Orvosi Hetilap, 1931. március (75. évfolyam, 10-13. szám)

1931-03-07 / 10. szám

75. évfolyam, 10. szám. Budapest, 1931 március 7. ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR BÉLÁK SÁNDOR VÁMOSSY ZOLTÁN POÓR FERENC REUTER KAMILLO HÜTTL TIVADAR f­ELELŐS SZERKESZTŐ VÁMOSSY ZOLTÁN egyetemi tanár__________________________________segédszerkesztő ■ FRITZ ERNŐ TARTALOM: Orsós Jenő: A fiatalkori végtagelhalásokról. (225—228. oldal.) Fináczy Ernő: Halálos tüdőembóliák. (228—234. oldal.) Hetényi István és Holló Gyula: A vizelet összes szénsavának és bicarbonátjának meghatározása. (234—235. oldal.) Falta László és Incze Gyula: Halálos bárzsingsérülés kard­nyelés következtében. (236—237. oldal.) Balázs Gyula: Halálos formaldehyd mérgezés. (237—238. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (37—40. oldal.) Lapszemle: Belorvostan. — Sebészet. - Fülgyógyászat. Gyermekorvostan. — Gégészet. — Urológia. (238—241. oldal.) Könyvismertetés. (241. oldal.) Egyesületek ülésjegyzőkönyvei. (241—245. oldal.) Keller Lajos, Fekete Sándor és Szénásy József: Válasz az Országos Stefánia Szövetség nevében Johan Béla dr. „Az egészségvédelmi rendszerről, a védőnőkről és a hatósági orvosokról” című közleményére. (245—248. oldal.) Johan Béla: Megjegyzések a Stefánia Szövetség „Válasz . . .”­­ához (248. oldal és a borítólap III. oldalán.) Vegyes hírek: (a borítólap III. és IV. oldalán.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK A debreceni m­. kir. Tisza István Tudományegyetem sebészeti klinikájának (igazgató: Hüttl Tivadar dr., egyet. ny. r. tanár) közleménye. A fiatalkori végtagelhalásokról.* Irta: Orsós Jenő dr., tanársegéd.. Végtagelhalások létrejöhetnek vegyi anyagok, hő, magasfeszültségű villamos áram káros behatására, vala­mint a végtagot tápláló verőerek különböző erőművi sérü­lései után. Ismert tény azonban, hogy sokszor a végtagok a jelzett behatások nélkül is elhalnak. Ezek az ú. n. spon­tán gangraenák, amelyeknek okát az artériák különböző megbetegedéseiből származó elzáródásában találjuk meg. Ilyen érmegbetegedés elsősorban az ütőerek elmeszese­­dése. Az érelmeszesedés itt szó szerint veendő és nem von­ható a valóságos arteriosclerosis, illetve scleratheroma­­tosis kórbonctani fogalma alá. Különösen Orth, Moncke­berg és Reitzke foglaltak ezen elkülönítés mellett állást. Az igazi scleratheromatosis az aortán és az egészen kis verőereken lép fel, míg a végtagok nagy verőerein na­gyon ritkán fordul elő. Néhány ilyen esetet Bunge ismer­tetett. A közepes verőerekben, az ú. n. muscularis arté­riákban, az izomréteg elmeszesedése szokott előtérbe lépni. Ehhez csak később társul az intima megvastagodása. Az előbb említett szerzők ezt az elváltozást egyszerűen „me­­dia-elmeszesedésnek“ nevezik és öregkori elhasználási je­lenségnek tekintik. A media elmeszesedése oly nagymérvű lehet, hogy az érfal merev csővé alakul és adott esetben erőművi behatásra megtörik. Az ezt követő rögösödés tel­jes érelzáródáshoz, illetve végtagüszkösödéshez vezet. De a súlyos elmeszesedés trauma nélkül is okozhat elhalást, amennyiben az intima erős burjánzása követi, ami az ér üregének beszűkítése folytán a rögösödésre alkalmas vi­szonyokat teremt. Csakis az ily módon keletkezett végtag­elhalásokat nevezi Schum öregkori gangraenának. Jel­lemző ezekre, hogy elhalás hirtelen, rövid idő alatt követ­kezik be. Schum külön csoportba helyezi a diabeteses gangraenákat, amelyek a cukorbetegek különleges verő­érmegbetegedésének a következményei. Lueses alapon ki­fejlődött érbeszűkülések is okozhatnak végtagelhalást, ami azonban, különösen az európai államokban, nagyon ritka. Úgy klinikai, mint kórbonctani szempontból külön cso­­portosítandók a fiatalkori spontán végtagelhalások. A kli­nikusok ma már csaknem általánosan elfogadták azt a nézetet, hogy a fiatalkori végtagelhalás az endarteriitis obliterans következménye és elsősorban az érrendszer el­változásának tekintik. Amióta Buerger a fiatalkori vég­tagelhalásokról szóló monographiáját megírta, azóta e be­tegség ismét a sebészi érdeklődés központjába került. Buerger, aki 500 esetét ismerteti, a spontán végtagelhalás okául az endarteriitis obliteranst jelöli meg. Az ő közle­ményének megjelenése óta az ereknek ezt a jellegzetes elváltozását sokan Buerger-féle betegségnek nevezik, noha Buerger a már régen ismert endarteriitis obliterans kórszövettani képéhez semmi újat nem adott. Schum ki­emeli, hogy az endart­­ori. kórszövettani leírásaiban eddig a főfigyelem az intimára irányult, pedig a médiában és az adventitiában is vannak jellegzetes gyulladásos elváltozá­sok, sőt a vénák sem érintetlenek. Épp ezért ő a panangi­­tis thrombotica elnevezést ajánlja. Jellemző erre a betegségre, hogy leginkább az alsó végtagokon szokott megjelenni és hogy hosszú, néha éve­kig tartó prodromalis tünetek előzik meg, amelyek idő­szakonként enyhülnek, de súlyosságukban fokozódva visz­­szatérnek. A betegség sokszor intermittáló sántítással kezdődik. Ezt a tünetet Schum a fiatalkori végtagelhalás egyik legjellemzőbb korai tünetének tartja. Szerinte az intermittáló sántítás már beteg verőereket jelez. A vég­tagokon a sántítással egyidőben mutatkozó csökkent vér­ellátás nem tisztán angiospasticus alapon, hanem az érfal szervi elváltozásából adódik. A sántításhoz gyors fáradás, zsihadás, láb és alszárfájdalmak járulnak. A fájdalom * A Magyar Sebésztársaság XVI. gyűlésén (1930) tartott előadás nyomán.

Next