Orvosi Hetilap, 1902. november (46. évfolyam, 44-48. szám)

1902-11-02 / 44. szám

707 ORVOSI HETILAP 1902. 44. sz. nevezett külön enzymnek tulajdonítandó. Ez a pseudopepsin úgy lúgos, valamint savanyú reactio esetén emészt, pepsin ellenben teljesen hiányzik. Minthogy ez az állítás mindazzal, a­mit a gyo­mor pylorusnyálkahártyáról femn mondottam, ellenkezik, ez indít az eltérés okának keresésére. Glaessner, a proerjesztők elterjedését a gyomornyálkahártyá­ban kutatva, azt találta, hogy ez pepsinen kívül még egy második fehérjét oldó erjesztő­ — pseudopepsint — választ el, mely egyúttal a pylorus egyedüli pepsises erjesztője volna. A nyálkahártya proerjesztőit igen híg szódaoldatokban nyerte, mivel ezek az erjesz­­tőket (a pepsint és oltót) elpusztítják, a proerjesztőket ellenben nem. Mint antiseptikum a toluol, anyagul a disznógyomor szolgál. A tisztára mosott gyomornyálkahártyát, lepraeparálása és hús­­örlővel összeaprítása után, kétannyi súlyú vízbe adta, mely nátriumcarbonátot a teljes lúgos reactioig tartalmazott. Miután toluolt adott hozzá, a zárt edény 40° C-ra felmelegített homok­fürdőbe került 3—4 hétig való időtartamra. Ez alatt a folyadék zavaros lett, a szövetek láthatólag szétestek s a proerjesztők feloldódtak. Hogy itt önemésztés folyt, ezt a tryptophanreactio fellépése valószínűvé teszi. Az így az oldatba átment proerjesztőket Glaessner az által izolálta, hogy a mucint konyhasóval és eczetsavval kiülepítette s a szüredékből a proerjesztőket, miután ezt nátriumkarbonáttal gyengén lúgossá tette, míg aranylacetát-oldattal kiválasztotta. Az így nyert proerjesztők savval intenzíve emésztettek. Emésztő anyagul 2—3 mm. átmérőjű üvegcsövekben 85° C-on koagulált levérsava szolgált. A tryptophanhémlés fellépéséből következteti a szerző, hogy itt a trypsinhez, még inkább a máj proteolysises erjesztőjéhez hasonló fermentummal van dolga. Jacobyt tudniillik a máj autoly­­sisének eredményeképen a tryptophanreactiot találta, melyről mondja, hogy csak későn s akkor is csak múlólag lép fel „hiányát semmiesetre nem lehet a máj autolysise olyan tulajdonságának tekinteni, mely által ez a trypsinemésztéstől különböznék“. Jacoby a tryptophanreactiot az önemésztés mintegy 14. napján találta, gyakran azonban nem is kapott bromreactiót. Biondi-nak csak akkor sikerült ez a kémlés, hogy ha maga a friss máj is adta. Chloroformvízben vagy más antisepticumok jelenlétében Biondi sze­rint a tryptophanreactio nem lép fel. A máj autolysises hasadása Jacoby szerint csak lassan folyik le. Albumosok — ha általában találhatók — csak igen kis mennyiségben s múlólag vannak jelen ; pepton éppen nem talál­ható. Ezek helyett ammóniák és amidosavak, aránylag sok leucin, tyrosin, valamint glycocoll lépnek fel. A máj proteolízises erjesz­tője csak bizonyos fehérjékre, globulinra hat. Ezen Jacoby által májtrypsinnek nevezett erjesztő amoninsulfattal való telítéssel nyerhető ; viselkedése a hatásában hasonló pankreas trypsinével egyezik meg. Ez adatokat azért közlöm ilyen részletességgel, mivel Glaessner a maga erjesztőjét a Jacoby által izolált májtrypsinhez hasonlónak mondja. Glaessner a disznógyomrot egyes területekre osztotta fel s a fent jelzett módon meghatározta azok propepsin tartalmát. A viszonylagos pepsinmennyiséget az emésztett fehérjeoszlop hosszából ítélte meg. Már más helyen kimutattam, hogy az oldott fehérje mennyiségéből a pepsin mennyiségére nem lehet következtetni. Glaessner azon következtetéshez jutott, hogy a fundusnyálkahártya pepsintartalma, feltéve mindkét erjesztő azonos voltát, mintegy huszor nagyobb a pylorus mucosa pepsin tartalmánál. Minthogy a tryptophankémlés úgy a fundus-, mint a pylorus-nyálkahártyával tett kísérletek alatt fellépett, következik, hogy pseudopepsin mindkét nyálkahártyarészletben van. Egyúttal kitűnt, hogy hosszantartó emésztés közben gyengén lúgos emésztés alatt is fehérje emésztődött, különösen pyloruskivonattal. Miután az aranyh­­ü­ledékkel Glaessner szerint a propepsint a tryptophant képző erjésztőtél mentén lehet nyerni, hasonló kísérleteket a pylorus mucosa lúgos kivonataival is tett. Ismételten eszközölt kísér­leteiből kiderült, hogy a pylorus­ nyálkahártyából sem propepsin sem általában más erjesztő nem volt előállítható. így jutott Glaessner azon következtetésre, hogy a pylorus­ mucosa pepsises hatása egyedül ennek pseudopepsinjától származik, és hogy ez a pylorus egyedüli erjesztője. Ugyanezt találta Glaessner a Brunner­­féle mirigyekben is. A pylorus és Brunner-féle mirigyek proteolysises enzymjét az jellemzi, hogy gyengén savanyú (0’2—0'3°,a sósav), gyengén lúgos (0'5°/o natriumcarbonat) és közömbös reactio mellett is hat. Nem veszti el hatását savanyú reactióban, mint a trypsin vagy a máj proteolysises enzymje, sem lúgokban, mint a pepsin, ha­nem megtartja azt épen olyan jól szabad sósav, mint nátrium­carbonat jelenlétében és pedig pepsin jelenléte mellett is. A pseudopepsin rövid idő alatt tryptophanképzéshez vezet és pedig úgy savanyú, valamint lúgos reactio mellett, nem nyerhető aranylacetáttal, hanem elpusztul benne. Jelentősége a pseudopep­­sinnek az emésztés körül abban legyen, hogy hatását a reactio változása nem szünteti meg, hogy mindkét egy ugyanazon irány­ban ható szomszédos enzym, a pepsin és trypsin, bizonyos tulaj­donságait magában egyesíti, és így az átmenetet a pepsinemész­­téstől a trypsinemésztéshez mintegy közvetíti. Ily körülmények között azonban feltűnő, hogy más vizs­gálók 0'4—0'5°/p H Cl tartalom mellett a pylorusnyálkahártyával fehérjét igen jól tudnak emészteni, lúgos kémhatás mellett azon­ban nem, és végre, hogy sikerült a pylorus mucosából aránylag sok pepsint nyerni. Vizsgálataim alatt mindenek előtt a thymol vagy chloroform­­víz sokkal jobb antisepticumoknak bizonyultak, mint a toluol. A toluolról, mint desinficiensről, Frankell írja, hogy a vízben oldhatatlan benzolnak, mint a homolog toluol- s másoknak, nincsen antisepsises hatása, nyilván a hydroxylcsoport hiánya és az anyagok vízben oldhatatlansága miatt. Ezzel szemben thymol 1 rész 1000 rész vízben oldható, az ilyen oldatok azonban minden igények­nek, melyeket erjedést és rohadást gátló anyagokkal szemben támasztunk, megfelelnek (Nothnagel és Rossbach).­ E­miatt nem is sikerült toluollal tett első kísérletem, melyben fundus- és pylorus­­nyálkahártyát kü­lön-külön, egyenként 0’5° a nátriumcarbonatot tar­talmazó vízzel és l°/oo toluollal a thermostatban tartottam; a rohadás már másnapon beállott. Ezentúl annyi toluolt adtam a megemész­tendő anyagba, hogy az 1 cm. vastag réteget alkotott fölötte. A megelőzőleg jól össze is rázott anyagban 6 hét múlva sem voltak rohadó baktériumok kimutathatók. Ez mutatja, hogy toluollal is lehet anyagokat autodigestiának kitenni, de hogy a thymol e tekintetben több biztosságot nyújt. A pseudopepsint illetőleg ítéletet szerzendő, a thermostatba 40 Cl mellett a következő anyagokat tettem ki önemésztésnek : 1. 870 gm. fundus mucosát 1740 kcm. vízzel, 13­05 gm. natriumcarbonattal, 3 gm. thymollal és 30 kcm. chloroformmal. 2. 250 gm. pylorus mucosát 500 kcm. vízzel, 3­75 gm. natriumcarbonattal, 1 gm. thymollal és 10 kcm. chloroformm­al. 3. 150 gm. fél órán keresztül főtt gyomor nyálkahártyát, 350 kcm. vizet, 2­5 gm. nátriumkarbonátot, 1 gm. thymolt és 10 kcm. chloroformot, 4. 220 gm. gyomorizomzatot, 440 kcm. vizet, 3­3 gramm natriumkarbonátot, 1 gm. thymolt és 10 kcm. chloroformot. Négy hét múlva leszűrve a folyadékot, egyik sem adta a tryptophanreactiot. Mindenek előtt az eredeti szüredékeket vizs­gáltam meg s azután tettem velük emésztési kísérleteket. Azok elnyeléstényezői a spektrophotometriás eljárás szerint: 1. a fundus-kivonaté 0'46576, 2. a pylorus-kivonaté 0’32022, 3. a főtt gyomornyálkahártya kivonatáé 1’76860, 4, a gyomorizomzat kivonatáé 0­ 54434. Mindannyi kivonat eczetsavra erősen megzavarodott, a pyloruskivonat mucinosusan coagulált, míg a többi kivonat nem. Ha a nyert értékeket egymással összehasonlítjuk, feltűnik, hogy a nyers nyálkahártyák kivonatainak kisebb elnyeléstényező felel meg, mint a gyomorizomzat kivonatának és hogy a legtöbb fehér­jét a főtt nyálkahártya kivonata tartalmazza. Ily körülmények között önemésztésről nem lehet szó. Minden a mellett szól, hogy itt szerves anyagok vízben macerálásával van dolgunk, mely főleg gyengén lúgos avagy savanyú reactio jelenlétében a fehérje- 1 Zeitschrift für physiologische Chemie. 30. к. 163. 1. 1 Die Arzneimittelsynthese stb. 1901. 357. 1. 2 Handbuch der Arzneimittellehre. 1894. 488. 1.

Next