Orvosi Hetilap, 1907. február (51. évfolyam, 5-8. szám)

1907-02-03 / 5. szám

81 1907. 5. sz. ORVOSI HETILAP Itt még különösen ki akarom emelni, hogy a kezelés alatt egyáltalában nem álló, vagy hosszabb (körülbelül két hét) időn át nem kezelt idült húgycsőbántalom fennforgása esetében a gonococcusok kimutatása nehézséggel nem jár. A húgycső váladékában, akármilyen gyér is makroskopice és klinice, mindenkor igen nagy számban találhatók a kórokozók s pedig sokkal nagyobb számban, mint a kezelés alatt nem állott heveny esetekben s különösen feltűnő, hogy a genysejtek a gonococcu­­sokhoz viszonyítva nem oly nagy számúak, mint a heveny ese­tekből származó jellegzetes górcsövi készítményben látni szoktuk. A­ki minden kankós betege váladékát első jelentkezésekor válo­gatás nélkül mikroskopice megvizsgálja, két egyformán „haragos­zöld“ váladék közül a heveny esetből származó készítményt az idültétől meg fogja különböztethetni. Ezt azon elég ritka esetek is igazolják, a­melyekben a kankó alig észrevehető klinikai tünetekkel mintegy idülten kezdődik, mert itt is főképen a gonococcusoknak a kifolyáshoz illetőleg a genysejtekhez viszonyított aránytalan nagy száma lepi meg az orvost. A milyen egyszerű és könnyű tehát magának a „gonococcus“ kórismének megtétele a kezdetben idült kankóban egyáltalában, oly fontos és néha oly nehéz azon gócz felismerése, melyben a gonococcusok megrekedtek, a mely gócz tehát az egész folyamatot mintegy fenntartja, melynek kezelése azután csakugyan az oki javalatnak felel meg. Ezen helyeken tényleg néha igen kevés a gonococcus, úgy hogy megtalálásukhoz a górcsövi készítményben néha igen nagy türelem kell. A váladék mikroskopos vizsgálata után, kétes esetekben a Gram-féle festést is ide értve, melynek megbizható voltáról és szabatos keresztülviteléről már más helyen­ volt alkalmam nyilat­kozni, először a 3—4 részletben ürített vizeletet vizsgálom meg chemire, leginkább vegyhatására és fehérje- valamint genytar­­talmára nézve. Ezen utóbbi kémlés, melyet igen erős, 20 °/c-os lúg­oldattal végzek, évek óta igen fontos útmutatóul szolgál az irány­ban, vájjon a hátulsó húgycső mirigyes függelékeiben még fenn­­áll-e lobos folyamat, a­mennyiben a harmadik vagy negyedik részlettel végzett próba pozitív eredménye az odairányuló pana­szok teljes hiánya mellett is ezen szervek megvizsgálására indít. Ezen pozitív eredmény szélső esetekben csupán a legkisebb lég­hólyagok hiányos vagy igen lassú felszállásában nyilvánul, de még ilyenkor is feltétlenül megbízható. Ha a vizelet zavaros, egy pár csepp eczetsav hozzáadása után phosphatok jelenlétére kutatok s csak ezután végzem a genypróbát. Ha ez positiv, vagy már az egyéb panaszok és a vizelet makroskopi kinézése a hátulsó húgycsőnek és függelékeinek bán­­talmazottságára utalnak, ezek vizsgálatát mindenkor úgy végzem, hogy a beteg vizeletének több órán át visszatartása után hólyagját előbb nálam teljesen kiüríti. Ezután a makkot és a külső húgycső­­nyílást benzines vagy kifőzött nedves sublimátos ruhácskával tisz­títom meg és katheter nélkül, miután a h­úgycső záróizmát 1—2 gm. 2—21/2°/6-os cocain-oldattal érzéstelenítettem, egy 150—200 gm. térfogatú s a húgycsőnyíláshoz illő olivával ellátott Janet-féle fecskendő segítségével addig öblítem forralt langyos vízzel a hólyagot, míg az öblítő víz teljesen tisztán nem jön vissza. Ekkor a hólyagot még egyszer megtöltöm és a végbélvizsgálathoz fogok. Ezt mindig ujjal végezem, melyre igen vékony condome-ot húzok, mert a masszárd eszközökkel semmiféle finomabb, de még durvább tájékozódást sem lehet nyerni. A beteg a kezelőszék hágcsóján áll háttal felém, derékban könnyedén előrehajolva, egyik kezével a szék támlájára támaszkodik, a másikkal a húgycsőnyilás alá egy kis óraüvegcsét tart, melybe az esetleg kicsöpögő váladékot felfogja. Jól bezsírozott ujjal úgy hatolok be a végbélnyilásba, hogy a két ségpofát bal kezemmel és jobb kezem 3—5. ujjával jól széjjeltárom, a­mi főleg kövér egyéneknél és olyanoknál, kik a vizsgálat végzésétől idegenkednek és farizmaikat erősen össze­szorítják, igen fontos. Ha az anuson áthaladtam, a prostata alsó és oldalsó szélét keresem meg és ennek mentén haladok tovább,­­ először a prostata mindkét lebenyét óvatosan végigtapintva, nagy­­ságbeli eltérésekre és az érzékenységbeli különbségekre figyelve, melyeket a beteg ilyenkor elárul. A prostata vizsgálatának be-­­ fejezése után ennek egyik oldalsó felső sarkától kiindulva először az egyik, majd a másik oldalon az ondóhólyagot tapintom végig. Ha ez a beteg előbb jelzett elhelyezkedése mellett kényelmesen nem volna elvégezhető, a vizsgáló kézzel a gátat igyekszem kellő mér­tékben felszólítani, hogy ujjammal a kívánt helyre juthassak. Ha így nem érek ezért, a beteget felszólítom, hogy hajlítsa be térdeit és tegyen úgy, mintha a jobb, a vizsgáló kezemre reá akarna ülni. Ha pedig még ez sem elegendő, felszólítom, hogy egyik lábát, térdben és csípőben erősen meghajlítva, emelje a vizs­gáló székem ülődeszkájára és igyekezzék e mellett előre is hajolni. Ez által a hasüreg térfogata lényegesen kisebbedik, a benne lévő szervek erősen összeszoríttatnak és ezek az alhasi szerveket ugyan­így szorítják lefelé, úgyannyira, hogy ezen fogás mellett eddigelé még a legmagasabban álló ondóhólyagnak is el tudtam érni a csúcsát. Az ondóhólyag kitapintása után áttérek a két ampulla vas. deferentis vizsgálatára. Ezek, mint az anatómiából tudjuk, a prostata közepe felett az ondóhólyagok belső oldalán foglalnak helyet, az előbbiekkel közös tokban. Vizsgálatuk ilyképen az ondóhólyagok vizsgálata után nehézséget nem okoz, és gyakran igen fontos adatokat nyújt, főképen recidiváló mellékhere­­gyuladás eseteiben, a­mire a figyelmet már régebben felhívtam.­ Újabban Nobel2 szintén foglalkozott ezen kérdéssel deferentiis pelvica czímén. Ezen szakasznak megbetegedése, melynek, mint mondottuk, egyik főtünete a recidiváló mellékh­ere gyuladás, a helyi érzékenységen kívül még kisugárzó fájdalmakkal is jár, melyeket a betegek leggyakrabban a keresztcsontra, a nervus cutaneus femoris lateralis kilépő helyére, valamint a c­ombnak belső oldalára lokalizálnak. Ritkábbak, de nagyon tipikusak azon jelenségek, melyeket a betegek úgy írnak le, hogy mintegy nehéz súly járja végig ondózsinórjukat. Én magam ezen megbetegedés­nek izolált esetét csak kétszer észleltem, melyek közül az egyik nem is volt gonorrhoikus. Négy más esetben a prostata és az ondóhólyagok is részben be voltak vonva a kankós megbetege­désbe Ezen esetekben azután csak ezen szervek kezelése közben vagy gyógyulása után került előtérbe az ampullának szintén beteg volta, a­mennyiben a majdnem a gyógyulás előtt álló betegek közbe közbe kisebb-nagyobb intensitású mellékheregyuladásokat kaptak. B. Négy hét előtt ugrással összefüggésben jobboldali mellék­­heregyuladást kapott, mely nagyobb duzzadással járt, a nélkül azon­ban, hogy lényegesebb fájdalmai lettek volna, úgy hogy ezen bajával fennjárt. Tíz nap múlva a bal mellékhetében szintén gyuladást 1 Orvosi Hetilap 1906. évf. 283. lap. A prostatitis prognosisa. A sebészi szakosztály 1905. deczember havi ülésében tartott előadás. 2 Wiener Klinische Rundschau, 1906. 10—11. szám. 1. ábra. A hólyag és a hátulsó húgycső függelékes szervei hátulsó nézetben: 1. Hártyás húgycső. 2. Húgyhólyag. 3. Prostata. 1. Ondó­hólyag. 5. Ampulla vasis deferentis. 6. Vas deferens. 7. Ureter.­ ­ Budapesti Orvosi Újság, 1906. Urológia. 2. sz.­­

Next