Orvosi Hetilap, 1931. március (75. évfolyam, 10-13. szám)

1931-03-07 / 10. szám

226 ORVOSI HETILAP 1931. 10. sz. mindinkább erősbbödik, idővel a görcsök alkalmával a végtag végső részei elhalványodnak, hűvösek lesznek. Ezek a kínzó tünetek pihentetésre enyhülnek, esetleg tel­jesen el is múlnak, de amint a beteg ismét járni kezd, fo­kozott mértékben visszatérnek. Később már ágynyugalom mellett is csak állandó rosszabbodás következik be. Ilyen­kor az artéria dorsalis pedisen, vagy előrehaladottabb fo­lyamatnál az artéria poplitea felett, érlökés már nem ta­pintható. Az elhalás nem mindig az ujjvégeken, hanem akárhányszor az ujjtövek között indul meg (Kazda), ahonnan egy-egy kínzó roham után a szomszédos ujjakra vagy lábhátra terjed tova. Jellemző továbbá az is, hogy az elhalás határát nehezen lehet biztonsággal megállapí­tani, a jellegzetes demarcatio igen nehezen, vagy csak részletekben alakul ki. Az elhalt rész lobos területekbe folytatódik. Az elhalás fokozatosan halad előre. Az ilyen végtagok artériáinak kórszövettani vizsgálatánál a klini­kai tüneteknek megfelelően szinte chronologikus sorrend­ben megtalálhatók azok az elváltozások, amelyek idősza­kos ingadozások mellett végül is a végtag elhalását okoz­ták. Aránylag ép részek váltakoznak súlyosan elváltozott, beszűkült vagy egészen elzáródott érszakaszokkal. Az ér falában friss proliferatiós folyamatok, intima burjánzások és media beszűrődések váltakoznak régebbi, már a szervü­lés szakában levő részekkel, amelyekben új kötőszövet­képződés és újonnan keletkezett véredénykék láthatók. Nagyon valószínűnek látszik, hogy egy-egy újabb érterü­let megbetegedése megfelel a végtagon észlelt időszakos roszabbodásnak, amikor is az ismételten megtámadott ér­fal fokozott összehúzódásai okozzák az ischaemiás krízi­seket, míg végül is a teljes beszűkülés, vagy rögösödés elhalást eredményez. Amennyire világosan tisztázott az elhalás oka, oly­annyira nehéz a keletkezési mód további kinyomozása. Ugyanis magának az endarteriitisnek előidéző okát még homály fedi. Kétségtelen, hogy a muscularis typusú arté­riák gyuladásos megbetegedésével állunk szemben, bár a gyuladás előidéző okát még nem sikerült kimutatni. A constitutiónak egyik-másik szerző különösen nagy szere­pet szeretne tulajdonítani, főleg Buerger, aki a zsidókban valóságos fajlagos dispositiót vél látni. Buergernek 500 betege közül csak négy nem zsidó. És a zsidók­­ része orosz-lengyel eredetű. Utána Wieting következik, aki 12 év alatt a törököknél 300 esetet észlelt. Sajátságos, hogy ezek után az orosz szerzők közük a legtöbb esetet (Do­­chanusov, Grekow, Petrov, Fedorow, Oppel, Stradin), úgy hogy talán inkább geographiai endemia jöhetne szóba. Schum tárgyilagos kritikával elemzi a szerzők ezirányú véleményeit, ő inkább a faji szokásokban, helyi viszonyok­ban és életmódban keresi az okot. Abból, hogy Buerger három enyhe lefolyású esetét kivéve, nőkön még nem észlelték az ereknek ezen betegségét, arra következtet, hogy olyan belső vagy külső ártalomra kell gondolni, amely főleg a férfiakat éri. Nagyon sok ilyen végtag elha­lásban szenvedő beteg nehéz testi munkát végzett és so­kat fagyoskodott. Az utóbbi időkben feltűnően szaporodó fiatalkori végtag-elhalások is valószínűleg az elmúlt há­borús idők mostoha viszonyaira vezethetők vissza. A ré­gebben hangoztatott iszákosság, valamint dohányzás (Wulff, Grasmann, Suchy), legfeljebb mint súlyosbító ár­talom szerepelhet. Schum megfigyelte, hogy leginkább a rossz vagy pótanyagokkal hamisított dohányból készült cigaretták szívása praedisponál e betegségre. Egyéb toxi­­kus behatások, mint hyperadrenalinaemia (Oppel, Ornat­­sky), fertőző betegségek (Buerger, Smirnow) nem állják meg helyüket, mint okok teljesen, mert mindezen káros behatások nélkül is létrejöhet a jellegzetes érelváltozás. Általában leginkább tartós lehűlés, illetve fagyás szere­pel kiváltó okként. Buerger által a zsidókra jellemzőnek vélt dispositió sem fogadható el egészen, mert nem zsidó­kon is elég gyakran előfordul. Kétségtelenül csak az ér­rendszer alkatlan­ hajlamossága állapítható meg, mert az amputatióknál vagy a palliatív műtéteknél igen sok­szor feltűnően vékony átmérőjű, satnya falzatú verőere­ket találtak. (Schum, Grasmann). A betegség végső kóroka e szerint ismeretlen és így gyógyítása sem lehet céltudatos. Az erek működésének javítására irányuló palliatív műtétek, mint elsősorban a Leriche-féle periarterialis sympathectomia vagy egyálta­lán nem, vagy csak legfeljebb ideig-óráig ad enyülést (Stahnke, Schum) előrehaladott stádiumban pedig egye­nesen káros a hatása. Az orosz szerzők (Oppel, Ornatsky) fiatalkori végtagelhalásos betegeiknél magasabb vérnyo­mást találtak, amit hyperadrenalinaemiával magyaráznak. Ezen megállapítás alapján Grekow 58 esetben az egyik mellékvesét eltávolította, de eredményei nem biztatók. Herzberg úgyszólván teljesen kudarcot vallott evvel a mű­téttel. Dmitrijev velük ellentétben három esetben éppen mellékvese beültetéssel látott jó eredményt. Egész sereg egyéb ajánlott műtéti- és gyógyeljárás kilátástalannak bizonyult, úgy hogy gyökeresen csakis a kellő magasság­ban végzett amputatióval segíthetünk. Klinikánkon két férfibeteget volt alkalmunk észlelni és kezelni fiatalkori végtagelhalás miatt. Az egyik V. I. 32 éves róm. kath. vallású irodatiszt, hatalmas termetű és izomzatú több éven át veretlen birkózóbajnok, akinek 1915-ben lábai megfagytak. (Bemondása szerint ez első­fokú fagyás lehetett). Kórházi kezelés után gyógyult, 1925-ig teljesen jól volt. Ekkor ismét erősen átfázott, utána lábaiban zsibbadást, koronként fájdalmat érzett. 1927 ápr. havában jobb lábának I. és V. ujján nagy fájdal­mak kíséretében kis hólyag keletkezett, majd később az ujjak megvörösödtek. Orvosi kezelés dacára az üszkösö­dés beállott, miért is 1927. X. hó 13-án klinikánkra jött. Ekkor már a jobb lábfej sorsa is annyira kétesnek lát­szott, hogy a lábat az alszár alsó harmadában végzett amputatióval eltávolítottuk. A csonk másodlagosan gyó­gyult. Kb. másfél évi tünetmentesség után a bal lába ha­sonlóan megbetegedett és 1929. XI. hó 5-én újra klini­kánkra jött. A szederjes vörhenyesen elszínezett kissé duz­zadt, hűvös tapintatú lábon az I., II. és III. ujjak talpi és ujjközti részén üszkös szétesések láthatók. Az elvégzett Leriche-műtét dacára a gangraena tovább terjedt, miért is az alszár alsó harmadában végzett amputatióval a lábat eltávolítottuk. A műtéti csonk azonban hamarosan elhalt és így öt nap múlva kénytelenek voltunk a comb alsó harmadában ismét amputatiót végezni. A combcsonk el­sődlegesen gyógyult. A műtétek alkalmával szem elé ke­rült verőerek nagyon vékonyak voltak, az artéria femora­lis átmérete alig érte el a 2,5 mm-t. Az eltávolított végtag ereinek kórszövettani lelete a következő:az artéria tibialis posterior a gangraena szomszédságában igen súlyosan el­változott, úgy hogy csak tökéletlenül határolható el az erősen genyesen beszűrődött szomszédságtól. A musculo­­elasticus réteg erősen megvastagodott és egybeolvadt a lument kitöltő már hegszerű sarjszövettel. Az utóbbi sok, aránylag tág vékonyfalú véredényt tartalmaz, melyek kö­zül az egyik annyira tágult, hogy az erősen beszűkült lu­mennek volna tartható. A keresztmetszet egyik felében úgy a töltelék, mint az eredeti falzat maradványa is nagy­fokban genyesen beszűrődött és e területben a tág vér­edények is genyes rögökkel vannak kitöltve. Az artéria tibialis posterior a térdizület alatt a következő képet adja: a szabálytalan alakú, de elég tág lument apró erekben gazdag idősebb rostos sarjszövet tölti ki, mely haemoside­­rin szemcséket tartalmazó sejtektől sűrűn áthatott. Az intima elmosódott, voltaképen hiányzik, úgy hogy a szer­vük­ rög hol a musculo-elasticus réteggel, hol a belső ru­galmas alaplemezzel érintkezik. Itt már a médiában sú­lyosabb elváltozás nem található. A regio poplitea táján

Next