Orvosi Hetilap, 1900. november (44. évfolyam, 44-47. szám)
1900-11-04 / 44. szám
1900. 44. sz. ORVOSI HETILAP s az oldalsóval szemben elmozgatható; a talpi felszín mindkettőre nézve közös, de mintegy két cm.-rel szélesebb, mint a jobb láb öregujján. A két második ujjperez közül az oldalsó képezi az első perez közvetlen folytatását, míg a mediálisan fekvő az ujj tengelyétől befelé esik. (Folytatása következik.) Közlemény a székesfővárosi jobbparti szegényházból. (Rendelő orvos: Tauszk Ferencz dr. egyetemi m. tanár.) Az aggok hőmérséklete ép és kóros viszonyok között Közli: Jakab László dr. A modern orvosi tudomány egyik fontos segédeszköze a hőemelkedési viszonyok pontos figyelembe vétele. A hőmérsék pontos megállapítása mindenkor fontos feladatunk, mert ez úton a szervezet sok olyan zavarára következtetünk, amelyek esetleg teljesen elkerülték volna figyelmünket, s mert a hőmérsék foka és menete sokszor ad felvilágosítást a szóban forgó pathologikus állapot súlyosságáról és veszélyeiről viszonyítva az individuum szervezetéhez. A kóros hőmérséki viszonyok megismerése természetesen feltételezi előbb az ép ember hőmérsékének pontos ismeretét. A múlt század harminczas és negyvenes éveiben találjuk az első beható vizsgálatokat, de azóta is sokan foglalkoztak e tárgygyal, bizonyságául, hogy még nem értük el a kérdés végleges tisztázását, így még a Berlinban tartott tüdővész ellenes congressuson is vita tárgyát képezte, vájjon hol van a határ, amely hőmérséklet felett lázasnak kell tartanunk betegünket. Ezen vita adta meg a kiindulási pontot Marx vizsgálataihoz, ki 200 pontosan észlelt eset alapján középkorú egyéneknél a napi hőmérséklet maximumát 37° C.-nak mondja, és csak igen ritkán talált egész egészséges egyéneknél 37’—37’2° C, maximumot. Azon nehézségek között, melyek a physiologikus hőmérséklet alsó és felső határának pontos megállapítását zavarják, nem utolsó helyen áll az, mely az egyén korától feltételezett. Kor szerint vizsgálva a hőmérsékleteket, számosan foglalkoztak a gyermekkorral, különösen az élet első heteiben észlelhető hőmérsékleti viszonyokkal. A legújabb időben mindinkább több figyelem jut az aggok hőmérséki viszonyainak méltatására is. Nancyban már 1878-ban az aggkori betegségekre tanszéket állítottak fel és mindenfelé sokan foglalkoznak az ide vágó kérdésekkel. A budai szegényház vezető orvosa Tauszk F. dr. egyetemi magántanár felszólítására örömmel foglalkoztam az aggok hőmérséki viszonyaival, melyre a szegényház nagy anyaga bőséges alkalmat nyújt. A hőmérséklet meghatározását a lehető legnagyobb pontossággal naponta négy óránként, néha két óránként, sőt egyes esetekben óránként végeztük. A következőkben foglalt adatok, amennyiben máskép felemlítve nincs, mind hónalji mérésekre vonatkoznak. A könnyebb áttekintés végett a százakra menő hőmérséki adatok részletes felsorolásától eltekintünk s csak a végleges eredmények főbb pontjainak ismertetésére szorítkozunk. Az öregek hőmérsékletét Wunderlich után általában valamivel magasabbnak mondották, mint középkorú egyénekét. Chelmounski vizsgálataiban átlag 36'4—37T° C.-ig találta. Vizsgálataim szerint az aggok hőmérséklete a 60. évtől felfelé alacsonyabb, átlagosan: a minimum 36'20 C. a maximum 36'8° C. Részletesebben a kort tekintetbe véve : a minimum a maximum 50—60 évig 36'4°C. 37‘2° C. 60-70 évig 36'2° C. 36-90 C. 70-80 évig 3600 C. 36'70C. Vagyis ezen adatok szerint a physiologikus hőmérséklet a 60. életév felett nem emelkedik, mint ezt Wunderlich állítja, hanem fokozatosan csökken. Ennek magyarázatát nem kutatom, de azt hiszem, nem járok rossz úton, ha ennek értelmezéséhez a más szerzők által említett tényezőkön kívül a senilis anyagcserében keresünk támpontot, amire Kövesi Gém anyagcsere vizsgálatai útbaigazítást adnak. Vizsgálatainknál kiterjeszkedtünk arra is, hogy az aggoknál mutatkoznak-e a nem szerint különbségek. A hőmérési adatok nem szerinti csoportosítása azonban különbséget nem mutat fel, más szóval, nőknél is a physiologikus hőmérséklet valamivel alacsonyabb, mint középkorú egyéneknél. Igen fontos a napi ingadozásoknak figyelemmel kisérése. Ezeket átlag véve igen kicsinyeknek találtuk és az óránkénti differencia a hőmérséklet egyenletes emelkedését mutatja. A napi ingadozás középértékben 0'6° C.-t tesz ki, míg Wunderlich középkorú egyéneknél 0'8°—1° C. különbséget talált a minimum és a maximum között. A minimum rendesen a reggeli 4 és 8 óra közé, a maximum a délutáni 4 és 5 óra közé esik s így ugyanazon viszonyokat mutatja, minőket középkorú egyéneknél is találunk. Ezek mellett néha a typus inversus érdekes jelenségével találkozunk. Előfordul, hogy minden kimutatható ok nélkül a maximum reggelre és a minimum a délutáni órákra esik. Chelmounski 122 esetben végzett pontos hőmérése közben 8 ízben találta és a typus inversust bizonyos tekintetben az öregek sajátságának tartja. A mi méréseink között 50—60 mérésre esik egy typus inversus. Gyakrabban, mint ép viszonyok között, találtuk ezen typust pathologikus hőemelkedéseknél, a midőn a különben lázas magasabb hőmérsék a reggeli órákra, az alacsonyabb lázas vagy láztalan hőmérsék a délutáni órákra esett. A typus inversus előfordulására felhozott magyarázat, mint a minőt Jägers Debczynski adnak, kik a munka idejének felosztását tekintik okul, a szegényházban észlelt eseteinknél el nem fogadható, lévén itt többnyire minden foglalkozásnélküli egyénekről szó. Kerestük, hogy azon befolyások, melyek középkorú egyéneknél a hőmérsék változására physiologikus körülmények között befolyással bírnak, minő viszonyokat mutatnak fel az öregeknél. Ezek között elsősorban a munka befolyását figyeltük meg. Egyik kísérletünkben egy 22 éves egyén hőmérséklete 1000 méternyi gyalogolás után 36'6° C.-ról 37'4° C.-ra emelkedett, míg egy 74 éves embernél ugyanilyen munka után 36'7° C.-ról 37T° C.-ra szállt fel, tehát a fiatalabb egyénnél 0'8° C., az öregebbnél csak 0’4° C.-nyi hőemelkedés állott be. Egy órai pihenés után a fiatalember hőmérséklete 0'5° C.-kal, az öregé 0'1° C-kal sülyedt csak. Hasonirányú vizsgálatok mutatták, hogy sík pályán, valamint lépcsőn való járás alkalmával teljesen ugyanazon körülmények között öreg egyének hőmérséke munka közben nehezebben emelkedik, mint azt fiatal egyéneken végzett control-vizsgálataink mutatták. A physiologikus hőmérséklet 1—2 tized foknyi emelkedését észlelték sokan bővebb étkezés után. Hasonló irányú vizsgálataink megerősítik ezen tapasztalatokat, amennyiben ugyancsak nagyobb tápfelvétel után s így leggyakrabban ebéd után rövid ideig tartó 1 —2 tized foknyi hőemelkedés észlelhető. Charcot, ki egyike volt az elsőknek, kik öregkori megbetegedésekkel foglalkoztak, az öreg és középkorú egyének hőmérséklete között egyedüli különbségnek azt találta, hogy összehasonlító méréseket végezve a hónaljban és a végbélben, a talált két hőmérséklet között középkorú egyéneknél csekélyebb az eltérés, mint aggoknál, így az ő vizsgálatai szerint míg középkorú egyének hőmérséklete a végbélben átlag véve 0'3° C-kal magasabb, mint a hónaljban, addig senilis egyéneknél 0‘5—0'8° C-kal magasabb, sőt egy 103 éves asszonynál a végbélben 38° C-t, ugyanekkor a hónaljban 37° C-t észlelt. Bowie 20 öregnél végzett ez irányú méréseinél a végbél hőmérsékletét 4—5 tized C. fokkal találta magasabbnak, mint a hónaljét. A mi összehasonlító méréseink, melyeket ezen kérdés tisztázása czéljából 25 öreg egyénen végeztünk, átlag 4—5 tized C. fokkal magasabbnak mutatták a végbél hőmérsékletét, úgy hogy nem tudjuk megerősíteni Charcot állítását. Ezzel párhuzamosan kiterjeszkedtünk a nyelv alatt mért hőmérsékletre, mely vizsgálatok eredménye megegyezik azzal, amit középkorú egyéneknél tapasztalunk, t. i. a nyelv alatti hőmérséklet 2—3 tized 0 fokkal magasabb, mint a hónalji hőmérséklet. Összefoglalva az ép viszonyok között talált eredményeket a következőkben fejezhetjük ki: Az öreg egyének hőmérséklete a középkorúakétól főleg a 686