Orvosi Hetilap, 1921. május (65. évfolyam, 18-22. szám)
1921-05-08 / 19. szám
1921. 19. sz. ORVOSI HETILAP tovább sülyed, akár be a lágyékcsatornába. Az ilyen ovariumok majdnem mindig nagyobbak a rendesnél s bennük igen gyakran lehet haemorrhagiákat, vércystákat, cystás degeneratiót találni. Gebhard a sérvzsákban elhelyezkedett petefészkek ezen nagyság- és structurabeli elváltozásait vérkeringési zavarok és azon insultusok következményeinek tartja, melyeknek az ilyen kevéssé védett helyen fekvő szerv folytonosan ki van téve. Hogy rosszindulatú daganatok kiindulási helyét igen gyakran alkotja az ilyen dystopiás ovarium, azt többen bizonyítják. Amis anomalus vaginalis. Aplasia recti. Míg az elsorolt fejlődési rendellenességek okát a vesék ascensusának elmaradásában megtalálhatjuk, mert a mélyen maradt vesék megakadályozták a Müller-vezeték felső részének továbbfejlődését (uterus és tubák hiánya), a minek a következménye azután az ovariumok descensusa a lágyékcsatornába, addig a rectum caudalis részének ki nem fejlődése s annak a hüvelybe való beszájadzása a mai fejlődéstani ismereteink szerint nem vezethető le a vesék rendellenes helyen történt visszamaradásából, vagy ennek valamelyik fentebbi következményéből. Pedig az a tapasztalat, hogy a végbél és a húgy ivarszervi fejlődési rendellenességek gyakran fordulnak elő egymás mellett, mégis a kettőnek valamilyen összefüggésére enged következtetni. Schulznak 12 kettős hüvelylyel és uterus septussal kombinált, Massarina M.13 patkóalakú vesével együtt talált vaginalis anus esetében, úgyszintén a Bucura 14 által leírt uterus rudimentariussal és vagina rudimentaria solidával kombinált vestibularis anus esetben és még több más hasonló combinatiójánál a húgyivarszervvégbél-fejlődési rendellenességeknek azok okát nem lehet egyszerűen a septum rectourogenitale hiányos fejlődésére visszavezetni, mert ha azok csak ebben rejlenek, akkor miért nem fejlődött ki a proctodaeum, a végbél azon része, mely nem cranial felől caudal felé fejlődik, hanem az ektodermának kívülről, a fissura ani transversából való betüremkedése által keletkezik. Az azonban bizonyos, hogy ez a fejlődési rendellenesség is a fejlődésnek egészen korai idejéből származik, körülbelül abból az időből, amelyből a vesék fejlődésbeli rendellenessége. Esetünknek és fentebbi megbeszélésének tanulságai: 1. Ha valamilyen húgy ivarszervi vagy végbélfejlődési rendellenességet diagnoszálunk, legyünk elkészülve ugyanazon egyénen ezenkívül még más, kombinált vizsgálattal talán biztosan meg nem állapítható fejlődési rendellenességekre is. Különösen fontos ez abban az esetben, ha a fentebbi szerveken valamilyen műtéti beavatkozást akarunk végezni, mert ha nem tájékozódunk kellőképpen az összes fennálló fejlődési rendellenességekről, megtörténhetik, hogy például a betegnek egyetlen veséjét is eltávolítjuk, amint már több ilyen esetet közöltek is. 2. Anélkül, hogy az ovariumok teljes aplasiájának lehetetőségét kétségbe vonnánk, mégis ajánlatos az ovariumok hiánya diagnosissal elővigyázatosnak lenni, ha az csak élőben, kombinált vizsgálattal állapíttatott meg. 3. A genitalok fejlődési rendellenességeinek primaer okát nem mindig a Müller- és Wolff-vezetékek abnormitásában kell keresni, mert ilyenül a vesék dystopiája is szerepelhet. Irodalom. 1 Weibel: Monatschrift f. Geb. u. Gyn. XXXI., 197. — 1 Chrobak-Rosthorn : Die Erkrankungen der weibl. Geschlechtsorgane. — 8Bayer: Entwickelungsgeschichte des weibl. Genitalapparates. — 4 Aschoff: Pathologische Anatomie. — 5 Gebhard: Pathologische Anatomie der weibl. Sexualorgane. — 6 KoUmann: Entwickelungsgeschichte. — 7 Kussmaul: Von dem Mangel, der Verkümmerung u. Verdoppelung der Gebärmutter. — 8 Daniel: Monatschrift f. Geb. u. Gyn. XX. — 3 Vromén: Ref.: Zentralblatt f. Gyn. 1913, 109. — 10 Giles: Ref.: Zentralblatt f. Gyn. 1912, 320. - » Werth: Archiv f. Gyn. 1877. — TMSchulz: Ref.: Zentralblatt f. Gyn. 1912, 1282. — 13 Massari: Wiener med. Wochenschrift, 1879, 33. sz. — 14 Bucura: Wiener kl. Wochenschrift, 1906, 33. sz. — 15Samson: Ref.: Zentralblatt f. Gyn. 1920, 30. sz. 169 Közlemény a budapesti kir. magy. tudományegyetem III. sz. belklinikájáról. (Igazgató: Báró Korányi Sándor dr., egyet. nyilv. r. tanár.) A tüdőgangraena salvarsankezeléséről. Irta: ifj. Molnár Béla dr., klinikai gyakornok. A tüdőgangraena gyógyításának eredményei a legújabb időkig nagyon szomorúak voltak. A berlini kórházakban 1897-től 1900-ig belorvosilag kezelt 133 tüdőgangraenás beteg közül csak 75% gyógyult és 64,6% halt meg. Kissling 120 operált betege közül (Lenhartz osztálya) meghalt 40 8%, illetve a pneumotomia helyes kivitele mellett 26‘800- Az újabban ajánlott eljárások (gomenol-olaj intrabronchialis befecskendezése, menthol-eucalyptol izomba fecskendezése) is kevéssé javítottak ezeken az eredményeken. Legújabban a salvarsant ajánlották a gangraena kezelésére. Alkalmazásának gondolata Brauer klinikájáról, Becker-ről származik. Gross volt az első, aki eredményeit közölte. Előbb 6, majd még 3 esetet kezelt s ezek közül 6 meggyógyult, 2 javult, 1 meghalt. Egyik esetében egy 8—15 cm. átmérőjű caverna 3 neosalvarsan-befecskendezés (C 45) hatása alatt 2 hónapon belül begyógyult. Utána Strauss írt le egy menthol-eucalyptol és neosalvarian együttes alkalmazására gyorsan gyógyult esetet. Stepp 3 esetben jó, egyben kevés eredményt, Becher egy esetben lényeges javulást, Reichmann egy esetben gyors gyógyulást, Weiss egy esetben gyógyulást ért el, 3 esetben azonban hatástalan volt a kezelés, Alsberg pedig 1 hatásos és 1 hatástalan eredményt közölt. Néha már az első salvarian-injectio után elmúlik a láz, megszűnik a köpet kűzössége, feltűnően csökken a köpet mennyisége, megjavul a beteg általános állapota, máskor csak 3—4, vagy még több befecskendezés után indul meg a javulás. A használt adag 0 30—060 gr. neosalvarsan 1 — 1 befecskendezésre. Gross és Stepp szerint az acut esetek alkalmasabbnak látszanak a salvarsan-kezelésre. Eredményeink igazolják az irodalmi adatokat. Két esetünkben 1—2 hét óta állott fenn a folyamat, mindkettő feltűnő gyorsan meggyógyult. A meglepően sikeres gyógyítás illusztrálására röviden megemlítem kórtörténeti adataikat. A. J. aethernarcosisban végzett hasműtét után 5 nappal lázas lett, köhögni kezdett, mind több és több köpetett ürített s egy héttel utóbb köpete bűzössé vált. A beteget 38—39° közötti lázzal, napi 100 cm3 körüli mennyiségű, állás után 3 rétegben elhelyeződő, sok rugalmas rostot tartalmazó köpettel helyezték át hozzánk az I. számú sebészeti klinikáról. A jobb alsó tüdőlebenyben Röntgen-felvétellel gyermektenyérnyi üreg volt kimutatható. 0'45 gr. neosalvarian vénába fecskendezése után 3 órával a beteg hőmérséke borzongás közben 39°-ra emelkedik, de már néhány órával később a beteg láztalanná válik és állandóan az is marad. A köpet bűzössége csökken, mennyisége azonban változatlan marad. Öt nappal később 0-60 gr. neosalvarsan befecskendezése. Utána a köpet szagtalanná válik, mennyisége naprólnapra csökken, míg végre 10 nap múlva teljesen megszűnik a köpetürítés. A gyógyulást a Röntgen-felvétel is igazolta. Az első injectio után 10 nappal a jobb tüdő alsó lebenyében már csak ötkoronásnyi, egyenetlen, csipkés szélű árnyék és ezen belül egy fillérnyi, kerek, világos terület volt látható. 18 napi kezelés után a beteg gyógyultan távozott. R. L. Sérvműtét után néhány nappal hőmérséklete 40°-ra emelkedett, mellkasában fájdalmakat érzett, tele szájjal köpött igen bűzös, genyes köpetet, amelynek napi mennyisége a féllitert is elérte. A nagyon lesoványodott beteget betegségének 8. napján helyezték át az I. számú sebészeti klinikáról igen súlyos állapotban, cyanosissal, 38—39°-os lázzal, 140-es, kishullámú pulsussal. Mindkét tüdeje felett az interscapularis tér közepétől lefelé tompult kopogtatási hang, hörgi légzés és csengő szörnyzörejek voltak hallhatók. Az általános állapot súlyosságára való tekintettel egy napig kámfor-coffein-morphin és intravénás digitális befecskendezéseket alkalmaztunk s másnap, amikor a beteg frissebbnek, erősebbnek látszott, pulsusa teltebbé vált, adtunk 0*45 gr. neosalvariant. Utána reactio nem volt, a cardiacumokat folytattuk. Állapota változatlanul igen súlyos, eszmélete időnként zavart volt s a salvarsan-injectio után két nappal collapsus is állt be. Oxygenbelégzésekre, kámfor-, coffein-injectiókra kissé javult az állapot, úgy hogy elvégezhettük a Röntgen-átvilágítást, amely szerint „mindkét tüdőmező alsó kétharmada apró góczú, confluáló homálylyal borított. Baloldalt a 3., illetve 5. borda elülső lefutásának magasságában mogyorónyi üregek (Elischer). Egyhetes időközökben még háromszor adtunk 045—045 gr. neosalvarsant. A második injectio után a beteg subfebrilissé, a harmadik után láztalanná vált. A köpet bűzössége és mennyisége fokozatosan csökkent, illetve megszűnt. A 3. injectio utáni Röntgen-lelet: „Mindkét alsó lebeny felett csökkent a góczos infiltratum, a felső tüdőmezők szabadnak látszanak. A jobb alsó tüdőmezőben mogyorónyi ürge.“ A 4. injectio után : „A tüdőmezők kisfokú hitus kiterjedtségen kívül tiszták.“ A beteg négyheti kezelés után gyógyultan hagyta el a klinikát.