Orvosi Hetilap, 1931. június (75. évfolyam, 23-26. szám)

1931-06-06 / 23. szám

75. évfolyam, 23. szám, Budapest, 1931 június 6. ORVOSI HETILAP HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR BÉLÁK SÁNDOR VÁMOSSY ZOLTÁN POÓR FERENC REUTER KAMILLÓ HÜTTL TIVADAR FELELŐS SZERKESZTŐ • VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ­­ FRITZ ERNŐ Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY. SZÉKELY ÁGOSTON Szerkesztőbizottság: TARTALOM. Verebély Tibor: Fertőző-e, örökölhető-e és gyógyítható-e a a rák? (573—580. oldal.) Stef­ancsik Szilárd: Adatok a granulosasejtdaganatok esetta­nához. (580—584. oldal.) Gál Félix: Cukorbajjal szövődött méhrák. (584—586. oldal.) Hajós Károly: Az allergiás megbetegedések nálunk. (587—­ 589. oldal.) Kerekes György: Csecsemő otogen meningitisének műtéttel gyógyult esete. (589. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (91—94. oldal.) Lapszemle: Belorvostan. — Sebészet. — Szülészet és nőgyó­gyászat. — Szemészet. — Gégészet. — Gyermekorvostan. — Urológia. (590—592. oldal.) Könyvismertetés. (592—593. oldal.) Egyesületek ülés jegyzőkönyvei. (593—604. oldal.) Verzár Frigyes: Magyar orvostanhallgatók Basel egyetemén. (604. oldal és a borítólap III. oldalán.) Vegyes hírek: (a borítólap III. és IV. oldalán.) Fertőző-e, örökölhető-e és gyógyítható-e a rák?* (Klinikai előadás.) Irta: Verebély Tibor dr., egyet, nyilv. r. tanár. A természeti jelenségek elméleti megismerése, vonat­kozzék az a jelenségek lényegére, vagy okozati-célszerű­ségi (causalis-teleologiás) vonatkozásaikra, mindenkor hullámvonalban halad a mysticumtól az igazság felé. A hullámhegyek csúcsa olykor közel jár a kettőt, a mysti­­cumot és az igazságot összekötő egyeneshez; a hullám­völgyek mélysége viszont néha veszedelmesen közelít a babonás képzelődéshez. Az emberi megismerés ezen hul­lámvonalainak kilengéseit a kultúrtörténelmen végig az egyes korok uralkodó szellemi divatja irányítja; tetszetős elméletek, elvi felfedezések magukkal ragadhatják a jó­zan bírálatot, elhomályosíthatják a tiszta ítéletet minden téren s évtizedek szorgalmas ténybeli munkája összeomol­­hatik egy-egy csillogó jelszó varázsára. Törvényszerűség ez, mely alól a szellemi téren nincs kivétel. De alig van az emberi gondolkozás ezen általános fejlődés törvényének bizonyítóbb példája, mint a betegségek tanának, a kór­­tani elveknek, egyszóval az orvosi bölcseletnek kiala­kulása s ebben a keretben a daganatok, a rák kérdésének története. A rák fogalma épúgy, mint az orvosi tapasztalás minden más meghatározása a mindennapos észlelés körül­írásából fokozatosan emelkedett a tudományos meghatá­rozás magaslatára. Eredetileg rák alatt minden olyan daganatot össze­foglalt az empíria, amely az egyént növekedésével vagy szétesésével elpusztítja. Ilyen módon az embert megölő ajak, méh, vagy gyomorrák mellett ott találjuk a rák neve alatt az üszkösen széteső méhnyomát, a gyors növe­kedésével a bőrt megpukkasztó, azon át­ kifelé burjánzó, rothadó, vérzékeny, széteső, de egyébként ártatlan emlő­daganatot : az adenoma phyllodest. Később, amikor a daganatoknak a szomszédsággal szemben tanúsított magatartása keltette fel a figyelmet, s kiderült, hogy e tekintetben a daganatok kétféleképen viselkednek, a rák fogalma szűkebbre, azon daganatokra szorult, amelyek növekedésük közben a környezetet pusztítják. Kiderült ugyanis, hogy a daganatok egyik csoportja, amelyet általában jóindulatúnak nevez a gya­korlat, expansive, vagyis, oly módon nő, hogy a növeke­dés a daganat közepéből történik. A daganat fiatalabb elemei a közepén burjánoznak, míg a szaporodási képes­ségüket kimerített öregebbek a daganat felszíne felé szo­rulnak. A daganat a környezetbe bele nem tör, attól min­dig idegen marad, avval soha össze nem kapaszkodik, azt el nem pusztítja. Ezzel szemben a daganatok második ú. n. rosszindulatú csoportja beszüremkedve (infiltrative) nö­vekszik, beletör, gyökereket bocsájt a szomszédságba, amelyek annak életerejét kiszíva, azt elpusztítva, annak rovására terjeszkedve növelik a daganatot. A daganat fiatal elemei mindig a gyökerek csúcsán, tehát a szom­szédságba betörő nyúlványok végén foglalnak helyet, míg az öregebb elemek, amelyek egyébként ugyancsak meg­tartják szaporodási képességüket, a daganat közepén fek­szenek. Ennek a különbségnek felismerése után rák lett minden olyan daganat, amely beszüremkedve, pusztítva, a szomszédság rovására nő. De utóbb ez a fogalom is tágnak bizonyult, amikor a daganatok szerkezetének tanulmányozása közben ki­derült, hogy a daganatok az emberi test, vagy mondjuk általánosabban az állati szervezet egészséges, ép sejtjei­ből származnak, ha azok különböző ingerek által feliz­gatva, felszabadult szaporodási képességük alapján kor­látlan burjánzásnak indulnak. A rák kifejezés korlátozó­dott a beszüremkedve növekedő, tehát kórbonctanilag rosszindulatú olyan hám­daganatokra, amelyek a test legkülönbözőbb hámtermészetű sejtjeiből keletkeznek, ha ezen korlátokat áttörve, természetes határokat nem te­kintve, szomszédságot és egyént pusztító burjánzásnak indulnak. A rák tehát a korlátlanul burjánzó hámsejtek terméke. Az egysejtű lényekről régóta ismeretes, hogy szaporodási képességük végtelen, hogy kellően táplálva, megfelelő környezetbe jutva, sejtanyaguk halhatatlan, ami természetesen nem azonos, mint azt Weismann annak idején olyan költőiesen ecsetelte, az egyén halhatatlansá­gával. A soksejtű egyénekké csoportosult sejtek erről a * A balatonfüredi orvoshéten tartott előadás.

Next