Orvosi Hetilap, 1912. július (56. évfolyam, 27-30. szám)

1912-07-07 / 27. szám

1912. 27. sz. ORVOSI HETILAP egyenlő a Finkelstein-féle intoxicatiós állapottal. E mellett szól a reparatio is, mert az állapot akkor szűnik meg, ha a további vízveszteséget meg tudjuk szüntetni és a szervezettel vizet tudunk visszatartatni. Éppen a cholera infantumban ta­pasztalhatjuk, hogy a táplálék megvonására, vagyis a víz­­veszteséget okozó tényező elhárítására és bő folyadék adago­lására, úgyszólván órák alatt eltűnik a mérgezettségi állapot. A vérben keringő méreg ily rövid idő alatt még el sem tudná hagyni a szervezetet. Ha ezek után elfogadjuk, hogy az intoxicatio tulajdon­képpen nem más, mint az exsiccatio súlyos foka, akkor azt is megérthetjük, hogy miért gyakoribb az intoxicatio nyáron, mint télen. Egyrészt tagadhatatlan, hogy nyáron gyakoribb a bomlott tej mint télen, tehát gyakoriabbak az ezáltal oko­zott hasmenések, másrészt a nagy meleg ezen hasm­e­­néses, tehát vízdepót­ikból vizet vesztett csecsemőknek vi­zét még inkább fogja fogyasztani. A­mint Rietschel, Klein­schmidt, John stb. és én kimutattuk, a nagy melegben emel­kedik a csecsemő hőmérséke, de míg az egészséges csecse­mőkben ez csak pár Vio fokot tesz ki, a dyspepsiás csecsemő hőmérséke 40°-ra és még magasabbra szökhet fel, e közben pedig légzése szaporodik (a mi esetünkben perc­enkint 62-t légzett), a­mi által még inkább veszít vizéből. Az is kétség­telen, hogy a csecsemő szervezete addig, a­míg ez lehetsé­ges, védekezni fog a felmelegedés ellen, tehát igyekezni fog a bőr útján vizet leadni, a­mi szintén fokozni fogja a víz­­veszteséget. Hogy ilyen körülmények között a hőmérsék rend­kívül magas fokot érhet el és csecsemő a Finkelstein és Rietschel ismertette valódi hőgutában igen rövid idő alatt el­pusztulhat, azt kétségtelennek tartom. Az esetek egy másik csoportjában azt tapasztalhatjuk, hogy az intoxicatio durva étrendi hibák után keletkezik. Gondosan átnéztem az utóbbi két év kortörténetét és rendkívül nagy számában az esetek­nek azt találtam feljegyezve, hogy a csecsemő sonkát, párizsit vagy más ilyen hideg húsneműt kapott. Nyáron pedig, külö­nösen a nagy melegben, ezeket a húsneműeket a konzerválás szempontjából erősen sózzák. Itt azután a sóhatás is szere­pel, még­pedig nemcsak azáltal, hogy a vérben felhalmozó­dik és hasmenést is okoz és így fogyasztja a vízállományt, de a mint éppen most bevégzett, fiatal kutyákon tett kísérle­teim­ből kitűnt, koncentrált só­oldatok fiatal állatokban igen makacs hányást váltanak ki. Kortörténeteim legnagyobb ré­szében éppen azt találom feljegyezni, hogy a csecsemő valamiféle ilyen húst kapott és elkezdett hányni, majd has­menés állott be és így fejlődött az állapot. Ezen esetekben az exsiccatiót a vízveszteségen kívül az is fokozza, hogy a hányás miatt nem tudunk vizet bevinni a szervezetbe és mindehhez járul a nagy meleg felmelegítő és vizet elvonó hatása. Végül még figyelembe kell vennünk Medikonz igen érdekes vizsgálatait, a­ki állatkísérleteket végzett és kimutatta, hogy ha nyulat és kutyát 37‘5°-os thermostatba teszünk akkor ezek pár nap alatt elpusztulnak. Ha hamarább leölte őket, ki tudta mutatni, hogy a vékonybél bactericid hatása a környező nagy melegben tönkre ment. A különben bacteriummentes duode­­numban életképes bacteriumok voltak találhatók, sőt a szer­vekben is ki lehetett bacteriumokat mutatni. Mindezek szerint a nagy nyári melegnek nemcsak egy irányban van káros hatása. Részint az a körülmény, hogy nyáron könnyebben bomlik a tej, részint hogy nyáron sósabb ételekkel történhetnek durva étrendi hibák, az oka, hogy nyá­ron gyakoriabbak a dyspepsiák. Ezen dyspepsiás csecsemőkre azután a környező nagy meleg olyképpen hat, hogy egyrészt excessiv magasra hajtja a hőméréseket és így valódi hőgutát okozhat, másrészt a vízszegény beteg csecsemői szervezettől még több vizet von el és így sietteti az exsiccatio kifejlődé­sét és így intoxicatióhoz vezet. A mondottakból bizonyos prophylaxisos következtetése­ket is levonhatunk. Egyrészt óvnunk kell a csecsemőket a nagy melegtől, de másrészt a sós ételekkel is bizonyos óva­tossággal kell csecsemőknél eljárnunk. Hogy a dyspepsiás 7 Archiv für Kinderheilkunde, 1911, 214. o. 501 csecsemőn pl. húslevessel is mennyi bajt okozhatunk, arra Berend hoz fel példát és én is rendelkezem hasonló észle­letekkel. K. E. 3 hónapos, fejlődésében visszamaradt sovány csecsemő, a­ki női tej mellett 3 hónapos korában 3450 gr. 3 nap óta hasmenés, naponta 2—3 vizes, túrós széke van, 1911 szeptember 5.-én mutattatott be a rendelésen. Megszo­rított szoptatás mellett széke javul, hőmérséke normális és lassan gyarapodni kezd. Szeptember 17.-én súlya 3560 gr. Szeptember 19.-én egy adag húslevest kap darával, este hány, másnap hőmérséke 3802, súlya 3400 gr., az éjjel 7 vizes széke volt. A következő napon teadiaeta mellett hőmérsék 37'7°. Súlya 3340, majd óvatos táplálás mellett a székek ja­vulnak, de a hőmérsék 2 héten 37‘5° és 38-0° között inga­dozik, súlya alig változik. Szeptember 24.-én 3360, október 2.-án 3400 és csak igen nehezen indul meg végre kizáróla­gos női tej mellett a súlygyarapodás. Közlemény a székesfővárosi Szt. Margit-közkórházból. Az újszülöttek és csecsemők „szomjláz“-áról. Irta: Bauer Lajos dr., gyermekorvos, kórházi rendelőorvos. A víznek jelentősége a szervezetre már ama körülmény­ből is kiviláglik, hogy az állati szervezet­­ részben vízből áll. A víz az organismusban szükséges mint oldóanyag számos vegyületben, sok reactiót közvetít, részt vesz ezenkívül kü­lönféle anyagoknak a felépítésében, illetve széthasításában. A táplálóanyagokat a sejtekhez viszi, viszont a szétesési ter­mékeket, valamint a szervezet felépítéséhez már felesleges anyagok kiküszöbölését közvetíti. Ha megemlítjük még, hogy a víz az állati test hőmérsékének legfontosabb szabályozó mechanizmusát alkotja, könnyen megérthetjük azon fontos szerepet, melyet a víz az életfolyamatban játszik (Abder­halden). A víznek tehát a szervezetben olyan alapvető szerepe van, melyhez foghatót az összes táplálóanyagok között alig találunk. Mert bármely tápalkatrészt rövidebb vagy hosz­­szabb ideig nélkülözni bír a szervezet, esetleg egyik tápláló­anyagot a másikkal helyettesítheti, a­nélkül, hogy anyagcse­réjében bármi zavar mutatkoznék, de a víznek már csupán nem kellő mennyiségben való jelenléte a szervezetben — nem is szólva annak teljes hiányáról — olyan mérvű zava­rokat idézhet elő az anyagcserében, a­milyent más tápanya­gok hiányos bekebelezése után sohasem szoktunk tapasztalni. Fontosság tekintetében a vízhez egyedül a sók hasonlíthatók, melyek az állati szervezetre annyira fontosak, a mint Bunge, Voigt és mások vizsgálatai mutatták, hogy az élet az ásványi sók huzamosabb elvonása után, vagy csak egy bizonyos ionnak huzamosabb elvonása után sem tartható fenn. Tehát az élet csak akkor van veszélyeztetve, ha az ásványi sókat a szervezettől huzamosabb időre elvontuk. Rövidebb ideig, néhány hétig tartó sóelvonás, ha erősebb súlycsökkenést okoz is, az életet nem veszélyezteti. Nem így a vízhiány. Mert már rövid ideig tartó víz­éhség, illetve nem kielégítő mennyiségű vízfelvétel az életet elpusztulással fenyegető zavarokat idéz elő a szervezetben. Mint Rubner mondja: „a szervezet a vízháztartás egyensúly­ban tartásán rendkívül gondosan őrködik“. Éhezés mellett a szervek elveszíthetik az összes zsírtartalmukat, valamint a szénhydráttartalmukat, a­nélkül, hogy ezen veszteség halálos veszélylyel járna, a fehérjetartalom körülbelül a felére redu­kálódhat a sejtekben, a­nélkül, hogy ez a szervezetre halálos lenne, de ha a szervezet víztartalmának vesztesége csak 10%, már igen fenyegető jelenségek mutatkoznak. Állatkísérletek igazolják, hogy a szomjúságot sokkal kevésbé tűri a szervezet, mint az éhséget. Pernice és Scagliosi kísérleteiben éhező kutyák, ha kellő mennyiségű vizet kaptak, az éhezés 43. napján pusztultak el, míg ha e mellett szom­jaztak is, már a 10. napon. Sőt Nothwang vizsgálatai szerint, míg éhező galambok az éhezés 10.—12. napján hullottak el.

Next