A compensatio időszakában az ép veserészek kipótolják a betegség okozta veszteséget. Az incompensatio időszakában ez a pótlás hiányos, vagy nem történhetik meg. Mi módon különböztethetjük meg a vesebetegségek e két stádiumát egymástól . A vizelet mennyisége az egyik eddig számbajött jel. Ez azonban megbízhatatlan. Hányszor fordul elő, hogy a 60 cml napi vizeletmennyiség mellett az ember functiói teljesen normálisak, hogy tehát a vese jól végzi kötelességét. Hányszor fordul elő másrészt, hogy 2000 cm3 napi vizeletmennyiség daczára fejfájás, hányás stb. mutatják, hogy uraemia áll fenn, a szervezet a vese hiányos működése folytán intoxicáltatik. Ugyanez áll a vizelet szilárd alkatrészeinek meghatározására nézve. Hol van az a határ, amelyen felől a vese minden eltávolítandót kiürít a vérből és a melyen alól a kóros anyagok a vérben felszaporodnak ? Nyilván minden embernél és még inkább minden betegnél másutt. Azt mondottam, hogy a vesebetegség compenzált vagy incompenzált voltának kérdése különösen a vesesebészetében bír gyakorlati jelentőséggel. Eme jelentőségről mindenki meg van győződve. Ha a sebész tudná, hogy betegének veséi nem képesek a vér rendes összetételét fentartani, akkor bizonyára nem távolítaná el azt a vesét, amelyben betegséget ismert fel. Ez a vese is tartalmazhat még működésre képes elemeket és eltávolítása az úgyis elégtelen veseelemek számát tovább csökkentené. Másrészt az ép vese a betegnek vagy hiányzónak működését átveszi, vicariál. Ha egyik vese megbetegedésénél vicariálás nincs, vagy az tökéletlen, akkor a másik vese sem egészséges és ilyenkor a sebész nem vállalkozhatik az egyik vese kiirtására. Végső esetekben az uraemia manifest tünetei, a vizelet mennyiségének és tartalmának rendkívüli alászállása ott állanak mint contraindicatiók. De a vesesebészek sokszor tapasztalták, hogy ezek a jelek nem elegendők. Sokkal kisebb veseinsufficientiák veszélyeztethetik az operatio eredményét azoknál, amelyek klinikailag felismerhető uraemiát okoznak. Theoriában egyszerű megmondani, hol kell a vicariálás fokának megítélésére alapul szolgálható jelek után puhatolni. A vese feladatát a vér normális összetételének biztosítása képezi. Normális vér tehát kielégítő veseműködést bizonyít, míg elégtelen veseműködés a vér rendellenes összetételét vonja