Orvosi Hetilap, 1931. március (75. évfolyam, 10-13. szám)
1931-03-07 / 10. szám
226 ORVOSI HETILAP 1931. 10. sz. mindinkább erősbbödik, idővel a görcsök alkalmával a végtag végső részei elhalványodnak, hűvösek lesznek. Ezek a kínzó tünetek pihentetésre enyhülnek, esetleg teljesen el is múlnak, de amint a beteg ismét járni kezd, fokozott mértékben visszatérnek. Később már ágynyugalom mellett is csak állandó rosszabbodás következik be. Ilyenkor az artéria dorsalis pedisen, vagy előrehaladottabb folyamatnál az artéria poplitea felett, érlökés már nem tapintható. Az elhalás nem mindig az ujjvégeken, hanem akárhányszor az ujjtövek között indul meg (Kazda), ahonnan egy-egy kínzó roham után a szomszédos ujjakra vagy lábhátra terjed tova. Jellemző továbbá az is, hogy az elhalás határát nehezen lehet biztonsággal megállapítani, a jellegzetes demarcatio igen nehezen, vagy csak részletekben alakul ki. Az elhalt rész lobos területekbe folytatódik. Az elhalás fokozatosan halad előre. Az ilyen végtagok artériáinak kórszövettani vizsgálatánál a klinikai tüneteknek megfelelően szinte chronologikus sorrendben megtalálhatók azok az elváltozások, amelyek időszakos ingadozások mellett végül is a végtag elhalását okozták. Aránylag ép részek váltakoznak súlyosan elváltozott, beszűkült vagy egészen elzáródott érszakaszokkal. Az ér falában friss proliferatiós folyamatok, intima burjánzások és media beszűrődések váltakoznak régebbi, már a szervülés szakában levő részekkel, amelyekben új kötőszövetképződés és újonnan keletkezett véredénykék láthatók. Nagyon valószínűnek látszik, hogy egy-egy újabb érterület megbetegedése megfelel a végtagon észlelt időszakos roszabbodásnak, amikor is az ismételten megtámadott érfal fokozott összehúzódásai okozzák az ischaemiás kríziseket, míg végül is a teljes beszűkülés, vagy rögösödés elhalást eredményez. Amennyire világosan tisztázott az elhalás oka, olyannyira nehéz a keletkezési mód további kinyomozása. Ugyanis magának az endarteriitisnek előidéző okát még homály fedi. Kétségtelen, hogy a muscularis typusú artériák gyuladásos megbetegedésével állunk szemben, bár a gyuladás előidéző okát még nem sikerült kimutatni. A constitutiónak egyik-másik szerző különösen nagy szerepet szeretne tulajdonítani, főleg Buerger, aki a zsidókban valóságos fajlagos dispositiót vél látni. Buergernek 500 betege közül csak négy nem zsidó. És a zsidók része orosz-lengyel eredetű. Utána Wieting következik, aki 12 év alatt a törököknél 300 esetet észlelt. Sajátságos, hogy ezek után az orosz szerzők közük a legtöbb esetet (Dochanusov, Grekow, Petrov, Fedorow, Oppel, Stradin), úgy hogy talán inkább geographiai endemia jöhetne szóba. Schum tárgyilagos kritikával elemzi a szerzők ezirányú véleményeit, ő inkább a faji szokásokban, helyi viszonyokban és életmódban keresi az okot. Abból, hogy Buerger három enyhe lefolyású esetét kivéve, nőkön még nem észlelték az ereknek ezen betegségét, arra következtet, hogy olyan belső vagy külső ártalomra kell gondolni, amely főleg a férfiakat éri. Nagyon sok ilyen végtag elhalásban szenvedő beteg nehéz testi munkát végzett és sokat fagyoskodott. Az utóbbi időkben feltűnően szaporodó fiatalkori végtag-elhalások is valószínűleg az elmúlt háborús idők mostoha viszonyaira vezethetők vissza. A régebben hangoztatott iszákosság, valamint dohányzás (Wulff, Grasmann, Suchy), legfeljebb mint súlyosbító ártalom szerepelhet. Schum megfigyelte, hogy leginkább a rossz vagy pótanyagokkal hamisított dohányból készült cigaretták szívása praedisponál e betegségre. Egyéb toxikus behatások, mint hyperadrenalinaemia (Oppel, Ornatsky), fertőző betegségek (Buerger, Smirnow) nem állják meg helyüket, mint okok teljesen, mert mindezen káros behatások nélkül is létrejöhet a jellegzetes érelváltozás. Általában leginkább tartós lehűlés, illetve fagyás szerepel kiváltó okként. Buerger által a zsidókra jellemzőnek vélt dispositió sem fogadható el egészen, mert nem zsidókon is elég gyakran előfordul. Kétségtelenül csak az érrendszer alkatlan hajlamossága állapítható meg, mert az amputatióknál vagy a palliatív műtéteknél igen sokszor feltűnően vékony átmérőjű, satnya falzatú verőereket találtak. (Schum, Grasmann). A betegség végső kóroka e szerint ismeretlen és így gyógyítása sem lehet céltudatos. Az erek működésének javítására irányuló palliatív műtétek, mint elsősorban a Leriche-féle periarterialis sympathectomia vagy egyáltalán nem, vagy csak legfeljebb ideig-óráig ad enyülést (Stahnke, Schum) előrehaladott stádiumban pedig egyenesen káros a hatása. Az orosz szerzők (Oppel, Ornatsky) fiatalkori végtagelhalásos betegeiknél magasabb vérnyomást találtak, amit hyperadrenalinaemiával magyaráznak. Ezen megállapítás alapján Grekow 58 esetben az egyik mellékvesét eltávolította, de eredményei nem biztatók. Herzberg úgyszólván teljesen kudarcot vallott evvel a műtéttel. Dmitrijev velük ellentétben három esetben éppen mellékvese beültetéssel látott jó eredményt. Egész sereg egyéb ajánlott műtéti- és gyógyeljárás kilátástalannak bizonyult, úgy hogy gyökeresen csakis a kellő magasságban végzett amputatióval segíthetünk. Klinikánkon két férfibeteget volt alkalmunk észlelni és kezelni fiatalkori végtagelhalás miatt. Az egyik V. I. 32 éves róm. kath. vallású irodatiszt, hatalmas termetű és izomzatú több éven át veretlen birkózóbajnok, akinek 1915-ben lábai megfagytak. (Bemondása szerint ez elsőfokú fagyás lehetett). Kórházi kezelés után gyógyult, 1925-ig teljesen jól volt. Ekkor ismét erősen átfázott, utána lábaiban zsibbadást, koronként fájdalmat érzett. 1927 ápr. havában jobb lábának I. és V. ujján nagy fájdalmak kíséretében kis hólyag keletkezett, majd később az ujjak megvörösödtek. Orvosi kezelés dacára az üszkösödés beállott, miért is 1927. X. hó 13-án klinikánkra jött. Ekkor már a jobb lábfej sorsa is annyira kétesnek látszott, hogy a lábat az alszár alsó harmadában végzett amputatióval eltávolítottuk. A csonk másodlagosan gyógyult. Kb. másfél évi tünetmentesség után a bal lába hasonlóan megbetegedett és 1929. XI. hó 5-én újra klinikánkra jött. A szederjes vörhenyesen elszínezett kissé duzzadt, hűvös tapintatú lábon az I., II. és III. ujjak talpi és ujjközti részén üszkös szétesések láthatók. Az elvégzett Leriche-műtét dacára a gangraena tovább terjedt, miért is az alszár alsó harmadában végzett amputatióval a lábat eltávolítottuk. A műtéti csonk azonban hamarosan elhalt és így öt nap múlva kénytelenek voltunk a comb alsó harmadában ismét amputatiót végezni. A combcsonk elsődlegesen gyógyult. A műtétek alkalmával szem elé került verőerek nagyon vékonyak voltak, az artéria femoralis átmérete alig érte el a 2,5 mm-t. Az eltávolított végtag ereinek kórszövettani lelete a következő:az artéria tibialis posterior a gangraena szomszédságában igen súlyosan elváltozott, úgy hogy csak tökéletlenül határolható el az erősen genyesen beszűrődött szomszédságtól. A musculoelasticus réteg erősen megvastagodott és egybeolvadt a lument kitöltő már hegszerű sarjszövettel. Az utóbbi sok, aránylag tág vékonyfalú véredényt tartalmaz, melyek közül az egyik annyira tágult, hogy az erősen beszűkült lumennek volna tartható. A keresztmetszet egyik felében úgy a töltelék, mint az eredeti falzat maradványa is nagyfokban genyesen beszűrődött és e területben a tág véredények is genyes rögökkel vannak kitöltve. Az artéria tibialis posterior a térdizület alatt a következő képet adja: a szabálytalan alakú, de elég tág lument apró erekben gazdag idősebb rostos sarjszövet tölti ki, mely haemosiderin szemcséket tartalmazó sejtektől sűrűn áthatott. Az intima elmosódott, voltaképen hiányzik, úgy hogy a szervük rög hol a musculo-elasticus réteggel, hol a belső rugalmas alaplemezzel érintkezik. Itt már a médiában súlyosabb elváltozás nem található. A regio poplitea táján