Orvosi Hetilap, 1922. január (66. évfolyam, 1-5. szám)

1922-01-15 / 3. szám

22 ORVOSI HETILAP hátra és kicsit a középvonal felé húzza. E húzást egy második segéd a lapocska magasságában a háton át­vetett mellpólya­csík előrehozásával ellensúlyozza. Ugyanekkor a beteg egész­séges kezével valamely fix tárgyon kapaszkodjék meg, míg egy harmadik segéd a beteg oldali alkart derékszögben be­hajlítja, azzal a felkart addukálja és erősen eleválja. E be­állítás mellett a műtő a gipszsínt nyugodtan feladhatja és azt mullpólyával a törzshöz rögzítheti. A sín feltevésekor ügyelnünk kell arra, hogy azt a csípő­tányér felett alaposan bedolgozzuk és hogy vele a könyököt jól körüljárjuk. A sínnek elég erősnek is kell lennie, mert a csípőtányéron fekvő és a könyökhöz simuló sínrész van arra hivatva, hogy a karnak lecsúszását megakadályozza, hogy azt feltámassza, míg a sín felső részének az a feladata, hogy a váll mediális irányban való elmozdulását, vagyis a sterno­­acromialis távolság megrövidülését meggátolja. Ez a pusztán mullpólyával felerősített gipszsín is oly jól tart, hogy a nyugodtan álló beteg válla teljesen rögzítve van. Mivel azonban a mullkötésben a gerinczoszlopnak az egész­séges oldal felé való elhajlása kis fokban még lehetséges, a­mikor a feladott gipszsín a csípőcsontról elemelkedik, szüksé­ges, hogy a gerinczoszlop oldalmozgását is megszüntessük. Ezt úgy érjük el, hogy a mellkötés fölé az ép oldali csípőcsontot is befoglaló, elől a jugulumig, hátul a vertebra prominensig felterjedő körkörös gipszkötést alkalmazunk. Mivel az ilyen körkörös gipszkötés igen nehéz, a kötést lényegesen meg­­könnyíthetjük az­által, hogy kivágunk belőle annyit, hogy elől is, hátul is csak egy keskeny csík maradjon meg. Az itt vázolt sínes gipszkötés segélyével sikerül a rög­zítő kötések nagy hátrányát, a fenyegető contracturákat is kiküszöbölni. Erre nézve következőképpen kell eljárnunk. Ha a sínkötés azt a typusát alkalmazzuk, a­hol a gipszsín a felkar hátulsó felületén halad fel, a rögzítő gipszkötést elül, ott pedig, a­hol a gipszsín a felkar elülső felszínén halad fel, a gipszkötés megmaradó két kis ívét hátul vágjuk fel. A kötés felvágása után a beteg az egész kötésből könnyen ki­­bújhatik, az izomzat kellő megmasszálása és az ízületek meg­mozgatása után pedig az egész kötést visszahelyezhetjük. Eljárásomnak a következő előnyei vannak: 1. Sínes gipszkötésem, mivel fix csontfelületen, a csípőtányéron nyug­szik, a kulcscsont törésvégeit biztosan megtartja abban a helyzetben, a­melyben az a repositio alkalmával volt. 2. A reponált törésvégeknek a kötés alkalmazása közben való el­mozdulását a leírt módon biztosan megakadályozhatjuk. 3. Az egész kötés könnyen levehető és visszahelyezhető és így a kezelés alatt a sérült oldali felső végtag massage-ával és mozgatásával contracturáknak elejét vehetjük. 4. Az eljárás egyszerű, olcsó és bárhol pár gipszpólya segélyével alkal­mazható. Közlemények a budapesti „Stefánia“-gyermekkórházzal kapcsolatos egyetemi gyermekklinikáról. Kórrajzok a gyermekorvostan köréből.* Szerkeszti: Bókay János dr., egyet, nyilv. r. tanár. XXI. Atrio-ventricularis dissociatio esete 6 éves fiúgyermeken. Közli: Bosányi Andor dr., klinikai tanársegéd. Sajátszerű jelenség, hogy a paediatriában az első leírás után Morgagni-Adams-Stokes néven ismert megbetegedés hosszú időn át teljesen ismeretlen volt. A legújabb szak­munkákban sincs külön fejezetben tárgyalva, a­mi a mellett szól, hogy mindezideig csakugyan kevés eset került észlelésre és közlésre. A megbetegedést felnőtteknél tudvalevőleg a XVIII. század első felében ismertette Morgagni s utána vagy száz éven át ismét feledésbe látszott menni, míg körülbelül ez idő elteltével írják le újból Adams s röviddel utána Stokes. Pletnew 1908-ban megjelent dolgozatában, melyben a litera­­tura egészen 1804-ig visszamenőleg van összegyűjtve, még csak egyetlen a gyermekkorban előfordult eset található, a me­g Minden jog fentartva i­lyet Schuster közölt 1896-ban. Kissé nehéz volna e jelenség okait utólag kideríteni; részben szerepelhet az a feltevés, hogy sok esetben a megfigyelők a betegséget elnézték, esetleg epilepsiával téveszthették össze, a­mi elképzelhető, mert hason­latosságok a két betegség között csakugyan vannak s az Adams- Stokes-féle betegség „form fruste“ alakjának és az epilepsia „petit mal“ néven ismert alakjának absence-ai között klinire néha elég körülményes lehet a pontos differencziálás. Részben összefügghet e jelenség a vizsgálati eszközök fokozatos töké­letesedésével is és kétségtelen, hogy a betegség kifogástala­nul pontos kórjelzése csak 1906—1908 óta lehetséges, mióta tudniillik az Einthoven által felfedezett húrgalvanométer a klinikai vizsgálati eszközök között alkalmazást nyert és az elektrocardiogrammok felvételét lehetővé tette. Az 1908 után, vagyis Pletnew munkája után megjelent s a gyermekkorra vonatkozó irodalmi közlések legújabb összefoglalása az amerikai szaklapokban jelent meg 1920 és 1921-ben. E két közleményben összesen 27 eset van fel­sorolva (tulajdonképpen 33, de 6 eset duplán van meg), ezekhez számíthatók még az amerikaiak által figyelmen kívül hagyott esetek, melyek: Hume 4 esete, Weiland 1 esete és Rohmer 2 esete. Gyermekkori Adams-Stokes-esetekről ír Lewis is, azonban mert az eredeti közlemény jelenleg hozzá nem férhető s a referátumban az esetek számáról nincs emlí­tés, közlése számszerűleg nem használható fel. Viszont néhány egészen kétes esetet, például az ausztráliai Gill­ ét, az észlelés fogyatékossága miatt nem vehetünk számításba s így esetünk, melyről az alábbiakban beszámolunk, a 38. pontosan észlelt és kórjelzett gyermekkori eset a világirodalomban. Magunk részéről igen valószínűnek tartjuk, hogy csak az irodalomban, mert kétségtelen, hogy e megbetegedés, habár nem gyakran, de mégis sűrűbben fordul elő, mint azt eddig gondoltuk. Esetünk kórtörténetének kivonatát a következőkben adjuk: Anamnesis: Az 51/? éves fiúgyermeket 1921 április 21.-én hozzák szülei klinikánkra azzal a panaszszal, hogy mintegy négy hét óta bete­geskedik, kedvetlen, étvágytalan. Még februárban, tehát 8 hét előtt néhány napig tartó lázas torokgyuladáson ment keresztül, utána azon­ban teljesen felgyógyult. Felvétele előtt 2 héttel rövid ideig tartó eclampsiaszerű rohama volt, akkoriban orvosai nem tudták ennek okát megtalálni, szívén állítólag különösebb rendellenességet nem vettek észre, azonban egyik orvosa már akkor konstatálta a „lassú szívverést“. Felvétele előtt egy nappal vált baja súlyosabbá, a­mennyiben azóta sűrű egymásutánban 1/2—2 perc­ig tartó, teljes eszméletlenséggel járó rángógörcsök jelentkeznek rajta. Mostani betegségéig teljesen egészsé­ges volt, 3 éves korában állítólag scarlatinát állott ki. Szülei és 7 testvére egészségesek. Status praesens: A gyermek korához képest gyengébben fejlett és közepesen táplált. Statusában a szíven kívül a következő csekélyebb elváltozások találhatók, a­melyeken kívül más szervi elváltozás nem mutatható ki. Nyálkahártyái kissé vérszegények. Az ajkakon, valamint a kéz- és lábujjakon minimális cyanosis. A szájpadlás kifejezetten gothikus, sok cariosus fog. Lingua geographica. A gingiván kevés sárgás-szürke, könnyen levonható lepedék. Számos borsónyi-babnyi mirigy a nyakon. Lapos mellkas, mely a légzési mozgásokat jól követi. A tüdők felett kopogtatási eltérés nincs, hallgatózáskor bőven durva hurutos zörej hallható. Szívcsúcslökés az V. bordaközben, a bimbóvonalon kívül V. ujj­nyira. A szívtompulat felső határa a 2. borda felső széle, jobbfelé a sternum jobb szélét 2 cm.-rel meghaladja, balfelé a csúcslökés helye. A szívhangok tiszták, hangosak. A szívműködés erősen arythmiás, retar­dált, szabálytalan időközökben extrasystolék hallhatók. A pulsus szintén retardált, jelentékenyen arythmiás és inaequalis, az extrasystoléknak megfelelőleg kihagyó. A pulsus száma perczenként 54. A vizelet idegen alkotórészeket nem tartalmaz. Mindjárt a felvételkor mintegy 10 perczig tartó teljes eszmélet­lenséggel járó rohamot észlelünk, mely alatt az arca elsápad, a pupillák maximálisan kitágulnak, fényre nem reagálnak. A szívműködés egészen lassúvá válik, majd csak a systolés hang hallható gyéren. A pulsus a roham tetőfokán egyáltalán nem tapintható. A roham alatt székletét maga alá bocsátja. Közvetlenül a roham után a pulsus száma perczenként 38. Május 16.-ától május 25.-éig, a­midőn is a gyermeken morbilli jelent­kezett, a pulsus-szám 38 és 56 között ingadozott perczenként. Rohamot ez idő alatt összesen 3 ízben észleltünk, ezek közül az egyik teljes 7 perczig tartott. Röntgen-átvilágítással megállapíthattuk, hogy a kamrák összehúzódását nem követi a pitvarok összehúzódása, hanem a­meny­nyire ez az átvilágítással megállapítható, körülbelül két kamraösszehúzó­dásra jut egy pitvarösszehúzódás. Ángyán János dr. magántanár szívességéből alkalmunk volt elektrocardiogrammot felvenni a szívműködésről, mely az 1. ábrán látható. 1922. 3. sz.

Next