Orvosi Hetilap, 1918. május (62. évfolyam, 18-21. szám)

1918-05-05 / 18. szám

1918. 18. sz. ORVOSI HETILAP mellhártyalob a tüdőbeteg allergiáját, mely czélból közkórházi betegeket is vizsgáltam, másodsorban pedig az, miként vál­tozik a beteg tüdőállapota a láb gyógyulása után. Statisztikai vizsgálat tárgya volt azonkívül az a kérdés is, milyen az exsudatumban szenvedett betegek további sorsa, s különösen az, kedvezőbb-e, mint azoké a tüdőbetegeké, a­kik exsuda­tumban nem szenvedtek. Az allergia vizsgálatára az a Behring-nek, Römer-nek és másoknak vizsgálataiból leszűrhető tanulság indított, hogy mindaz, a­mi a tuberculosis-allergiát fokozza, növeli a szer­vezet ellenállóképességét, s a­mi az allergiát csökkenti vagy megszünteti, károsan hat és a tüdőbaj kifejlődését vagy elhatalmasodását segíti elő, mint azt pl. kanyaróban (Preisich), typhusban (Hamburger), terhességben (Stern) észlelték. Isme­retes, hogy a nem-allergiás ember és állat tuberculosisa mindig rosszabb indulatú, s a negatív cutan reactiót adó tüdőbeteg prognosisa rosszabb (Wolff-Eisner). Mindennek ismerete alapján exsudatum pleuriticumban szenvedő tüdőbetegeknek allergiáját a cutan-reactio segélyé­vel tettem vizsgálat tárgyává. Nem vizsgáltam meg oly ese­teket, melyekben a tüdőállapot súlyossága már magában véve is oka lehetett volna az allergia negatív voltának, hanem csak oly 16 jó erőben lévő beteget, a­kiknek cutan reactiója a tapasztalatok szerint csakis positívnak mutatkozhatott volna.­ A 16 beteg közül 14-nek cutan reactiója negatívnak bizo­nyult. A tuberculin-reactio irodalmát áttekintve, csak Wolff— Eisner könyvében találtam ennek megfelelő adatokat. Neve­zettnek feltűnt, hogy a subcutan tuberculin-reactio több ízben negatívnak bizonyult oly betegeken, a­kiknek savós mell­­hártyagyuladásuk volt. Karczag viszont szíves volt közölni velem, hogy egyéb czélból végzett nagy számú intracutan­­reactióról készült feljegyzései között 2 mellhártyalábos eset szerepel, mindkét esetben a reactio alig minimális volt. Még mielőtt ez eredményből következtetést vontam volna, vizsgálat tárgyává tettem azt a kérdést is, vájjon a mesterséges pneumothorax-kezelés folyamán képződött exsudativ lokban szenvedő egyénnek milyen az allergiája. 6 beteget vizsgáltam meg ily czélból, ezek közül a cutan reactio öt esetben határozottan positívnak bizonyult, a reactio azon­ban kevésbé élénknek mutatkozott, mint a tisztán tüdőbajban szenvedőkön. E vizsgálatokból tehát két tény derül ki. Egyrészt az, hogy a spontán jelentkezett mellhártyagyuladás egészen más­képpen befolyásolja a szervezet bioch­emiáját, mint az, a­mely a pneumothoraxhoz társul. Másrészt a spontán savós mell­hártyaláb az esetek túlnyomó részében az allergiát megszün­teti, tehát a tüdőbeteg állapotára az elmondottak értelmében károsan hat. Az első helyen említett adat teljesen megfelel a klinikai tapasztalatoknak. A pneumothorax-kezelés folyamán jelentkező mellhártyaláb csak igen ritkán okoz kellemetlen tüneteket, lázat, hevesebb szúrást, étvágytalanságot vagy rosszullétet, sokszor csak a kopogtatás és Röntgen-átvilágítás alkalmával látjuk, hogy a betegben folyadék halmozódott fel, így tehát a mellhártyaleb­ez alakja mintegy átmenet a normális pleura­­állapot és a spontán exsudatum között. Határozottan állít­hatjuk, hogy az ily exsudatum a gyógyfolyamatot nem rontja meg és csak akkor bizonyul ártalmasnak, ha id­orosusan elgenged, a­mi ritkaság, vagy ha összenövések kifejlődése és az utántöltések megakadályozása esetén a pneumothorax beszüntetésének válik okává. Az a tapasztalat, hogy a mellhártyaláb az esetek túl­nyomó részében az allergiát megszünteti, tehát a tubercu­­losisra kedvezőtlenül hat, nem fedi több szerző említett ada­tait, melyek szerint a hatás az esetek legnagyobb részében kedvező. Szükségesnek tartottam tehát a saját kezelésem alatt állott betegek kórtörténeteit is áttekinteni, hogy lássam, milyen befolyással volt állapotukra a mellhártyagyuladás. Sanatoriumi tüdőbetegeinkben exsudatum aránylag ritkán fejlődik, így az utóbbi 6 évben az eseteknek csak 1­ 2%-ában volt ész­lelhető. 22 ily észlelt beteg közül ötnek tüdőállapota az exsudatum felszívódása után javult, kedvezőtlen maradt 3, rosszabbodott 9, meghalt 5, nem javult tehát 17, azaz 77­ 2%­­A javultak közül 4 egyoldali folyamatban szenvedett, háromnak köpete negativ volt s csak 1 volt lázas a mellhártyalob előtt. A nem javultak között kezdeti stádiumban lévő, negativ köpetű és láztalan betegek is voltak. Így tehát az exsudatum gyó­gyulása után a betegek állapotában az esetek nagy részében javulást nem láttunk. Összeállítottam továbbá oly 32 beteg­nek adatait, a­kiket nem én kezeltem, a­kiken az állapot javulásának megítélése a sanatorium működésének korábbi éveiben történt s a­kiknek későbbi sorsáról is tudomást tud­tunk szerezni. A mellhártyalábot követőleg a 32 beteg közül 18-nak állapota javult, 14-é nem változott vagy rosszabbo­dott. Körülbelül 6 év leforgása alatt azonban úgy a javul­tak, mint a nem javultak közül 24-en haltak meg, a­mi azt bizonyítja, hogy a javulás a legtöbb betegen csak múló jellegű volt. Ha a 32 beteghez hozzászámítjuk még azt, hogy 9 beteg sorsa ismeretlen maradt s 2-ről tudjuk, hogy él, de adatai ismeretlenek, akkor megállapíthatjuk, hogy 43 beteg közül meghalt 24, és 10 és ismeretlen sorsra jutott 9. A halálozási szám tehát 55-9%. A meghaltak fele az exsudatum felszívódása után javulást mutatott. Az életben maradottak fele a statisztika megállapítása alkalmával jól érezte magát, sanatoriumi tartózkodása alatt 2 láztalan, 2 subfebrilis volt, 3-nak köpetében bacillusok találtattak, 1 nem köpött és csak 2-nek állapota javult a láb megszűnése után. A rosszabb állapotban lévő 4 beteg állapota annak idejében javult, ezek közül subfebrilis 2, lázas 1, positiv köpetű volt 2, 2-n az exsudatum a kóros, 2-n az ép oldalon volt kimutatható. A statisztikában a különböző stádiumban levő betegek sorsának alakulása nem mutat törvényszerűséget, hasonlóképpen nem volt a beteg jövőjére határozott befolyása a hőmérsék minő­ségének, az exsudatumnak az ép vagy kóros tüdő oldalán való elhelyeződésének s a felszívódás utáni tüdőállapot­nak sem. Mindebből tehát mi is azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a tüdőbeteg állapota az exsudatum felszívódása után javulhat, de rosszabbodhatik is. Az említett adatokat egybe­foglalva, 54 beteg közül 23 javult, a­mi 426%-nak felel meg. A III. táblázatból, a 9 ismeretlen sorsú egyént nem tekintve, azonban látható volt, hogy később a betegek 55,8%-a meghalt s e számban bennfoglaltatnak azok is, a­kik az exsudatum felszívódása után a tüneti javulás képét mutatták. E számot feltűnőnek kell tartanunk, mert a sanatorium eredmény­­tartóssági statisztikájának ugyanoly időszakra terjedő halá­lozási számát (4510-et) felülmúlja, a­mi azt jelenti, hogy azon tüdőbetegek közül, a­kiknek exsudatumuk volt, átlag 6 éven belül többen haltak el, mint azok közül, a­kiknek savós mellhártyalábjuk nem volt. Az exsudatum kedvezőtlen hatását a beteg sorsára bizonyítják egyéb klinikai és statisztikai adatok is, így ismeretes, hogy a tüdőbetegek anamnesisében a pleuritis gyakran szerepel, eseteiknek 12%-ában, a különböző stá­diumban lévő betegeknél szinte egyenlő arányban. Allard 200 idiopathiás száraz és savós mellhártyalokban szenvedő egyén közül 16—28 év múlva 61-et látott tuberculosisben (30-5%), 24-et egyéb betegségben elhalni. 98 egyént megvizsgálva, a 16—50 éves korban lévő betegek közül 54% ot, az 1—15 évben pleuritisben szenvedők közül 27%-ot gümőkórosnak talált. A gümőkóros halálesetek fele a mellhártyalobot követő 5 éven belül következett be. Allard később Köster­rel együtt írt munkájában 633 mellhártyaláb­ esete alapján kimutatta, hogy az idiopathiás pleuritist legalább az esetek felében 5 éven belül manifest gümőkór követi és hogy a 15 évnél fiatalabb egyének mellhártyagyuladása jobb prognosist ad, mint az idősebbeké. Barr 62 betege közül 6 év után 22 (35%), Fiedler 92 exsudatumos betege közül 28 halt meg gümőkórban (30° 0), 2 év után csak 21 látszott teljesen egészségesnek, 77-2% tehát beteg lett, illetve rosszabbodoa vagy meghalt, a­mely szám véletlenül teljesen egyező az én statisztikámban megállapítottal.­ ­ Az összefoglaló táblázatok a Magyar Orvosok Tuberkulózis­ Egyesületének munkálataiban közöltettek. 237

Next