Orvosi Hetilap, 1933. június (77. évfolyam, 22-25. szám)
1933-06-03 / 22. szám
464 ORVOSI HETILAP 1933. 22. sz. módja az avertinnarkosist kisérő szövődmények elkerülésének, melyek egyébként gyermekeken igen ritkák. Különösen vigyázni kell, hogy az esetleg hátracsúszott nyelv a légutakat el ne zárja, ami pillanatok alatt fulladási halált okozhat. Ezért a már avertinálomban lévő gyermeket sem műtét előtt és alatt, sem pedig azután még órákig egy pillanatra sem szabad magára hagyni. Ez kétségkívül az ápoló személyzetnek némi megterhelését jelenti, annál is inkább, mert az ébredés az esetek jó részében elég későn, eseteinkben átlag 4 óra múlva következik be. Volt egy esetünk, egy igen súlyos septikus perforatiós peritonitis, hol a beteg műtét után teljes 24 órán át aludt, de azután minden complicatio nélkül meggyógyult. A hosszú alvási idő mindenesetre bizonyos hátránya az avertin narkosisnak, másrészt azonban előnye is, miután így a gyermekek a műtét utáni legfájdalmasabb periódust átalusszák. Újabb időben különben az alvási idő megrövidítése céljából rendszeresen úgy jártunk el, hogy műtét végén a még végbélben maradt folyadékot bélésével kiürítettük, ami után tényleg az ébredés gyorsabb bekövetkezését észleltük. Aggasztó vagy veszélyes tüneteket mi az avertinnarkosisaink során jóformán soha sem láttunk. Kezdetben kissé nyugtalanított bennünket a mély narkosisban levő gyermekek feltűnő erős sápadtsága, később azonban rájöttünk arra, hogy ennek különösebb jelentősége nincs, mert nem más, mint a mély narkosis egyik tünete, mit az avertinnarkosissal rendszeresen járó, de nem veszélyes vérnyomás csökkenés okoz. Első 100 esetünkben különben a vérnyomást narkosis előtt és alatt mindig mértük, de lényegesebb, 20—30 mm-nél nagyobb esést nem tapasztaltunk. Kisfokú cyanosist, néhány percig tartó felületes, kihagyó légzéssel 3 esetben láttunk. Ezek közül 2 esetben a légzészavar rövidesen magától, 1 esetben pedig lobelincamphor injectio után szűnt meg. Mind a három esetben a narkosis 12 éven felüli gyermekeken kg-onként 12,5 dg-nyi tiszta avertinnarkosisban történt, úgy, hogy talán kisebbfokú relatív túladagolásról volt szó. Hasonló könnyebb természetű légzési zavarok, mint tudjuk , inhalatias narkosisok kapcsán is elég gyakran előfordulnak. A légzőcentrum bénulására utaló súlyosabb, de szerencsére gyorsan elmúló állapotot egy gyermeken láttunk. 3 éves kisfiúról volt szó, aki elhúzódó, magas lázzal járó septikus otizise miatt igen debilis állapotban került műtétre. Ezen a gyermeken, aki 13,5 dg-nyi avertintől gyorsan elaludt, még a műtét megkezdése előtt, előkészítés közben asphyxia lépett fel erős cyanosissal, úgy, hogy a helyzet kritikusnak látszott. A végbelet azonnal kimostuk, lobelin és coffein injectiót adtunk. Szénsavbelélegzésre, mesterséges légzésre már nem is került sor, mert a gyermek azonnal magához tért és a műtét további része a csőre kibocsátás ellenére teljes mély narkosisban zavartalanul folyt le. Ez az eset is azt bizonyítja, hogy nagyon leromlott, septikus gyermekek avertinnarkosisra nem valók s ezért hasonló eseteket azóta mindig aetherhódításban operáltunk. Avertinhatásra viszszavezethető halálesetünk a 350 eset között egy sem volt. Tapasztalataink alapján tehát megerősíthetjük a legnagyobb anyaggal rendelkező Sievers és Drachter közléseit, melyek szerint gyermekeken a helyesen adagolt és jól ellenőrzött avertinnarkosis veszélyei elenyészően csekélyek, mindenesetre lényegesen kisebbek, mint felnőttteken. Ez természetes is, miután a gyermeksebészetben csaknem kizárólag olyan individuumokat operálunk, akiknek teljesen ép légző és vérkeringési apparátusuk, egészséges májuk és veséjük van, tehát az avertin kiválasztása és méregtelenítése szempontjából a legelőnyösebb helyzetben vannak. Sieversnek és Drachternak közel 8000 esetükben avertinnel kapcsolatos narkosismortasításuk nem volt, azokról a szerzőkről pedig, akik mint régebben Seiffert, Seefisch, Rominger stb. kedvezőtlen tapasztalatokról számoltak be, kiderült, hogy az avertint csak kevés esetben alkalmazták és igen magas 17—18 dg-os adagot adtak. Különben is a közölt halálesetek jó részéről kétségtelenül megállapítható, hogy a halálok nem is írható az avertin rovására. Az esetek helyes megválogatásával az avertinnarkosis veszélyei még tovább csökkenthetők, mert kétségtelen, hogy vannak gyermekek, akik avertinnarkosisra nem valók. Ilyenek — amint már előbb is jeleztem — a nagyon elgyengült, vérszegény, tuberculotikus és cachexiás gyermekek. E szabály alól tapasztalataink szerint kivételt képezhetnek a gastrostomiára szoruló lúgmérgezett gyermekek, kik az imhalatiós narkosist nagyon rosszul tűrik, a localanaesthesia pedig a gyermekek nagyfokú nyugtalansága és préselése miatt nagyon kellemetlen. Számos ilyen esetben végeztünk gastrostomiát nagyon jól sikerült avertinnarkosisban, de természetesen lényeges kisebb adagokkal. Nagy elővigyázatra van szükség septikus esetekben, hol az avertin adagját erősen reducálni kell, míg ileus a mi tapasztalataink szerint nem absolut contraindicatiója az avertinnarkosisnak, sőt talán még jobb az inhalatiós narkosisnál, mert az aspiratió és műtét alatti collapsus veszélye nem oly nagy. Ami végül az avertinnarkosisban végzett műtétek nemét illeti, mi a végbélműtétek kivételével a gyermeksebészetben előforduló összes beavatkozásokat avertinnarkosisban végeztük, kivéve természetesen az egészen rövid, aether vagy aethylchlorid bódulatban is elvégezhető műtéteket. Ezekben az esetekben szóba jöhetne a Kirschner-féle intravénás „avertinrausch“, aminek azonban igazán semmi előnyét nem látom az „aethylchloridrausch“ fölött, melyet osztályomon úgy gyermekeken, mint csecsemőkön ezerszámra végzünk s amelynél Kirschner eljárása nemcsak sokkal körülményesebb, de Elischer tapasztalatai szerint veszélyesebb is. Mi éppen ezért ezen eljárással meg sem próbálkoztunk. A fentiekben iparkodtam az avertinnarkosis előnyeit és hátrányait az irodalmi adatok és saját tapasztalataim egybevetésével lehetőleg elfogultság nélkül tárgyilagosan elbírálni. Ha már most az elmondottak után felvetem a kérdést, hogy érdemes és indokolt-e az avertinnarkosist a gyermeksebészetben rendelkezésünkre álló sok egyéb kitűnő eljárás mellett a jövőben is alkalmazni, azt hiszem, erre a kérdésre nyugodt lelkiismerettel igennel válaszolhatok. Bizonyos, hogy érzéstelenítő eljárásaink az avertinnarkosisban fontos és értékes kiegészítést nyertek. Félénk és ideges gyermekek altatására, a fej és nyak műtéteinek narkosisára a legjobb eljárás, melynek előnyeivel ily esetekben egyik érzéstelenítő eljárás sem versenyezhet. Utóhatásai nincsenek. Veszélyei pedig kellő tapasztalat és óvatosság mellett csekélyek s ezek is főképen hibás technikából, túladagolásból és az esetek helytelen megválogatásából erednek. Azzal azonban tisztában kell lenni, hogy az avertinnarkosis sohasem fogja kiszorítani az aethernarkosist és pedig azon egyszerű okból, mert az aetherrel kivétel nélkül minden esetben teljes narkosist tudunk létesíteni, amit az avertinről nem állíthatunk. Conclusióm mindezek után az, hogy az avertinnarkosis nem lesz a gyermekkor kizárólagos narkotizáló eljárása és nem is nélkülözhetetlen, de a jövőben mindazok nehezen fogják nélkülözni, akik előnyeit megismerték és az avertinnel dolgozást megszokták és megszerették.