Orvosi Hetilap, 1911. február (55. évfolyam, 6-9. szám)

1911-02-05 / 6. szám

1911. 6. sz. ORVOSI HETILAP Az astheniáról szóló művemben kimutattam, hogy a saját­ságos habitus által jelzett astheniás szervezet nem csupán a tulajdonképpeni astheniás betegséget, az enteroptosist, az ideges dyspepsiát, a neurastheniát és a táplálkozási zavarokat idézi elő, hanem egyszersmind legkedvezőbb talaját alkotja egyéb betegségeknek is, a gümőkórnak, a sápkórnak, a gyomor­fekélynek, az orthotikus albuminuriának. A veleszületett mitralis szűkület, a kryptorchis és az infantilis méh szinte leginkább astheniásokban található. Ezen különféle betegségek képviselői többnyire nem csupán a jellegzetes testalkatot, hanem jobbára az astheniás betegség tüneteit is mutatják. Másrészről az asthenia bizonyos fokú ellentétben áll egyéb betegségekkel, mint degeneratív szív- és érbajokkal, diabetessel, elhízással, köszvénynyel, idült csúzzal és chronikus vesebajokkal. Legfontosabb terméke az astheniás szervezetnek a tüdő­­gümőkór. Már 1905-ben kimutattam,­ , hogy az úgynevezett phthisises vagy hűdéses testalkat eredeti jellegében tulajdon­képp astheniás. Kimerítőbben tárgyaltam ezt könyvemben és jelen czikkem keretében az egész kérdést újra meg kell vilá­gítanom. A tüdővészes habitus lényegében csak az astheniás szervezet indexe és csak másodlagosan jelzi a phthisisre­ való hajlamot. Vagyis az astheniás constitutio az ő egész bonczolás- és élettani minőségében csak közvetve és másodsorban kép­viseli a tüdővészre való hajlandóságot. Azért ama tüdőbetege­ken, a­kik tüdéses alkatúak, nem csupán a jellegzetes mellkast, hanem a szabad 10. bordát, sőt a legtöbb esetben az asthe­niás betegség tüneteit is találjuk, az enteroptosist, az ideges dyspepsiát, az összes szövetek trophiás gyöngeségét és az ingatag idegrendszert. Hogy a hűdéses testalkat lényegében astheniás, abból is látható, hogy az öröklötten terhelt tüdő­betegek majdnem mind astheniások, de az astheniásoknak csak egy bizonyos száma egyszersmind tüdőbeteg. Az asthe­niás tehát a phthisikust magában foglaló, vagyis a tágabb fogalom. De nemcsak a testi habitus azonos mindkét betegség­ben, hanem az egész belső szervezet, valamint a lelki habitus is, mely bizonyos ellentétben áll a testnek degeneratív jelle­­gével. Ezen mindkét rendbeli betegek többnyire élénk szellemet, képzelő tehetséget, minden benyomásra nagy fogékonyságot mutatnak, de lelkük inkább receptív, mint teremtő erejű és akaratuk gyönge. A tüdővészeseknek 70—90 százalékában megállapított emésztési zavarok nem egyebek, mint az astheniá­­hoz törvényesen tartozó ideges dyspepsia, és az úgynevezett praetuberculosus dyspepsia, a­melynek tisztázásán eddig hiába fáradoztak, nem egyéb, mint nagyfokú astheniás dys­pepsia és táplálkozási hanyatlás, mely a súlyos tüdőbaj kitöré­sét elősegíti. Weinberg­ a neurastheniát sok esetben lappangó tüdővész tünetének tekinti. Feltűnt neki, hogy ideges egyé­neknek egész sora előbb-utóbb tüdőbajba esett, valamint, hogy gümős szülők ivadékai gyakrabban mutatnak ideges­séget, mint mások, még pedig többnyire depressiv (astheniás) jellegűt. Hogyha a szerző ismerte volna az astheniás és a tüdővészes szervezet azonosságát, nem állítaná, hogy ilyen tapasztalatok eddig más oldalról nincsenek megemlítve, sőt megtalálta volna azoknak magyarázatát, melylyel adós maradt. Az idegesség helyett épúgy odaállíthatta volna a dyspepsiát, a ptosisokat, a gyomoratoniát, a locsogást, az elválasztási zavarokat, szóval az asthenia minden tünetét a gümőkórhoz való viszonyában. Látjuk ebből is, hogy az asthenia magas­latáról mily felderítő fénysugarakat vethetünk számos, külön­ben elszigetelt észleletre. Ha már most a gümős szervezet az astheniással azonos s ezt a tágabb fogalomnak elismertük, akkor mindazon saját­ságokat, melyeket eddig a gümős alkatnak tulajdonítottak, az asthenia számára kell reklamálnunk. Így például a kis has­üreggel ellentétben nagy, petyhüdt tüdő, a­melyet Rokitansky kiemelt, az astheniás szervezetnek kiváló sajátsága. Igen érdekes e mesternek azon észrevétele, hogy a tüdővészesek kis hasa talán gyönge erők hosszú elődsorozatának öröksége. Ez már mintegy homályos sejtése az astheniás és gümőkóros hajlamosság közti összefüggésnek. A vékonybél rövidsége és a tüdőartériának az aortával szemben aránylag tágabb volta, a­miket Beneke a tüdővészes alkatnak tulajdonított, hasonló­képpen az astheniás szervezetre ruházható át. Ugyanaz áll a szív és a verőerek vékony és szűk voltáról, valamint azon viszonyról is, mely az agykoponya és arczkoponya közt fennáll, a­mennyiben az első az arczcsontok, különösen az alsó állkapocs astheniás vékonysága miatt az utóbbit arány­­lagos nagyságában túlhaladja. Freund már 40 év előtt figyelmeztetett az első borda­­porcz rövidségére és merevségére, melyet különösen hűdéses alkatú és terhelt fiatal tüdővészeseken talált. Ezen csekély eltérésnek hatását a légzésre ő elmésen és nagy tudással tanulmányozta, bebizonyítván, hogy a mellkas felső bejáratát szűkíti, a tüdőcsúcsok kellő szellőztetését csökkenti s ez által a tüdővész keletkezését elősegíti. Ezen jel évtizedeken át nem keltett figyelmet s csak az újabb időben talált mélta­tásra. De utódai túlzásba esnek, midőn azt a tüdővész leg­­hathatósabb okának nyilvánítják. Hartz és Tut­ban azt állítja, hogy ez a tüdővész egész öröklési hajlam eszméjének eddigelé egyetlen biztosan kimutatott pontja. Ezzel szemben ki kell emelni, hogy a Freund-féle jel csak egyik vonása a tüdő­vészes vagy astheniás szervezetnek, melynek valamennyi szám­talan attribútuma ép úgy, mint ama porczeltérés, világrahozott és öröklött és összeségében egy sokkal hatalmasabb és szélesebb hajlami alapot képvisel, mint ezen csekély eltérés. Zietinsky 854 tüdővészes hullában különféle belső és külső szerveken meglepő számú világrahozott eltéréseket talált, melyek mint veleszületett stigmák a tüdővészes vagy astheniás szervezetet mint eredetében elfajultat bélyegzik. Ezen elfajulási jelek pedig annál számosabbak voltak, minél súlyosabb és gyorsabb lefolyású volt a betegség. Nem mutat tehát klinikai gondolkozásra, ha szemben a tüdővészes­­astheniás szervezet egész nagyszerű megnyilvánulásával a hajlam sarkpontját egy tisztán mechanikai tényezőben keresik. Kétségen kívül áll az, hogy a Koch-féle bacillus az öröklött vagy szerzett alsóbbrendű szervezetnek az élősdije. Közelebb férve a kérdéshez, azt mondhatjuk, hogy a hajlam közvetlen alapját a tüdőszövetnek élettanilag megváltozott minő­sége alkotja, mely vagy ama öröklött vagy szerzett általános alkati gyengeség szüleménye, vagy a tüdőnek már fennálló, különféle kóros elváltozásai által van képviselve és a bacillus befészkelődését lehetővé teszi. Ezt legjobban mutatja a dia­beteses tüdő, a­mely a fertőzésre olyannyira fogékony, hogy daczára az eredeti kórhajlam teljes hiányának, daczára az erős test- és mellkasalkatnak, néha daczára a fertőzési alkalom teljes hiányának, gyorsan haladó kiterjedt gümős roncsolódásnak indul. A dispositio alapoka tehát nem kereshető a bordaporcz rövid voltában, de még a büdéses mellkas össz­viszonyában sem, a­melynek amaz csak egy rész­­tímnete. Így fogja fel a kérdést Rokitansky is, mondván, hogy a hajlamosság lényege nem a habitusban, hanem a sajátságos össz-szervezetben és a vegetatio különös eltérésében kere­sendő. Különben Freund maga mondja, hogy az ő jele csak egyike számos egyéb hajlamosító tényezőnek. Még helyeseb­ben lehet lehet mondani, hogy a tüdőcsúcsok hiányos szellőz­tetése csak akkor fejtheti ki hatását, ha a tüdőszövet kóros hajlamosságával összetalálkozik. Teljesen helytelen Hart azon állítása, hogy a büdéses mellkas egész alakulása csak a bordaporcz rövidségének következménye. Mert miképp lehetne abból a szűk felhasi szögletet és a 10. bordaporcz hiányos­ságát leszármaztatni? Ezek a mellkas egész alkatával együtt ép úgy világrahozott sajátságok, mint maga a Freund-féle jel. Mindezek után az a meggyőződésünk, hogy ez csak egy rész­tünete az astheniás testalkatnak, hogy a felső mellkasbejárat szűkítése által a tüdőcsúcsok szellőződését csökkenti s hogy ez által a gümősödésnek kifejlődésére a csúcsokban kedvező, de korántsem domináló hatással van. Mindezekből az is folyik: 5 Habitus phthisicus és gümős dyspepsia. Orvosi Hetilap, 1905. 6 Therapie der Gegenwart, 1906. 7 Die mechanische Disposition der Lungenspitzen zur tuberkulösen Phthise. Stuttgart, Enke, 1906. 83

Next