Orvosi Hetilap, 1900. március (44. évfolyam, 9-12. szám)

1900-03-04 / 9. szám

129 ORVOSI HETILAP Ságban ki volt töltve fibrinosus tömegekkel, melyek helyenként könnyen voltak eltávolíthatók, helyenként azonban szorosabban tapadtak, úgy hogy az eltávolításnál itt vérző, finoman edény­­zett sarjadzások voltak láthatók. Egyes helyeken finoman rostozott hártyát lehetett a felü­letről lehúzni. Egy másik egyénnél, kinél 7 nap előtt minden helybeli reactio nélkül 2,2 gramm concentrált carbolsav lett befecsken­dezve, gyengén vöröses-sárgás izzadmányt, a here felületén pedig fibrinosus rostokat és kötegeket talált. A lobos reactio fellépte s a szöveti elváltozások tehát ugyan­azok, mint a jodtinctura befecskendés után, de a hatásmódban úgy látszik fokozati különbség van. Egyéb anyagok közül, melyeket befecskendésre használunk, felemlíhetjük még a zincum sulfuricumot (0­ 25:32), chlorzink­­oldatot (8°/o), ergotint (0‘03—0'06—20 csepp vízre), alcoholt, chloralhydratot (3—8 gr. egyenlő mennyiségű vízzel), chloroformot, tinctura digitálist, hígított lapis-oldatot, kölni vizet, sublimatot (l°/oo). Ezen eljárásoknál a gyógyító hatány mindenütt ugyanaz, t. i. izgató folyadékoknak befecskendezése a hydrocele üregébe, a­melyek ott lobot és a hydrocele zsák falainak összenövését hozzák létre; azonban kiújulások elég gyakran következnek be. A befecskendési eljárásokkal szembeállíthatók az operatív vagy radicális eljárások, hol recidivák sokkal csekélyebb számban észleltetnek ; ezeknek keresztülviteléhez azonban bizonyos sebészi jártasság szükséges. Volkmann volt az első e téren, ki a műtétet úgy végezte, hogy a tunica vaginalis propria széles felhasítása és 3°/o carbollal való kiöblítése után annak szabad széleit a hereberék bőrével összevarrta, úgy hogy a here belegyógyult a tátongó sebbe. Nyomókötést is alkalmazott azért, hogy a tunica vaginalis a heréhez mindenütt oda feküdjék, a körülszegett sebszél pedig nyitva maradjon. A betegek 8-dik napon felkelnek s suspensoriummal járkál­hatnak, azonban a börsebnek teljes gyógyulása egy pár hétbe kerül. Gyógyulás az aseptikus műtéteknél úgy következik be, hogy a tunica vaginalis propriának fali és zsigeri lemezei felületes adhaesiv lobosodás által összetapasztalnak, midőn az egész üreg eltűnik s recidiva nem keletkezhetik. Féltek ugyan, hogy ezen obliteratio a here vérszegénységé­hez s így az ondó elválasztás csökkentéséhez vezetne, a mint ezt Gosselin adhaesiv periorchitisek (Kocher) után ki is mutatta, azon­ban rendesen a savós hártya lemezek lobos összetapadásánál fejlődő kötőszövet oly felületes, hogy annak utólagos h­eges zsugorodásáról s ez által okozott nyomásról szó sem lehet. Máskép alakulhatnak a viszonyok azon esetekben, a­hol valamely complicatio zavarja a sebzésnek aseptikus lefolyását, hol tehát genyedések, elhalá­sok lépnek fel, melyek után erős kötőszöveti burjánzás, majd annak heges zsugorodása következnek be ; különösen, ha ez a zsigeri lemezen történik, akkor a zsugorodó hegnek nyomása a herére és mellékherére káros következményekkel járhat. A­mi a Volkmann műtét utáni eredményeket illeti, észlel­hető néha az, hogy a savós hártya lemezei lazán és nem egész kiterjedésükben nőnek össze, úgy hogy visszamaradnak kis el­­tákolt savós hártyával beborított üregek, hol újból hydrocele­­folyadék gyűlhet meg. A Volkmann-féle műtét ellen felhozható, hogy a gyógyulási időtartam nagyon hosszú, mely idő alatt a betegek folytonosan ki vannak téve az infectio veszélyének s azután a recidivák sincse­nek kizárva, mert ez az eseteknek csekély százalékában bekövet­kezik. Haladást képez e téren a Bergmann-f­éle műtét, midőn az ejtett sebet bevarrjuk, tehát az elsődleges gyógyulás feltételeit megadjuk s a mely abból áll, hogy a tunica vaginalis propria felhasítása után annak fali lemezét a tunica vaginalis communis­­ról, valamint az ondózsinórról közel a heréig, illetőleg a mellék­heréig tompán leválasztjuk s kiirtjuk ; a vérzés csillapítása után a bőrsebet varratokkal egyesítjük; 10—12 nap múlva a betegek gyógyultan távoznak s munkájuk után láthatnak. Felemlíthetők még: Jullard eljárása, ki a tunica vagi­nalis felesleges részét kivágja, csak annyit hagy meg belőle, a mennyivel a herét beboríthatja s így a normális viszonyokat igyekszik helyreállítani. Reclus a tunica vaginalisnak csak belső lemezeit vágja ki, a­­vérzés tehát minimális. Ha a savós hártya nagyon vékony és puha, akkor abból csak kis darabokat vág ki; a zsigeri és fali lemezeket jól be­dörzsöli 5°/o carbol-oldattal s azokat ismét összevarrja. Storp a tunica vaginalis izolálása, után a zsákot felhasítja s csomós varratokkal összeránczolja, úgy hogy a tournister körül összegyöngyölt katonaköpeny­eg módjára a here körül ujjnyi vas­tag ránczot képez. Az első sebészeti klinikán utóbbi időben Dollinger tanár a Winkelmann által ajánlott műtétet honosította meg, melyet a követ­kező módon végzünk : Schleich-féle oldat bőr alá fecskendezésével érzéstelenítjük a műtéti területet. Bemetszés a bőrön, a hydrocele zsákjának felhasítása olyan terjedelemben, a­milyen hosszú a here, hogy azt a nyíláson keresztül ki lehessen bujtatni. A hydrocele folyadék elfolyása után a herét a nyíláson keresztül előhúzzuk s a tunica vaginalis propriát keztyüujjszerü­­leg kifordítjuk, úgy hogy a nyílás az ondózsinórnak a herébe való belépési helyére jut a mellékhere mögé; hogy a kifordított burok vissza ne fordulhasson, a tunica vaginalis proprián ejtett hasadékot, melyen át a herét kibujtattuk, kisebbítjük egy-két csomós varrat alkalmazása által, vigyázva azonban arra, hogy az ondózsinór ne szoríttassék. Most az egész herét a kifordított zsákkal együtt a borékba visszahelyezzük, úgy hogy a kifordított tunica vaginalis propria felülete egész terjedelmében a kötő­szövetég tunica vaginalis communissal érintkezik. A herének a borékba való visszahelyezése néha nehéz, mert a sebüreg összehúzódik; ilyenkor Dollinger tanár úgy jár el, hogy a sebüregbe helyezett két ujjával a szövetek tompa széthúzása által akkora üreget alkot, melyben a here kifordított burkával együtt jól elfér. A bőrsebet varratokkal zárjuk el s collodiumba áztatott kis gazecsíkkal, illetőleg a Dollinger tanár által alkalmazott kaucsukpapirossal, melyet ráöntött chloroformmal feloldunk, borítjuk. 12 esetben hajtottuk végre ezen műtétet, legnagyobbrészt Schleich-féle helybeli érzéstelenítéssel; két esetben, hol a meglevő sérvnek radicális műtétét is végeztük, chloroform-narcosisban operáltunk ; a műtét tartama 5—8 pere­; a betegek fájdalmakról egyáltalában nem panaszkodtak. Gyógyulás minden esetben per prímum következett be. A betegek a 3-dik napon felkeltek, utolsó eseteinkben a műtétet ambuláns betegeken végeztük. Egy esetben a beteg magától nem tudott vizelni, hanem katheterizálni kellett. Negyedik napon a beteg felkelt, akkorra a vizelet megindult s a 10-dik napon gyógyult. Egy másik esetben a műtét után egy pár órával kénytele­nek voltunk az állandó vérszivárgás miatt az összevarrt sebet felnyitni s jodoform-gaze-zel tamponálni; a beteg említette azonban, hogy kis sérülések után is mindig igen sokáig vérzett. Második napon másodlagos varratort csinálunk, 6-dik napon Suspensorium­­mal távozik. Általában a here a műtét utáni napokban kissé megnagyob­bodott, a scrotum hőre kissé pedemás szokott lenni; volt alkal­mam egyik esetünket egy fél esztendővel IT műtét után látni; itt az operált hereberék valamivel nagyobb, mint a másik, a here normális nagyságú és tapintatú, a mellékhere szintén. A műtéti heg az alapjához rögzített, a here azonban a serotumban szabadon mozgatható, a lágy ék csatorna külső nyílásába jól feltolható s a kifordított burkot alig lehetett tapintani. Azt megtudandó, hogy a kifordított savós hártya a kör­nyező kötőszövettel jól összenő-e, állatkísérleteket végeztem. Kutyáknál a tunica vaginalis propria fali lemezének fel­hasítása után azt kifordítottam, egy-két csomós varrattal a vissza­fordulás ellen biztosítottam, s a sebet elzártam. Egy esetben 8 hét múlva az illető herét a herezacskóval együtt kimetszettem ; a makroskopikus lelet következő volt: a megkeményítés után készített harántmetszeten jól látható, hogy a hereborék a here elülső s oldalsó felületével közvetlenül össze van nőve; ezen összenövés, mely még halavány rózsaszínű edény- 1900. 9. sz.

Next