Orvosi Hetilap, 1911. március (55. évfolyam, 10-13. szám)

1911-03-26 / 13. szám

1911. 13. sz. ORVOSI HETILAP nagy ajk helyén lévő bőrön is. E folyamat beterjed körül­belül 1 x/2 cm.-nyire a hüvelybe is, ezt erősen szűkíti. A mű­tétet a napokban fogja végezni Tóth tanár. A műtét gyöke­res lesz, a lemetszés a tumor alapjának külső felületén tör­ténik, körüljárja a vulvát, innen befelé haladva, lepraeparálják a képletet, míg a hüvelyben ép részbe jutnak. A hüvely és bőr sebszéleit összehúzva, készítik majd az új vulvát. (Folytatása következik.) Budapesti kir. Orvosegyesület orr- és gége­gyógyászati szakosztálya. (111. ülés 1910 május 3.-án.) Elnök: Irsay Artur. Jegyző: Lipscher Sándor. (Vége.) Daganatot utánzó lueses fekélyesedés a kemény száj­padon. Irsay Artur: 55 éves férfibetegről van szó, a­kinek a kemény szájpadján csaknem tallérnyi nagyságú területen igen kemény és felhányt szélű fekélyesedés volt látható, mely elül vékony sipoly útján a jobb orrjárattal közlekedett. Azon­kívül mindkét alsó kagylón és a jobb orrfenéken fekélyesedés és burjánzás mutatkozott. A kemény szájpadon lévő fekély széléből kimetszett szövetrész kórszövettani vizsgálata carcinomát állapított meg; daczára annak a klinikai kórkép alapján erélyes antiliteses kezelés lett alkalmazva és teljes gyógyulás állott be. Lengyel Árpád : Az esetet Morelli osztályán látta nagy légszomj­jal. Csak az egyik oldalról indul ki és typusos papilloma képét mutatta. Két ízben operálta; a beteg jól érezte magát akkor; gümőkór tüneteit nem mutatta. A bacillus fusiformisnak a szájspirillummal való symbiosisa által feltételezett súlyos nekrotizáló stoma­titis esete. Navratil Dezső: 24 éves betegen — kinek minden kezeléssel daczoló, súlyos stomatitis ulcerosája volt — sike­rült jothion tömény oldatával többszöri ecseteléssel a bajt teljesen meggyógyítani. Láng Kornél: Az eset szerinte nem egyéb, mint Vincent-féle angina a szájban, mely stomatitis ulcero-membranacea néven ismeretes. Mohr Mihály: Hasonló szájfekély esetében 2°/0-os reforcm­tól jó eredményt látott. Láng Kornél: Perichondritis septi esete. Szemelvények külföldi tudományos társulatok üléseiből. Szülés 60 esetében mutatkozott lelki zavarokról tartott előadást Runge W. a kieli orvos-egyesületben. Túl­nyomóan kedvezően folytak le a szülés kapcsán jelentkezett amentia-, melancholia-, mania-, hysteriás és eklampsiás psy­­chosis-esetek, túlnyomóan kedvezőtlenül a katatonia- és a fertőzéses eredetű delirium-esetek; kedvező lefolyásnak veszi, ha legfeljebb psychés zavar (némi kedélyingadozás, könnyen ingerelhetőség és mérsékelt kedélylehangoltság) maradt meg s a munkaképesség ismét elérte a betegség előtti fokát. A kedvező eredmény eseteinek túlnyomó többségében már 2—7­2 év óta tart. Újból való megbetegedést eseteinek 6%-ában észlelt, még pedig kizárólag katatonia és mania eseteiben és csak 2—7 év eltelte után; az újból megbetege­dettek is nagyobbrészt meggyógyultak. Egészben véve az esetek 60%-a kedvezően, 23%-a kedvezőtlenül és 17%-a halálosan végződött. Újabb terhesség után az esetek 8%-a betegedett meg újból; 45% utóbb még 1—3 szülést állott ki, a­melyet részben súlyos fogó­műtéttel kellett befejezni, de csak nagyon kevés betegedett meg újból. A 25 évnél ifjabb és először szülő nők kedvezőbb kilátást nyújtottak. A lefolyás az olyan nőkön, a­kik örökölten terhesek voltak, előzőleg lelki zavarokon már átestek vagy elejétől fogva kü­lönös sajátságokkal bírtak, csak kevéssé volt kedvezőtlenebb, mint olyanokon, a­kiknek kórelőzményében külső ártalmak kimutathatók voltak. A szoptatás általánosságban nem befo­lyásolta kedvezőtlenül a prognosist. A szülési lelki zavarok az utolsó két évtizedben gyérü­ltek s a kiéli klinika női bete­geinek csak 3%-a szenvedett bennök. Ajánlja, hogy oly nő­ket, a­kik a nemző folyamat kapcsán egyszer már mutattak lelki zavart, óvjuk meg az újabb terhességtől, mert az újból való megbetegedés veszélye mégis csak megvan. (Berliner kiin. Wochenschrift, 1911. 5. szám.) Recidiváló choanalis polypus esete. Irsay Artur: A 15 éves leánykától eredő, a szájon át kacscsal eltávolított daganat tojásnagysága s az egész orr­­garat-üreget kitöltötte. Három év előtt ugyanezen leánykából egy hasonló nagyságú polypus lett eltávolítva, a­mely szövet­tani vizsgálattal pedemásan lágy fibrómának bizonyult. Az eltávolítás nem járt jelentékeny vérzéssel. A daganat hosszú kocsányon lógott, a­mely az infundibulumig volt követhető és ezért felvehető, hogy az állcsontüregből eredt. Ritka nagyságú gégedaganat esete. Irsay Artur: A 25 éves férfibeteg 2 év óta rekedt. Egy év előtt a gégéjéből daganat lett eltávolítva. A szövettani vizsgálat fibromát mutatott ki. Hat hónap óta újra teljes re­kedtség és légzési nehézségek. A gégében csaknem kis diónyi nagyságú, a hangrésbe beékelt, egyenetlen felületű, vérzékeny, rigid képlet látható, a mely széles alapon ül az elülső commissurában s különö­sen jobboldalt a Morgagni-tasakba húzódik. A légzőmozgá­sokat nem követi. Tervbe van véve a daganatnak endolaryngealis úton való eltávolítása. A­mennyiben ez nem vezetne czélhoz, a gégének feltárása útján lesz eltávolítva. Nagy mogyorónyi gégepolypus esete. Irsay Artur : A 30 éves férfibeteg gégéjében jó mo­gyorónyi, halvány pirosas, sima, kissé fényes, vékony kocsá­nyon ülő és a légző mozgásokat élénken követő képlet lát­ható. Belégzéskor a daganat a hangrést szelepszerűen csak­nem teljesen elzárja, annyira, hogy — különösen az utóbbi időben — a beteg alig kap levegőt és gyakran fuldoklik. A daganat tapadáshelye a jobboldali hangszalag elülső felületén van. A daganat laryngealis úton lesz eltávolítva, bár előzőleg tracheotomiát kell majd végezni a megfulladás veszé­lyének elkerülése végett. PÁLYÁZATOK. Szám ad 217/1911. Pozsony vármegye nagyszombati közkórházánál segédorvosi állásra pályázatot hirdetek. Javadalmazás: 1200 korona fizetés, lakás, fűtés, világítás, élelmezés (vagy 730 korona élelmezési ellenérték). Pá­lyázni kívánókat felhívom, hogy minősítettségüket igazoló okmányokkal felszerelt pályázati kérvényüket Bartal Aurél, Pozsony vármegye főispán­jához czímezve, hozzám legkésőbb 1911 április hó l.-éig nyújtsák be. Nyelvismeret közlése kívánva. Nagyszombat, 1911. évi márczius hó 23.-án. Nagy Pál dr. kórházi igazgató-főorvos. 233

Next