Orvosi Hetilap, 1904. május (48. évfolyam, 18-22. szám)

1904-05-01 / 18. szám

266 OK V 081 HETILAP Nem chemiai reagensekkel dolgoztunk, hanem egy physiolo­­giai reagenssel, idegen normális ember vérsavójával, a­melyről eleve feltettük, hogy máskép fog syphilises vérsejtekkel szemben viselkedni, mint normális vérsejtekkel. Feltettük pedig ezt az irodalomban talált adatok analógiája alapján, a­melyek szerint egyes betegségekben a vérsejtek viselkedése idegen savóval szem­ben megváltozik. Két tüneményre lehettünk itt figyelemmel: 1. az idegen vérsavónak oldóképességére, 2. agglutináló erejére, amint hogy a Border-Ehrlich-féle vizsgálatok épen erre a két tüneményre : a vörös vérsejteknek serumok által való oldódására (haemolysis) és agglutinálódására (haemagglutinatio) derítettek fényt. Nem lesz talán felesleges, ha az itt szereplő anyagokról a legszükségesebb tudnivalókat e helyen az olvasónak emlékezetébe visszahozzuk. A serum agglutináló és véroldó hatásának vivőit agglutinok­­nak és haemolysínek­nek nevezzük. Megkülönböztetünk a) normál és b) immun agglutinokat és lysineket. A normál agglutinok okozzák, hogy egy normális állat vérsavója más vért agglutinálni képes, még­pedig nemcsak más állatfajhoz tartozó vérsejteket (heteroagglutinok), hanem az egyazon fajtájú állat vérét is (homo­­agglutinok). Ez utóbbiak pedig újra kétfélék lehetnek : a szerint, a­mint a serum az egyazon fajtához tartozó, de más individuum vérét agglutinálja, a­mikor is isoagglutinatioról (ipog­y hasonló) szólunk, vagy pedig a serum saját vérsejteire fejt ki hatást, a­mikor is autoagglutinatioról szólunk. Az immun agglutinok akkor állanak elő, ha — miként azt Bordet óta tudjuk — A állatfaj testébe S-hez tartozó vért fecskendünk be, a­mikor is A szervezet reactioképen olyan immun anyagokat termel, a­melyek B vérsejteket, azaz az injectiora használt vérhez hasonlókat agglutinálni és későbben oldani képesek. Táblázatosan áttekintve, az e viszonyokban szereplő anyagok sémája a következő : XT ,, , . , I Heteroagglutinok és Normal agglutinok es haemolysinek X 0­ , , , (nem kezelt állatok vérsavójában) 1 Homoagglutinok es haemolysinek­­. , ,, , , , , , , , . , I Isoagglutinok es lysinek haemolysinek . . , , . .. , , , . , J­­ Autoagglutinok es lysinek Immun agglutinok és haemolysinek. (vérrel kezelt állatok vérsavójában) A­mikor arról volt szó, hogy a syphilises vérsejteknek resistentiáját új módszerrel megállapítsuk, bármelyikét választhat­tuk a felsorolt anyagoknak. Azaz kereshettük volna, hogy pl. miként hat egy erősen agglutináló idegen állat vérsavója a lueses emberi vérre, vagy miként viselkedik ez utóbbi pl. embervér ellen immunizált nyúlnak emberi vérsejteket nagy gyorsasággal agglu­tináló és oldó savója ellen. Azonban szántszándékkal választot­tunk épen idegen emberi savót reactionk megtételére, azaz csakis az isoagglutinatiót vizsgáltuk, mivel előre is feltételeztük, hogy előreláthatólag gyenge különbségeknek feltüntetésére, a­melyek az ép és lueses egyének vérsejtei között e tekintetben fennállhatnak, csakis egy igen állandó és e mellett nem túlságos erőteljesen ható reagenssel fogunk czélhoz jutni. Ép úgy , mint pl. a typhus és coli diagnosis megejtése czéljából sem fogunk túlerős agglu­tináló serumot alkalmazni, mert ez mind a két fajtára erősen hat, hanem inkább gyengébb erősségű, de épen ezért praegnans különbségeket adó diagnostikai savóval ejtjük meg a reactiót. Természetesen számba jött az is, hogy ha emberi savóval, iso­­agglutinekkel dolgozunk, mindig egyazon erősségű, mert frissen vett vérsavó állhat rendelkezésünkre és a talált értékek összehason­lítása nagyobb nehézségekbe nem ütközik Fenntartjuk magunknak azonban a jövőre nézve azt, hogy az agglutinatiós viszonyokon kívül a lueses vérnek az említettük egyéb anyagokhoz való viszonyát is tanulmány tárgyává tegyük. Mielőtt vizsgálataink leírásába fognánk, röviden felsoroljuk a normális és pathologiás iselysinekre és isoagglutinokra vonatkozó irodalomból merített legfontosabb adatokat. ❖ -4: * Már Maragliano azt találta, hogy különböző pathologikus serumok képesek normális vörös vérsejteket oldani. Grünbaum és Schattock megerősítették Maragliano leletét, a­mennyiben az első szerint typhus- és scarlat-betegek seruma más normális vörös vérsejteket vagy pedig más betegségben szenvedő vörös vérsejteit képes agglutinálni, míg ugyanazon serum teljesen hatástalan typhus- vagy scarlat-betegektől szár­mazó vörös vérsejtekre; a másik pedig (Shhattock) ugyanezt a jelenséget látta croupos pneumonia két esetében, typhus, erysi­pelas és acut izületi gyuladás egy egy esetében. Lo Monaco és Panichi hasonló viszonyokat derítettek fel maláriás betegeknél. Az újabb ily irányú vizsgálatok közül felemlítendők Eisen­­berg és. Eisenberg az isoagglutinok és lysinek keletkezésének és biológiai jelentőségének tanulmányozása szempontjából külön­féle betegségekben szenvedő 150 egyént vizsgált meg. Dolgozatához mellékelt tabellából kitűnik, hogy ezen viszonyokat syphilisnek nyolcz esetében is vizsgálta, mely esetekben ötször positiv, háromszor negatív eredményt kapott. Eisenberg ennek okát abban találja, hogy a három negatív eset a syphilisnek kezdeti szakára vonatkozott, ugyanis midőn a vírus még specifikus anaemiát nem idézett elő, míg az öt positiv esetben az infectio már általános volt. Ascoli hasonlóképen negativ és positiv eredményt látott az általa vizsgált pathologiás esetekben, így negativ eredményeket kapott chlorosis 5, anchylosteraum duodenale 2, máj abscessus (icterussal) 1, ízü­letgyuladás 3 esetében stb . positív eredménye­ket kapott gyomorcarcinoma 2, Addison féle betegség­­ esetében stb. Tuberculosisnál Ascoli még a betegség kezdetleges stádiumá­ban is azt találta, hogy az ily egyénektől származott vérsavó kép s volt más egyénektől származó vörös vérsejteket intensiveb­ben és nagyobb hígításban oldani. Donath a vérsavó agglutináló képességét chlorosis több esetében magasabbnak találta. Az eddig említett és pathologiás esetekre vonatkozó vizsgá­latok eredményeiből kitűnik, hogy a szerzők a haemagglutinatiora, illetve az isoagglutinatiora vonatkozólag a különböző betegségek­nél nem bírtak specifikus diagnostikai értékeket kapni, vagyis az isoagglutinatio diagnostikai szempontból eddig felvilágosítást nem tudott adni. Eisenberg mondja is, hogy az isoagglutininek és isolysinek fellépése nem specifikus az illető betegségekre nézve, szerinte ez anyagok csak a szervezet reactiojának eredményeként képződnek a beteg vörös vérsejtek alkatrészeinek felszívód­ása köz­ben és folytán. Eisenberg felfogását egyesek nem osztották, a­mennyiben részint normális ember, részint állati haemagglutinatiós kísérletekkel más eredményt értek el. Landsteiner is következő ered­ményre jutott: Hat normális vérsavót, ugyanazon hat egészséges egyén vörös vérsejtjeivel hozott össze, továbbá hat egészséges puerpera vérsavóját ugyanazon puerperások vörös vérsejtjeivel és végül öt puerpera vérsavóját hat placenta vérével hozta össze. A serumok a következőképen voltak csoportosíthatók. A) csoporthoz tartozó egyének seruma reagál egy más csoport B) vörös vérsejtjeire, azonban az A) csoportéira nem, viszont az A) csoport vérsejtjeit a B) csoport serumától hasonlóképen befolyásolja. A harmadik C) csoportban a serum agglutinálja A) és B) vérsejtjeit, míg G) vérsejteire A) és B) serumok nem hatnak. A serumok agglutináló képessége az agglutin­tól függ, mely, mint azt Malkoff először mutatta ki, a morphologiai elemekhez, a­melyeket agglutinálni képes, specifikus affinitást fejt ki és azokkal egyesül, hasonlóan, miként a véroldó haemolysin is egyesül a vérsejttel, hogy azután oldódásra bírja (Border-Ehrlich). Az olyan normális serum, mely különböző sejteket képes egy időben agglutinálni, Malkoff szerint annyiféle specifikus agglutint tartalmaz, mint a­hány különböző sejtfajtát agglutinálni képes. Nálunk Liebermann Leó foglalkozott a közelmúltban a véragglutinatio kérdésével, és kísérletei alapján, a­melyekben agglutináló serumot a vörös vérsejtek különböző mennyiségére engedett hatni, az agglutinatiót a vérsejtek és egy egy agglutináló vegyi anyag között lefolyó vegyi egyesülés eredményének tekinti. (Az erre vonatkozó irodalmat 1. a dolgo­zat végén.) ❖ * * Vizsgálati methodus. A vizsgálathoz szükségesek : a) Normal vérsavó (serum), b) Veremulsio. A normal vérsavót a rendes ilyen eljárásoknál követett princípiumok szerint szerezzük. A leghelyesebben és czélunknak 1904. 18. sz.

Next