Orvosi Hetilap, 1915. december (59. évfolyam, 49-52. szám)
1915-12-05 / 49. szám
659 ORVOSI HETILAP ly 15. 49. sí. A hassérülteket, pedig akkor éppen sok volt a segélyhelyemen, egyébféle súlyos sebesültekkel együtt, a legerősebb morphin-adaggal sem lehetett megnyugtatni, elcsendesíteni. Az emberek hánykolódtak, forgolódtak helyükön, könyörögtek, gondoskodjam sürgős elszállításukról, ami akkor egyszerűen lehetetlen volt. És másnap, július 21.-én, egyetlen napon 4 hassérültet vesztettem el. Az igaz, hogy ezek közül az egyik has sérülésével gyalog jött be a segélyhelyre, kb. 3/2—4 km.-re, egy másikat pedig téves intézkedés folytán parasztszekeren hoztak be az előretolt segélyhelyről. De legfőbb oka e tömeges pusztulásnak mégis csak a gránátozás hatása által kiváltott nagy nyugtalanság, mozgolódás kellett hogy legyen. Sem azelőtt, sem azután egyetlen hassérültet sem veszítettem el Doberdón. Már bevezető soraimban hangsúlyoztam, hogy a hassérültek száma sokkal nagyobb, ezek prognosisa pedig általában sokkal rosszabb, mint azt az eddigi hiányos, töredékes közlésekből következtetik. Sajnos, én sem tudok az egész harctéri működésem alatt előfordult összes hassérültek számáról és ezek további sorsáról pontos közlést tenni. Mégis a segélyhelyünkön és más segélyhelyeken az utóbbi időkben rendszeresen gyűjtött s a régibb működésem idejéből is meglevő feljegyzéseim alapján, valamint a hadosztály-egészségügyi intézetből beszerzett adatokból igyekszem a kérdést lehető reális, helyes megvilágításban feltüntetni. Ezredünknek több ütközet alkalmával megsebesült 1398 katonája közül összesen 57 szenvedett hassérülést, vagyis az összes sebesülteknek 407°0-a volt hassérült. Ez kétségtelenül igen tekintélyes százalék, de támadó, magaslati állásokért vagy nyílt terepen „rohamozó“ harczokból ered ez adatok legnagyobb része. Hadosztályunk egyik ezredének egy bizonyos idő alatt 883 sebesültje közül 30 hassérült fordult elő, vagyis az összes sebesültek 3-4%-a- Egy másik ezredben 966 sebesült közül csak 23, vagyis 2‘38°/0- A hadosztály-egészségügyi intézetbe, egyik igen heves harczok közt lezajlott hónap folyamán, az egész hadosztályból beszállított 3265 sebesült közül 77 hassérült volt, vagyis 2‘36%- Más harczok alkalmával 788 sebesült közül 22-- 28% volt a has-sebesült. A felsorolt adatok igen tekintélyes számú has-sérültre engednek következtetést. Még elszomorítóbb, ha elgondoljuk, hogy nálunk e sok has-sérült legnagyobb része elhal szállítás közben, avagy a tábori és tartalék-kórházakban. (Pontos elhalálozási adatokat ezekről, sajnos, nem sikerült szereznem, így csakis saját adataimat közlöm.) Az összes 57 has-sérültem közül meghalt 27, vagyis a has-sérültjeim általános halálozási °/0-a 47'36°/0. De ez a szám nem fejezi ki a helyzetet világosan. Külön kell választanom azon hassérülteket, akiket régebben én is hátraszállíttattam, azoktól, akiket az utóbbi időkben conservative kezeltem. Conservativ kezelésmódom szigorú keresztülvitele előtt a segélyhelyről azonnal vagy 24—48 órai pihentetés után kocsin elszállított összesen 22 has-sérült közül meghalt 18, azaz 82°/0. A segélyhelyen conservative kezelt, tehát legalább 6, de rendesen 8—10—12 napig visszatartott 35 has-sérült közül meghalt 9, azaz 25'71lel(). Ebbe bele van számítva a 11. és a 14. számú esetem is, pedig ezek utóbb, külső körülményektől előidézett állapot-rosszabbodás miatt pusztultak el. Tehát a conservativ eljárásnak, hangsúlyozni kívánom, hogy a segélyhelyen alkalmazott conservativ eljárásnak, feltétlenül óriási előnye, haszna volt. Sőt ebből még további következtetéseket is vonhatunk: megfelelően óvatos és gondos, a segélyhelyen keresztülvitt szigorú conservatív kezeléssel sokkal több hassérült életét sikerült megmentenem, mint akár a legjobb műtőknek harctéri operatív működésükkel, de jobbak az eredményeim, mint a régi, sőt a most folyó harczokból eredő conservatív kezelési eredmények is. A kérdésre utóbb még visszatérek. Most még azt akarom kiemelni, hogy a régibb eseteim a kárpáti, az oroszok elleni harczokból, az újabb esetek pedig a délnyugati, olasz frontról származnak. Hogy a kárpáti harczok idejében oly nagy volt a hassérültek halálozása, annak a már elmondottakon kívül még sok egyéb oka is lehet. 1. Az ezred segélyhelyét legtöbbször a rajvonaltól igen távol, 4—5 km.-re levő falu valamely házában kellett felállítani a hideg miatt. A szegény hassebesült átfázott útközben, a hordágyon sokat mozgolódhatott, forgolódhatott annál inkább, mert hiszen legtöbbször 2—3, sőt 4 órába is került, amíg két sebesültvivő lehozta a rossz, síkos, egyenetlen hegyes-völgyes utakon a segélyhelyre. 2. Az oroszok rendes golyói is súlyosabb sérülést okoztak, mint az olaszok kisebb kaliberű, feltétlenül humánusabb gyalogsági puskagolyói. Másrészt azonban az oroszok sok robbanó (dum-dum) golyót is használtak és ezek igen súlyos roncsolásokat, szakításokat okoztak. Én ennek tulajdonítom azon körülményt, hogy az orosz harctéren aránytalanul több bél- vagy csepleszelőeséssel komplikált hassérülés fordult elő, mint az olasz harctéren. Részben ez is lehet tehát az oka annak, hogy ott a halálozás olyan magas volt. De a has-, különösen pedig a gyomor- és bélsérültek további sorsa tulajdonképpen elsősorban attól függ, milyen a gyomor és belek teltségi állapota. Erre még szintén visszatérek. Ezek után az alábbiakban közlöm néhány legérdekesebb és legtanulságosabb hassérültemnek a segélyhelyen sokszor bizony (így a doberdói nehéz napokban) mostoha körülmények között, nagy fáradsággal és sok nehézséggel összeállított kórrajzát. Valamennyi esetet nem írhatom le, ez túlterjedelmessé tenné e munkát, ami bizonyára az érdeklődés hátrányára szolgálna. (Folytatása következik.) Közlemény a cs. és kir. 16. sz. helyőrségi kórház fertőző betegosztályától és laboratóriumából. (Kórházparancsnok: Karovszky Károly dr., főtörzsorvos.) * „Hassérülés“ alatt értve, ha golyó, gránát- vagy srapnellszilánk a hasüregen át vagy abba behatolt és ott a hashártya mellett gyomrot, belet, májat, lépet, esetleg vesét is sértett. Újabb tapasztalataink és kísérleteink a Beszedka-féle sensibilizált typhus-vaccinával. Irta: Szécsy Jenő dr., főorvos, kórházi rendelőorvos, mint a fertőző beteg-osztály és Johan Béla dr., egyetemi tanársegéd, mint a laboratórium vezető orvosa. A Budapesti kir. Orvosegyesületben tartott előadásban beszámoltunk ama jó eredményekről, melyeket a typhus abdominalis gyógyítása terén a Beszedka-féle sensibilizált vaccina alkalmazásával elérnünk sikerült. Hasonló jó eredményről csakhamar más kísérletezők is referáltak s így joggal számíthattunk arra, hogy ezen aránylag egyszerű s e mellett teljesen veszélytelen és specifikus beavatkozásmód typhus abdominalis eseteiben általános elterjedésnek fog örvendeni és mielőbb át fog menni a mindennapi praxisba. Hogy mindezideig ez még nem történt meg, annak okát abban keressük, hogy egyrészt a vaccina nehezen szerezhető be, másrészt ha be is szereztetik, hatékonysága csak korlátolt ideig tart; végül a vaccina készítésmódja sem volt egységes, mely okból több kísérletező nem kapta e vaccina alkalmazása után az általunk jelzett prompt, gyors és jó eredményeket. Mindezeket látva, először azt kívántuk megállapítani, hogy meddig tekinthető a Beszedka-féle nem carbolizált, tehát élő typhus-bacillusokat tartalmazó sensibilizált vaccina therapeutice hatékonynak ? E tekintetben a kísérleteknek egész sorát végeztük, melyekből kitűnik, hogy a 14 napnál idősebb vaccinánál 1. a localis reactiók nagyobbak az oltás helyén, 2. a lázleesés sohasem történik meg prompte az utolsó oltás után kritice vagy rövid lysis útján, hanem napokig elhúzódó, lassú