Orvosi Hetilap, 1909. március (53. évfolyam, 10-13. szám)
1909-03-07 / 10. szám
186 ORVOSI HETILAP 1909. 10. sz. spirochaeták már egy ideig ott helyben vesztegelnek, illetőleg szaporodnak, míg reactióképen az első exanthemát létrehozzák. Az a régi felvétel, mely a roseolát toxin által létrejött erythemának tartotta, véglegesen elejthető, mert számos vizsgáló (Bandi és Simonelli, Zabolotny, Veillon és Girard) kimutatta benne a spirochaetákat. Az első eruptio alkalmával kifejlődött általános papulás syphilidben pedig mi magunk is már 1905-ben kimutattuk a spirochaetákat. A typusos első általános exanthema tehát minden elemében magában rejti a spirochaetát. Ennek az exanthemának — legyen ez akár egyöntetűen foltos, vagy keverten papulás — a további sorsa mindig az, hogy fokozatos kifejlődés után, fokozatosan ismét visszafejlődik, míg végül klinikailag nyomtalanul elmúlik. A kiütés elmúlásában a kezelésnek általában csak annyiban van befolyása, hogy antilueses kezelésre a syphilid sokkal gyorsabban tűnik el. Az első általános eruptio elmúltával most a bőrön (nyálkahártyákon) már semmiféle klinikai lueses tünet sincsen a következő recidiváig. Az a kérdés ezek után, hogy az első kiütés teljes elmúlása azt jelenti-e, illetőleg annak a külső nyilvánulása-e, hogy a spirochaeták ott helyben, ahol az elváltozásokat okozták, ugyancsak eltűntek, illetőleg elpusztultak ? A kérdés igen fontos, mert a későbbi bőr- vagy nyálkahártyarecidivák létrejöveteléhez szükséges spirochaeták odajutását magyaráznunk kell. Ha elpusztultak — akár kezelésre, akár a nélkül —, nyilvánvaló, hogy a recidivák is csak úgy, mint az első eruptiós góczok, ifjabb spirochaetás metastasisok által magyarázhatók. Ha ellenben csak számbelileg megfogytak és látszólag nyugalomban vannak és vesztegelnek, akkor nem szükséges egy újabb recidiva esetén az újabb syphilidek keletkezéséhez mindig emboliás, tehát friss haematogen eredetet keresnünk. Vizsgáljuk tehát, hogy miképen áll e kérdés tudásunk mai anyagának segélyével. Neumann1 volt az, aki a recidivák létrejöttét először magyarázta tudományosan az első általános kiütésből helyben visszamaradt vírusból. Ez a szerző az akkori vizsgálataival kimutatta, hogy a korai bersyphilidek épen nem oly ephemer jelenségek, mint amilyeneknek klinikailag látszanak. Több, már régen eltűnt syphilidnek helyét szövettanilag vizsgálva, azt találta, hogy jóllehet klinikailag semmi észrevehető jel sem mutatja már a régi góczot, rajta mégis elég állandóan mutatkoznak pathologiás elváltozások. Ezek az elváltozások főleg gömbsejtes infiltrátumokból állottak, amelyek részben perivasculárisan, részben a tüszők és a gomolymirigyek körül foglaltak helyet. Neumann, akinek idejében a syphilis parasitája még ismeretlen volt, ehhez a sokáig fennálló sejtbeszűrődéshez kötötte a syphilisnek ismeretlen vírusát. Leletével bizonyítani óhajtotta azt a már régóta tapasztalt klinikai észleletet, hogy a lueses egyén bizonyos megfelelő körülmény között testének bármely részéről és hosszú időn át fertőzhet egészséges egyént. Tudjuk, hogy ezzel a felfogással homlokegyenest ellenkezik a Virchow-féle régi nézet, mely azt mondja, hogy a syphilis vírusának állandó depotja a nyirokcsomókban van, ahonnan időnként a véráramba kerül és metastasis útján létrehozza a specifikus jelenségeket. Közvetlenül a spirochaeta pallidának felfedezése előtt Finger12 is foglalkozott ezzel az érdekes kérdéssel: ő azt más vizsgálati mód híján klinikai alapon vizsgálta. Finger azon lueses bőrrecidivákból indult ki, amelyek sajátságos megjelenésük által már régebben magukra terelték a figyelmet. Ilyenek különösen a köralakú papulás csoportok és az annuláris roseola. Ez a gyűrűformájú roseola tudvalévően nemcsak késői tünet (Fournier szerint úgynevezett tardiv secundaer tünet), hanem már első recidiva alakjában jelentkezhet. Finger e syphilis-recidivák sajátságos alakját oly módon magyarázza, hogy az első általános kiütés nyomán visszamarad életképes virus, mely azután alkalmas viszonyok között centrifugálos terjedésben újabb lueses reactiót vált ki. A recidiva tehát a régi syphilidnek a peripheriájából indul ki s így jön létre a gyűrűs rajzolat. A gyűrűn belüli ép terület a lokális immunitásnak külső kifejezője. Finger tehát nem találta szükségesnek, hogy az annuláris recidivákat Harttung felfogása szerint magyarázza, aki azt hitte, hogy azok (különösen az annuláris roseolák) azért jelentkeznek oly sajátságos módon, mert az új metastasis folytán a bőrbe jutott virus az előző syphilid helyén már oly kész elváltozásokat talál, amelyek a lueses jelenség újabb kifejlődését ugyanazon a helyen lehetetlenné teszik. Ezért terjedne tehát az újabb recidiva csakis a környékén tovább. Harttung szerint ezek a pathologiai eltérések főleg sejtes hyperplasiában és keringési zavarokban állanának. Ezenkívül a vasorátorokra ható toxinokat is hajlandó felvenni. Kétségtelen azonban, hogy ezek a vélemények a syphilis parasitájának ismerete nélkül csupán hypothesisek voltak, jóllehet a Finger-féle magyarázat a Neumann-éval összeegyeztetve igen valószínűnek látszott. Lássuk immár, mit nyújtanak azok a vizsgálatok, amelyeket a spirochaeta pallida jegyében végeztek. Bizonyos ugyanis, hogy ha az elmúlt syphilid helyén és maradványában a latens szakban életképesen visszamaradt spirochaetákat tudunk kimutatni, akkor a recidivák egy részének keletkezése egyenesen azokból fejthető meg. Az a körülmény, hogy a bármely okból számban megfogyott spirochaeták minden klinikai reactio nélkül hosszabb ideig életképesen megmaradnak, nem kelthet csodálkozást, hiszen a késői, néha évtizedek után hirtelenül kifejlődő lueses jelenségek épen azért lepik meg a beteget, mert hosszú időn át klinikai tünete nem volt. Ha a syphilis fertőző képességét a spirochaeta pallida jelenlétéhez kötjük, akkor annak részleges megmaradását a lueses nyilvánulások maradványaiban a legszembetűnőbben F. Sandman-шк1 sikerült kimutatnia. Ez a szerző e czélból majomoltásokat végzett. Vizsgálataiból kiderült, hogy 9 esetben az erélyes kezelésre teljesen visszafejlődött és gyógyult lueses nyilvánulások (8 sklerosis és 1 sec. papula) maradványaival végzett oltások majmon positív eredményre vezettek. Megjegyezzük, hogy a sklerosisok gyógyulása és az oltások közötti idő néhány nap és 14 hónap között váltakozott. A secundaer papula maradványának anyaga pedig a teljes gyógyulástól számított H/s hónap után került beoltásra. Nyilvánvaló tehát, hogy a spirochaeták látszólag gyógyult syphilises jelenségek maradványaiban sokáig, akár évekig is életképesen megmaradhatnak. De egyéb adataink is vannak, melyek a syphilidek elmúlása ellenére az ott helyben megmaradt spirochaetáknak létezését bizonyítják. Saját vizsgálataink is ezt teszik. Vizsgálatainkat a spirochaeta pallidának a kimutatásához kötöttük. Vizsgálati anyagnak azokat a helyeket használtuk, ahol előzőleg korai secundaer lueses tünetek foglaltak helyet. Legtöbbször gyógyult tonsillaris placque-ok helyét vizsgáltuk. Ezt összesen 17 korai latens syphilisben szenvedő betegen végeztük. A betegek az infectio után a 3—7. hónapban voltak, amikor azon tonsillaris plaque-okat észleltük, amelyeknek maradványait a klinikai gyógyulás után később vizsgálat alá vettük.Betegeink toroktüneteit kivétel nélkül erélyes kénesőkúrával (30—50 kenés) és lokális kezeléssel gyógyítottuk. A tonsilláknak spirochaetákra való vizsgálatát mindig a plaque-oknak tökéletes elmúlása után végeztük. Az elmúlt idő 10 nap és 11 hét között váltakozott. Megjegyezzük, hogy a spirochaetavizsgálat idejében betegeink sem a szájban, sem egyebütt manifestveses tünetet nem mutattak. A spirochaeta-vizsgálatot úgy végeztük, hogy a megfelelő tonsillát steril vattával gondosan és többszörösen megtöröltük, majd pedig éles kanállal vagy szikével könnyedén megkapartuk, míg kevés vér szivárgott. Ezt lehetőleg vékony rétegben kikentük a tárgylemezen és GriefM-oldattal megfestettük.2 Egy-egy esetről 2—3 készítményt készítettünk. A vizsgálat 9 esetben pozitív eredményt adott, ezekben az esetekben a spirochaeta pallidát teljes typusos alakjában aránylag nagy számban sikerült kimutatnunk. Ki kell emelnünk, hogy a spirochaetákat oly latens esetekből nyertük leginkább, amelyekben a tonsilla és az elülső garatív bizonyos kisfoki frigid beszűrődöttséget mutatott. Az első positív esetünk is ilyen volt, a következő 3 esetben, amelyben beszűrődésnek nyoma sem volt, a spirochaeta-vizsgálat a legszorgosabb keresés ellenére is negatív eredményt adott. Később főleg oly tonsillákat vizsgáltunk, amelyek a beszűrődöttségnek ezt a csekély nyomát mutatták. Ezek közül azután még 8 ízben sikerült a spirochaetákat megtalálnunk. F. Sandmann: Impfung mit Kesten v. syphilitischen Effloreszenzen. Dermat. Zeitschrift, 1908. XV. k., 5. f. 2 Részben hígított Giemsa-oldattal 12 óráig, részben hevítés általi gyorsfestéssel (Preis). 1 Neumann: Archiv f. Dermatolog. u. Syph., 1885. 2 Finger: Zur Klinik d. Hautsyphilide. Béri. kiin. Wochenschrift, 1904. 970. 1. 3 Harttung: Beitrag z. Kenntniss der Wiederkehr, makulösen Syphilide. Archiv f. Dermatologie. 43. k.