Orvosi Hetilap, 1908. október (52. évfolyam, 40-43. szám)

1908-10-04 / 40. szám

4 1908. 40. 8*. ORVOSI HETILAP 725 I csontokat összekötő izom- és szalagrendszer ereje csökkent. Lehet azonban mindkét fogyatkozás egymással kombinálva is. A csontváz szilárdsága normálisan is csökkent bizonyos élet­korokban. Ilyen az erős csontnövéssel járó serdülő kor és az agg­kor. Ismeretesek az adolescentia korában jelentkező nagyszámú deformitások, valamint az aggkorban beálló gerinczelferdülések és kyphosisok, mint az aggkorral járó csontsorvadás következményei. A különben ép csontrendszer szilárdságának a csökkenése lehet családi tulajdonság is. Tapasztalásból tudjuk, hogy sok család­ban bizonyos deformitások több családtagon ismétlődnek. Plastibilisebb a csontrendszer vérszegény egyéneken, valamint hosszas, különösen fertőző betegségek lezajlása után. A legnagyobb mértékben veszít azonban a szervezet teh­er­­viselőképességétől a csontrendszer constitutionális megbetegedései­ben. E betegségek közül különösen kettő: a rachitis és az osteo­malacia a csontok valóságos megpuhulását okozza. E betegségek­ben a csontok szilárdságát feltételező mészsók hiánya miatt a csont consistentiája annyira megváltozik, hogy a csont néha kézerővel úgy hajlítható mint az óncső. E bántalmak alig zajlanak le defor­mitások nélkül, úgy hogy a deformitás a megbetegedések sym­­ptomáihoz tartozik, jóllehet az elgörbü­lés nem direct következménye a csontbetegségnek, hanem a normális statikai megterhelés, az izommunka és külső erőbehatások deformálják a megpuhult, nagy mértékben gyengült teherviselő képességű csontvázat. Bár az egész csontrendszer részt vesz mindkét betegségben a bajban, az elgörbü­­lések mégis legnagyobb fokban a csontváz azon részein fejlődnek ki, melyek leginkább vannak hivatva a testsúly hordozására, így mindkét betegségnek az alsó végtagok, osteomalaciában különösen a medencze, angolkórban pedig a gerince az elgörbülések rendes helye. Létrejöhet azonban deformitás akkor is, ha a csontváz szilárd­ságának a kóros csökkenése nem terjed ki az egész csontvázra, hanem csak körülírt helyre szorítkozik. A serdülő korban keletkező rachitis tarda Mikulicz szerint csak a csontok diaphysisének a legfiatalabb, az epiphysishez közel fekvő részében jelentkezik, alkalmat adva egyik legtypusosabb deformitás, az ifjúkori gacsos térd kifejlődésére. Körülírt helyen csökkenthetik a csontváz ellentálló képességét bizonyos gyulladások, melyek nem az egész csontra, hanem annak csak egyes részeire terjednek ki, így az osteomyelitis különösen a csontok diaphysisének az elgörbü­lését okozhatja, míg a gümős gyuladások a szivacsos csontok dectructiójával az izületi végekben adnak okot az elgörbülésre. Typusos elgörbülés gibbus képződé­sére ad alkalmat a csigolyatestek pusztulása s fellágyulása, gümős gyuladása következtében. A csontváz részeit ért traumák is alkothatják következményük­ben a csontváz locus minoris resistentiaeja helyét. Csonttörések után, különösen az alsó végtagok törései után, ha a sérült a testsúly hordozására még nem elég szilárd puha callussal jár, nem ritkán észlelhető a végtag elgörbü­lése. Typusos elváltozás a Kümmel-féle traumás gibbus is, melynek oka nem más, mint a csigolyatest kompressiós törése. Itt sem a törés maga okozza directe a defor­mitást, hanem később a már fennjáró beteg gerinczén fejlődik ki a púp fokozatosan a testsúly hordozása következtében. Ugyancsak lokalizált helyen okozzák a csontváz szilárdságá­nak a csökkenését bizonyos agy- és gerinczvelő-bajok. Syringomyeliá­­ban a bántalom rendes kísérője a scoliosis, melynek létrejöttét a csontnak tisztán centrális trophikus zavarából magyarázzák. Nem más az okozója ugyancsak a syringomyeliában és tabesben keletkező arthropathiának, mely utóbbiban, különösen az alsó végtagokon kelet­kezvén az ízületi végek destructiója, az ízület pusztulását a végtag használata, illetve a testsúly hordozása nagyban sietteti. Mint már említettem, a csontrendszer épsége mellett szükség van még a szalag- és izomrendszer normális erejére is, hogy a csontok normális összeköttetése az ízületekre mért munkának megfelelő legyen. A distális végtagrészeket a centrálisan fekvő csontokon eredő izmok mozgatják, sőt egész csontrendszereket, mint a gerinczet és lábboltozatot, a szalagos összeköttetés és az izomzat állandó működése tart meg normális alakjában. Óriási befolyása van az izomzat működésének a csontváz alakjára. Minden ízületben az ízületet alkotó csontfelszínek alakja az ízület mozgásának meg­felelő, melyet az ízületet mozgató izomzat normális működése tart fenn. Ha az izomzat mű­ködészavara következtében az ízület funetiója változást szenved, úgy e megváltozott funetiónak meg­felelően átváltozik az izületi felszínek alakja is. Az ízületi felszínek ugyanis a test súlyának a nyomása és az ízületet áthidaló izmok megfeszülése következtében egymásra bizonyos nyomást gyakorolnak. Az ízület normális functiójának a megváltozása miatt az ízület­­felszínek egymásra való hatásában is változás áll be. Az izületi felületek egymással congruáló részei nem találkoznak, a­mi miatt bizonyos helyeken a nyomás csökken, másutt viszont fokozódik, sőt egyes részek az érintkezésből teljesen kiesnek, míg mások állandóan használatban vannak. Ez aránytalan működésnek meg­felelően egyik részen az inactivitás, a másikon a túlhasználat követ­kezményei fejlődnek ki. Nagy fontossága van az izomműködés e hatásának a skoliosis kór származásában, a­hol a hibás tartási­ törzs izomzatának asymmetriás működése az egyes csigolyák alakjának és összekötő ízületének a megváltozását eredményezi, a­mi együttesen a gerince ismert deformitását hozza létre. A megváltozott ízületműködés következményei legjobban észlel­hetők partiális izombénulásokban. Ilyenkor az összes akaratlagos végtagmozgásokat csak a működésképes izomzat végzi, míg a béna izomcsoport működése a mozgásból kiesik, a­mi által a bénulás kiterjedésének megfelelően az ízület működése, többé vagy kevésbé, állandóan szabálytalanná válik. Az alsó végtagok partiális bénulásai­ban elegendő, ha ez abnormális működés következtében a distális végtagrész pathologiás helyzetben kerül megterhelés alá, a defor­mitás létrehozásáról gondoskodik a testsúly nyomása a végtag használata közben. Csupán maga a megterhelés is pathologiás állásba terelheti a végtagot, mint azt a lábszár összes izmainak a bénulásakor látjuk. A láb ez esetben accidentálisan helyezkedik el a lábszár tengelyétől befelé vagy kifelé s ez állásban gázolja a beteg lábát vargus- vagy vírusállásba. Az ízület asymmetriás működése és megterhelése miatt nem marad el soha gyermekbénulásban a deformitás. Jól mondja Schanz, hogy a bénulásból eredő deformitások és az angolkóros elgörbülé­sek kór származásában van bizonyos közös vonás, tudniillik egyik bántalomnak sem direct következménye az alakeltérés, hanem úgy az angolkór, mint a bénulás annyira kedvező helyzetet teremt a létrejöttére, hogy ritkán marad el. Míg a bénulás csak körü­lírtabb helyen befolyásolja az izom­zat erejének csökkenését vagy megszűnését, addig bizonyos körül­mények között csökkenhet az egész izomzat működőképessége. Gyengén fejlett, vérszegény gyermekek rossz izomzata gyorsan ki­fárad. Hosszú, különösen fertőző betegségek után az izomzat veszít energiájából. Hagenbach vizsgálatai szerint az angolkór a csontok elváltozásain kívül az izomzat és a szalagrendszer oly nagyfokú petyhüdtségét okozza, hogy sokszor a megbetegedett gyermek, bár azelőtt jól járt, nem tud többé lábraállni. Hogy az izom- és szalag­rendszer e meggyengülése, párosulva a csontváz szilárdságának a csökkenésével, mily kedvező alkalmat nyújt deformitások képződé­sére, bővebben nem is kell fejtegetnem. Mindezen esetekben tehát, akár a szervezetre mért teher nő, akár a szervezet teherviselő képessége csökkent, az említett termé­szetű mechanikai erőbehatások mindig a deformitások létrehozói, megindítói vagy előmozdítói. A létrejött deformitás természete, helye és kiterjedése nagyon változatos a szerint, hogy a­ csont- és izomrendszer teherviselő­képessége körülirt helyen egyes végtagokra szorítkozva csökkent, vagy a gyengülésben az egész szervezet részt vesz. Ha a csont valamely destructióval járó folyamat következté­ben csak egy körülírt helyen vesztette el szilárdságát, a defor­­málódás e helyen indul meg s az elgörbülés punctum maximuma mindig e helyen lesz. Ez legjobban észlelhető a csigolyagyuladás következtében fejlődött gerincz deformitáson. A serdülő korban keletkező elgörbülések is a csontnak csak egy bizonyos helyén indulnak meg, azonban későbbi kifejlődésükben az egész végtag csontjainak az elgörbü­lését okozhatják. Ez elgörbülések megszokott helye a növésben levő csontok epiphysis-porczainak a közelében van. E deformitások mellett legtöbbször a csontváz többi része teljesen egészséges. Legnagyobb mérvet ölthet a deformitás rachitis és osteomalacia eseteiben, melyek a csontrendszer megpuhulását okozzák. E bajokban az­ elgörbülés bármely csonton létrejöhet, mely a testsúly nyomásának, az izomzat rongálásának és külső erők be­hatásának ki van téve. A deformálódás rendesen az egész csontra kiterjed, a görbület csúcspontja legtöbbször a csont diaphysisére esik.

Next