Orvosi Hetilap, 1912. július (56. évfolyam, 27-30. szám)
1912-07-07 / 27. szám
1912. 27. sz. ORVOSI HETILAP egyenlő a Finkelstein-féle intoxicatiós állapottal. E mellett szól a reparatio is, mert az állapot akkor szűnik meg, ha a további vízveszteséget meg tudjuk szüntetni és a szervezettel vizet tudunk visszatartatni. Éppen a cholera infantumban tapasztalhatjuk, hogy a táplálék megvonására, vagyis a vízveszteséget okozó tényező elhárítására és bő folyadék adagolására, úgyszólván órák alatt eltűnik a mérgezettségi állapot. A vérben keringő méreg ily rövid idő alatt még el sem tudná hagyni a szervezetet. Ha ezek után elfogadjuk, hogy az intoxicatio tulajdonképpen nem más, mint az exsiccatio súlyos foka, akkor azt is megérthetjük, hogy miért gyakoribb az intoxicatio nyáron, mint télen. Egyrészt tagadhatatlan, hogy nyáron gyakoribb a bomlott tej mint télen, tehát gyakoriabbak az ezáltal okozott hasmenések, másrészt a nagy meleg ezen hasmenéses, tehát vízdepótikból vizet vesztett csecsemőknek vizét még inkább fogja fogyasztani. Amint Rietschel, Kleinschmidt, John stb. és én kimutattuk, a nagy melegben emelkedik a csecsemő hőmérséke, de míg az egészséges csecsemőkben ez csak pár Vio fokot tesz ki, a dyspepsiás csecsemő hőmérséke 40°-ra és még magasabbra szökhet fel, e közben pedig légzése szaporodik (a mi esetünkben percenkint 62-t légzett), ami által még inkább veszít vizéből. Az is kétségtelen, hogy a csecsemő szervezete addig, amíg ez lehetséges, védekezni fog a felmelegedés ellen, tehát igyekezni fog a bőr útján vizet leadni, ami szintén fokozni fogja a vízveszteséget. Hogy ilyen körülmények között a hőmérsék rendkívül magas fokot érhet el és csecsemő a Finkelstein és Rietschel ismertette valódi hőgutában igen rövid idő alatt elpusztulhat, azt kétségtelennek tartom. Az esetek egy másik csoportjában azt tapasztalhatjuk, hogy az intoxicatio durva étrendi hibák után keletkezik. Gondosan átnéztem az utóbbi két év kortörténetét és rendkívül nagy számában az eseteknek azt találtam feljegyezve, hogy a csecsemő sonkát, párizsit vagy más ilyen hideg húsneműt kapott. Nyáron pedig, különösen a nagy melegben, ezeket a húsneműeket a konzerválás szempontjából erősen sózzák. Itt azután a sóhatás is szerepel, mégpedig nemcsak azáltal, hogy a vérben felhalmozódik és hasmenést is okoz és így fogyasztja a vízállományt, de a mint éppen most bevégzett, fiatal kutyákon tett kísérleteimből kitűnt, koncentrált sóoldatok fiatal állatokban igen makacs hányást váltanak ki. Kortörténeteim legnagyobb részében éppen azt találom feljegyezni, hogy a csecsemő valamiféle ilyen húst kapott és elkezdett hányni, majd hasmenés állott be és így fejlődött az állapot. Ezen esetekben az exsiccatiót a vízveszteségen kívül az is fokozza, hogy a hányás miatt nem tudunk vizet bevinni a szervezetbe és mindehhez járul a nagy meleg felmelegítő és vizet elvonó hatása. Végül még figyelembe kell vennünk Medikonz igen érdekes vizsgálatait, aki állatkísérleteket végzett és kimutatta, hogy ha nyulat és kutyát 37‘5°-os thermostatba teszünk akkor ezek pár nap alatt elpusztulnak. Ha hamarább leölte őket, ki tudta mutatni, hogy a vékonybél bactericid hatása a környező nagy melegben tönkre ment. A különben bacteriummentes duodenumban életképes bacteriumok voltak találhatók, sőt a szervekben is ki lehetett bacteriumokat mutatni. Mindezek szerint a nagy nyári melegnek nemcsak egy irányban van káros hatása. Részint az a körülmény, hogy nyáron könnyebben bomlik a tej, részint hogy nyáron sósabb ételekkel történhetnek durva étrendi hibák, az oka, hogy nyáron gyakoriabbak a dyspepsiák. Ezen dyspepsiás csecsemőkre azután a környező nagy meleg olyképpen hat, hogy egyrészt excessiv magasra hajtja a hőméréseket és így valódi hőgutát okozhat, másrészt a vízszegény beteg csecsemői szervezettől még több vizet von el és így sietteti az exsiccatio kifejlődését és így intoxicatióhoz vezet. A mondottakból bizonyos prophylaxisos következtetéseket is levonhatunk. Egyrészt óvnunk kell a csecsemőket a nagy melegtől, de másrészt a sós ételekkel is bizonyos óvatossággal kell csecsemőknél eljárnunk. Hogy a dyspepsiás 7 Archiv für Kinderheilkunde, 1911, 214. o. 501 csecsemőn pl. húslevessel is mennyi bajt okozhatunk, arra Berend hoz fel példát és én is rendelkezem hasonló észleletekkel. K. E. 3 hónapos, fejlődésében visszamaradt sovány csecsemő, aki női tej mellett 3 hónapos korában 3450 gr. 3 nap óta hasmenés, naponta 2—3 vizes, túrós széke van, 1911 szeptember 5.-én mutattatott be a rendelésen. Megszorított szoptatás mellett széke javul, hőmérséke normális és lassan gyarapodni kezd. Szeptember 17.-én súlya 3560 gr. Szeptember 19.-én egy adag húslevest kap darával, este hány, másnap hőmérséke 3802, súlya 3400 gr., az éjjel 7 vizes széke volt. A következő napon teadiaeta mellett hőmérsék 37'7°. Súlya 3340, majd óvatos táplálás mellett a székek javulnak, de a hőmérsék 2 héten 37‘5° és 38-0° között ingadozik, súlya alig változik. Szeptember 24.-én 3360, október 2.-án 3400 és csak igen nehezen indul meg végre kizárólagos női tej mellett a súlygyarapodás. Közlemény a székesfővárosi Szt. Margit-közkórházból. Az újszülöttek és csecsemők „szomjláz“-áról. Irta: Bauer Lajos dr., gyermekorvos, kórházi rendelőorvos. A víznek jelentősége a szervezetre már ama körülményből is kiviláglik, hogy az állati szervezet részben vízből áll. A víz az organismusban szükséges mint oldóanyag számos vegyületben, sok reactiót közvetít, részt vesz ezenkívül különféle anyagoknak a felépítésében, illetve széthasításában. A táplálóanyagokat a sejtekhez viszi, viszont a szétesési termékeket, valamint a szervezet felépítéséhez már felesleges anyagok kiküszöbölését közvetíti. Ha megemlítjük még, hogy a víz az állati test hőmérsékének legfontosabb szabályozó mechanizmusát alkotja, könnyen megérthetjük azon fontos szerepet, melyet a víz az életfolyamatban játszik (Abderhalden). A víznek tehát a szervezetben olyan alapvető szerepe van, melyhez foghatót az összes táplálóanyagok között alig találunk. Mert bármely tápalkatrészt rövidebb vagy hoszszabb ideig nélkülözni bír a szervezet, esetleg egyik táplálóanyagot a másikkal helyettesítheti, anélkül, hogy anyagcseréjében bármi zavar mutatkoznék, de a víznek már csupán nem kellő mennyiségben való jelenléte a szervezetben — nem is szólva annak teljes hiányáról — olyan mérvű zavarokat idézhet elő az anyagcserében, amilyent más tápanyagok hiányos bekebelezése után sohasem szoktunk tapasztalni. Fontosság tekintetében a vízhez egyedül a sók hasonlíthatók, melyek az állati szervezetre annyira fontosak, a mint Bunge, Voigt és mások vizsgálatai mutatták, hogy az élet az ásványi sók huzamosabb elvonása után, vagy csak egy bizonyos ionnak huzamosabb elvonása után sem tartható fenn. Tehát az élet csak akkor van veszélyeztetve, ha az ásványi sókat a szervezettől huzamosabb időre elvontuk. Rövidebb ideig, néhány hétig tartó sóelvonás, ha erősebb súlycsökkenést okoz is, az életet nem veszélyezteti. Nem így a vízhiány. Mert már rövid ideig tartó vízéhség, illetve nem kielégítő mennyiségű vízfelvétel az életet elpusztulással fenyegető zavarokat idéz elő a szervezetben. Mint Rubner mondja: „a szervezet a vízháztartás egyensúlyban tartásán rendkívül gondosan őrködik“. Éhezés mellett a szervek elveszíthetik az összes zsírtartalmukat, valamint a szénhydráttartalmukat, anélkül, hogy ezen veszteség halálos veszélylyel járna, a fehérjetartalom körülbelül a felére redukálódhat a sejtekben, anélkül, hogy ez a szervezetre halálos lenne, de ha a szervezet víztartalmának vesztesége csak 10%, már igen fenyegető jelenségek mutatkoznak. Állatkísérletek igazolják, hogy a szomjúságot sokkal kevésbé tűri a szervezet, mint az éhséget. Pernice és Scagliosi kísérleteiben éhező kutyák, ha kellő mennyiségű vizet kaptak, az éhezés 43. napján pusztultak el, míg ha e mellett szomjaztak is, már a 10. napon. Sőt Nothwang vizsgálatai szerint, míg éhező galambok az éhezés 10.—12. napján hullottak el.