Orvosi Hetilap, 1900. április (44. évfolyam, 13-17. szám)

1900-04-01 / 13. szám

1900. 13. sz. ORVOSI HETILAP beállnak azon súlyos complication melyeket egyebütt is, hasonló hurutos menetek hirtelen eldugulása alkalmával észlelni szoktunk. A homlok- és állkapcsi öblök, valamint a középfül chronikus hurutjairól tudjuk,hogy az exacerbálás azonnal beáll, mihelyt a váladék lefolyásának valamely akadály állja útját. Ilyenkor az elzáródott üregekben nemcsak a váladék nyomása emelkedik, hanem megváltozik a bejutott csírok biológiai viszonya is. Az azelőtt aerob körülmények között tenyészett bacteriumok az oxygen elhasználása után anaerob életet kezdenek folytatni, melyben a saprophyták nagy részének virulentiája, toxicitása rendkívül felfokozódván, a régi catarrhalis folyamat explosivszerűleg csap át heveny üszkös gyuladásba. A középfül hurutjainál ez jól ismert mindennapos jelenség s az orvosnak, hogy úgy mondjam, szeme előtt folyik le. A féregnyújtványnál sem lehet ez máskép, hisz elzáródása esetén a kő mellett bezárt bélbacteriumok virulentiája épen úgy fel fog fokozódni, mint ahogy azt experimentális úton Kleckij a bélbacteriumokra (speciell a bact. coli-ra) ki is mutatta. A megszűkülésnek, illetve elzáródásnak tehát csak hurutos, vagyis fertőzött féregnyújtványnál lehet jelentősége, míg egy normális, azaz steril appendix elzáródása semmi fogos következményt nem kell hogy vonjon maga után, mint ahogy azt tényleg a hydrops processus vermiformis-nál látni alkalmunk is van. Fentebbiekben tárgyaltuk a féregnyújtványlábok azon fajtáját, mely a fertőzés mechanismusa s a bennök működő bacterium-flora tekintetében külön csoportot igényel. Ezeknél a fertőzés kézzel fogható mechanikus viszonyokra (saeces-particulák, idegen testek bejutására) vezethető vissza; az infectiot magát pedig jellemzi, hogy az kezdettől fogva a bélbacteriumok összessége által van képviselve, tehát polyinfectio. II. A féregnyújtvány fertőzésének második módjánál az előbbire jellegzetes egyszerű mechanikai momentumokat nem találjuk, de ezzel kapcsolatban a gyuladás nem is a bélbacteriumok összesége, hanem csak egy, vagy két csír, tehát egy „infectio sui generis“ által van feltételezve. Ezen körülmény az, mely bacteriológiai szempontból a féregnyújtványlábok e fajára jellemző. Ezen appendicitisek értelmezésénél a mechanikai momentumokat teljesen számításon kívül kell hagynunk, mert képzelhetetlenek oly mechanikai körülmények, melyek a bélhuzamból csakis bizonyos fajtájú bacterium species vagy speciesek bejutását segítenék elő, vagy engednék meg. Pedig az appendicitisek e fajtái úgy látszik nagyon gyakoriak, s merném állítani, hogy az idegen testek által és per contiguitatem létesült alakok kivételével valamennyi más ide tartozik, vagy legalább kezdeti stádiumaiban ide tartozott. Ha most azt kérdezzük, hogy hogyan lehetséges az, hogy a béllel közlekedő féregnyújtványba a bél felől nem az összes bélbacteriumok, hanem csak egyetlen pathogén csír kerül bele, úgy erre directe válaszolni nem tudok, hanem néhány általánosabban ismert analógiával igyekszem megvilágítani a tényt. Közismert dolog, hogy garathurutok, tonsillitisek után fellépő középfülgyuladások nem egyebek a garatból kiinduló specialis infectioknál, infectiok „sui generis“. Heveny otitiseket bacteriologikus controllal kísérő fülészek előtt ismeretes, hogy a folyamat kezdeti stádiumaiban a genyben rendszerint egyetlen csírt, leggyakrabban streptococcust, diplococcus Frankeit vagy staphylococcust találni. A garat nagyszámú mikroorganismus fajtái közül tehát speciell bizonyos fajta az, mely az appendixhez hasonlóan steril középfül-területet elárasztva, annak lobját, hurutját idézi elő. Ugyanígy áll a dolog a rhinitisek után fellépő homlok- s állkapcsi öblök lobjaival is, sőt tovább megyek s emlékbe hozom, hogy a lehágó bronchitisek, sőt pneumoniák is — legalább a folyamat kezdeti stádiumait tekintve — rendszerint speciális monoinfectiók. A bélhuzam felöl kiinduló nyákhártyahurutoknál is megtaláljuk az analóg magatartást. A felhágó cholangitisek legalább is sok esetben monoinfectiók, s élénken emlékszem két esetre, hol ascendáló cholangitis kapcsán fellépett nagyszámú májtályogokban egyetlen egy bacterium speciest, az egyikben egy kis streptococcust, a másikban diplococcus Prinkelnek minden tekintetben megfelelő lancettás, capsulás microorganismust találtam teljesen tiszta tenyészetben. A fertőzésnek a bél felöl ascendáló módja mindkét esetben elvitázhatatlan volt, annyival is inkább, mivel az epeutak mélyebb pontjain a bélbe való benyíláshoz közeledőleg mind több és több bélbacterium fajta volt található. Ezen analógiákból kitűnik, hogy a nyákhártyahurutoknak felületek szerint való kiterjedésénél nem szokatlan jelenség, hogy egy nyákhártya szakaszból, mely normaliter mikroorganismusokat tartalmaz, kiválnak bizonyos pathogen speciesek s bizonyára virulentiájuknak ad hoc való felfokozódása eredményeként eláraszak s fertőznek oly nyákhártyatractusokat, melyek normális viszonyok között bacteriummentesek, azaz sterilek. így van ez az otitisek, bronchitisek, az epeutak infectióinak jó részénél, s így kell annak lennie az ezen területek anatómiájával elvben összhangzó féregnyújtványnál is. (Folytatása következik.) Recherches sur la pathogénie de la péritonite d’origine intestinale. Annales de l’Institute Pasteur, T. IX. 193 Közlemény a szt. István-kórház bőrbeteg és bujakóros osztályáról (főorvos: Róna S. dr. ny. rk. tanár). Adatok a lupus vulgaris elterjedéséhez Magyarországon. Bruckemayer Ferencz dr. alorvostól. Ma, amidőn a tüdőtuberculosisnak hazánkban óriási elterjedtsége felzavarta a közvéleményt és egy védekező áramlat megindíthatásához vezetett, nem vélünk felesleges munkát végezni, ha ezúttal a bőrtuberculosis elterjedtségének ismeretéhez némi útmutató statistikai adatokat nyújtunk. Egyelőre csak a lupus vulgarisra kell szorítkoznunk, melynek kórisméje a múltban is legjobban volt biztosítva. A gumős infectionak ezen nyilvánulása is a mindennapi jelenségek közé tartozik, azonban jelentősége annyiban növekedett, mert ma a lupus vulgarist az esetek óriási többségében beoltást tuberculosisnak tartják. Jelen soraimban néhány statistikai adattal kívánok hozzájárulni e pusztító betegségnek hazánkban elterjedési és egyéb netrológiai viszonyaihoz. Csak egy része lehet ugyanez annak a számnak, amely Budapesten magában is észleltetik, mert a Stefániagyermekkórház, a poliklinika, a sebészi osztályok stb. is bizonyára nagy számú lupus-statistikával állhatnának elő — és kívánatos is volna, ha ez, általános tájékozódás végett, meg is történnék —, mégis ezen csekély rész is eléggé közérdekkel bír, hogy közöltessék. Adataim eléggé megbízhatók, minthogy azoknak alapját a szt. István-kórház bőrbeteg osztályának mintegy 13 évi (1898. deczember 31-dikéig) anyaga képezi. Ezen idő alatt összesen 690 lupus-beteg, még pedig nemek szerint: 259, azaz 36'6°/o férfi 438, azaz 63'4°/o nő állott gyógykezelés alatt. A betegség túlnyomó számmal nőknél észleltetett és így statistikánk ezen része csaknem teljesen egyezik Raudnitz (37’3°/o férfi, 62'7°/o nő) és Pontopidan (34°/o férfi, 66°/o nő) adataival. Igen érdekes képet nyújtanak azon adatok, amelyek a betegségnek kor szerint való feltüntetésére vonatkoznak, nevezetesen : A férfibetegek közül volt 4 hetes ... 1 azaz 0'5 százalék 11 hónapos. . 1 „ 0‘5 „ 1—10 éves . 17 „ 6'9 „ 11-20 „ . 122 „ 48-5 „ 21-30 „ • 70 „ 27-9 „ 31-40 „ . 29 „ 11-6 „ 41-50 „ . 9 „ 3-7 „ 51—60 „ 1 „ 0'5 „ 61-70 „ . 2 „ 0-9 „ A férfibetegeknek legnagyobb részét tehát, mint látjuk, a 11—20 éves betegek szolgáltatták; a gyakoriság innen kezdve a korral arányosan fogy; az életkor táblázat áttekintésénél feltűnik mint nevezetes észlelet az, hogy a férfibetegek közül volt egy négy hetes és egy 11 hónapos csecsemő is, de megengedjük, hogy e két esethez kétség férhet.