Orvosi Hetilap, 1930. szeptember (74. évfolyam, 35-38. szám)

1930-09-06 / 35. szám

892 ORVOSI HETILAP 1930. 35. sz. közléséhez, még hozzá kell fűznünk azon tényt, hogy 1929- ben egészen április hó közepéig még hosszas fagyok voltak és a tavaszi meleg, minden átmenet nélkül április végén kezdődött. Az előbbi évben elegendő idő volt arra, hogy a hó januártól kezdve állandóan és egyenletesen olvadva a föld mélyebb rétegeibe is behatolhasson, úgy, hogy az 1928. év április és május havának az 1929. év április és május hónapjaival bőségesebb eső mennyisége a már szárazzá lett felsőbb földrétegek által gyorsan és tökéletesen absorbeálódott és csak a júniusi massiv esőzések következtében jött létre a levegő nedvességtartalmának oly felfokozódása, hogy az ismertetett két eclampsia kitörését kirobbanthatta. Ezzel szemben az 1928—29-iki tél hava, mint ismeretes, hirtelen olvadt és a hólé sok helyen egészen 1.50—1.60 méter mélységig fagyos földbe gyorsan be nem hatolhatván, jórésze a föld felszínéről párolgás útján a levegőbe került. Ezért,bár 1928. év tavaszán május 29-ig 33,4 mm-el több eső esett, mint 1929-ben, az 1929. év tavaszának esőmennyisége mégis elegendő volt arra, hogy a föld fagyossága miatt a levegő nedvességtartalmát még inkább fokozza. Ha az 1927-28 és 1928-29-es telek és tavaszok összcsapadék mennyiségét szembeállítjuk, úgy az 1927—28-as év 169.3 mm-ével szemben, 1928—29-ben mindössze 14.8 mm többlet mutatkozik. (184.1 mm). Ez aránylag nem nagy csapadéktöbblet, de a fentebbi adatok alapján arra kell következtetnünk, hogy a levegő nedvességtartalmára egy évadnak absolut csapadékmenynyisége bővebb lepergése mellett jelentősen kihat a téli havazás mennyisége, a téli fagy rövidebb-hosszabb tartama,a fagy jellege és olvadás típusa is. Mindezen észleléseink alapján tehát megállapíthatjuk, hogy bővebb téli havazás után, ha a fagy hosszasan tartott és az olvadás későn és főképen rövid idő alatt megy végbe, a levegőnek magasabb nedvességtartalma mellett a relatív nedvesség nagyobb ingadozásra lehet számítani és ezért ha a tavasz nem különösen csapadékszegény, a tavaszi-nyári időben az eklampsiák számának szaporodására lehet elkészülni. Természetes, hogy csak igen nagy anyag hasonló szempontból való észlelésének eredményéből lehet megállapítani, hogy észleléseink az állandóság jellegével bírnak-e és nem a véletlen játékával állunk-e szemben? Ha ezen kérdésbeni adatgyűjtésre szak kortársaink figyelmét megnyernem sikerült, közlésem célját elértnek fogom mondhatni, mert ez esetben a meteorológiai conditiókat figyelemmel kísérve, változásait az eclampsia prophylactikus kezelésben hasznosíthatjuk. Kétségtelen, hogy az athmosphaerikus változások az emberi test idegéletére nem egészen hatástalanok. Budainak és Péterinek belbetegeken és csecsemőkön nyert észlelései határozottan erre mutatnak. Könnyen elképzelhető tehát, bár erre bizonyítékunk még nincsen, hogy ezen fentebb említett hatányok a Sympathikus és parasympatikus systemák közti egyensúlyt, mely mint a nephropathia gravidarum mutatja, máris megingott, károsan befolyásolják és a máj glykogentkészítő és felraktározó képességét annyira lefokozzák, hogy végül is az eclampsia kitör. Titus, Dodds, Willets és munkatársaik vizsgálatai a vércukor quantitatív ingadozásainak az eclampsia aetiológiájábani jelentősége mellett bizonyítanak, különösen pedig azon eredmények, melyeket a „prenatal care“ vonalát az eclampsia megelőzésére ezen vizsgálatok alapján bevezetett intravénás cukorkezeléssel elértek. Nem lehetetlen, hogy az előbb tárgyalt meteorológiai zavarok alkalmasak lehetnek arra, hogy az eclampsia eredményes preventiv kezelését megnehezíthetik, sőt teljesen lehetetlenné tehetik. Minthogy az eclampsismus (praeeclampsiás állapot) kezelésének értéke, amint egyszer az első roham jelentkezett, igen problematikussá válik, ha nagyobb anyag gondos észlelésének adatai ezen sejtelmünket megerősítené, az eclampsismusok kezelésében, mihelyst a levegő relatív nedvességtartalmának ezen változásairól tudomást szerzünk, fokozottabb éberséggel kell eljárnunk és ha ilyenkor praeventív kezeléseink közben az albuminuria, előzetes csökkenés után újból fokozódik és e mellett a vérnyomás is újból emelkedik, hamarább kell a terhesség megszakítását mérlegelésünk tárgyává tenni, mint különben. A budapesti kir. magy. Pázmány Péter Tudományegyetem urológiai klinikájának (igazgató: Illyés Géza dr., egyet. ny. r. tanár) közleménye. Bacteriumok és vegyhatás összefüggése a vizeletben. Irta: Sas Lóránt dr. és Szeld Endre dr. A vizelet vegyhatása és bakteriumtartalma közötti kapcsolatra vonatkozó legelső észlelés Pasteurtől származik, aki a fermentatiók eredetének kutatása közben a vizelet ammoniákos erjedését is vizsgálat tárgyává tette és arra az eredményre jutott, hogy ezt egy anaerob microorganismus, a „torule ammoniacale“ idézi elő, mely szenynyezett eszközökkel kerülhet a hólyagba és fermentum útján fejti ki hatását. A felfedezést rövidesen Trauber klinikai megfigyelései igazolták. További vizsgálatok folyamán számos ureumbontó microorganismus leírása következett, melyek között a Miquel-, és Bouchard- 4-féle urobacillusok és a micrococcus ureae (Cohn) szerepelt. E vizsgálatok nyomán és főleg Rovsing 5 * 7 8 9 nagy jelentőségű, de, sajnos, téves eredményekhez vezető kísérletei folytán a cystitis aetiológiájában is új álláspont alakult ki. Rovsing 29 esetéből 26-ban alkalikus, háromnál savi vizeletet talált. E három esetben gümős fertőzés, a többieknél egyéb, részben pyogen és ureumbontó, részben csak ureumbontó microbák voltak jelen. Ennek alapján cystitis catarh. ammoniacalist, cystitis supp. ammoniacalist és cystitis supp. acida stbc-t különböztetett meg. A gyógyorlatban gyorsan elterjedt és igen népszerűvé lett felfogás, miszerint tbc. fertőzésnél a vizelet savi, egyéb „banális“ fertőzésnél pedig alkalikus, Rovsingtól származik. Szerinte a cystitis keletkezésében a kórokozó ureumbontó hatása, vagy pedig pyogen és ureumbontó hatás együtt érvényesül. A nyálkahártya hurutos gyulladásénál az ammoniákos erjedés elsődleges s a gyulladás másodlagos, de pyogen gyulladásnál az ureumbontás secundar is lehet. Ez utóbbi nézete azonban csak későbben, főleg Guyon hatása alatt alakult ki. Guyon és iskolája szerint ugyanis az ammoniákos erjedés cystitisnél mindig secundar. Végül Barlowz és Hubert kísérletei azt is bebizonyították, hogy cystitis ammoniákos erjedés nélkül is fennállhat. Úgy a fertőzés aetiologiájában, mint a vegyhatás kérdésében a helyes irányt 1893-ban Melchior, alapvető fon- Pasteur: Annal, de chim. et de phys. 1859. — Compt. rend. de l’acad. des scienc. 1860., 1876., 1877. 2 Traube: Berliner Kiin. Woch. 1864. 3 Miquel: Annál, de micrographie 1889., 1890. 4 Bouchard: Revue de médecine 1881. B Rovsing: Die Blasenentzündungen etc. Berlin, 1890. R Guyon: Annál. gén.-úrin. 1889., 1890., 1892. 7 Barlow: Arch. f. Dermat. u. Syph. 1893. 8 Huber: Virchows Arch. Bd. 134. 9 Melchior: Cystitis und Urininfection. Karger, Berlin, 1897.