Orvosi Hetilap, 1906. szeptember (50. évfolyam, 35-39. szám)

1906-09-02 / 35. szám

813 ORVOSI HETILAP 1­906. 35. sz. beteg 1905. márczius 7.-én újból felvétette magát, a midőn az első felvételhez képest úgy a subjectiv, mint az objectiv lelet nagyfokú rosszabbodása volt megállapítható. A beteg nyaka és arcza sokkal nagyobb mérvben volt megdagadva, mint az első alkalommal, már nyugalomban is kifejezett cyanosist tüntetett fel. A máj jó tenyérnyire tapintható a bordaív alatt, a sternum jelentékenyen elődomborodó, nyomásra érzékeny, a szegycsont markolata felett észlelhető intensív tompulat mindkét oldalt a parasternális vonalig terjed, a szív bal felé helyezett, tompulata a daganat tompulatával összefolyik. A légzés gyors, felületes, száma perczenként 28. A betegnél 1905. márczius 15.-én kezdtük a röntgenezést, melynek ideje kezdetben 5 perez, a harmadik besugárzástól kezdve 10 perez volt. Az igazán meglepő eredmény már a 8. ülés után a következőkben mutatkozott: A közérzet javult, a nehézlégzés jelentékenyen csökkent, a szegycsont elődomborodása és a tom­pulat jelentékenyen visszafejlődött, 16, összesen 150 pere­nyi besugárzás után a beteg állapota annyira megjavult, hogy a klinikáról való elbocsátását kérte, a­miről lebeszélhető nem volt. A klinikáról való távozáskor a mediastinális daganatnak a fel­vételhez képest igen jelentékeny megkisebbedése szembetűnő volt, és egyrészt a subjectív tüneteknek (dyspnoe, cyanosis) teljes el­tűnésében és a sternum elődomborodásának megszűnésében, más­részt a daganat tompulatának jelentékeny megkisebbedésében nyilvánult és orthodiagraphikus felvétel útján is kimutatható volt. Nehézlégzés még nagy testi megerőltetés után sem jelent­kezett. A beteget azután még ambulanter kezeltük 8, 10—-10 perczig tartó besugárzással és azóta súlyos munkáját szakadatla­nul és kimerültség nélkül tudta végezni. Ellenőrzés czéljá­­ból gyakrabban rendeltük be a klinikára és hosszú időn keresz­tül úgy a subjectiv, mint az objectiv leletet változatlanul jónak találták. 1906. február óta állapota azonban kissé megrosszabbo­dott, a­mennyiben gyors járás után légzése nehezebb lett, munkáját mindazonáltal tudja végezni. A gyújtőerek duzzadása, a daganat kisfokú megnagyobbodása újból megállapítható volt és ilyen álla­potban mutatták be a beteget az orvosegylet február 17.-i ülésén. A beteg az újból ajánlott röntgenezésről egyelőre hallani sem akar, mivel még nehézség nélkül tud dolgozni. A május közepén megejtett vizsgálat a februárihoz képest rosszabbodást nem mutat, a beteg súlyos munkáját könnyűséggel látja el. Ezen kóreset több szempontból érdekes. Kétségkívül azon fajtájú megbetegedéssel van itt dolgunk, melyet Hoffmann a mediasti­num classikus megbetegedésének nevez, t. i. a lymphoma malig­­nummal (mint ő mondja lymphadenoma, lymphosarkoma). Hogy csakugyan lymphosarkoma volt-e jelen kórboncttani értelemben, vagy csak lymphoma malignum, azt ezen stádium­ban eldönteni természetszerűen nem lehet, mert metastasisok, melyek rosszindulatúságot tüntettek volna fel, nem forogtak fenn, s a vérkép sem mutatott jellegző elváltozást. Feltűnő a daganatnak rendkívül érzékenysége a Röntgen-sugarakkal szem­ben, a­mely körülménynél tekintetbe kell vennünk azt, hogy a daganat nem közvetlenül a bőr alatt, hanem a mediastinumban, főtömegével a szegycsont által takartan feküdt, azaz oly viszo­nyok között, hogy a Röntgen-kezelés első pillanatra igen kevés reménynyel kecsegtetett. És csakugyan Cohn, ki tapasztalatai alapján a röntgenezést a lymphosarkomatosis igen hatásos gyógy­szerének tekinti, annyira, hogy végleges gyógyulásról is beszél, azon véleményének ad kifejezést, hogy a mediastinumban levő daganatoknak Röntgen­fénynyel való sikeres kezelése a szegy­csonton keresztül nem is igen várható. És mindazonáltal ezen betegnél úgyszólván minden egyes besugárzásnak megvolt a maga feltűnő hatása, annyira, hogy a beteg szembetűnő javulása már a 8. ülés után igen kifejezett volt, mely javulás azután fokozatosnak is mutatkozott a beteg látszólagos gyógyulásáig, a­mely aránylag rövid idejű expositio által volt elérhető. A mediastinális daganatoknak Röntgen­ fénynyel való sike­res gyógykezelése a betegség súlyossága folytán elsőrangú fontos­ságú kérdés. Hogy ezideig az ily módon kezelt esetek száma az irodalomban még igen csekély (Bergonné, Clopatt, Kienböck, Schein, Stein), azt annak kell tulajdonítanunk, hogy a kezelés ezen módját még csak rövid idő óta használják. Az utóbbi évek­ben klinikánkon mediastinális daganatban szenvedő számos beteget volt alkalmunk észlelni, kiknél Röntgen­kezeléssel meg­győződésünk szerint tetemes javulást sikerült volna elérnünk, és a­kiket az arsennel való gyógykezelés sikertelensége után rész­ben igen súlyos állapotban kellett elbocsátanunk. Többi esetünk kortörténete a következő: L. Gy. 17 éves férfi. Másfél éve veszi észre arczának és lábainak időnként jelentkező, majd visszafejlődő, néha hosszabb időre állandósuló duzzadását. 5 hó óta gyorsabb járáskor légzési nehézségei is vannak, mely panaszokkal 1905. szeptember 5.-én kereste fel a klinikát. A jól fejlett és jól táplált beteg arcra duzzadt, kifejezett vizenyő nélkül, ajkai kissé cyanotikusak, duzzadtak, nyaka meg­vastagodott. A dombordad mellkason a szegycsonttól oldalt kanyargó gyújtőerek láthatók. A légzés kissé hangos, mérsékelten nehezített, száma perczenként 18. A jobb bordaív alatt ezt 3 ujjnyira meghaladó homályos ellentállás tapintható. A lábszárak bőre kissé vizenyősen duzzadt, a hasban kevés szabad folyadék. A szegycsont markolata felett, annak széleit mindkét oldalt meg­haladó tompulat van jelen, mely a bal felé kitolt szív tompulatá­val összefolyik. A gerinczoszlopon az 5. hátcsigolyáig tompa a kopogtatási hang. Röntgen-átvilágításkor a mellkas felső részében széles, eléggé éles határú, nem lüktető árnyék mutatkozik. Vér­­lelet : 4.800.000 vörös-, 6600 fehérvérsejt, 85% haemoglobin. A fehérvérsejtek qualitatív aránya normális. Diagnosis: Tumor mediastini. A betegnél a besugárzást sikertelen arsenkúra után október 31.-én kezdjük az előbb említett módon. Összesen 225 perczig tartott expositio után erythema jelentkezik a mellkas bőrén, mely miatt a besugárzást félbeszakítjuk, úgy hogy az expositiokat csak deczember 11. én folytathatjuk. Újabb 300, tehát összesen 525 percznyi expositio után a beteget jelentékenyen javult állapotban volt alkalmunk az orvosegyesületben (február 17.-én) bemutatni. A pangásos tünetek (dyspnoe, cyanosis, oedemák) teljesen eltűntek, a máj csak kissé nagyobb. Erősebb testi munka után sem nehéz a légzése. A mediastinális daganat a physikális vizsgálati eszközök segélyével, valamint a Röntgen­­átvilágítás útján még megállapítható, de terjedelme jelentékenyen megkisebbedett. A javulás azonban a helyi leletet illetőleg ezen esetben nem olyan nagyfokú, mint az első esetben. A daganat azon sajátszerű magaviselete, hogy a kezelés kezdetén a javulás igen gyors volt, ezután pedig hosszú és elég intenzív besugárzás ellenére ugyanazon stádiumban maradt, meg­felel azon magatartásnak, melyet Holzknecht a gümös hyperpla­­siás mirigyekről írt le. A betegnél van ugyan öröklött gümökóros terheltség, de szervezetében gümőkórra utaló jel nincsen, a tuber­­culin-reactio is negatív. Sajnos, ezen esetben a javulás nem bizo­nyult oly állandónak, mint az első esetben. A beteg továbbra is klinikánkon maradt a Röntgen-kezelés folytatása czéljából. A tovább folytatott besugárzások ellenére azonban állapota rosszab­bodni kezdett, a mellkas bőre is túlérzékenynek mutatkozott a Röntgen-sugarakkal szemben, úgy hogy az igen könnyen támadó dermatitisek miatt gyakran hosszabb időre voltunk kénytelenek a besugárzást félbeszakítani. Mindazonáltal május közepén a beteg állapota elég jó ; a mellkas bőre ugyan kissé vizenyős, az ajk cyanotikus, de a lég­zés járáskor, sőt lépcsőn járáskor sem dyspnoös jellegű. A medias­tinális daganatnak kisfokú megnagyobbodása úgy kopogtatással, mint átvilágítással kimutatható. Hogy vájjon röntgenezéssel képe­sek leszünk-e még a daganatot visszafejleszteni, azt csak a h­osz­­szabb időköz után megindítandó újabb röntgenezés fogja eldönteni. Harmadik esetünk kortörténete a következő: A. L., 34 éves kőműves. Felvettük 1906. deczember 6.-án. Több hónap óta veszi észre, hogy arcza, nyaka és melle fokoza­tosan dagad. Időnként erősen szédül, kivált lehajoláskor. Eleinte még tudott dolgozni, az utolsó időben azonban a már csekélyebb munka végzésekor is jelentkező nehézlégzés miatt munkaképtelen lett. Felvételkor a különben jól táplált, erőteljes férfibeteg arcza és nyaka feltűnő módon duzzadt, kékes színű, az ajkak erősen cyanotikusak. A mellkas bőre is duzzadt, a szegycsont felett az ujjbenyomatot megtartja. A légzés hangos, dyspnees, már kissé gyorsabb menés után is igen nagyfokúvá válik a nehézlégzés. A

Next