Orvosi Hetilap, 1908. október (52. évfolyam, 40-43. szám)
1908-10-04 / 40. szám
4 1908. 40. 8*. ORVOSI HETILAP 725 I csontokat összekötő izom- és szalagrendszer ereje csökkent. Lehet azonban mindkét fogyatkozás egymással kombinálva is. A csontváz szilárdsága normálisan is csökkent bizonyos életkorokban. Ilyen az erős csontnövéssel járó serdülő kor és az aggkor. Ismeretesek az adolescentia korában jelentkező nagyszámú deformitások, valamint az aggkorban beálló gerinczelferdülések és kyphosisok, mint az aggkorral járó csontsorvadás következményei. A különben ép csontrendszer szilárdságának a csökkenése lehet családi tulajdonság is. Tapasztalásból tudjuk, hogy sok családban bizonyos deformitások több családtagon ismétlődnek. Plastibilisebb a csontrendszer vérszegény egyéneken, valamint hosszas, különösen fertőző betegségek lezajlása után. A legnagyobb mértékben veszít azonban a szervezet teherviselőképességétől a csontrendszer constitutionális megbetegedéseiben. E betegségek közül különösen kettő: a rachitis és az osteomalacia a csontok valóságos megpuhulását okozza. E betegségekben a csontok szilárdságát feltételező mészsók hiánya miatt a csont consistentiája annyira megváltozik, hogy a csont néha kézerővel úgy hajlítható mint az óncső. E bántalmak alig zajlanak le deformitások nélkül, úgy hogy a deformitás a megbetegedések symptomáihoz tartozik, jóllehet az elgörbülés nem direct következménye a csontbetegségnek, hanem a normális statikai megterhelés, az izommunka és külső erőbehatások deformálják a megpuhult, nagy mértékben gyengült teherviselő képességű csontvázat. Bár az egész csontrendszer részt vesz mindkét betegségben a bajban, az elgörbülések mégis legnagyobb fokban a csontváz azon részein fejlődnek ki, melyek leginkább vannak hivatva a testsúly hordozására, így mindkét betegségnek az alsó végtagok, osteomalaciában különösen a medencze, angolkórban pedig a gerince az elgörbülések rendes helye. Létrejöhet azonban deformitás akkor is, ha a csontváz szilárdságának a kóros csökkenése nem terjed ki az egész csontvázra, hanem csak körülírt helyre szorítkozik. A serdülő korban keletkező rachitis tarda Mikulicz szerint csak a csontok diaphysisének a legfiatalabb, az epiphysishez közel fekvő részében jelentkezik, alkalmat adva egyik legtypusosabb deformitás, az ifjúkori gacsos térd kifejlődésére. Körülírt helyen csökkenthetik a csontváz ellentálló képességét bizonyos gyulladások, melyek nem az egész csontra, hanem annak csak egyes részeire terjednek ki, így az osteomyelitis különösen a csontok diaphysisének az elgörbülését okozhatja, míg a gümős gyuladások a szivacsos csontok dectructiójával az izületi végekben adnak okot az elgörbülésre. Typusos elgörbülés gibbus képződésére ad alkalmat a csigolyatestek pusztulása s fellágyulása, gümős gyuladása következtében. A csontváz részeit ért traumák is alkothatják következményükben a csontváz locus minoris resistentiaeja helyét. Csonttörések után, különösen az alsó végtagok törései után, ha a sérült a testsúly hordozására még nem elég szilárd puha callussal jár, nem ritkán észlelhető a végtag elgörbülése. Typusos elváltozás a Kümmel-féle traumás gibbus is, melynek oka nem más, mint a csigolyatest kompressiós törése. Itt sem a törés maga okozza directe a deformitást, hanem később a már fennjáró beteg gerinczén fejlődik ki a púp fokozatosan a testsúly hordozása következtében. Ugyancsak lokalizált helyen okozzák a csontváz szilárdságának a csökkenését bizonyos agy- és gerinczvelő-bajok. Syringomyeliában a bántalom rendes kísérője a scoliosis, melynek létrejöttét a csontnak tisztán centrális trophikus zavarából magyarázzák. Nem más az okozója ugyancsak a syringomyeliában és tabesben keletkező arthropathiának, mely utóbbiban, különösen az alsó végtagokon keletkezvén az ízületi végek destructiója, az ízület pusztulását a végtag használata, illetve a testsúly hordozása nagyban sietteti. Mint már említettem, a csontrendszer épsége mellett szükség van még a szalag- és izomrendszer normális erejére is, hogy a csontok normális összeköttetése az ízületekre mért munkának megfelelő legyen. A distális végtagrészeket a centrálisan fekvő csontokon eredő izmok mozgatják, sőt egész csontrendszereket, mint a gerinczet és lábboltozatot, a szalagos összeköttetés és az izomzat állandó működése tart meg normális alakjában. Óriási befolyása van az izomzat működésének a csontváz alakjára. Minden ízületben az ízületet alkotó csontfelszínek alakja az ízület mozgásának megfelelő, melyet az ízületet mozgató izomzat normális működése tart fenn. Ha az izomzat működészavara következtében az ízület funetiója változást szenved, úgy e megváltozott funetiónak megfelelően átváltozik az izületi felszínek alakja is. Az ízületi felszínek ugyanis a test súlyának a nyomása és az ízületet áthidaló izmok megfeszülése következtében egymásra bizonyos nyomást gyakorolnak. Az ízület normális functiójának a megváltozása miatt az ízületfelszínek egymásra való hatásában is változás áll be. Az izületi felületek egymással congruáló részei nem találkoznak, ami miatt bizonyos helyeken a nyomás csökken, másutt viszont fokozódik, sőt egyes részek az érintkezésből teljesen kiesnek, míg mások állandóan használatban vannak. Ez aránytalan működésnek megfelelően egyik részen az inactivitás, a másikon a túlhasználat következményei fejlődnek ki. Nagy fontossága van az izomműködés e hatásának a skoliosis kór származásában, ahol a hibás tartási törzs izomzatának asymmetriás működése az egyes csigolyák alakjának és összekötő ízületének a megváltozását eredményezi, ami együttesen a gerince ismert deformitását hozza létre. A megváltozott ízületműködés következményei legjobban észlelhetők partiális izombénulásokban. Ilyenkor az összes akaratlagos végtagmozgásokat csak a működésképes izomzat végzi, míg a béna izomcsoport működése a mozgásból kiesik, ami által a bénulás kiterjedésének megfelelően az ízület működése, többé vagy kevésbé, állandóan szabálytalanná válik. Az alsó végtagok partiális bénulásaiban elegendő, ha ez abnormális működés következtében a distális végtagrész pathologiás helyzetben kerül megterhelés alá, a deformitás létrehozásáról gondoskodik a testsúly nyomása a végtag használata közben. Csupán maga a megterhelés is pathologiás állásba terelheti a végtagot, mint azt a lábszár összes izmainak a bénulásakor látjuk. A láb ez esetben accidentálisan helyezkedik el a lábszár tengelyétől befelé vagy kifelé s ez állásban gázolja a beteg lábát vargus- vagy vírusállásba. Az ízület asymmetriás működése és megterhelése miatt nem marad el soha gyermekbénulásban a deformitás. Jól mondja Schanz, hogy a bénulásból eredő deformitások és az angolkóros elgörbülések kór származásában van bizonyos közös vonás, tudniillik egyik bántalomnak sem direct következménye az alakeltérés, hanem úgy az angolkór, mint a bénulás annyira kedvező helyzetet teremt a létrejöttére, hogy ritkán marad el. Míg a bénulás csak körülírtabb helyen befolyásolja az izomzat erejének csökkenését vagy megszűnését, addig bizonyos körülmények között csökkenhet az egész izomzat működőképessége. Gyengén fejlett, vérszegény gyermekek rossz izomzata gyorsan kifárad. Hosszú, különösen fertőző betegségek után az izomzat veszít energiájából. Hagenbach vizsgálatai szerint az angolkór a csontok elváltozásain kívül az izomzat és a szalagrendszer oly nagyfokú petyhüdtségét okozza, hogy sokszor a megbetegedett gyermek, bár azelőtt jól járt, nem tud többé lábraállni. Hogy az izom- és szalagrendszer e meggyengülése, párosulva a csontváz szilárdságának a csökkenésével, mily kedvező alkalmat nyújt deformitások képződésére, bővebben nem is kell fejtegetnem. Mindezen esetekben tehát, akár a szervezetre mért teher nő, akár a szervezet teherviselő képessége csökkent, az említett természetű mechanikai erőbehatások mindig a deformitások létrehozói, megindítói vagy előmozdítói. A létrejött deformitás természete, helye és kiterjedése nagyon változatos a szerint, hogy a csont- és izomrendszer teherviselőképessége körülirt helyen egyes végtagokra szorítkozva csökkent, vagy a gyengülésben az egész szervezet részt vesz. Ha a csont valamely destructióval járó folyamat következtében csak egy körülírt helyen vesztette el szilárdságát, a deformálódás e helyen indul meg s az elgörbülés punctum maximuma mindig e helyen lesz. Ez legjobban észlelhető a csigolyagyuladás következtében fejlődött gerincz deformitáson. A serdülő korban keletkező elgörbülések is a csontnak csak egy bizonyos helyén indulnak meg, azonban későbbi kifejlődésükben az egész végtag csontjainak az elgörbülését okozhatják. Ez elgörbülések megszokott helye a növésben levő csontok epiphysis-porczainak a közelében van. E deformitások mellett legtöbbször a csontváz többi része teljesen egészséges. Legnagyobb mérvet ölthet a deformitás rachitis és osteomalacia eseteiben, melyek a csontrendszer megpuhulását okozzák. E bajokban az elgörbülés bármely csonton létrejöhet, mely a testsúly nyomásának, az izomzat rongálásának és külső erők behatásának ki van téve. A deformálódás rendesen az egész csontra kiterjed, a görbület csúcspontja legtöbbször a csont diaphysisére esik.