Orvosi Hetilap, 1933. június (77. évfolyam, 22-25. szám)

1933-06-03 / 22. szám

464 ORVOSI HETILAP 1933. 22. sz. módja az avertinnarkosist kisérő szövődmények elkerü­lésének, melyek egyébként gyermekeken igen ritkák. Kü­lönösen vigyázni kell, hogy az esetleg hátracsúszott nyelv a légutakat el ne zárja, ami pillanatok alatt fulladási halált okozhat. Ezért a már avertinálomban lévő gyerme­ket sem műtét előtt és alatt, sem pedig azután még órá­kig egy pillanatra sem szabad magára hagyni. Ez két­ségkívül az ápoló személyzetnek némi megterhelését je­lenti, annál is inkább, mert az ébredés az esetek jó részé­ben elég későn, eseteinkben átlag 4 óra múlva következik be. Volt egy esetünk, egy igen súlyos septikus perfora­­tiós peritonitis, hol a beteg műtét után teljes 24 órán át aludt, de azután minden complicatio nélkül meggyógyult. A hosszú alvási idő mindenesetre bizonyos hátránya az avertin narkosisnak, másrészt azonban előnye is, miután így a gyermekek a műtét utáni legfájdalmasabb periódust átalusszák. Újabb időben különben az alvási idő megrö­vidítése céljából rendszeresen úgy jártunk el, hogy mű­tét végén a még végbélben maradt folyadékot bélésé­vel kiürítettük, a­mi után tényleg az ébredés gyorsabb be­következését észleltük. Aggasztó vagy veszélyes tüneteket mi az avertinnar­­kosisaink során jóformán soha sem láttunk. Kezdetben kissé nyugtalanított bennünket a mély narkosisban levő gyermekek feltűnő erős sápadtsága, később azonban rá­jöttünk arra, hogy ennek különösebb jelentősége nincs, mert nem más, mint a mély narkosis egyik tünete, mit az avertinnarkosissal rendszeresen járó, de nem veszélyes vérnyomás csökkenés okoz. Első 100 esetünkben különben a vérnyomást narkosis előtt és alatt mindig mértük, de lé­nyegesebb, 20—30 mm-nél nagyobb esést nem tapasz­taltunk. Kisfokú cyanosist, néhány percig tartó felületes, ki­hagyó légzéssel 3 esetben láttunk. Ezek közül 2 esetben a légzészavar rövidesen magától, 1 esetben pedig lobelin­­camphor injectio után szűnt meg. Mind a három esetben a narkosis 12 éven felüli gyermekeken kg-onként 12,5 d­g-nyi tiszta avertinnarkosisban történt, úgy, hogy ta­lán kisebbfokú relatív túladagolásról volt szó. Hasonló könnyebb természetű légzési zavarok, mint tudjuk , in­­halatias narkosisok kapcsán is elég gyakran előfordulnak. A légzőcentrum bénulására utaló súlyosabb, de sze­rencsére gyorsan elmúló állapotot egy gyermeken lát­tunk. 3 éves kisfiúról volt szó, aki elhúzódó, magas láz­zal járó septikus otizise miatt igen debilis állapotban került műtétre. Ezen a gyermeken, aki 13,5 d­g-nyi aver­­tintől gyorsan elaludt, még a műtét megkezdése előtt, előkészítés közben asphyxia lépett fel erős cyanosissal, úgy, hogy a helyzet kritikusnak látszott. A végbelet azon­nal kimostuk, lobelin és coffein injectiót adtunk. Szén­savbelélegzésre, mesterséges légzésre már nem is került sor, mert a gyermek azonnal magához tért és a műtét további része a csőre kibocsátás ellenére teljes mély narkosisban zavartalanul folyt le. Ez az eset is azt bizo­nyítja, hogy nagyon leromlott, septikus gyermekek aver­­tinnarkosisra nem valók s ezért hasonló eseteket azóta mindig aetherhódításban operáltunk. Avertinhatásra visz­­szavezethető halálesetünk a 350 eset között egy sem volt. Tapasztalataink alapján tehát megerősíthetjük a legnagyobb anyaggal rendelkező Sievers és Drachter köz­léseit, melyek szerint gyermekeken a helyesen adagolt és jól ellenőrzött avertinnarkosis veszélyei elenyészően cse­kélyek, mindenesetre lényegesen kisebbek, mint felnőtt­­teken. Ez természetes is, miután a gyermeksebészetben csaknem kizárólag olyan individuumokat operálunk, akik­nek teljesen ép légző és vérkeringési apparátusuk, egész­séges májuk és veséjük van, tehát az avertin kiválasztása és méregtelenítése szempontjából a legelőnyösebb hely­zetben vannak. Sieversnek és Drachternak közel 8000 ese­tükben avertinnel kapcsolatos narkosismortasításuk nem volt, azokról a szerzőkről pedig, akik mint régebben Seif­­fert, Seefisch, Rominger stb. kedvezőtlen tapasztalatok­ról számoltak be, kiderült, hogy az avertint csak kevés esetben alkalmazták és igen magas 17—18 d­g-os adagot adtak. Különben is a közölt halálesetek jó részéről két­ségtelenül megállapítható, hogy a halálok nem is írható az avertin rovására. Az esetek helyes megválogatásával az avertinnarko­sis veszélyei még tovább csökkenthetők, mert kétségte­len, hogy vannak gyermekek, akik avertinnarkosisra nem valók. Ilyenek — amint már előbb is jeleztem — a na­gyon elgyengült, vérszegény, tuberculotikus és cachexiás gyermekek. E szabály alól tapasztalataink szerint kivé­telt képezhetnek a gastrostomiára szoruló lúgmérgezett gyermekek, kik az imhalatiós narkosist nagyon rosszul tűrik, a localanaesthesia pedig a gyermekek nagyfokú nyugtalansága és préselése miatt nagyon kellemetlen. Számos ilyen esetben végeztünk gastrostomiát nagyon jól sikerült avertinnarkosisban, de természetesen lényeges kisebb adagokkal. Nagy elővigyázatra van szükség septikus esetekben, hol az avertin adagját erősen reducálni kell, míg ileus a mi tapasztalataink szerint nem absolut contraindicatiója az avertinnarkosisnak, sőt talán még jobb az inhalatiós narkosisnál, mert az aspiratió és műtét alatti collapsus veszélye nem oly nagy. Ami végül az avertinnarkosisban végzett műtétek nemét illeti, mi a végbélműtétek kivételével a gyermek­­sebészetben előforduló összes beavatkozásokat avertin­narkosisban végeztük, kivéve természetesen az egészen rövid, aether vagy aethylchlorid bódulatban is elvégezhető műtéteket. Ezekben az esetekben szóba jöhetne a Kirsch­­ner-­féle intravénás „avertinrausch“, aminek azonban iga­zán semmi előnyét nem látom az „aethylchloridrausch“ fölött, melyet osztályomon úgy gyermekeken, mint csecsemőkön ezerszámra végzünk s amelynél Kirschner el­járása nemcsak sokkal körülményesebb, de Elischer ta­pasztalatai szerint veszélyesebb is. Mi éppen ezért ezen eljárással meg sem próbálkoztunk. A fentiekben iparkodtam az avertinnarkosis előnyeit és hátrányait az irodalmi adatok és saját tapasztalataim egybevetésével lehetőleg elfogultság nélkül tárgyilagosan elbírálni. Ha már most az elmondottak után felvetem a kérdést, hogy érdemes és indokolt-e az avertinnarkosist a gyermeksebészetben rendelkezésünkre álló sok egyéb kitűnő eljárás mellett a jövőben is alkalmazni, azt hiszem, erre a kérdésre nyugodt lelkiismerettel igennel válaszol­hatok. Bizonyos, hogy érzéstelenítő eljárásaink az avertin­narkosisban fontos és értékes kiegészítést nyertek. Félénk és ideges gyermekek altatására, a fej és nyak műtétei­nek narkosisára a legjobb eljárás, melynek előnyeivel ily esetekben egyik érzéstelenítő eljárás sem versenyezhet. Utóhatásai nincsenek. Veszélyei pedig kellő tapasztalat és óvatosság mellett csekélyek s ezek is főképen hibás technikából, túladagolásból és az esetek helytelen meg­­válogatásából erednek. Azzal azonban tisztában kell len­ni, hogy az avertinnarkosis sohasem fogja kiszorítani az aethernarkosist és pedig azon egyszerű okból, mert az aetherrel kivétel nélkül minden esetben teljes narkosist tudunk létesíteni, amit az avertinről nem állíthatunk. Conclusióm mindezek után az, hogy az avertinnarkosis nem lesz a gyermekkor kizárólagos narkotizáló eljárása és nem is nélkülözhetetlen, de a jövőben mindazok nehe­zen fogják nélkülözni, akik előnyeit megismerték és az avertinnel dolgozást megszokták és megszerették.

Next