Orvosi Hetilap, 1909. március (53. évfolyam, 10-13. szám)

1909-03-07 / 10. szám

186 ORVOSI HETILAP 1909. 10. sz. spirochaeták már egy ideig ott helyben vesztegelnek, illetőleg sza­porodnak, míg reactióképen az első exanthemát létrehozzák. Az a régi felvétel, mely a roseolát toxin által létrejött erythemának tartotta, véglegesen elejthető, mert számos vizsgáló (Bandi és Simonelli, Zabolotny, Veillon és Girard) kimutatta benne a spiro­­chaetákat. Az első eruptio alkalmával kifejlődött általános papulás syphilidben pedig mi magunk is már 1905-ben kimutattuk a spiro­­chaetákat. A typusos első általános exanthema tehát minden elemében magában rejti a spirochaetát. Ennek az exanthemának — legyen ez akár egyöntetűen foltos, vagy keverten papulás — a további sorsa mindig az, hogy fokozatos kifejlődés után, fokozatosan ismét visszafejlődik, míg végül klinikailag nyomtalanul elmúlik. A kiütés elmúlásában a kezelésnek általában csak annyiban van befolyása, hogy antilueses kezelésre a syphilid sokkal gyorsabban tűnik el. Az első általános eruptio elmúltával most a bőrön (nyálka­hártyákon) már semmiféle klinikai lueses tünet sincsen a követ­kező recidiváig. Az a kérdés ezek után, hogy az első kiütés teljes elmúlása azt jelenti-e, illetőleg annak a külső nyilvánulása-e, hogy a spirochaeták ott helyben, a­hol az elváltozásokat okozták, ugyan­csak eltűntek, illetőleg elpusztultak ? A kérdés igen fontos, mert a későbbi bőr- vagy nyálkahártyarecidivák létrejöveteléhez szüksé­ges spirochaeták odajutását magyaráznunk kell. Ha elpusztultak — akár kezelésre, akár a nélkül —, nyilvánvaló, hogy a recidivák is csak úgy, mint az első eruptiós góczok, ifjabb spirochaetás meta­­stasisok által magyarázhatók. Ha ellenben csak számbelileg meg­fogytak és látszólag nyugalomban vannak és vesztegelnek, akkor nem szükséges egy újabb recidiva esetén az újabb syphilidek keletkezéséhez mindig emboliás, tehát friss haematogen eredetet keresnünk. Vizsgáljuk tehát, hogy miképen áll e kérdés tudásunk mai anyagának segélyével. Neumann1 volt az, a­ki a recidivák létre­jöttét először magyarázta tudományosan az első általános kiütésből helyben visszamaradt vírusból. Ez a szerző az akkori vizsgálataival kimutatta, hogy a korai bersyphilidek épen nem oly ephemer jelen­ségek, mint a­milyeneknek klinikailag látszanak. Több, már régen eltűnt syphilidnek helyét szövettanilag vizsgálva, azt találta, hogy jóllehet klinikailag semmi észrevehető jel sem mutatja már a régi góczot, rajta mégis elég állandóan mutatkoznak pathologiás elvál­tozások. Ezek az elváltozások főleg gömbsejtes infiltrátumokból állot­tak, a­melyek részben perivasculárisan, részben a tüszők és a gomolymirigyek körül foglaltak helyet. Neumann, a­kinek idejében a syphilis parasitája még ismeretlen volt, ehhez a sokáig fennálló sejtbeszűrődéshez kötötte a syphilisnek ismeretlen vírusát. Leletével bizonyítani óhajtotta azt a már régóta tapasztalt klinikai észleletet, hogy a lueses egyén bizonyos megfelelő körülmény között testének bármely részéről és hosszú időn át fertőzhet egészséges egyént. Tudjuk, hogy ezzel a felfogással homlokegyenest ellenkezik a Virchow-féle régi nézet, mely azt mondja, hogy a syphilis vírusá­nak állandó depotja a nyirokcsomókban van, a­honnan időnként a véráramba kerül és metastasis útján létrehozza a specifikus jelenségeket. Közvetlenül a spirochaeta pallidának felfedezése előtt Finger1­2 is foglalkozott ezzel az érdekes kérdéssel: ő azt más vizsgálati mód híján klinikai alapon vizsgálta. Finger azon lueses bőrrecidivák­­ból indult ki, a­melyek sajátságos megjelenésük által már régebben magukra terelték a figyelmet. Ilyenek különösen a köralakú papulás csoportok és az annuláris roseola. Ez a gyűrűformájú roseola tudva­lévően nemcsak késői tünet (Fournier szerint úgynevezett tardiv secundaer tünet), hanem már első recidiva alakjában jelentkezhet. Finger e syphilis-recidivák sajátságos alakját oly módon magyarázza, hogy az első általános kiütés nyomán visszamarad életképes virus, mely azután alkalmas viszonyok között centrifugálos terjedésben újabb lueses reactiót vált ki. A recidiva tehát a régi syphilidnek a peripheriájából indul ki s így jön létre a gyűrűs rajzolat. A gyűrűn belüli ép terület a lokális immunitásnak külső kifejezője. Finger tehát nem találta szükségesnek, hogy az annuláris recidi­­vákat Harttung­ felfogása szerint magyarázza, a­ki azt hitte, hogy azok (különösen az annuláris roseolák) azért jelentkeznek oly saját­ságos módon, mert az új metastasis folytán a bőrbe jutott virus az előző syphilid helyén már oly kész elváltozásokat talál, a­melyek a lueses jelenség újabb kifejlődését ugyanazon a helyen lehetet­lenné teszik. Ezért terjedne tehát az újabb recidiva csakis a kör­nyékén tovább. Harttung szerint ezek a pathologiai eltérések főleg sejtes hyperplasiában és keringési zavarokban állanának. Ezenkívül a vasorátorokra ható toxinokat is hajlandó felvenni. Kétségtelen azonban, hogy ezek a vélemények a syphilis parasitájának ismerete nélkül csupán hypothesisek voltak, jóllehet a Finger-féle magyarázat a Neumann-éval összeegyeztetve igen való­színűnek látszott. Lássuk immár, mit nyújtanak azok a vizsgálatok, a­melyeket a spirochaeta pallida jegyében végeztek. Bizonyos ugyanis, hogy ha az elmúlt syphilid helyén és maradványában a latens szakban életképesen visszamaradt spirochaetákat tudunk ki­mutatni, akkor a recidivák egy részének keletkezése egyenesen azokból fejthető meg. Az a körülmény, hogy a bármely okból számban megfogyott spirochaeták minden klinikai reactio nélkül hosszabb ideig életképesen megmaradnak, nem kelthet csodálkozást, hiszen a késői, néha évtizedek után hirtelenül kifejlődő lueses jelenségek épen azért lepik meg a beteget, mert hosszú időn át klinikai tünete nem volt. Ha a syphilis fertőző képességét a spirochaeta pallida jelen­létéhez kötjük, akkor annak részleges megmaradását a lueses nyilvá­­nulások maradványaiban a legszembetűnőbben F. Sandman-шк1 sikerült kimutatnia. Ez a szerző e czélból majomoltásokat végzett. Vizsgálataiból kiderült, hogy 9 esetben az erélyes kezelésre teljesen visszafejlődött és gyógyult lueses nyilvánulások (8 sklerosis és 1 sec. papula) maradványaival végzett oltások majmon positív eredményre vezettek. Megjegyezzük, hogy a sklerosisok gyógyulása és az oltások közötti idő néhány nap és 14 hónap között válta­kozott. A secundaer papula maradványának anyaga pedig a teljes gyógyulástól számított H/s hónap után került beoltásra. Nyilvánvaló tehát, hogy a spirochaeták látszólag gyógyult syphilises jelenségek maradványaiban sokáig, akár évekig is életképesen megmaradhatnak. De egyéb adataink is vannak, melyek a syphilidek elmúlása ellenére az ott helyben megmaradt spirochaetáknak létezését bizo­nyítják. Saját vizsgálataink is ezt teszik. Vizsgálatainkat a spirochaeta pallidának a kimutatásához kötöttük. Vizsgálati anyagnak azokat a helyeket használtuk, a­hol előzőleg korai secundaer lueses tünetek foglaltak helyet. Legtöbb­ször gyógyult tonsillaris placque-ok helyét vizsgáltuk. Ezt összesen 17 korai latens syphilisben szenvedő betegen végeztük. A betegek az infectio után a 3—7. hónapban voltak, a­mikor azon tonsillaris plaque-okat észleltük, a­melyeknek maradványait a klinikai gyógyu­lás után később vizsgálat alá vettük.­­Betegeink toroktüneteit kivétel nélkül erélyes kénesőkúrával (30—50 kenés) és lokális kezeléssel gyógyítottuk. A tonsilláknak spirochaetákra való vizsgá­latát mindig a plaque-oknak tökéletes elmúlása után végeztük. Az elmúlt idő 10 nap és 11 hét között váltakozott. Megjegyezzük, hogy a spirochaetavizsgálat idejében betegeink sem a szájban, sem egyebütt manifest­­veses tünetet nem mutattak. A spirochaeta-vizsgálatot úgy végeztük, hogy a megfelelő tonsillát steril vattával gondosan és többszörösen megtöröltük, majd pedig éles kanállal vagy szikével könnyedén megkapartuk, míg kevés vér szivárgott. Ezt lehetőleg vékony rétegben kikentük a tárgy­lemezen és GriefM-oldattal megfestettük.2 Egy-egy esetről 2—3 készítményt készítettünk. A vizsgálat 9 esetben pozitív eredményt adott, ezekben az esetekben a spirochaeta pallidát teljes typusos alakjában aránylag nagy számban sikerült kimutatnunk. Ki kell emelnünk, hogy a spirochaetákat oly latens esetekből nyertük leg­inkább, a­melyekben a tonsilla és az elülső garatív bizonyos kisfoki f­rigid beszűrődöttséget mutatott. Az első positív esetünk is ilyen volt, a következő 3 esetben, a­melyben beszűrődésnek nyoma sem volt, a spirochaeta-vizsgálat a legszorgosabb keresés ellenére is negatív eredményt adott. Később főleg oly tonsillákat vizsgáltunk, a­melyek a beszűrődöttségnek ezt a csekély nyomát mutatták. Ezek közül azután még 8 ízben sikerült a spirochaetákat megtalálnunk.­­ F. Sandmann: Impfung mit Kesten v. syphilitischen Efflores­­zenzen. Dermat. Zeitschrift, 1908. XV. k., 5. f. 2 Részben hígított Giemsa-oldattal 12 óráig, részben hevítés általi gyorsfestéssel (Preis). 1 Neumann: Archiv f. Dermatolog. u. Syph., 1885. 2 Finger: Zur Klinik d. Hautsyphilide. Béri. kiin. Wochenschrift, 1904. 970. 1. 3 Harttung: Beitrag z. Kenntniss der Wiederkehr, makulösen Syphi­lide. Archiv f. Dermatologie. 43. k.

Next