Orvosi Hetilap, 1904. augusztus (48. évfolyam, 32-35. szám)
1904-08-07 / 32. szám
464 ORVOSI HETILAP 1904. 32. sz. savanyú oldatból a szövetdarabot kiveszik, abban még sok Hal marad meg, úgy hogy még napok után is megérezni a szagát, hogy tehát igen szorgosan ki kell még ezt a szövetet légenysavas vízben mosni, mert különben utólag az alkoholban vagy még később a metszetekben származik vassulfid-csapadék. Behatóbb tárgyalásra tart igényt Almkvist terjedelmes és nagy szorgalomról tanúskodó munkája. Engedtessék meg, hogy mindjárt második fejezetének elején tartalmazott kijelentésére térjek reá. Almkvist ugyanis itt kijelenti, hogy ő 1901. májusában végezte első kísérleteit abból a czélból, hogy higanynyal mérgezett állatok szerveiben a higany localisatioját megfelelő reagensek segítségével megállapíthassa és hogy 1901. augusztus havában jelent volna meg az én munkám az Archiv für Dermat. und Syphil.-ben, amely már egy teljesen kidolgozott methodust ír le, melynek segítségével higanynyal kezelt syphilises patiensek luetikus etfiorescentiáiban lehet a higanyt kimutatni. Almkvist ezen előadása nem pontos. Az én első előadásomat, amelyben már ez a módszer tartalmaztatik, 1897-ben tartottam és azóta kivonatosan közölve volt több külföldi lapban, teljességében pedig abban az előadásban, amelyet ezen tárgyról „Comment est-ce que le mercure guérit dans la syphilis“ czím alatt az 1900-ban összegyűlt párisi nemzetközi congressuson tartottam, amely congressus munkálatai között meg is jelent (555. lap). Mindezekkel csak azt akarom megállapítani, hogy abban az időben, midőn Almkvist ezzel a gondolattal foglalkozni kezdett, az ugyanezen czélt szolgáló és általam kidolgozott methodus már több helyütt teljességében publikálva volt. Ellenben abban, amit Almkvist arra nézve fejt ki, hogy a Hg-albuminatban foglalt higanyt kénhydrogénnel le lehet csapni, teljesen igazat kell neki adnom és az első dolgozatomban erre nézve foglalt adatokat ezennel vissza is vonom. Ily albuminatok, ha kellőképen hosszú ideig és nagy mennyiségű HIS hatásának tétetnek ki, HgS keletkezését megengedik. A higany a Hg-albuminatokban úgy viselkedik, mint egy igen kevéssé dissociált, ionjaira nagyon kevéssé bomlott vegyület. Azonban tudvalevő, hogy még az igen kevéssé dissociált Hg-cyanid is ad kénhydrogénnel fekete csapadékot, míg a többi higanyreaetiót nem adja. Ha tehát ilyen kevéssé dissociált Hg albummatokat csak sokáig és fölös HIS-sel hozunk érintkezésbe, úgy a benne foglalt Hg-t kellő türelemmel teljességében lecsaphatjuk. Ezeket a vegyi reflexiókat azért fűzöm ide, mert így könnyen érthetővé válik Almkvist módszere. Ő ugyanis a következőképen jár el. A sublimattal mérgezett állat szerveit 4% os HNCE-oldatba veti, amely oldat kénhydrogénnel van telítve. Ebben a darabok 8—10 óra hosszat maradnak, de 48 óráig is kár nélkül hagyhatók benne. Innen 30—40°/o-os és végül absolut alkoholba kerülnek, azután pedig paraffinba ágyaztatnak. Almkvist azt állítja, hogy ezen eljárással a szövetben foglalt kénesőt HgS alakjában lehet lecsapni, azonkívül pedig a szöveteket kielégítő módon fixálni és hogy ez így van, azt bizonyítja azokkal az illustratiókkal, amelyek ilyen módon kezelt veséknek mikroskopi képeire vonatkoznak, ahol a vese sejtjeiben mutatta ki a sárgás HgS- csapadékot. A vesén kívül Almkvistnek eljárásával még csak a bélben sikerült a HgS kimutatása. A többire nézve így nyilatkozik : „In allen anderen untersuchten Organen als den Nieren und dem Darm ist es mir nicht gelungen, mikroskopisch das Quecksilber zu finden. Ganz besonders hebe ich hervor, dass ich in der Leber, wo die chemische Analyse sets soviel Quecksilber nachgewiesen hat, nur Pigmentansammlungen, u. zw. oft in colossalen Massen, nie aber Schwefelquecksilberkörnchen gesehen habe. Weiters habe ich auch in den Speicheldrüsen keine HgS-Körnchen finden können, trotzdem man erwarten sollte, da man sich in den Speicheldrüsen eine Sekretion von Quecksilber vorgestellt hat, hier ähnliche HgS-Körnchen, wie in den Nieren zu finden.“ Almkvist ebből azt következteti, hogy ezen szervekben valósággal nem volna higany más, mint ami a véráramban, esetleg a nyirokban foglaltatik. Azonban ennek a felfogásnak határozottan ellentmondók. Almkvist azért nem talált, a vese és Ml kivételével, a többi szervekben higanyt, mivel methodusa nem elegendő a szervekben erősen kötött higany kimutatására, nem pedig azért, mivel ezekben nincsen. Almkvist methodim t. i. még a vesében is csak sárgás csapadéknak előidézésére elegendő, vagyis más szóval nem elegendő arra, hogy a barna vagy fekete HgS-ig haladjon előre a HgS- képződés, hanem annak csak közbüleső fokáig. Márpedig a vesében a secretioban levő higany igen laza vegyi kötésben van meg, amit bizonyít az, hogy a vizeletben a legegyszerűbb próbával kimutatható, sőt talán redukált színhigany képében is van jelen. Ha mondom, a vesében is csak sárga HgL fokáig haladt előre a higanykéneg képződése, úgy természetesen ott, ahol a higany erősebben van kötve még a sejtek belsejében, az ő eljárásával csapadékot nem kaphatunk. Nem dönti meg ezt a felfogásomat az a körülmény, hogy Almkvist a bélfalban kapott csapadékot, mivel itt, amint ő maga is megengedi, az élő állatban foglalt kénhydrogén csapja le a higanyt HgS alakjában. Almkvistnek tehát azon állítását, hogy a higany csak a vesében sekretáltatik, ellenben más szervben, a sejtekben ki nem mutatható és hogy a bélben is csak a fehérvérsejtekben tartalmazott higanyszemcséknek a természetes H2S által való feketedése okozza a higany kimutathatóságát, teljesen tévesnek kell mondanunk. Saját erre nézve megejtett vizsgálataink emberen és állaton biztossá tették a Hg jelenlétét a legkülönbözőbb szervek sejtjeiben. Legközelebbi munkálatomban úgy a módszert, mint az eredményeket részletesen leírom. Ide összefoglalás gyanánt még a következőket iktatom : 1. A módszeremmel higanynyal mérgezett állatok szöveteiben vagy higanynyal kezelt betegek syphilises kivirágzásaiban nyert csapadékok mercurisulfiából állanak. 2. E csapadékok vegyi természetét több HgS-re jellegzetes reactio kétségbevonhatatlanná teszi. 3. Pollio, Fischer, Sichert ellentmondó eredményeinek oka a HIS-sel való hiányos kezelésben, illetve az esetleg származott vassulfiddal való összetévesztésben rejlett. 4. Az a methodus, melyet Almkvist jó idővel munkálataim közzététele után dolgozott ki, csak arra jó, hogy a szövetben foglalt Hg egy részét mutassa ki, de mivel épen a sejtekben foglalt higanyt vele demonstrálni nem lehet, a kéneső localis aliojának meghatározása czéljaira használhatatlan. Irodalom: 1. Justus: Miként gyógyítja a kéneső a syphilist. Orvosi Hetilap 1901. Archiv f. Dermat. Bd. LVII. — 2. Pollio: Über die Action des Quecksilbers auf das sypb. Gewebe. Archiv f. Dermat. Bd. LX. — 3. Kassai: Über die Action des Quecksilbers auf das sypb. Gewebe. Archiv f. Dermat. Bd LXII. - 4. Fischei: Über die Action des Quecksilbers auf das syph. Gewebe. Archiv f. Dermat. Bd. LXVI. — 5. Siebert: Über die Action des Quecksilbers auf das syph. Gewebe. Archiv f. Dermat. Bd. LXVII. — 6. Almkvist: Nordisko med. Arkiv. 1913. Heft. 2. — 7. Justus: Comment est-oe que le mercure guérit dans la sjqekilis. IV. Congrés intern, de Dermat. 1900. Az epilepsia tanának jelen állása. Referáló előadás. Sarbó Artúr dr., egyetemi magántanártól. (Folytatás.) Magam részéről a következő okok miatt vélem Unverricht, Hughlings Jackson nézetét a corticalis eredetet illetőleg elfogadhatónak. Klinikai szempontból az epilepsia motoros tünetcsoportozata rendkívül változatos. Majd csak egyes izmok, izomcsoportok görcsét látjuk, majd a test összes izmaiét, majd a tónusos, majd meg a clonusos görcsök praevaleálnak ; egy ugyanazon egyén betegsége lefolyásában a legkülönbözőbb izomgörcsös tüneteket mutathatja. A tünetek e változatosságának jelenléte érthetőbb, ha corticalis eredetet veszünk fel, tudván azt, hogy a cortexben szélesen terülnek el az egyes motoros mezők, míg a ponsban szorosan egymás mellett kis területen vannak a motoros magvak elhelyezve. Ezen elrendeződés folytán nehezen érthető a pontbeli eredetnél, hogy izolált görcsök legyenek észlelhetők, míg a corticalis elrendeződés mellett ez kézenfekvő. Ezenkívül corticalis eredet mellett szól azon körülmény, hogy az epilepsia lényegét, mint azt már több ízben hangsúlyoz.