Orvosi Hetilap, 1905. október (49. évfolyam, 40-44. szám)

1905-10-01 / 40. szám

1905. 40. sz. ORVOSI HETILAP radiummal elért eredményeket absolut kielégítőknek; erre vonat­kozólag idézem Bollinger tanárnak az Orvosegyesületben 1905. január 28.-án elhangzott hozzászólását: „A legtöbb rákos meg­betegedésnél már be vannak szűrődve a regionaer nyirokcsomók. Van tehát ekkor a betegnek egy rákos csomója, a mely miatt az orvoshoz fordul és számos más rákos csomója a szomszéd mirigyek­ben, a melyek létezéséről többnyire semmi tudomása nincsen, mert ezek a mirigyeket körülvevő zsírpárnában el vannak rejtve s csak későbben válnak feltűnővé. Ezen mirigyáttételek csak az illető tájék teljes sebészeti kitár­ásával találhatók meg s távolíthatók el. Ha tehát az ilyen esetben sikerülne is az elsődleges rákos góczot a radium reátevésével meggyógyítani, a mirigyáttételek megmaradnak s ezek terjedvén, a beteget elpusztítják. E mód­szerek tehát nem pótolhatják a sebészeti gyógykezelést.“ Az operatív eredmény megítélésére, ha a Volkmann köve­telte trienniumon építjük fel számításunkat, 15 primaer bőrhám­­rákesettel rendelkezünk, melyek közül ismeretes előttünk 13-nak a további sorsa, 5 esetben nem jelentkezett recidiva 3 éven belül. Ez 5 esetben a rák keletkezése és a műtét ideje közt 1 Va, 1'/s év 1—1 esetben, 6 év 3 esetben állott fenn. 8 esetben recidiva jelentkezett, mely esetekben a rák 7 hó—20 év közt állott fenn. A recidiva Va —21/1 év után állott be. Hogy aránylag nagyobb számban jelentkezett a recidiva, azt az operált esetek súlyossága, a rák nagy kiterjedése hozza magával. Klinikára felvételt ez idő­ben csak a progrediált rákok nyertek, a felületes bőrhámrákokat ambulanter, operálták s így a statistikában feldolgozást nem nyertek. A 8 recidiv eset közül 6 már meghalt rákja következtében, 2 él recidivával, ez utóbbiaknál a műtét óta 6, illetőleg 4 év telt el. Ha ezen eseteket százalékban fejezzük ki s az eredményt az ismert 13 esetre vonatkoztatjuk, úgy recidivamentes 3 éven túl .... 38'4°/o recidivával él.............................................15’4°/o recidivával meghalt............................ 47‘2°/o Ha az ismeretlen kimenetelű 2 esetet, mint recidivában elhaltat tekintjük, úgy az arány úgy módosul, hogy recidivamentes 3 éven túl .... 33'3°/o recidivával él..............................................13'5°/o recidivával meghalt . . . . . . 54'2°/o A zürichi klinikán (Batzaroff statistikája) 175, az arczon végzett bőrhámrákműtét után 66 esetben kaptak recidivát (37-7°/o), a würzburgi klinikán (Stoeckler statist.) 72 eset után 32-szer állott be a recidiva (44'4°/o). Hogy ha nálunk aránylag több a recidiva, újból ki kell emelnünk azon körülményt, hogy csak a legsúlyosabb esetek kerültek felvételre. Ha a definitív gyógyulás mértékéül a giesseni gynaekolo­­giai congressuson Winter által proponált 5 évet veszszük, úgy eseteink száma 10, melyekből ismeretes előttünk 8-nak a további sorsa. Ezek közül recidivamentes 5 éven túl 3, recidivával és 1, recidivával meghalt 4. Ha ezt százalékban fejezzük ki s az ismert 8 esetre vonatkoztatjuk, úgy 37-5°/o-a, ha pedig a 2 ismeretlent recidivának veszszük, úgy 30°/o-a az eseteknek maradt recidivamentes öt éven túl. Recidiv bőrhámrákműtét 8 esetben volt, mikor is a recidiva 5 esetben klinikai, 3 esetben másutt végzett műtét után lépett fel. A recidivák nagy kiterjedésűek voltak, így egyik esetben a szemhéj alól kiindult bőrhámrák már az orbitába terjedt, a bul­­bust már másutt enucleálták s felvételkor a szemüreget rákos burjánzás töltötte be. Vagy egy más esetben a fülkagylóról kiin­dult rák a halántékcsont csonthártyáját, az állkapocsízületet, a dob­üreget elpusztította, sőt a daganat még az agy kemény burkára is reáterjedt. A 8 műtett esetből ismeretes 7-nek a sorsa, még pedig: recidivamentes 3 éven túl.............................2 recidivában meghalt........................................5 A recidivamentes esetekben a recidiva 1, illetve 2 hó óta állott fenn, a recidi­vált esetekben pedig 10 nap, 2 hét, 3 hét, 1­2 hó, 4 hó óta állott fenn a recidiva. A recidiv műtét s az újból beállott recidiva közt beállott idő 2 hét—6 hó közt váltako­zott. Egy esetben, midőn a rák a jobb halántékon ült, 2 heti időközökben jelentkezett 4-szeri recidivát láttunk, melyek úgy locálisak voltak, mint társak, mely utóbbiak közül legnagyobb volt a supraclavicularis árokban ülő, a vena subclaviával összekapasz­kodott mirigyáttétel. Ama 2 nem recidivált eset közül az egyik egy 66 éves nő, kinél az első műtétkor a jobb orrszárnyat elpusztító fekély 6 év óta állott fenn, a recidiva 2 hó múlva lépett fel és az orr­üregbe is beterjedt. A recidiva gyökeres kiirtása után jelenleg már 6 év óta egészséges a beteg. A másik eset egy 18 éves nő, kinél az orrszárnyak s a porczos orrsövény voltak elpusztulva, a recidiva 1 hó múlva jelentkezett görcse alakjában, melynek eltávolítása után franczia módszer szerint orrplasticát végeztünk. E beteg is 6 év óta egészséges. Ha eseteinket százalékban fejezzük ki, úgy az ismert 7 esetre számítva: recidivamentes 3 éven túl .... 28'6°/o recidivában meghalt..................................71'4°/o Ha az ismeretlen­­ esetet recidivának veszszük, úgy recidivamentes 3 éven túl...........................25°/o recidivával meghalt.......................................75°/o Ha eseteinket 5 évre számítjuk, úgy 6 esetünk van, mely­ből ismeretes 5-nek a sorsa, még­pedig recidivamentes 5 éven túl...................................2 recidivában meghalt...............................................3 vagyis százalékban kifejezve 40°/o, ha pedig az­­ ismeretlent recidivának veszszük, 33'3°/o a definitív gyógyulás. II. Az ajak rákos megbetegedése. Az arczon ü­lő rákok közt első helyen áll az ajkakon elő­forduló rák. Trendelenburg-nak 499 arczrák közt 241 esetben alajk­­rákkal volt dolga (48'3°/o) , nekünk 137 arczrák közt 104 eset­ben, vagyis 75'9°/o-ban volt ajkrákkal dolgunk. Az alsó ajk köz­tudomás szerint gyakrabban székhelye a rákos megbetegedésnek mint a felső. Nálunk hiányos feljegyzés . . 4 esetben az alsó ajkon 84 n a felső ajkon. . . .6 n a szájzugban .9 n a felső és alsó ajkon .1 n ült a rák, vagyis az ajkon levő rákoknak csak 6‘6°/o-a ül a felső ajkon. Bruns szerint 5'5°/o, Wölfler szerint 40/o. Fricke és Loos szerint a felső ajk rákja 17-szer, W­örner szerint 18-szor ritkább mint az alsó ajk rákja, a mi statistikánk szerint 15'5-szer. A­mi a nem szerint való eloszlást illeti, nálunk 101 eset­ben férfinál, 3 esetben nőnél volt a bántalom, vagyis az esetek­nek csak 2’89°/o-ában volt a rák nőnél. Wölfler szerint 7’l°/o, Bruns szerint 7'2°/o, Trendelenburg szerint 7°/o, Winiwarter szerint 1'6°/o illeti a nőt. Az, a mi statistikánkban feltűnő, az, hogy a felső ajkrák mind a 6 esetben férfinál volt, pedig általában azt tartják, így Fricke is, hogy a felső ajk gyakrabban betegszik meg nőknél. Wölfler 8 felső ajkrák esetében is 5-ször volt a bán­talom nőknél. A rákos megbetegedésre való dispositio a korral növekszik, Trendelenburg szerint főleg a 40—60 évek közt jelentkezik. A mi eseteink is ezt bizonyítják, a­mennyiben a kor szerint való eloszlás a következő : 30 éven alul . 1 eset 30—35 év közt .­­ Tehát azt látjuk, hogy leggyakoribb az ajkrák az 55—60 év közt, ugyanezt tapasztalta Fricke és Wölfler is. Winiwarter szerint 45—50 év, Heimann és Thiersch szerint 50—60 év, Bruns szerint 60—70 év ; átlagos kornak a 60. évet tekinthetjük. Összesen . . 104 n eset 35—40n n . 7r 40—45n n . 10n 45 —50n ii . 15 ii 50—55 TIn . 15n 55—60n n . 32 ii 60—65n n . 12n 65—70n n . 2n 70—75 11n . 5n 75 évenfelül 1 688

Next