Orvosi Hetilap, 1900. december (44. évfolyam, 48-52. szám)
1900-12-02 / 48. szám
753 ORVOSI HETILAP 1900. 48. sz. keztetni, hogy ilyen esetekben e hámbetüremkedések igen mélyek, vagy hogy a nyálkahártyában sok a mirigyszer képlet. Ő a maga részéről számos metermetszetet vizsgált, de mirigyeket bennök hiába keresett. Hamburger egy, Scheuthauer tanár által Budapesten bonczolt esetet ír le, hol a vesemedenczében, az uréterben és ennek nyílása körül a hólyagban számos colloid anyaggal telt, mákszem egész lencsényi cysta volt található. Ebstein esetében kétoldali volt a tömlőképződés és a vesemedenczétől a húgycső belső nyílásáig terjedt. A tömlők sárgásbarna, néhol genyszerű tartalommal bírtak. Mindkét vese sorvadt volt s apró hólyagcsákat tartalmazott. A tömlők a beszűrődött nyálkahártyában ültek és hengerhámmal voltak bélelve. Ebstein nézete szerint e képletek egy része lágyulásos tömlőket képvisel. Limbeck hét esetet ír le. Egy esetben mindkét vesemedencze, ureter és hólyag, egy esetben egyik vesemedencze és húgyvezér, öt esetben csak a hólyag nyálkahártyáján volt elváltozás. A tömlők bennekét nyúlós anyag képezte, melyben sejtes elemek és homogén testek voltak még jelen. A tömlők keletkezésére nézve két lehetőséget vesz fel ; az egyik a nyálkahártya ránczok összetapadása, a másik a hámnak a mélybe való aktiv burjánzása és másodlagos elfajulása. Machleid és Nékám Portik tanár kórszövettani intézetéből közöltek egy esetet, melynél mindkét vesemedencze, mindkét ureter és a trigonum Lieutaudii nyálkahártyáján kisebb-nagyobb tömlők voltak láthatók. E képletek annyira szűkítették a húgyvezérek űrét, hogy ezáltal hydronephrosist és uraemiát okoztak. D’Ajutolo két eset kapcsán az ureter cystákat két osztályba sorozza. Az első osztályba tartozók lekerekített alakúak, nyákos tartalommal teltek és mirigyekből származnak, a második osztályba tartozók szabálytalan alakúak, serosus tartalommal bírnak és nyálkahártyacryptákból erednek. Lubarsch az irodalomra is kiterjeszkedő munkájában két esetet közöl, melyekben súlyos cystitis és pyelitis jelenléte mellett mindkét húgyvezér, egyik esetben a hólyag nyálkahártyájának is tömlős elfajulása állott fenn. Külön tárgyalja az ureter és külön a hólyag ilynemű megbetegedését. A húgyvezér nyálkahártyájának tömlői szerinte a Brunn által leírt képletekből, az úgynevezett Brunn-féle hámfészkekből (Epithemester, a nyálkahártya hámja alatt külön ülő hámcsoportok) származnak és pedig a lobos inger behatása alatt támadt sejtszétesés útján. Gyakoribb leletnek állítja a hólyag nyálkahártyájának cystáit; ilyenekkel 220 eset közül tízszer találkozott, leginkább a trigonum Lieutauchira localizálva. Kiemeli, hogy e képletek megkülönböztetendők a hólyagfalzati és a hólyagfal mögötti cystáktól (Paget, Englisch). A hólyag nyálkahártyájának tömlőit 1. a Brunn-féle hámfészkekből, 2. nyálkahártyacryptákból, 3. magasan fekvő húgycsőmirigyekből származtatja. A keletkezés módjára nézve megkülönböztet: 1. tömlőket, melyek tisztán sejtszétesés következtében támadtak, 2. tömlőket hámproliferatioval. Ez utóbbi csoportra nézve megjegyzi „Jedenfalls will ich, um nicht zu praejudicieren, diese Cysten nicht schlechtweg als Proliferationscysten (durch Proliferation entastandene Cysten), sondern als Cysten mit Proliferation bezeichnen.“ Remékükre nézve mindenütt kiemeli, hogy sejtelfajulás következménye. Aschoff, ki ezen kérdéssel igen behatóan foglalkozott, a húgyutak nyálkahártyájának mirigy tartalmáról és az ureteritis cysticaról írt dolgozatában azon eredményre jutott, hogy a húgyutak nyálkahártyája úgy csecsemőknél, mint felnőtteknél a hólyagszájig mirigyeket nélkülöz. Figyelmeztet azonban azon tévedésekre, melyeket nyálkahártyabemélyedések ferde, illetőleg tangentiális átmetszése eredményez, mikor is mirigyszerű képleteket vélünk látni ott, hol ferdén metszett hámcsapokkal van dolgunk. Esetében a vesemedencze és ureter felső részének nyálkahártyáján gombostüfejnyi és kétszer akkora sárgás-barna cysták ültek, melyek köbalakú hámmal voltak bélelve A tömlőképződést a hólyagszájig a húgyutak nyálkahártyáján egységes folyamatnak tartja. Vizsgálatai a következő eredményre vezettek : A húgyutak nyálkahártyáján a szabad szemmel nem látható elváltozások elég gyakoriak. Górcső alatt pedig hámlefürödést látunk a nyálkahártya mélyebb rétegeiben, ami vagy a hámnak a mélybe való hatolása (actives Wuchern des Epithels) vagy annak finom kötőszöveti lécektől való áthidalása (actives Wuchern des Bindegewebes) útján származik. A hám a lefürödött fészkekben szaporodik, majd oldalágakat bocsát. Ezen stádiumban a nyálkahártyán apró pontokat és fehér szemcséket látunk. A fokozott sejtszaporodás, a sejtek nyákos elfajulása és szétesése, talán fokozott transsudatio kíséretében a már leírt tömlők képződéséhez vezetnek. A lobnak mint aetiológiai momentumnak bár nagy jelentőséget tulajdonít, de feltétlen ok gyanánt nem fogadja el. Kiemeli, hogy a szűkült részek, a kelyhek nyílása, az ureterek kezdete, a hólyagszáj különösen alkalmasak cysták képződésére. Kahlden dolgozatában az ureteritis cystica eredetére nézve a más szerzők (Eve, Schilkok, Pisenti, Bland Sutton, Jackson, Klarke) által már régebben is vallott nézetet, hogy t. i. a bántalom parasiták által okoztatnék, igen szellemesen és kimerítően, bár kevésbé meggyőzően tárgyalja. Kahlden álláspontját a következőkben körvonalazhatom : Két esetet észlelt, melyek közül az egyikben kétoldali, a másikban egyoldali volt az elfajulás. A cysták keletkezésére nézve azt hiszi, hogy nem fejlődhettek sem lobos szövetből, sem nyálkahártyamirigyekből, hanem hogy valamely protozoa-faj által okozott hámburjánzás eredményei. „Ihre erste Anlage ist vielmehr gegeben in einer pathologischen Epithelwucherung, welche in seltenen Fällen zunächst in das Gewebe der Ureteren vordringt, meist aber in vornherein über das Niveau der Schleimhaut kolbenförmig vorragt.“ E hámsejtek közt kötőszöveti sejtek is vannak, melyek fejlődésük közben a peripheria felé fejlődő kötőszöveti rostokat producálnak, ami végre is a hámcsoportok lefríződéséhez vezet. Ezen hámfészkekből származtatja a szabad szemmel is látható cystákat. A parasitákat illetőleg pedig a kötőszövetes fallal bíró tömlők homogén kennekében apró, kerek vagy ovális, pigmentet tartalmazó, avagy azt nélkülöző testecseket ír le, melyek haematoxylineosinfestés iránt charakteristikusan viselkednek. E testecseket ő protozoáknak tartja és szerinte leginkább a csuka húgyhólyagjában előforduló myxosporidiumokhoz hasonlítanak. Különös súlyt helyez azon körülményre, hogy e cysták kennekében degenerált sejteket nem látott és azt hiszi, hogy a levált sejteket a protozoák egyszerűen megemésztették. Hogy azonban nem minden vizsgálónak sikerül ez élősdieket megtalálni, ezt azon körülményből véli megmagyarázhatni, hogy a parasiták már elhalhattak, avagy még tökéletesen ki sem fejlődtek s így nem voltak jellemző képek nyerhetők. Ezen oknál fogva azt ajánlja, hogy ugyanazon esetből is sok tömlőt és sorozatos metszeteken vizsgáljunk, annál is inkább, mert az élősdiek súlyuknál fogva a cysta mélyebb részébe sülyedhetnek. Lubarsch ezen irány ellen írt rövid czikkében Kahlden érveit megdönteni igyekszik. Az állítólagos protozoákat elfajult sejteknek tartja. Azon körülmény, hogy a cystát bélelő sejtekkel nincsenek összefüggésben, még nem bizonyító, mert pl. az alveolaris pneumoniánál is, bár a duzzadt sejteknek a tüdőhámmal való összefüggése nem vehető ki, mégis nyilvánvaló, hogy ezekből származtak. Másrészről a granulatiók könnyű kimutathatóságát (Pisenti) csak a sejt alteratio (talán chemiai változás) tünetének tartja. Ugyanazon methodussal, melylyel nem lehet, vagy csak nehezen szemlélhetővé tenni az egészséges sejt granulatioit, könnyen sikerül ez a sejt kóros állapotában. Frissen vizsgált tömlőkben sem ő, sem Litten mozgó testeket nem talált. S végre, ha állna Kahlden azon nézete, hogy az élősdiek a hólyag felől hatolnak be a húgyutakba, akkor elsősorban a behatolás kapuján kellene elváltozásnak fellépni. Utoljára Stoerk foglalkozott ezen tömlőkkel a húgyutak nyálkahártyájának patrilógiájáról írt tanulmányában 13 nem egészen idevágó eset kapcsán. E cysták képződését úgy magyarázza, hogy bizonyos súlyos folyamatoknál a nyálkahártyán annak egyenetlen beszűrődése következtében kiemelkedések és ezek között bemélyedések támadnak. Később ezen hámmal bélelt