Orvosi Hetilap, 1907. szeptember (51. évfolyam, 35-39. szám)
1907-09-01 / 35. szám
51. évfolyam. 35. szám. Budapest, 807. szeptember 1. ORVOSI HETILAP. Alapította: Markusovszky Lajos 1857-ben. Folytatták: Antal Géza és Hőgyes Endre. KIADJÁK ÉS SZERKESZTIK : LENHOSSÉK MIHÁLY egyet, tanár és SZÉKELY ÁGOSTON EGYET. TANÁR, FŐSZERKESZTŐ, SZERKESZTŐ. Mellékletei: SZEMÉSZET Grósz Emil szerkesztésében 4 szám. GYNAEKOLOGIA Tóth István és Temesváry Rezső szerkesztésében 4 szám. ELME- ÉS IDEGKÓRTAN Babarczi Schwartzer Ottó és Moravcsik Ernő Emil szerkesztésében 3—4 szám. — Egyéb tudományos mellékletek. TARTALOM: EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Konrád Jenő : A terjedő hüdéses elmezavar kóroktanáról. 619. lap. Balás Dezső : Közlemény a szt. István-kórház III. sz. sebészeti (Janny Gyula dr. rk. tanár, főorvos) osztályáról. Gyomoresetek. 621. lap. Elfer Aladár : Közlemény a kolozsvári belorvostani klinikáról. (Igazgató : Puriesz Zsigmond dr. egyetemi tanár, udvari tanácsos.) Megfigyeléseink a Röntgenfénynyel gyógykezelt fehérvértiség-esetekben. 622. lap. Tárcza. A pozsonyi vándorgyűlés. 625. lap. — Kóssa Gyula: Régi magyar betegségnevek. 626. lap. Irodalom-szemle. Könyvismertetés. Weigandt: Die abnormen Charaktere bei Ibsen. — Lapszemle. Általános bőr- és gyógytan. F. Nagelschmidt: A magas frequentiájú áramokkal való kezelésnek javalatai. — Gyógyszertan. Rumpel: Capsulae geloduratae. — Belorvostan. E. Ebstein : A pneumonia és a köszvény közötti összefüggés. — Federschmidt : Sajtmérgezés esete. — Boisseau : A hysterias vérköpés létezése. — Sebészet. Doering : Adatok a vesesebészethez. — Göbell: Pankreascysták teljes kiirtása. — N. Jacobson: A sebészi állapotokkal összefüggő toxikus nephritis. — E. L. Keyes: 100 heretuberculosis. — J. A. Bodinc: Lokális anaesthesia sérvműtéteknél. — Gyermekorvostan. Finkelstein: Az alimentaris intoxicatio. — Bőrkórtan. Marzinowski és Bogrow: A blastomyceták és a bőrbajokhoz való viszonyuk. — Venereás bántalmak. K. Hintze : A prostitutio Japánban. — Kisebb közlemények az orvosgyakorlatra. Calcaterra: Szer epilepsia ellen. — Comby: Szeralopecia ellen. — Brocq: Alopecia syphilitica gyógyítása. 627—631. lap. Magyar orvosi irodalom. Gyógyászat. — Orvosok lapja. — Budapesti orvosi újság. 631. lap. Vegyes lakek. — Pályázatok — Hirdetések. 631. lap. Tudományos társulatok és egyesületek. 632—633. lap. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. A terjedő hüdéses elmezavar kóroktanáról. Irta: Konrád Jenő dr., egyetemi magántanár, áll. elmegyógyintézeti igazgató. A terjedő hüdéses elmezavar kóroktanában három szakot különböztethetünk meg. Az első, hosszú időn át uralkodott felfogás szerint a paralysis főképen szerzett betegség, mely az ép fejlődésű, erőteljes működésű agyat éri. Előidéző okai gyanánt testi és szellemi túlerőltetés, kifáradás, főleg felelősségteljes munkakörben, anyagi gondok és excessusok in Baccho et Venere szerepelnek. A második szakban az előidéző kórokok között előtérbe lép a lues és első szerepet kezd játszani, elannyira, hogy egyes szakemberek állítása szerint lues nélkül nincsen paralysis. A philoluetikusok, vagy — ahogyan Nikke őket nevezi — a syphilisdogmatikusok ellenében a harmadik szakban feltámad a reactio és statistikai alapon kezdi bizonyítani, hogy a paralysishez, épen úgy mint a többi elmebetegséghez, praedispositio kell, s hogy a legtöbb esetben nem teljesen ép és erőteljes működésű a központi idegrendszer, hanem ab ovo származott, veleszületett vagy szerzett terheltség által van a betegség talaja előkészítve, melyen a paralysis a különféle előidéző okok következtében, melyek között a lues is szerepel, kifejlődik. Nálunk az elmeorvosok többsége még az 1894-ben Budapesten tartott hygienikus és demographiai congressus alkalmával (demographia VII. szakosztálya), midőn Krafft-Ebing a paralysis sociologiai tényezőiről tartott előadásában a syphilist előtérbe helyezte, a luesnek és az öröklékenységnek kevés szerepet tulajdonított. Ily értelemben nyilatkozott a discussio alkalmával Laufenauer, Niedermann, Salgó és magam is. Hangsúlyoztam, hogy a paralysisben legtöbbször kombinált okok működnek közre s ezek között saját észleleteim szerint a legnagyobb szerep jut . Előadatott a Budapesti Kir. Orvosegyesület elme- és idegkórtani szakosztályában, az alkoholnak és a surmenagenak. Krafft-Ebing válaszában hozzájárult a surmenage oktani jelentőségéhez és az okok combinatiojához, de szerinte a lues hatékony praedisponáló tényező gyanánt szerepel a paralysis aetiologiájában. Azóta a lues oktani szereplésének a terjedő hüdéses elmezavarban kiterjedt irodalma van, melyet itt ismertetni czélomat nem képezi. Csak felemlítem, hogy a lues mint conditio sine qua non ellenében konstatálva van: 1. hogy paralysis lues nélkül is előfordul, 2. hogy a sok inficiált egyén közül aránylag kevés ember lesz paralytikussá, és 3. hogy az antiluetikus kúrák a terjedő hüdéses elmezavart meg nem gyógyítják. Általában véve nehéz megállapítani, hogy a lues 10—15 év múlva direct ok gyanánt szerepeljen, mert ily hosszú idő alatt sok mindenféle káros befolyás érvényesülhetett, s még abban az esetben is, ha a lues röviddel a paralysis kitörése előtt támadt, nehéz volna kizárni azt a lehetőséget, hogy az infectio nem történt-e már a prodromális szakban, mikor tudvalevőleg az egyének excessusok elkövetésére nagy hajlandósággal bírnak. Csak a juvenilis paralysis eseteiben indokolt a direct okozati viszony felvétele, mert az esetek többségében öröklött syphilis szerepel, és így mnintegy magából a speciális constitutioból fejlődik ki a betegség. Vizsgáljuk meg már most azt a felfogást, mely szerint a paralysis kifejlődéséhez elsősorban praedispositio szükséges. E felfogás mellett az elsők között harczol Nücke, aki legutóbb egy az idevágó irodalmat is felölelő czikkben az argumentumokat meggyőzően állítja csatasorba. Általános szempontból indulva ki, már maga az a tapasztalat, hogy ugyanazon külső és — amennyire felismerhető — belső feltételek mellett élő egyének közül, ugyanazon kórokok behatása alatt miért betegszenek meg egyesek és miért nem betegszenek meg mások, egészen közel hozza a betegségekre nézve általában a dispositio felvételét, és valóban kutatnunk kellene bizonyítékok után, hogy a paralysis e tekintetben miért tenne kivételt. Úgy látszik ez a gondolat vezette Nicket, midőn nemcsak az elmebetegségre nézve általában praedispositiót vesz fel, hanem külön dispositiókat annak egyes kórformáira nézve is. Archiv f. Psychiatrie, 41. kötet, 1. füzet.