Orvosi Hetilap, 1902. november (46. évfolyam, 44-48. szám)
1902-11-02 / 44. szám
707 ORVOSI HETILAP 1902. 44. sz. nevezett külön enzymnek tulajdonítandó. Ez a pseudopepsin úgy lúgos, valamint savanyú reactio esetén emészt, pepsin ellenben teljesen hiányzik. Minthogy ez az állítás mindazzal, amit a gyomor pylorusnyálkahártyáról femn mondottam, ellenkezik, ez indít az eltérés okának keresésére. Glaessner, a proerjesztők elterjedését a gyomornyálkahártyában kutatva, azt találta, hogy ez pepsinen kívül még egy második fehérjét oldó erjesztő — pseudopepsint — választ el, mely egyúttal a pylorus egyedüli pepsises erjesztője volna. A nyálkahártya proerjesztőit igen híg szódaoldatokban nyerte, mivel ezek az erjesztőket (a pepsint és oltót) elpusztítják, a proerjesztőket ellenben nem. Mint antiseptikum a toluol, anyagul a disznógyomor szolgál. A tisztára mosott gyomornyálkahártyát, lepraeparálása és húsörlővel összeaprítása után, kétannyi súlyú vízbe adta, mely nátriumcarbonátot a teljes lúgos reactioig tartalmazott. Miután toluolt adott hozzá, a zárt edény 40° C-ra felmelegített homokfürdőbe került 3—4 hétig való időtartamra. Ez alatt a folyadék zavaros lett, a szövetek láthatólag szétestek s a proerjesztők feloldódtak. Hogy itt önemésztés folyt, ezt a tryptophanreactio fellépése valószínűvé teszi. Az így az oldatba átment proerjesztőket Glaessner az által izolálta, hogy a mucint konyhasóval és eczetsavval kiülepítette s a szüredékből a proerjesztőket, miután ezt nátriumkarbonáttal gyengén lúgossá tette, míg aranylacetát-oldattal kiválasztotta. Az így nyert proerjesztők savval intenzíve emésztettek. Emésztő anyagul 2—3 mm. átmérőjű üvegcsövekben 85° C-on koagulált levérsava szolgált. A tryptophanhémlés fellépéséből következteti a szerző, hogy itt a trypsinhez, még inkább a máj proteolysises erjesztőjéhez hasonló fermentummal van dolga. Jacobyt tudniillik a máj autolysisének eredményeképen a tryptophanreactiot találta, melyről mondja, hogy csak későn s akkor is csak múlólag lép fel „hiányát semmiesetre nem lehet a máj autolysise olyan tulajdonságának tekinteni, mely által ez a trypsinemésztéstől különböznék“. Jacoby a tryptophanreactiot az önemésztés mintegy 14. napján találta, gyakran azonban nem is kapott bromreactiót. Biondi-nak csak akkor sikerült ez a kémlés, hogy ha maga a friss máj is adta. Chloroformvízben vagy más antisepticumok jelenlétében Biondi szerint a tryptophanreactio nem lép fel. A máj autolysises hasadása Jacoby szerint csak lassan folyik le. Albumosok — ha általában találhatók — csak igen kis mennyiségben s múlólag vannak jelen ; pepton éppen nem található. Ezek helyett ammóniák és amidosavak, aránylag sok leucin, tyrosin, valamint glycocoll lépnek fel. A máj proteolízises erjesztője csak bizonyos fehérjékre, globulinra hat. Ezen Jacoby által májtrypsinnek nevezett erjesztő amoninsulfattal való telítéssel nyerhető ; viselkedése a hatásában hasonló pankreas trypsinével egyezik meg. Ez adatokat azért közlöm ilyen részletességgel, mivel Glaessner a maga erjesztőjét a Jacoby által izolált májtrypsinhez hasonlónak mondja. Glaessner a disznógyomrot egyes területekre osztotta fel s a fent jelzett módon meghatározta azok propepsin tartalmát. A viszonylagos pepsinmennyiséget az emésztett fehérjeoszlop hosszából ítélte meg. Már más helyen kimutattam, hogy az oldott fehérje mennyiségéből a pepsin mennyiségére nem lehet következtetni. Glaessner azon következtetéshez jutott, hogy a fundusnyálkahártya pepsintartalma, feltéve mindkét erjesztő azonos voltát, mintegy huszor nagyobb a pylorus mucosa pepsin tartalmánál. Minthogy a tryptophankémlés úgy a fundus-, mint a pylorus-nyálkahártyával tett kísérletek alatt fellépett, következik, hogy pseudopepsin mindkét nyálkahártyarészletben van. Egyúttal kitűnt, hogy hosszantartó emésztés közben gyengén lúgos emésztés alatt is fehérje emésztődött, különösen pyloruskivonattal. Miután az aranyhüledékkel Glaessner szerint a propepsint a tryptophant képző erjésztőtél mentén lehet nyerni, hasonló kísérleteket a pylorus mucosa lúgos kivonataival is tett. Ismételten eszközölt kísérleteiből kiderült, hogy a pylorus nyálkahártyából sem propepsin sem általában más erjesztő nem volt előállítható. így jutott Glaessner azon következtetésre, hogy a pylorus mucosa pepsises hatása egyedül ennek pseudopepsinjától származik, és hogy ez a pylorus egyedüli erjesztője. Ugyanezt találta Glaessner a Brunnerféle mirigyekben is. A pylorus és Brunner-féle mirigyek proteolysises enzymjét az jellemzi, hogy gyengén savanyú (0’2—0'3°,a sósav), gyengén lúgos (0'5°/o natriumcarbonat) és közömbös reactio mellett is hat. Nem veszti el hatását savanyú reactióban, mint a trypsin vagy a máj proteolysises enzymje, sem lúgokban, mint a pepsin, hanem megtartja azt épen olyan jól szabad sósav, mint nátriumcarbonat jelenlétében és pedig pepsin jelenléte mellett is. A pseudopepsin rövid idő alatt tryptophanképzéshez vezet és pedig úgy savanyú, valamint lúgos reactio mellett, nem nyerhető aranylacetáttal, hanem elpusztul benne. Jelentősége a pseudopepsinnek az emésztés körül abban legyen, hogy hatását a reactio változása nem szünteti meg, hogy mindkét egy ugyanazon irányban ható szomszédos enzym, a pepsin és trypsin, bizonyos tulajdonságait magában egyesíti, és így az átmenetet a pepsinemésztéstől a trypsinemésztéshez mintegy közvetíti. Ily körülmények között azonban feltűnő, hogy más vizsgálók 0'4—0'5°/p H Cl tartalom mellett a pylorusnyálkahártyával fehérjét igen jól tudnak emészteni, lúgos kémhatás mellett azonban nem, és végre, hogy sikerült a pylorus mucosából aránylag sok pepsint nyerni. Vizsgálataim alatt mindenek előtt a thymol vagy chloroformvíz sokkal jobb antisepticumoknak bizonyultak, mint a toluol. A toluolról, mint desinficiensről, Frankell írja, hogy a vízben oldhatatlan benzolnak, mint a homolog toluol- s másoknak, nincsen antisepsises hatása, nyilván a hydroxylcsoport hiánya és az anyagok vízben oldhatatlansága miatt. Ezzel szemben thymol 1 rész 1000 rész vízben oldható, az ilyen oldatok azonban minden igényeknek, melyeket erjedést és rohadást gátló anyagokkal szemben támasztunk, megfelelnek (Nothnagel és Rossbach). Emiatt nem is sikerült toluollal tett első kísérletem, melyben fundus- és pylorusnyálkahártyát külön-külön, egyenként 0’5° a nátriumcarbonatot tartalmazó vízzel és l°/oo toluollal a thermostatban tartottam; a rohadás már másnapon beállott. Ezentúl annyi toluolt adtam a megemésztendő anyagba, hogy az 1 cm. vastag réteget alkotott fölötte. A megelőzőleg jól össze is rázott anyagban 6 hét múlva sem voltak rohadó baktériumok kimutathatók. Ez mutatja, hogy toluollal is lehet anyagokat autodigestiának kitenni, de hogy a thymol e tekintetben több biztosságot nyújt. A pseudopepsint illetőleg ítéletet szerzendő, a thermostatba 40 Cl mellett a következő anyagokat tettem ki önemésztésnek : 1. 870 gm. fundus mucosát 1740 kcm. vízzel, 1305 gm. natriumcarbonattal, 3 gm. thymollal és 30 kcm. chloroformmal. 2. 250 gm. pylorus mucosát 500 kcm. vízzel, 375 gm. natriumcarbonattal, 1 gm. thymollal és 10 kcm. chloroformmal. 3. 150 gm. fél órán keresztül főtt gyomor nyálkahártyát, 350 kcm. vizet, 25 gm. nátriumkarbonátot, 1 gm. thymolt és 10 kcm. chloroformot, 4. 220 gm. gyomorizomzatot, 440 kcm. vizet, 33 gramm natriumkarbonátot, 1 gm. thymolt és 10 kcm. chloroformot. Négy hét múlva leszűrve a folyadékot, egyik sem adta a tryptophanreactiot. Mindenek előtt az eredeti szüredékeket vizsgáltam meg s azután tettem velük emésztési kísérleteket. Azok elnyeléstényezői a spektrophotometriás eljárás szerint: 1. a fundus-kivonaté 0'46576, 2. a pylorus-kivonaté 0’32022, 3. a főtt gyomornyálkahártya kivonatáé 1’76860, 4, a gyomorizomzat kivonatáé 0 54434. Mindannyi kivonat eczetsavra erősen megzavarodott, a pyloruskivonat mucinosusan coagulált, míg a többi kivonat nem. Ha a nyert értékeket egymással összehasonlítjuk, feltűnik, hogy a nyers nyálkahártyák kivonatainak kisebb elnyeléstényező felel meg, mint a gyomorizomzat kivonatának és hogy a legtöbb fehérjét a főtt nyálkahártya kivonata tartalmazza. Ily körülmények között önemésztésről nem lehet szó. Minden a mellett szól, hogy itt szerves anyagok vízben macerálásával van dolgunk, mely főleg gyengén lúgos avagy savanyú reactio jelenlétében a fehérje- 1 Zeitschrift für physiologische Chemie. 30. к. 163. 1. 1 Die Arzneimittelsynthese stb. 1901. 357. 1. 2 Handbuch der Arzneimittellehre. 1894. 488. 1.