Orvosi Hetilap, 1922. május (66. évfolyam, 19-22. szám)

1922-05-14 / 20. szám

1922. 20. sz. ORVOSI HETILAP esetében citromsavas ammóniának bevitele után a vizelet 40 NH3-tartalmát és azt találta, hogy az épp úgy átment U-ba, mint egészséges egyénekben. Egyetlen esetben jelent meg — egy nappal a halál előtt — a bevitt NH3 egy része a vizeletben. Methodikája azonban nem volt megfelelő, ennek pedig igen nagy a fontossága, miért is eredményeim ismertetése előtt az általam követett methodikát fogom leírni. A methodikának három nehézséggel kellett megküzdenie: 1. A beviendő ammonia-só megválasztása, bevitelének módja és a sónak a bevitelre alkalmassá tétele; 2. a vizsgálatokhoz szükséges állandó húgyanyag-kiválasztás elérése; 4. 3. az U-nak és NH3-nak pontos quantitatív meghatározása. Ad 1. Az ammonia a szervezetbe csak sói alakjában vihető be. Abban a tekintetben azonban, hogy miként alakulnak át a szervezetben húgyanyaggá, jelentékeny különbség van az NH3 anorganikus és organikus sói között. Ugyanez a különbség van a fenti vegyületek toxicitása között is oly értelemben, hogy az anorganikus sók (chlorid, sulfat, posphat) az állati szervezetbe való bevitel után részben változatlanul — NH3 gyanánt — választatnak ki (Knierem1, Rumpf-Kleine9, Salkowskii) s ugyanezen vegyületek toxikus hatása is erősebb (Marfori19), míg az organikus ammóniumsók (formiat, acetat, citrat, lactat) a szervezetben quantitative húgyanyaggá alakulnak át (Rumpf-Kleine9, Schröder5, Coranda8) és toxicitásuk csekélyebb mérvű. Ugyancsak jelentékeny az (NH4)2008 toxicitása is (Rumpf-Kleine9). A különbségek egyikének oka kétségkívül az, hogy anorganikus sók bevitele után a felszabaduló savgyök meggátolja az NH3 egy részének továbbalakulását húgyanyaggá (Schröder5, Munk4). Ennek Löffler12 átáramoltatási kísérletei sem mondanak ellent, mert sav hozzá-4* tétele, ha nem is gátolta meg az U-képzést, de csökkentette azt. Kísérleteimhez a czitromsavas ammóniát választottam, melyet magam állítottam elő oly módon, hogy ammoniumcarbonáthoz addig tettem kristályos czitromsavat, míg az oldat kémhatása savanyú kezdett lenni. Az oldat ammoniaconcentratiója 1—2% közt, a bevitt dosis 4 és 8 gr. NH3 között ingadozott és csupán egy esetben volt e határokon alul maradó. Az applikálás módjára nézve a per os bevitelt választottam egyfelől azért, hogy így az NH3 közvetlenül a májhoz kerüljön (ami intravénás injectiónál kedvezőtlenebb körülmények közt történik), másfelől mert így pontosan tudtam adagolni (rectalis bevitelnél, amire szintén gondoltam, a felszívódó NH3 mennyisége teljesen kiszámíthatatlan). Hogy a rendkívül kellemetlen ízű (sós-kesernyés-savanyú) oldatot a beadásra alkalmassá tegyem, előbb praeparálnom kellett. Az elkészítés menthol és saccharin hozzátétele útján történt, ami az oldatot bevehetővé tette. Subjectív kellemetlenségek elkerülése végett az adagolást sohasem végeztem éhgyomorra. + Ad 2. Az állandó U-kiválasztás elérése alapfeltétele a kísérletnek. Hiszen nélküle az alimentáris megterhelés eredményét nem lehet megítélni. Állandó U-kiválasztást többféle módon érhetünk el: a) Éheztetés. E módszert főleg túlélő szerveken végzett átáramoltatási kísérletek ajánlják (Schröder,10 Löffler 11-12). A nevezett szerzők kimutatták ugyanis, hogy az emésztés állapotában levő máj akkor is az átáramló folyadéktöményedésére vezet, ha NH3-t nem is tartalmazott. Ennek az az oka, hogy a májban praeformált húgyanyag van elraktározva, mely azonban bizonyos idei (körülbelül három napi) éhezés után elfogy s ezentúl az elfolyó folyadékban csak a hozzáadott NH3-nak megfelelő U mutatható ki. Az izolált szerveken végzett vizsgálatok eredménye azonban nem vihető át a teljes organismusra, hol a különböző szervek correlatiója teljesen megváltozott viszonyokat teremthet. Azonkívül betegeket nem lehet több napon át — diagnostikai czélból — éheztetni. De még az is kérdéses, hogy már maga az éhezés a máj functióját nem befolyásolja-e? + b) Elérhető állandó U-kiválasztás egyszerűen oly módon, hogy a betegeket standard diaetára beállítva, N-egyensúlyba hozzuk. Vizsgálataimban az utóbbi módszert választottam, a diaeta összeállításakor azonban figyelembe vettem az átáramoltatási kísérletek tanulságait is. Ezért a betegeknek quantitative elégtelen táplálékot adtam, különösen pedig a fehérjék mennyiségét szorítottam meg erősen. Diaetasémám, melytől azonban a betegek ízlését követve gyakran eltértem, nagyjában a következő volt: Reggeli: tea, fehér kenyér. Tízórai: méz vagy lekvár. Ebéd: leves, két tojás, főzelék, tészta, befőtt. Uzsonna: tea, fehér kenyér. Vacsora: leves, rántott zsemle, burgonya, tészta. A fehérjék kis mennyisége azért is előnyös, mert így aránylag kis dosis NH3 bevitelével is jelentékeny kilengést lehet elérni. A betegek ezt a diaetát kapták, amíg az 4 U-egyensúly beállott, ami rendesen 4—6 napot vett igénybe. Ezután kapták az ammonium citricumot s a kiválasztást ugyanezen diaeta mellett még további 3 napig kisértem figyelemmel. Ad 3. A vizsgálat tartama alatt naponta meghatároztam a vizelet- és NH3-tartalmát. A régebbi húgyanyagmeghatározó módszerek részint igen körülményesek, részint megbízhatatlanok. Kitűnő eredményeket szolgáltatott a Hahn20 által megadott urease-methodus, mely, amily szellemes és egyszerű, olyannyira exact is. Exactságát még fokozandó, a methodust abban a formájában alkalmaztam, melyet Hahn a vér ureumtartalmának meghatározására ajánlott (jodometriás titrálás). A methodus részleteire nézve az eredeti leírásra utalok. Az NH3-meghatározást eleinte a Krüger-Reich-Schittenheimmethodussal végeztem, majd később a jóval egyszerűbb Malfatti-módszerre tértem át, mely összehasonlító értékelés szempontjából a fentebbivel teljesen egyenrangú. A meghatározások 24 órai vizeletben történtek. Lúgossá a vizelet — ami NH3-veszteséget okozhatott volna — egyetlen egy esetben sem vált. Csakis az itt leírt körülmények szemmeltartása biztosíthatja az eredmények megbízhatóságát. Ez okból foglalkoztam bővebben a methodikával. Vizsgálataimat tizenöt esetben végeztem. Ezek közül öt egészséges májúakra vonatkozik, míg tíz esetben különböző májmegbetegedések állottak fenn. Hogy egyéb klinikai vizsgálómódszerekkel némi összehasonlítást nyerjek, minden egyes esetben elvégeztem az alimentaris laevulosuriára és urobilinogenuriára való vizsgálatot. Helyszűke miatt az eredményeimet feltüntető táblázatokat el kellett hagynom. Mindazok a betegek, kiken semmiféle a máj megbetegedésére utaló jel vagy tünet nem volt kimutatható, a bevitt NH3-t quantitative húgyanyaggá alakították át, mégpedig — a kísérleti hibák határain belül —, valamennyien az első 24 óra folyamán. Ezek az eredmények teljesen megfelelnek tehát a bevezetésben említett kísérletek eredményeinek. Itt jegyzem meg, hogy icterus catarrhalis két esetében nem sikerült az Y-kiválasztás állandóságát elérni 8 napi standard-diaeta mellett sem. Hogy ennek van-e pathologiás jelentősége, nem tudom eldönteni. Valószínűbb, hogy a betegek a szigorú ellenőrzés ellenére sem tartották be az előírt diaetát. Az NH3-kiválasztásra meg kell jegyezni, hogy az távolról sem olyan egyenletes a standard diaeta folyamán, mint 4‰ az U-kiválasztás. Ha ezt tekintetbe vesszük, kimondhatjuk, hogy az NH3-kiválasztás oly mérvű szaporodása az NH3- bevitel napján, mely az előperiódusban nyert értékek határain kívül esnék, csupán egy esetben (8. sz. eset: lutes hepatis) volt található. 185