Orvosi Hetilap, 1907. november (51. évfolyam, 44-47. szám)
1907-11-03 / 44. szám
1907. 44. sz. ORVOSI HETILAP és tágítás mellett 15-ször alkalmazták a forró levegőt, mire a parametriumban lévő diffus resistentia helyett csak köteg volt tapintható, a hólyagkapacitás 420 cm3-re emelkedett és a vizelési panaszok is megszűntek ; valószínű, hogy a paracystitises izzadmány felszívódásával érte el a forró levegő ezen eredményt. Ha közelebbről szemügyre veszszük az ez esetekben elért eredményeket, feltűnik, hogy az izzadványok a legtöbb esetben kedvezően befolyásoltattak, amennyiben legtöbbször — legalább a tapintási lelet alapján — restitutio ad integrum állott be, avagy kötegek, illetve jelentéktelen resistentia hátrahagyásával fejeződött be a folyamat. Csupán 4 oly esetünk volt, melyben hosszabb kezelés ellenére is megvastagodott adnexumok, esetleg formális képletek, azaz adnextumorok maradtak vissza. E 4 eset kivételével a többi 16-ban a függelékek nem vettek részt a gyuladásban, csupán a kötőszövetre, esetleg a kis medence hashártyájára szorítkozott a folyamat. Hogy e 16 esetben a függelékek csakugyan ki voltak zárva a folyamatból, azt a kezelések közben időről időre megejtett kontroll vizsgálatokból tudjuk, melyek a kezdetben nem differencziálható tömeg felszívódásának előbbrehaladásával s ezzel párhuzamban a tapintási képnek megfelelő tisztulásával sem derítettek ki valami jelentősebb szövődményt az adnexumok részéről. Már ez esetek magukban is élénken megvilágítják a forró légkezelésnek egyrészt az exsudatumokra, másrészt az adnextumorokra gyakorolt különböző hatását, s bizonyítják, hogy ott, ahol a függelékek is bele vannak vonva a gyuladásba, a restitutio ad integrum nem szokott bekövetkezni, másszóval a forró levegővel az exsudatumokra erélyesebben tudunk hatni, mint az adnextumorokra. Hogy mily mértékben befolyásolja a forró légkezelés az adnextumorokat magukat, azon esetek mutatják legjobban, melyek az adnextumor tiszta képével kerültek már kezelés alá, melyekben tehát az exsudatum nem tette felismerhetetlenné a tapintás számára az adnextumort, 14 ilyen esetünk van. Mégpedig 9 esetben körülbelül ökölnyi adnextumor került észlelés alá; ezek közül 3 szór a kezelés végén a megvastagodott tuba és a diónyi ovarium külön külön tapinthatóvá vált; egy esetben az ökölnyi tumor almanagyságúvá kisebbedett; 5-ször a tumor nagysága változatlan maradt, csak körülírtabb, élesebb contoura, mozgékonyabb lett Egy ízben félökölnyi tumor almányira kisebbedett. Két esetben almanagy, illetve ökölnyi tumort vettünk kezelés alá, mely diffus resistentiába ágyazott kacsokból állott, a lelet tehát salpingitisperisalpingitisnek felelt meg; mindkettőben az intraperitoneális izzadmány felszívódott, s alig valamivel vastagabb, de keményebb tuba maradt vissza. Egyszer a megvastagodott függelékek közel normális tubává és ovariummá fejlődtek vissza. Egy esetben a hüvelyknyi tuba, talán a kezelés elégtelensége miatt (5 ülés), változatlan maradt. Az eredményeket összegezve, legfeljebb egy esetben mondhatjuk, hogy a gyuladás nyom nélkül gyógyult; a legtöbb esetben a forró légkezelés eredménye az, hogy a tumor kisebbedett, illetve változatlan nagyság mellett mozgékonyabbá, körülírtabbá vált. Mi okozza e változást ? A tuba és ovarium gyuladásos állapotában azok fala pedemás és gömbsejtesen beszűremkedett lesz, minek következménye e szervek megnagyobbodása; elég gyakran a tuba hasi végének rendszerint korán történő elzáródásával savó, illetve geny gyűlik meg a tubában, avagy tályogok képződnek a petefészekben s létrejönnek a savós vagy genyes bennekű sactosalpinxok, illetve ovariális abscessusok. Akár e szerveknek gyuladásos megnagyobbodása jön csak létre, akár ily folyadékkal teli képletek keletkeznek, a forró légkezelés mindig csak a falban levő infiltratumra fog felszívólag hatni, és egyszersmind természetszerűleg arra az izzadmányra is, mely mint reactív gyuladás az illető szerv körül a hashártyán keletkezett perisalpingitis, peripophoritis alakjában. Innen magyarázandó az adnextumorok mozgathatóbbá válása, megkisebbedése, esetleg a tuba és ovarium differencziálódása, így tehát a szervek kisebbedése mindig a megvastagodott fal rovására történik és csak addig mehet, ameddig felszívódni tudó elemek vannak jelen; ellenben azt remélni, hogy egy tubazsák vagy petefészektályog forró légkezelésre felszívódik, hiú ábrándnak látszik. Határozottan tévesen észleltnek kell tartanunk Polano azon esetét, melyben egy acut stádiumban levő almamekkoraságú pyosalpinx duplex gonorrhoicát forró levegővel visszafejlődésre bírt. Sőt az ilyen gyógymód egyenesen veszedelmet rejt magában, mert amint Bürger is kifejti, a gyuladás fokozásával a genyedést elősegítjük és az ilyen rohamosan fokozott genyképződés esetleg a genyzsák megrepedésére vezet. Fett esetet említ, melyben sactosalpinxot forró léggel kezelt és egy később szükségessé vált laparotomiánál a tubát normálisnak találta. Azt hiszem, nem szenved kétséget, miszerint ezen eset sem lehet bizonyító, minthogy a tuba savós bennéke más úton is távozhatott onnan, mint épen a forró levegő előidézte felszívódással. Mindezeknél fogva mi Heinsiusszal és Bürgerrel egyetértőleg azt valljuk, hogy a dnextumorok csak kevéssé befolyásoltatnak a forró levegő által, úgy hogy olyan esetekben, midőn a forró légkezeléssel eljutottunk azon határig, melyen túl az adnextumor már nem kisebbedik, avagy oly folyadékkal telt zsákkal állunk szemben, mely körül a forró levegő már eltüntette az exsudatumot — ha egyébként a beteg subjectív állapota kívánja —, műtétet szoktunk ajánlani, mivelhogy a conservativ eszközökkel több eredményt nem remélhetünk. Az izzadmányokra gyakorolt kedvező hatásból és az adnextumorokra való aránylag csekély befolyásból önként következik, hogy oly esetekben alkalmazva a forró légkezelést, melyekben a vizsgálat az egész kis medencét kitöltő, közelebbről nem differencziálható tömeget derített ki, az exsudatum gyorsabb ütemben történő felszívódásával tisztul a tapintási kép s megkülönböztethetővé válnak az adnextumorok, melyek az izzadmány magvát szokták alkotni. Ha pedig a forrólégkezelés folytatásával meggyőződtünk e kezelésnek egy bizonyos határon túl való hatás talan voltáról, javaslatba hozhatjuk az izzadmánytól megszabadított, körülírt, többé-kevésbé mozgatható s így műtétre alkalmassá tett adnextumorok exstirpatióját. Ebből tehát a forrólégkezelésnek két értékes haszna következik : az egyik a finomabb diagnosis megállapítása, a másik a műtétre való előkészítés, alkalmassá tevés. (Folytatása következik.) Közlemény a szt. István-kórház III. sebészeti (Janny Gyula egyetemi rk. tanár, főorvos) osztályáról. Kankós mellékheregyuladás szövődményeként támadt bélelzáródás. Irta: Balás Dezső dr., műtőalorvos. A belső bélelzáródás gyógytana egyik legnagyobb vívmánya és diadala a belorvostani és közvetlenül a sebészeti tudomány haladásának. Még alig fél századdal ezelőtt a belső bélelzáródással szemben teljesen tehetetlen volt az orvosi tudomány. A mai orvosi nemzedék ismerve az ileus pathogenesisét és jellegét, már csak borzalommal gondol arra az időre, midőn leszámítva a kurázslást, a gyógyítás egyedül számbavehető és végső eszközéül a fémhigany adagolását tekintették. A mai conservativ, jobban mondva kísérleti eszközeink közül a magas és a villamos bélbeöntések újabb eljárások. Megkísérelték itt-ott az anus praeter naturalis készítését is, de ismerve a sebészet akkori színvonalát, a beteg természetesen a lehető legritkább esetben maradt életben, s ekkor is vagy inanitioban pusztult el, vagy legjobb esetben egész életére az anus praeternaturalisra volt kárhoztatva. Nem tagadhatjuk, hogy a belső bélelzáródás mai előrehaladt orvosi tudásunk ellenére is még mindig egyike a legkomolyabb, diagnostikailag és technikailag egyaránt nehezen megfejthető, igazán életveszélyes megbetegedéseknek. A belső bélelzáródás prognosisa, viszonyítva a többi hasmegbetegedés prognosisához, még ma is rossznak mondható. Egyedüli gyógytényező belső bélelzáródás esetében a kés, s ha a sebészi beavatkozás akár a diagnosis késői felállítása, akár korai diagnosis esetében a betegnek a műtéttől való vonakodása miatt halasztást szenved, a legjobb és leglelkiismeretesebb sebészi technika mellett is a consecutiv peritonitis, a stercoraemia s a beteg kimerülése . Az eset a „Közkórházi orvostársulat“ 1907 február 13.-i szakülésén bemutatás tárgya volt. 783