Orvosi Hetilap, 1903. szeptember (47. évfolyam, 36-39. szám)
1903-09-06 / 36. szám
569 többi mind praeputiummal bírt, és pedig sokszor könnyen járó fitymával. Megjegyzem, hogy mentül több figyelmet fordítottam a koraiakra, annál több esetre akadtam, úgy, hogy amíg 1898-ban, 1899-ben és 1900-ban csak egyes esetek vétettek ulcus gangraenosumnak, Matzenauer közleménye után évente átlag körülbelül egy tucat eset választatott külön a közönséges sankerfekélyektől. Megjegyzem továbbá, hogy két gangraenás esetet, azon okból, hogy náluk a kezelő orvos erős edző szereket (cárból, cuprum sulf., argent, intr.) alkalmazott, nem vettem fel az esetek közé, hogy továbbá nem vettem fel azokat az eseteket sem, ahol a gangraena már demarkálódott és nagyobb keringési akadály nyilvánvaló volt. A legtöbb beteg baját röviddel a közösülés után támadottnak vallotta. De voltak betegeim között (eltekintve a virgóktól) olyanok is, akik hetekkel az utolsó coitus után vették észre a megbetegedés első jelét. Megerősíthetem klinikai észleleteim alapján M.nek azon észleletét, hogy a primaer laesio nem egy pustula vagy fekély, mint a sankernél, hanem a bőr niveaujában ülő, keskeny hyperaemiás udvar által környezeti, gombostiffejnyi vagy lencsényi, piszkosfehér, szívós diphtheroid hártya a fityma által borított makkon, vagy a fityma bellemezén, a koronaárokban, és hogy ennek leválasztása után sekély, vérző anyaghiányt kapunk. Gyakran együtt észleltem én is ilyen kezdeti alakokat előbbre haladott necrosissal, sőt a gangraena kifejezett alakjaival egy és ugyanazon egyénen. A folyamat in- és extensitásával arányos a rothadt hússzag és a fityma jelenléténél a phimosis foka; legsúlyosabb esetekben az egész fityma üszkösödése, perforatioja vagy partialis ellöködése és az egész folyamatnak a nomához feltűnő hasonlatossága következik be, annyira, hogy az 1902 október 29-dikén a közkórházi orvostársulatban bemutatott 2 esetemet Genersich tanár egyenesen пота névvel illette. (Folytatása következik.) A paralysis progressiva kórtana. Irta: Schaffer Károly dr., egyet. rk. tanár. (Vége.) Tisztelt Orvosegyesület ! A p. és neurasthenia közötti differentiáló diagnosis nézetem szerint csakis akkor nehéz, ha sematikus tünetek hiányoznak. Mert hiszen, ha egy a súlyos agyi neurasthenia képét mutató egyén egyúttal fénymerev pupillákat, illetve ami a legjellegzetesebb, egyoldalilag fénymerev pupillákat mutat s ha az ilyen egyén akár csak elvétve is múló aphasiával kapcsolatos szédülést szenvedett el, úgy nem eshetik nehezünkre a psychikai állapot szempontjából csakis neurastheniásnak látszó egyénben a paralytikust felismerni. A nehézség akkor áll elő, hogyha a legszorgosabb vizsgálat sem mutatott ki somatikus eltérést és az egész kórképet csakis a subjectív panaszok uralják. Nézetem szerint ilyenkor a legmagasabb functiókban, az etnikában, a jellemben fellépő elváltozások azok, amelyekre nekünk súlyt kell fektetnünk. Ha egy tisztán neurastheniásnak látszó egyén sokat tervelget, terveit folyton változtatja, tehát terveinek keresztülvitelében kellő következetességet és erélyt nem fejt ki; ha indulatkitörései féktelenek és ezek mindig igen csekély, aránytalan okból erednek ; ha a hangulatváltozás a legnagyobb szélsőségek között hirtelen; ha a komoly dolgok közepette oktalanul feltűnő, vidámság fogja el; ha a kellemetlenségeket az ilyen ú. n. neurastheniás egyén érezni nem látszik; ha túlkönnyen és kellő ok nélkül kötekedik, szóvitát folytat és e közben a szokott határt könnyen átlépi; ha viszonyaihoz mérten túlköltekezik, bár e költekezés önmagában véve még nem mondható nagyzásosnak, de az illetőnek anyagi helyzetéhez arányítva igenis (embryonális nagyzás); ha végül magaviselete mindenkivel szemben hirtelen, durva, a helyzethez nem mért: úgy, ha ezen jellemmozaik, mint újabb jelenség fejlődött ki egy neurastheniás egyénen, akkor a p. sokkal valószínűbb mint a tiszta agyi neurasthenia. Épen most említettem, hogy neurastheniás jelenségek mellett bizonyos somatikus tünetek, pl. az egyoldali pupillamerevség és múló rohamok, pl. 1—3 óra alatt kiegyenlítődő aphasia, amelyet szédülés vezet be, a p. diagnosisát nem csupán megkönnyítik, de egyenesen biztosítják. Különösen Thomsen volt az, aki figyelmünket felhívta arra, hogy a p. prodromalis stádiumában főleg négy ú. n. agyi korai tünet fordulhat elő, amelyek a p. komoly előhírnökei lehetnek, de nem kell okvetlenül, hogy azok legyenek. Ezek: a beszédzavar, az ú. n. paralytikus rohamok, a szemizombénulások és a pupilla reflexmerevsége. A beszéd u. i. vagy állandóan vagy időszakosan már olyan időben mutat elváltozást, midőn egyéb paralytikus tünet nincs jelen; egy esetben pl. a betegséget 9 évvel megelőzőleg lépett fel a beszéd romlása. Aphasiás rohamok legtöbbnyire a végtagok bántalmazottsága nélkül Thomsen szerint egy esetben 4, egy másik esetben 6 évvel előzték meg a p. kitörését. A magam észleléséből emlékezem egy esetre, amelyben a nyilvánvaló p.-t 3 évvel előzte meg egyetlenegy múló aphasiás roham, amely 1—2 óra alatt kiegyenlítődött. Persze a jellegzetes ezen aphasiás rohamra nézetem szerint a kor, amelyben fellép, mert hiszen ha 50—60 év körüli egyénnel mutatkozik múló aphasia, ott a jelenlevő arteriosclerosisból magyarázható a dolog és nem p.-ból. Ámde egészen más színezete van a dolognak, hogy pl. egy 30—32 éves egyénnel lép fel ilyen roham. Az ú. n. paralytiformis rohamok, amelyek féloldali bénulás által kísértethetnek, szintén igen korán állhatnak elő, 7—15 évvel a p. kitörése előtt. Szemizombénulások, múló jelleggel, többnyire csakis egyetlenegy izom bénulása, szintén 2—6 évvel a bántalom kibontakozása előtt jelentkezhetik. A ophthalmoplegia a p.-től többé-kevésbbé független. A legfontosabb korai tünete a p.-nek az egyoldali pupillamerevség. Thomsen két esetet citál saját tapasztalásából, amelyekben csakis egyoldali reflexmerevség mydriasissal, könnyű convergentialis hiánynyal, csaknem normális accomodatioval és ép szemfenékkel, mint egészen elszigetelt tünetcsoport, a p. kitörését 10 — 11 évvel előzte meg. Thomsen az egyoldali pupillamerevség korai diagnostikai jelentőségét nem látja azzal csorbítva, hogy e jelenség ily hosszú idővel előzi meg a p.-t, mert joggal mondja, hogy ha a pupillamerevség a p.-t 5 évvel előzvén meg, már a p. elismert előtünete, akkor ép úgy tekinthető 10 évvel korábban fellépő pupillamerevség korai jelenségnek. Minden attól függ, hogy a kórbonczolástani folyamat lassabban vagy gyorsabban folyik-e le. A szakosztályi eszmecserében főleg Moravcsik, Salgó, Sarbó, Donath és Ranschburg járultak értékes adatokkal a bekezdő p. tünnettanához, valamint a p. nek és neurastheniának egymáshoz való viszonyához. Moravcsik hangsúlyozza, hogy nézete szerint a neurasthenia nem megy át a p.-be, hanem a neurastheniának látszó tünetek a p. kezdeti tünetei voltak akkor, amidőn a p. határozott képe bontakozott ki. Röviden kiemeli, hogy a neurastheniára jellemző a progressivitásnak, az intellectuális és súlyosabb mozgató zavaroknak hiánya, a tünetek nagy és néha gyors ingadozása. A neurastheniásnak, ataxiásnak imponáló tünet csakis psychikai eredetű, mely suggestive megszüntethető. Neurastheniásoknál az emlékezőképesség hiányossága, a beszédbeli nehézség, sőt a paraphasiára emlékeztető tünetek is előfordulhatnak, de ezek napról napra változhatnak, s az a beteg, aki ma nem jól tudja rögzíteni a benyomásokat s felidézni az emlékezeti képeket s nehézkesen beszél, holnap már a legjobb memóriát tanúsíthatja és folyékonyan beszélhet órákig. A neurastheniás gyakran összecserél egyes szavakat, de a közönséges paraphasiástól eltérőleg nem a hasonhangzású, hanem többnyire egészen távol álló szavakat. Neurastheniánál tehát nem defectus van jelen, hanem működésbeli gyengeség. A beteg inkább csak érzi magát betegnek s baja psychikai természetű. A paralysises betegnek lehet néha derültséget suggerálni, de emelkedett hangulata mellett a beidegzési zavarok, a hüdéses tünetek nem fognak megszűnni. Moravcsik a p. kezdeti tünetei között saját tapasztalatai alapján kiemeli a hűtlenségi, üldöztetési téveszméket, az isolált hallucinatiókat, a paraesthesiákat, az emésztési zavarokat, az acne-eruptiók és a salivatio által kísért éjjeli hőemelkedéseket és azon sajátságos tünet gyakoriságát, hogy a beteg környezetét tartja elmebetegnek („alteronegrotismus“ Moravcsik) valamint az oknélküli bágyadtságot. Salgó általánosságban azt hiszi, hogy neurasthenia, illetve cerebrasthenia elnevezés nem jelent betegséget, hanem egy lénye HETILAP 1903. 36. sz ORVOSI