Orvosi Hetilap, 1918. augusztus (62. évfolyam, 31-35. szám)
1918-08-04 / 31. szám
1918. 31. 87. ORVOSI HETILAP utóbbi esetekben tapasztalható, hogy a reflex mozgási terjedelme a kiváltó inger nagyságától függ és ezzel egyenesen arányos. A hajlítás nagy erővel történik; kezem nyomásával alig tudom a hajlítást megakadályozni. Méréseim alkalmával a comb feszítői oldalára helyezett 40 kgra-mos homokzsák megemelődött. A visszatérés a reflex kiváltása előtti állapothoz nemcsak a nehézségerő következménye, hanem főkép a spasmusé. Ezt bizonyítja ama tapasztalás, hogy oldalfekvésben és hason való fekvés esetében is visszatér. Oldalfekvésben nem mindig teljes mértékben, ami azonban érthető, mert a helyzetváltoztatással az izomzat tónusát is befolyásoltuk. Hason való fekvésnél nem zuhan a végtag, vagy nem billen oldalra, mint különben, hanem lassabban, tónusosan, a középvonalban ereszkedik le. A kiváltó inger nem a bőr, hanem az izomzat ingerülete. Ennek bizonysága, hogy anaesthesiás végtagon is kiváltható. Létrejön akkor is, ha érzéstelenítjük a végtag bőrét, például a czombon körkörösen adott novocain-injectiókkal. Bizonyságául hozhatjuk fel továbbá, hogy a bőr villamos ingerülete (nedves bőr, nagyfelszínű elektródok, gyenge áram) nem váltja ki a reflexet; mihelyt azonban mély beható nyomással villamozunk és erősebb áramot használunk, tehát izomeffektust váltunk ki, a reflex megjelenik. Ha a végtagot térdben és csípőben előre hajlítva gyakoroljuk az izgatást, a motoros tüneményeknek csak a megmaradt phasisa érvényesülhet, vagyis csak a láb és a lábujjak háti hajlítása támadhat. A reflexet tehát a részeire töredeztük. Ezt főleg azért említem, mert ama ritka esetekben, ahol a proximator-reflex negatív volt, ez a részeire töredezett reflex néha kiváltódott. Az O. H. G. H. császárfürdői intézetében egy óriási anyag hosszú tapasztalásain keresztül jutottam a fentiek ismeretéhez. Annyira belegyakoroltam magamat a reflexbe, hogy ennek jelenlététől teszem függővé ítéletemet, különösen ama néhány határesetnél, ahol határozni kell a betegség organos vagy functionális volta tekintetében. Vannak ugyanis kórformák, amelyek kétséget támasztanak az orvosban, amidőn diagnosist kell csinálnia, a katonaorvosi bizonyítványt megírni, határozni a beteg további sorsáról, meggyógyítani őt, vagy, mert organos a baja, megelégedni azzal, hogy javítsunk az állapotán. Egy fontos tollvonás minden felelősségét vesszük magunkra, amidőn aláírjuk a bizonyítványát. Ha organosnak minősítettem a baját, ha például „myelitis“ a diagnosisom, úgy valamely javulás esetén, mihelyt befejezettnek vélem a kezelést és rendezettek a beteg sociális viszonyai, felülvizsgálatra küldöm, ahol rendszerint mint rokkantat egy évre szabadságolják. De ha hysteria a diagnosisom és mégsem tudom meggyógyítani, úgy kézről-kézre, kórházról kórházra vándorol. Néha újból visszakapom őt, persze sok hónap elteltével. De van példa néha az ellenkezőjére is. A beteg már az anamnesis felvételekor azzal fogad, hogy őt többfelé erős árammal is kezelték és mind hiába. Valóban mi is hysteriának tartjuk kezdetben, de az 1—2—3 hónapos megfigyelés nem erősíti meg e feltevésünket. Még szerencséről beszélhetünk azon néhány esetben, ahol luest vagy tuberculosist találunk. A pachymeningitisek, a lues cerebrospinalisok, a myelitisek stb. kórképeire gondolhatunk. A heredo-betegségek lehetőségét is mindig szem előtt tartjuk. Igen ritkán azonban még három havi megfigyelés sem hoz diagnosist. Hiszen hypertoniát, spasmust, fokozott mély reflexeket, clonust, mint a reflexív fölötti laesio tüneteit tömegesen észlelünk hysteriánál is. Én is úgy vélem, hogy eltekintve a ritkán jelenlevő paradoxonreflexektől és a keresztezett adductorreflextől, csupán a Babinski-reflexnek van differentiáló jelentősége. Még Oppenheimet is láttam hysteriánál. De nem osztozom ama szerzők véleményében, akik Babinskit is láttak neurosisnál. Úgy látszik „nem typusos“ Babinskiről lehetett szó, amelynek valóban nincs jelentősége. Oryanos szempontból jóformán semmit nem mond a hasreflexek hiánya, amely hysteriánál igen közönséges tünet; éppen ezért nem fogunk mindjárt sclerosis polyinsularisra gondolni. Kérges bőrű talp esetén, mint földmívelő katonáink nagy részénél, nem váltódik ki a talpreflex. Nem szabad továbbá megfeledkeznünk arról, hogy a cremaster-reflex vizsgálatánál a herék néha már előre felszálltak és a herezacskó izomzata contrahálódott például hideg behatására, vagyis a reflex már előre kiváltódott s ezért negatív látszólag. A kevéssé ismert Rossolimo, Mendel-Bechterew, a Korsakov, a contralateralis lábreflex, mint kóros bőrreflexek, továbbá Sciefer reflexe igen ritkán positiv és még ezen esetekben sem mindig típusos, ha pedig kiváltódik, rendszerint Babinski is megkapható. Mindezt csak azért ismétlem, hogy a proximátor-reflex elkülönítő diagnostikai fontosságára rámutassak. Összefoglalva, a következőket hangsúlyozom: Nem mindegy, hogy miképpen váltjuk ki ezt az igen érdekes és nem eléggé ismert reflexes együttmozgását az alsó végtag proximátor izomcsoportjainak, feltéve, hogy nem igen súlyos transverzális laesióról van szó. A harántmetszetes gerinczvelő laesio eseteiben valóban mindegy, hogy hol és hogyan izgatom a 1. és 2. ábra. A kiváltás kezdeti és végső phasisa. 413