Orvosi Hetilap, 1922. január (66. évfolyam, 1-5. szám)
1922-01-15 / 3. szám
22 ORVOSI HETILAP hátra és kicsit a középvonal felé húzza. E húzást egy második segéd a lapocska magasságában a háton átvetett mellpólyacsík előrehozásával ellensúlyozza. Ugyanekkor a beteg egészséges kezével valamely fix tárgyon kapaszkodjék meg, míg egy harmadik segéd a beteg oldali alkart derékszögben behajlítja, azzal a felkart addukálja és erősen eleválja. E beállítás mellett a műtő a gipszsínt nyugodtan feladhatja és azt mullpólyával a törzshöz rögzítheti. A sín feltevésekor ügyelnünk kell arra, hogy azt a csípőtányér felett alaposan bedolgozzuk és hogy vele a könyököt jól körüljárjuk. A sínnek elég erősnek is kell lennie, mert a csípőtányéron fekvő és a könyökhöz simuló sínrész van arra hivatva, hogy a karnak lecsúszását megakadályozza, hogy azt feltámassza, míg a sín felső részének az a feladata, hogy a váll mediális irányban való elmozdulását, vagyis a sternoacromialis távolság megrövidülését meggátolja. Ez a pusztán mullpólyával felerősített gipszsín is oly jól tart, hogy a nyugodtan álló beteg válla teljesen rögzítve van. Mivel azonban a mullkötésben a gerinczoszlopnak az egészséges oldal felé való elhajlása kis fokban még lehetséges, amikor a feladott gipszsín a csípőcsontról elemelkedik, szükséges, hogy a gerinczoszlop oldalmozgását is megszüntessük. Ezt úgy érjük el, hogy a mellkötés fölé az ép oldali csípőcsontot is befoglaló, elől a jugulumig, hátul a vertebra prominensig felterjedő körkörös gipszkötést alkalmazunk. Mivel az ilyen körkörös gipszkötés igen nehéz, a kötést lényegesen megkönnyíthetjük azáltal, hogy kivágunk belőle annyit, hogy elől is, hátul is csak egy keskeny csík maradjon meg. Az itt vázolt sínes gipszkötés segélyével sikerül a rögzítő kötések nagy hátrányát, a fenyegető contracturákat is kiküszöbölni. Erre nézve következőképpen kell eljárnunk. Ha a sínkötés azt a typusát alkalmazzuk, ahol a gipszsín a felkar hátulsó felületén halad fel, a rögzítő gipszkötést elül, ott pedig, ahol a gipszsín a felkar elülső felszínén halad fel, a gipszkötés megmaradó két kis ívét hátul vágjuk fel. A kötés felvágása után a beteg az egész kötésből könnyen kibújhatik, az izomzat kellő megmasszálása és az ízületek megmozgatása után pedig az egész kötést visszahelyezhetjük. Eljárásomnak a következő előnyei vannak: 1. Sínes gipszkötésem, mivel fix csontfelületen, a csípőtányéron nyugszik, a kulcscsont törésvégeit biztosan megtartja abban a helyzetben, amelyben az a repositio alkalmával volt. 2. A reponált törésvégeknek a kötés alkalmazása közben való elmozdulását a leírt módon biztosan megakadályozhatjuk. 3. Az egész kötés könnyen levehető és visszahelyezhető és így a kezelés alatt a sérült oldali felső végtag massage-ával és mozgatásával contracturáknak elejét vehetjük. 4. Az eljárás egyszerű, olcsó és bárhol pár gipszpólya segélyével alkalmazható. Közlemények a budapesti „Stefánia“-gyermekkórházzal kapcsolatos egyetemi gyermekklinikáról. Kórrajzok a gyermekorvostan köréből.* Szerkeszti: Bókay János dr., egyet, nyilv. r. tanár. XXI. Atrio-ventricularis dissociatio esete 6 éves fiúgyermeken. Közli: Bosányi Andor dr., klinikai tanársegéd. Sajátszerű jelenség, hogy a paediatriában az első leírás után Morgagni-Adams-Stokes néven ismert megbetegedés hosszú időn át teljesen ismeretlen volt. A legújabb szakmunkákban sincs külön fejezetben tárgyalva, ami a mellett szól, hogy mindezideig csakugyan kevés eset került észlelésre és közlésre. A megbetegedést felnőtteknél tudvalevőleg a XVIII. század első felében ismertette Morgagni s utána vagy száz éven át ismét feledésbe látszott menni, míg körülbelül ez idő elteltével írják le újból Adams s röviddel utána Stokes. Pletnew 1908-ban megjelent dolgozatában, melyben a literatura egészen 1804-ig visszamenőleg van összegyűjtve, még csak egyetlen a gyermekkorban előfordult eset található, a meg Minden jog fentartva ilyet Schuster közölt 1896-ban. Kissé nehéz volna e jelenség okait utólag kideríteni; részben szerepelhet az a feltevés, hogy sok esetben a megfigyelők a betegséget elnézték, esetleg epilepsiával téveszthették össze, ami elképzelhető, mert hasonlatosságok a két betegség között csakugyan vannak s az Adams- Stokes-féle betegség „form fruste“ alakjának és az epilepsia „petit mal“ néven ismert alakjának absence-ai között klinire néha elég körülményes lehet a pontos differencziálás. Részben összefügghet e jelenség a vizsgálati eszközök fokozatos tökéletesedésével is és kétségtelen, hogy a betegség kifogástalanul pontos kórjelzése csak 1906—1908 óta lehetséges, mióta tudniillik az Einthoven által felfedezett húrgalvanométer a klinikai vizsgálati eszközök között alkalmazást nyert és az elektrocardiogrammok felvételét lehetővé tette. Az 1908 után, vagyis Pletnew munkája után megjelent s a gyermekkorra vonatkozó irodalmi közlések legújabb összefoglalása az amerikai szaklapokban jelent meg 1920 és 1921-ben. E két közleményben összesen 27 eset van felsorolva (tulajdonképpen 33, de 6 eset duplán van meg), ezekhez számíthatók még az amerikaiak által figyelmen kívül hagyott esetek, melyek: Hume 4 esete, Weiland 1 esete és Rohmer 2 esete. Gyermekkori Adams-Stokes-esetekről ír Lewis is, azonban mert az eredeti közlemény jelenleg hozzá nem férhető s a referátumban az esetek számáról nincs említés, közlése számszerűleg nem használható fel. Viszont néhány egészen kétes esetet, például az ausztráliai Gill ét, az észlelés fogyatékossága miatt nem vehetünk számításba s így esetünk, melyről az alábbiakban beszámolunk, a 38. pontosan észlelt és kórjelzett gyermekkori eset a világirodalomban. Magunk részéről igen valószínűnek tartjuk, hogy csak az irodalomban, mert kétségtelen, hogy e megbetegedés, habár nem gyakran, de mégis sűrűbben fordul elő, mint azt eddig gondoltuk. Esetünk kórtörténetének kivonatát a következőkben adjuk: Anamnesis: Az 51/? éves fiúgyermeket 1921 április 21.-én hozzák szülei klinikánkra azzal a panaszszal, hogy mintegy négy hét óta betegeskedik, kedvetlen, étvágytalan. Még februárban, tehát 8 hét előtt néhány napig tartó lázas torokgyuladáson ment keresztül, utána azonban teljesen felgyógyult. Felvétele előtt 2 héttel rövid ideig tartó eclampsiaszerű rohama volt, akkoriban orvosai nem tudták ennek okát megtalálni, szívén állítólag különösebb rendellenességet nem vettek észre, azonban egyik orvosa már akkor konstatálta a „lassú szívverést“. Felvétele előtt egy nappal vált baja súlyosabbá, amennyiben azóta sűrű egymásutánban 1/2—2 percig tartó, teljes eszméletlenséggel járó rángógörcsök jelentkeznek rajta. Mostani betegségéig teljesen egészséges volt, 3 éves korában állítólag scarlatinát állott ki. Szülei és 7 testvére egészségesek. Status praesens: A gyermek korához képest gyengébben fejlett és közepesen táplált. Statusában a szíven kívül a következő csekélyebb elváltozások találhatók, amelyeken kívül más szervi elváltozás nem mutatható ki. Nyálkahártyái kissé vérszegények. Az ajkakon, valamint a kéz- és lábujjakon minimális cyanosis. A szájpadlás kifejezetten gothikus, sok cariosus fog. Lingua geographica. A gingiván kevés sárgás-szürke, könnyen levonható lepedék. Számos borsónyi-babnyi mirigy a nyakon. Lapos mellkas, mely a légzési mozgásokat jól követi. A tüdők felett kopogtatási eltérés nincs, hallgatózáskor bőven durva hurutos zörej hallható. Szívcsúcslökés az V. bordaközben, a bimbóvonalon kívül V. ujjnyira. A szívtompulat felső határa a 2. borda felső széle, jobbfelé a sternum jobb szélét 2 cm.-rel meghaladja, balfelé a csúcslökés helye. A szívhangok tiszták, hangosak. A szívműködés erősen arythmiás, retardált, szabálytalan időközökben extrasystolék hallhatók. A pulsus szintén retardált, jelentékenyen arythmiás és inaequalis, az extrasystoléknak megfelelőleg kihagyó. A pulsus száma perczenként 54. A vizelet idegen alkotórészeket nem tartalmaz. Mindjárt a felvételkor mintegy 10 perczig tartó teljes eszméletlenséggel járó rohamot észlelünk, mely alatt az arca elsápad, a pupillák maximálisan kitágulnak, fényre nem reagálnak. A szívműködés egészen lassúvá válik, majd csak a systolés hang hallható gyéren. A pulsus a roham tetőfokán egyáltalán nem tapintható. A roham alatt székletét maga alá bocsátja. Közvetlenül a roham után a pulsus száma perczenként 38. Május 16.-ától május 25.-éig, amidőn is a gyermeken morbilli jelentkezett, a pulsus-szám 38 és 56 között ingadozott perczenként. Rohamot ez idő alatt összesen 3 ízben észleltünk, ezek közül az egyik teljes 7 perczig tartott. Röntgen-átvilágítással megállapíthattuk, hogy a kamrák összehúzódását nem követi a pitvarok összehúzódása, hanem amenynyire ez az átvilágítással megállapítható, körülbelül két kamraösszehúzódásra jut egy pitvarösszehúzódás. Ángyán János dr. magántanár szívességéből alkalmunk volt elektrocardiogrammot felvenni a szívműködésről, mely az 1. ábrán látható. 1922. 3. sz.