Orvosi Hetilap, 1906. szeptember (50. évfolyam, 35-39. szám)
1906-09-02 / 35. szám
813 ORVOSI HETILAP 1906. 35. sz. beteg 1905. márczius 7.-én újból felvétette magát, a midőn az első felvételhez képest úgy a subjectiv, mint az objectiv lelet nagyfokú rosszabbodása volt megállapítható. A beteg nyaka és arcza sokkal nagyobb mérvben volt megdagadva, mint az első alkalommal, már nyugalomban is kifejezett cyanosist tüntetett fel. A máj jó tenyérnyire tapintható a bordaív alatt, a sternum jelentékenyen elődomborodó, nyomásra érzékeny, a szegycsont markolata felett észlelhető intensív tompulat mindkét oldalt a parasternális vonalig terjed, a szív bal felé helyezett, tompulata a daganat tompulatával összefolyik. A légzés gyors, felületes, száma perczenként 28. A betegnél 1905. márczius 15.-én kezdtük a röntgenezést, melynek ideje kezdetben 5 perez, a harmadik besugárzástól kezdve 10 perez volt. Az igazán meglepő eredmény már a 8. ülés után a következőkben mutatkozott: A közérzet javult, a nehézlégzés jelentékenyen csökkent, a szegycsont elődomborodása és a tompulat jelentékenyen visszafejlődött, 16, összesen 150 perenyi besugárzás után a beteg állapota annyira megjavult, hogy a klinikáról való elbocsátását kérte, amiről lebeszélhető nem volt. A klinikáról való távozáskor a mediastinális daganatnak a felvételhez képest igen jelentékeny megkisebbedése szembetűnő volt, és egyrészt a subjectív tüneteknek (dyspnoe, cyanosis) teljes eltűnésében és a sternum elődomborodásának megszűnésében, másrészt a daganat tompulatának jelentékeny megkisebbedésében nyilvánult és orthodiagraphikus felvétel útján is kimutatható volt. Nehézlégzés még nagy testi megerőltetés után sem jelentkezett. A beteget azután még ambulanter kezeltük 8, 10—-10 perczig tartó besugárzással és azóta súlyos munkáját szakadatlanul és kimerültség nélkül tudta végezni. Ellenőrzés czéljából gyakrabban rendeltük be a klinikára és hosszú időn keresztül úgy a subjectiv, mint az objectiv leletet változatlanul jónak találták. 1906. február óta állapota azonban kissé megrosszabbodott, amennyiben gyors járás után légzése nehezebb lett, munkáját mindazonáltal tudja végezni. A gyújtőerek duzzadása, a daganat kisfokú megnagyobbodása újból megállapítható volt és ilyen állapotban mutatták be a beteget az orvosegylet február 17.-i ülésén. A beteg az újból ajánlott röntgenezésről egyelőre hallani sem akar, mivel még nehézség nélkül tud dolgozni. A május közepén megejtett vizsgálat a februárihoz képest rosszabbodást nem mutat, a beteg súlyos munkáját könnyűséggel látja el. Ezen kóreset több szempontból érdekes. Kétségkívül azon fajtájú megbetegedéssel van itt dolgunk, melyet Hoffmann a mediastinum classikus megbetegedésének nevez, t. i. a lymphoma malignummal (mint ő mondja lymphadenoma, lymphosarkoma). Hogy csakugyan lymphosarkoma volt-e jelen kórboncttani értelemben, vagy csak lymphoma malignum, azt ezen stádiumban eldönteni természetszerűen nem lehet, mert metastasisok, melyek rosszindulatúságot tüntettek volna fel, nem forogtak fenn, s a vérkép sem mutatott jellegző elváltozást. Feltűnő a daganatnak rendkívül érzékenysége a Röntgen-sugarakkal szemben, amely körülménynél tekintetbe kell vennünk azt, hogy a daganat nem közvetlenül a bőr alatt, hanem a mediastinumban, főtömegével a szegycsont által takartan feküdt, azaz oly viszonyok között, hogy a Röntgen-kezelés első pillanatra igen kevés reménynyel kecsegtetett. És csakugyan Cohn, ki tapasztalatai alapján a röntgenezést a lymphosarkomatosis igen hatásos gyógyszerének tekinti, annyira, hogy végleges gyógyulásról is beszél, azon véleményének ad kifejezést, hogy a mediastinumban levő daganatoknak Röntgenfénynyel való sikeres kezelése a szegycsonton keresztül nem is igen várható. És mindazonáltal ezen betegnél úgyszólván minden egyes besugárzásnak megvolt a maga feltűnő hatása, annyira, hogy a beteg szembetűnő javulása már a 8. ülés után igen kifejezett volt, mely javulás azután fokozatosnak is mutatkozott a beteg látszólagos gyógyulásáig, amely aránylag rövid idejű expositio által volt elérhető. A mediastinális daganatoknak Röntgen fénynyel való sikeres gyógykezelése a betegség súlyossága folytán elsőrangú fontosságú kérdés. Hogy ezideig az ily módon kezelt esetek száma az irodalomban még igen csekély (Bergonné, Clopatt, Kienböck, Schein, Stein), azt annak kell tulajdonítanunk, hogy a kezelés ezen módját még csak rövid idő óta használják. Az utóbbi években klinikánkon mediastinális daganatban szenvedő számos beteget volt alkalmunk észlelni, kiknél Röntgenkezeléssel meggyőződésünk szerint tetemes javulást sikerült volna elérnünk, és akiket az arsennel való gyógykezelés sikertelensége után részben igen súlyos állapotban kellett elbocsátanunk. Többi esetünk kortörténete a következő: L. Gy. 17 éves férfi. Másfél éve veszi észre arczának és lábainak időnként jelentkező, majd visszafejlődő, néha hosszabb időre állandósuló duzzadását. 5 hó óta gyorsabb járáskor légzési nehézségei is vannak, mely panaszokkal 1905. szeptember 5.-én kereste fel a klinikát. A jól fejlett és jól táplált beteg arcra duzzadt, kifejezett vizenyő nélkül, ajkai kissé cyanotikusak, duzzadtak, nyaka megvastagodott. A dombordad mellkason a szegycsonttól oldalt kanyargó gyújtőerek láthatók. A légzés kissé hangos, mérsékelten nehezített, száma perczenként 18. A jobb bordaív alatt ezt 3 ujjnyira meghaladó homályos ellentállás tapintható. A lábszárak bőre kissé vizenyősen duzzadt, a hasban kevés szabad folyadék. A szegycsont markolata felett, annak széleit mindkét oldalt meghaladó tompulat van jelen, mely a bal felé kitolt szív tompulatával összefolyik. A gerinczoszlopon az 5. hátcsigolyáig tompa a kopogtatási hang. Röntgen-átvilágításkor a mellkas felső részében széles, eléggé éles határú, nem lüktető árnyék mutatkozik. Vérlelet : 4.800.000 vörös-, 6600 fehérvérsejt, 85% haemoglobin. A fehérvérsejtek qualitatív aránya normális. Diagnosis: Tumor mediastini. A betegnél a besugárzást sikertelen arsenkúra után október 31.-én kezdjük az előbb említett módon. Összesen 225 perczig tartott expositio után erythema jelentkezik a mellkas bőrén, mely miatt a besugárzást félbeszakítjuk, úgy hogy az expositiokat csak deczember 11. én folytathatjuk. Újabb 300, tehát összesen 525 percznyi expositio után a beteget jelentékenyen javult állapotban volt alkalmunk az orvosegyesületben (február 17.-én) bemutatni. A pangásos tünetek (dyspnoe, cyanosis, oedemák) teljesen eltűntek, a máj csak kissé nagyobb. Erősebb testi munka után sem nehéz a légzése. A mediastinális daganat a physikális vizsgálati eszközök segélyével, valamint a Röntgenátvilágítás útján még megállapítható, de terjedelme jelentékenyen megkisebbedett. A javulás azonban a helyi leletet illetőleg ezen esetben nem olyan nagyfokú, mint az első esetben. A daganat azon sajátszerű magaviselete, hogy a kezelés kezdetén a javulás igen gyors volt, ezután pedig hosszú és elég intenzív besugárzás ellenére ugyanazon stádiumban maradt, megfelel azon magatartásnak, melyet Holzknecht a gümös hyperplasiás mirigyekről írt le. A betegnél van ugyan öröklött gümökóros terheltség, de szervezetében gümőkórra utaló jel nincsen, a tuberculin-reactio is negatív. Sajnos, ezen esetben a javulás nem bizonyult oly állandónak, mint az első esetben. A beteg továbbra is klinikánkon maradt a Röntgen-kezelés folytatása czéljából. A tovább folytatott besugárzások ellenére azonban állapota rosszabbodni kezdett, a mellkas bőre is túlérzékenynek mutatkozott a Röntgen-sugarakkal szemben, úgy hogy az igen könnyen támadó dermatitisek miatt gyakran hosszabb időre voltunk kénytelenek a besugárzást félbeszakítani. Mindazonáltal május közepén a beteg állapota elég jó ; a mellkas bőre ugyan kissé vizenyős, az ajk cyanotikus, de a légzés járáskor, sőt lépcsőn járáskor sem dyspnoös jellegű. A mediastinális daganatnak kisfokú megnagyobbodása úgy kopogtatással, mint átvilágítással kimutatható. Hogy vájjon röntgenezéssel képesek leszünk-e még a daganatot visszafejleszteni, azt csak a hoszszabb időköz után megindítandó újabb röntgenezés fogja eldönteni. Harmadik esetünk kortörténete a következő: A. L., 34 éves kőműves. Felvettük 1906. deczember 6.-án. Több hónap óta veszi észre, hogy arcza, nyaka és melle fokozatosan dagad. Időnként erősen szédül, kivált lehajoláskor. Eleinte még tudott dolgozni, az utolsó időben azonban a már csekélyebb munka végzésekor is jelentkező nehézlégzés miatt munkaképtelen lett. Felvételkor a különben jól táplált, erőteljes férfibeteg arcza és nyaka feltűnő módon duzzadt, kékes színű, az ajkak erősen cyanotikusak. A mellkas bőre is duzzadt, a szegycsont felett az ujjbenyomatot megtartja. A légzés hangos, dyspnees, már kissé gyorsabb menés után is igen nagyfokúvá válik a nehézlégzés. A