Orvosi Hetilap, 1915. december (59. évfolyam, 49-52. szám)

1915-12-05 / 49. szám

659 ORVOSI HETILAP ly 15. 49. sí. A has­sérülteket, pedig akkor éppen sok volt a segély­helyemen, egyébféle súlyos sebesültekkel együtt, a legerő­sebb morphin-adaggal sem lehetett megnyugtatni, elcsende­síteni. Az emberek hánykolódtak, forgolódtak helyükön, könyörögtek, gondoskodjam sürgős elszállításukról, a­mi akkor egyszerűen lehetetlen volt. És másnap, július 21.-én, egyetlen napon 4 has­sérültet vesztettem el. Az igaz, hogy ezek közül az egyik has­ sérülésével gyalog jött be a segély­helyre, kb. 3­/2—4 km.-re, egy másikat pedig téves intéz­kedés folytán parasztszekeren hoztak be az előretolt segély­helyről. De legfőbb oka e tömeges pusztulásnak mégis csak a gránátozás hatása által kiváltott nagy nyugtalanság, moz­golódás kellett hogy legyen. Sem azelőtt, sem azután egyet­len has­sérültet sem veszítettem el Doberdón. Már bevezető soraimban hangsúlyoztam, hogy a has­sérültek száma sokkal nagyobb, ezek prognosisa pedig álta­lában sokkal rosszabb, mint azt az eddigi hiányos, töredékes közlésekből következtetik. Sajnos, én sem tudok az egész harc­­­téri működésem alatt előfordult összes has­sérültek számáról és ezek további sorsáról pontos közlést tenni. Mégis a segély­helyünkön és más segélyhelyeken az utóbbi időkben rend­szeresen gyűjtött s a régibb működésem idejéből is meg­levő feljegyzéseim alapján, valamint a hadosztály-egészség­ügyi intézetből beszerzett adatokból igyekszem a kérdést lehető reális, helyes megvilágításban feltüntetni. Ezredünknek több ütközet alkalmával megsebesült 1398 katonája közül összesen 57 szenvedett has­sérülést,­ vagyis az összes sebesülteknek 407°­0-a volt has­sérült. Ez kétség­telenül igen tekintélyes százalék, de támadó, magaslati állá­sokért vagy nyílt terepen „rohamozó“ harczokból ered ez adatok legnagyobb része. Hadosztályunk egyik ezredének egy bizonyos idő alatt 883 sebesültje közül 30 has­sérült fordult elő, vagyis az összes sebesültek 3-4%-a- Egy másik ezred­ben 966 sebesült közül csak 23, vagyis 2‘38°/0- A had­osztály-egészségügyi intézetbe, egyik igen heves harczok közt lezajlott hónap folyamán, az egész hadosztályból beszállított 3265 sebesült közül 77 has­sérült volt, vagyis 2‘36%- Más harczok alkalmával 788 sebesült közül 22­­-- 2­8% volt a has-sebesült. A felsorolt adatok igen tekintélyes számú has-sérültre engednek következtetést. Még elszomorítóbb, ha elgondoljuk, hogy nálunk e sok has-sérült legnagyobb része elhal szállí­tás közben, avagy a tábori és tartalék-kórházakban. (Pontos elhalálozási adatokat ezekről, sajnos, nem sikerült szereznem, így csakis saját adataimat közlöm.) Az összes 57 has-sérültem közül meghalt 27, vagyis a has-sérültjeim általános halálozási °/0-a 47'36°/0. De ez a szám nem fejezi ki a helyzetet világosan. Külön kell válasz­tanom azon has­sérülteket, a­kiket régebben én is hátraszál­líttattam, azoktól, a­kiket az utóbbi időkben conservative kezeltem. Conservativ kezelésmódom szigorú keresztülvitele előtt a segélyhelyről azonnal vagy 24—48 órai pihentetés után kocsin elszállított összesen 22 has-sérült közül meghalt 18, azaz 82°/0. A segélyhelyen conservative kezelt, tehát legalább 6, de rendesen 8—10—12 napig visszatartott 35 has-sérült közül meghalt 9, azaz 25'71lel(). Ebbe bele van számítva a 11. és a 14. számú esetem is, pedig ezek utóbb, külső körül­ményektől előidézett állapot-rosszabbodás miatt pusztultak el. Tehát a conservativ eljárásnak, hangsúlyozni kívánom, hogy a segélyhelyen alkalmazott conservativ eljárásnak, fel­tétlenül óriási előnye, haszna volt. Sőt ebből még további következtetéseket is vonhatunk: megfelelően óvatos és gon­dos, a segélyhelyen keresztülvitt szigorú conservatív keze­léssel sokkal több has­sérült életét sikerült megmentenem, mint akár a legjobb műtőknek harc­téri operatív működésük­kel, de jobbak az eredményeim, mint a régi, sőt a most folyó harczokból eredő conservatív kezelési eredmények is. A kérdésre utóbb még visszatérek. Most még azt akarom kiemelni, hogy a régibb eseteim a kárpáti, az oroszok elleni harczokból, az újabb esetek pedig a délnyugati, olasz frontról származnak. Hogy a kár­páti harczok idejében oly nagy volt a has­sérültek halálo­zása, annak a már elmondottakon kívül még sok egyéb oka is lehet. 1. Az ezred segélyhelyét legtöbbször a rajvonaltól igen távol, 4—5 km.-re levő falu valamely házában kellett felállítani a hideg miatt. A szegény has­sebesült átfázott útközben, a hordágyon sokat mozgolódhatott, forgolódhatott annál inkább, mert hiszen legtöbbször 2—3, sőt 4 órába is került, a­míg két sebesültvivő lehozta a rossz, síkos, egyenetlen hegyes-völgyes utakon a segélyhelyre. 2. Az oroszok rendes golyói is súlyosabb sérülést okoz­tak, mint az olaszok kisebb kaliberű, feltétlenül humánusabb gyalogsági puskagolyói. Másrészt azonban az oroszok sok robbanó (dum-dum) golyót is használtak és ezek igen súlyos roncsolásokat, szakításokat okoztak. Én ennek tulajdonítom azon körülményt, hogy az orosz harc­téren aránytalanul több bél- vagy csepleszelőeséssel komplikált has­sérülés fordult elő, mint az olasz harc­téren. Részben ez is lehet tehát az oka annak, hogy ott a halálozás olyan magas volt. De a has-, különösen pedig a gyomor- és bélsérültek további sorsa tulajdonképpen elsősorban attól függ, milyen a gyomor és belek teltségi állapota. Erre még szintén visszatérek. Ezek után az alábbiakban közlöm néhány legérdekesebb és legtanulságosabb has­sérültemnek a segélyhelyen sokszor bizony (így a doberdói nehéz napokban) mostoha körülmé­nyek között, nagy fáradsággal és sok nehézséggel össze­állított kórrajzát. Valamennyi esetet nem írhatom le, ez túl­­terjedelmessé tenné e munkát, a­mi bizonyára az érdeklődés hátrányára szolgálna. (Folytatása következik.) Közlemény a cs. és kir. 16. sz. helyőrségi kórház fertőző beteg­osztályától és laboratóriumából. (Kórházparancsnok: Karovszky Károly dr., főtörzsorvos.) * „Has­sérülés“ alatt értve, ha golyó, gránát- vagy srapnell­­szilánk a hasüregen át vagy abba behatolt és ott a hashártya mellett gyomrot, belet, májat, lépet, esetleg vesét is sértett. Újabb tapasztalataink és kísérleteink a Beszedka-féle sensibilizált typhus-vaccinával. Irta: Szécsy Jenő dr., főorvos, kórházi rendelőorvos, mint a fertőző beteg-osztály és Johan Béla dr., egyetemi tanársegéd, mint a labora­tórium vezető orvosa. A Budapesti kir. Orvosegyesületben tartott előadásban beszámoltunk ama jó eredményekről, melyeket a typhus abdominalis gyógyítása terén a Beszedka-féle sensibilizált vaccina alkalmazásával elérnünk sikerült. Hasonló jó ered­ményről csakhamar más kísérletezők is referáltak s így jog­gal számíthattunk arra, hogy ezen aránylag egyszerű s e mellett teljesen veszélytelen és specifikus beavatkozás­mód typhus abdominalis eseteiben általános elterjedésnek fog örvendeni és mielőbb át fog menni a mindennapi praxisba. Hogy mindezideig ez még nem történt meg, annak okát abban keressük, hogy egyrészt a vaccina nehezen szerez­hető be, másrészt ha be is szereztetik, hatékonysága csak korlátolt ideig tart; végül a vaccina készítésmódja sem volt egységes, mely okból több kísérletező nem kapta e vaccina alkalmazása után az általunk jelzett prompt, gyors és jó eredményeket. Mindezeket látva, először azt kívántuk meg­állapítani, hogy meddig tekinthető a Beszedka-féle nem car­­bolizált, tehát élő typhus-bacillusokat tartalmazó sensibilizált vaccina therapeutice hatékonynak ? E tekintetben a kísérleteknek egész sorát végeztük, melyekből kitűnik, hogy a 14 napnál idősebb vaccinánál 1. a localis reactiók nagyobbak az oltás helyén, 2. a láz­leesés sohasem történik meg prompte az utolsó oltás után kritice vagy rövid lysis útján, hanem napokig elhúzódó, lassú

Next