Orvosi Hetilap, 1908. augusztus (52. évfolyam, 31-35. szám)
1908-08-02 / 31. szám
572 ORVOSI HETILAP 1908. 31. sz. jelentkezett. Ugyanis ez a malacz az oltás utáni 24. nap reszket, igen érzékeny, különösen a tarkója, a 27. nap gyengülés mutatkozik a medenczéjén, oldalára fordítva csak nehezen vergődik rendes helyzetébe vissza, azonban a 30. nap talpra áll, virgonez, jól eszik s egészen gyógyultnak tekintettük, mígnem az oltás utáni 51. nap új veszettségi roham jelentkezik rajta, a mely az 53. nap meg is ölte. Ehhez hasonló lefolyású veszettséget észleltem volt az 1902 deczember hó 1.-én beoltott nyulak közül kettőn s az 1904 október hó 28.-iki orvosi szakülésen a veszettség recidivájának tartottam volt s úgy is írtam le. (L. Folytatólagos vizsgálódások a kísérleti veszettség tüneteinek és elhárításának ismeretéhez. Értesítő 1904. évi XXVI. kötet, II.—III. füzet.) Miként ezek az észleletek bizonyítják, a kölykökből beoltott malaczok mind megvesztek. Mindenik esetben meggyőződtem most is ültetés segítségével arról, hogy csakugyan tiszta veszettségben hullottak el, de egyszersmind mindenikből továbboltásokat is végeztünk egyfelől malaczba, másfelől nyúlba. A továbboltások czélja volt: egészen biztosan megállapítani a veszettség kórisméjét, továbbá hogy meglássuk: nem szenvedett-e valamelyes módosulást a veszettség ragálya ? A továbboltott malaczok mind megvesztek, mégpedig 32—34 nap múlva, ellenben a nyulak közül csak kettőn ütött ki a veszettség, amely az egyiket a 76., a másikat a 150. napon ölte meg, a többi nyúl életben maradt s még 12 év múlva is éltek. * * * Egy második sorozatot 1907 április 13.-án kezdtem meg. Ezen a napon egy kóbor veszettségben elhullott kutyában hét jól fejlett magzatot találtam. Úgy az anyaállatból, mint a magzatokból oltásokat tettünk agyburok alá malaczokba és nyulakba. Itt is meggyőződtünk ültetéseken, hogy az oltásra használt nyúltagydörzsölék tiszta volt. Az anyaállat Ammon-szarvából festett készítményben igen sok Negri-féle testecskét láttunk. Ennek a sorozatnak az eredményeit az alábbi táblázat tünteti fel: Miként ebből a táblázatból kitűnik, az anyából és a magzatokból beoltott malaczok mind megvesztek, hasonlóképen az I. sz. magzatból oltott nyúl is. Érdekes az anyaállatból oltott nyúl kortörténete. Ez a nyúl ugyanis az agyburok alá oltás után 25 nappal beteg, a veszettség tünetes szaka eltartott 10 napig, de kigyógyult. A fenti táblázatból kitűnik az is, hogy mekkora testsúlycsökkenés mutatkozik az elhullott malaczokon. Ugyanis a testsúly az oltás előtti felényire csökkent. A testsúly ily nagyfokú csökkenése veszettségoltás után ismeretes Löte tanárnak még 1887-ban megjelent idevágó kísérletes vizsgálódásai óta. Ennek okát Löte tanár egyfelől a lázban, másfelől és főleg a fokozott vizeletelválasztásban találta. Az első sorozatban említett czélnak megfelelőleg most is végeztünk továbboltásokat, sőt a III. sz. magzatból két izén keresztül is. A továbboltott malaczok az első izbeli átoltásoknál 26—27, ellenben a második izbeli átoltásnál 31—35 nap múlva vesztek meg. Hasonlóképen a továbboltott nyulak is 157, illetőleg 194 nap múlva vesztek meg. Tehát ezek a kísérletek is megerősítik az első ily irányú dolgozatomban hangoztatott állításomat, hogy a veszettség fertőző anyaga átmegy az anyából a magzatba, de meggyengül, ezért üt ki a továbboltott állatokon fokozatosan később és később a veszettség. Első ily irányú dolgozatom megjelenése után közölte Galli- Valerio azon tapasztalatait, melyeket rágcsálókon észlelt kóbor és megállapodott veszettségi ragálylyal történt oltás után. Ebben említést tesz arról is, hogy egy megállapodott ragálylyal beoltott és abban elpusztult fehér patkányban két magzatot talált. Ezek agyából készült dörzsölékkel beoltott egy tengerimalaczot, amely szerinte nem kapta meg a veszettséget. Azonban ezt a malaczot csak 35 napig észlelte ezután az oltás után Galli-Valerio s a 36. nap újból beoltotta egy más patkányból származott ragálylyal, amelytől szerinte 4 napra rá megveszett. Szerény véleményem szerint nem járt el helyesen Galli-Valerio akkor, mikor ezt a malaczot újból beoltotta, mert az első dolgozatomban közölt észleletek szerint a magzatokból beoltott malaczokon a 91—98. nap ütött ki a veszettség. Észre is vette ezt Galli-Valerio, mert közleményében az én kísérleteimre hivatkozva B alatt megjegyzi, hogy igen rövid ideig figyelte ezt az állatot. Ezt a körülményt csak azért tartottam szükségesnek felemlíteni, mert így Galli-Valerio észlelete semmit sem bizonyít ebben a kérdésben. * * * A fennebb ismertetett tapasztalatok azonban más szempontból is figyelemreméltók. Ugyanis a mostani első sorozatban említett két kölyök — amint láttuk — az oltás utáni 18. nap, az első lázroham jelentkezése előtt ,9 nappal született. És ezekben megvolt a veszettség fertőző anyaga, mert a belőlük oltott állatok mind jellemzetes veszettségben pusztultak el. Tehát a lappangás alatt vetett kölykökben fel lehetett mutatni a veszettség ragályát. A lappangás pedig a magzatok születése után még 9 napig tartott. Más szóval a kísérleti veszettség első nyilvánvaló tünetének, a láznak jelentkezése előtt 9 nappal már keringett a ragály az anyaállat vérében és ezzel átjutott a lepényen keresztül a magzatokba is. Mert hogy a láz jelentkezése alkalmával csakugyan megvan a veszettség ragálya az állat agyvelejében, arról ebben az irányban szerzett saját tapasztalataink is tanúskodnak. Ugyanis veszettséggel fertőzött nyulak agyából a láz jelentkezése alkalmával gondosan kivettünk egy-egy kis darabkát és azt sós vízzel eldörzsölve, tengeri malaczok agyburka alá juttatták. Az ilyen módon beoltott malaczok 27, 28, 35 napos lappangás után 4, 5, 6, 10 napos tünetes szak végén pusztultak el jellemzetes veszettségben. Az agydarabka kiverése, illetőleg a láz jelentkezése az állat elpusztulása előtt 5—11 nappal történt. Tehát 5—11 nappal a halál előtt már megvan a veszettség ragálya az agy fali lebenyének kéregállományában. A most említett tengerimalaczok megvesztek tehát, ámbár későbben és hosszabb tünetes szak végén, mint az olyanok, melyeket az ilyen állat elhalása után oltottunk volt be. Ennek az oka abban rejlik, hogy egyfelől ilyenkor még kevés fertőző anyag van az agyban, másfelől kevés mennyiséget juttathatunk be (Nitseh), nem akarván igen nagy darabkát kivágni az élő állat agyából, nehogy esetleg ennek a káros hatásai mutatkozzanak. Hogy csakugyan a ragály kis mennyisége volt a hosszabb lappangás és tünetes szak oka, azt azzal bizonyítottuk be, hogy ha az ilyen malaczból az elpusztult ilyen gyógyulással végződött eseteket máskor is észleltünk. Ezekről, valamint az irodalomban található hasonló megfigyelésekről egy másik közlésben fogok beszámolni. Miből történt az oltás ? Testsúly az oltás előtt Lappangás tartama Tünetes szak tartama ! Testsúlycsökkenés az eredetinek hányadrészére ? Eredmény Anyából beoltott malacz 300 gm.18 nap 3 nap Ve Jellemzetes veszettség. Negri-testek Anyából beoltott nyúl 1500 „ 25 „10 „— Kigyógyult, most is él I. sz. magzatból oltott malacz 500 „ 18 „ 3 „ V* Jellemzetes veszettség. Negri-testek I. sz. magzatból oltott nyúl 1300 „ 78 „ 5 „ 2/3 ” ■ 11. sz. magzatból oltott malacz 500 „ 22 „ 7 » V*III. sz. magzatból oltott malacz 500 „ 22 8 „ 1/2• IVI. sz. magzatból oltott malacz 500 „ 22 7 „ V2» V. sz. magzatból oltott malacz 480 „ 19 „ 4 » 1 /2 VI. sz. magzatból oltott malacz 520 „ 19 „ 3 „ 1/3 . » VII. sz. magzatból oltott malacz 380 „ 19 „ 4 „ 1/67 • ' . 1 1908 július 25.-én még él.