Orvosi Hetilap, 1933. augusztus (77. évfolyam, 31-34. szám)
1933-08-05 / 31. szám
676 ORVOSI HETILAP Psychomotoros nyugtalanságát, hacsitáló remegés váltja fel rövidesen, testileg az maximum elgyengül, lesoványodik, decubitalis fekélyek keletkeznek nála. Július 7-én a legkétségbeejtőbb állapotban 200 ccm. vérátömlesztést végzek rajta, melyet két hét múlva megismételtek. Utána testileg kissé megerősödik, kissé magához tér, decubitusai szépen besarjadnak. Malaria inoculatiót végzünk rajta. A VI. lázas roham után augusztus 14-én hirtelen acut appendicitis (bálparalysis?) tünetei mutatkoznak nála, a maláriát chininnel coupirozzuk, de műtétet a súlyosan elgyengült szervezet miatt nem végezhetünk rajta, conservative kezeljük és ismét vértransfusiót adunk neki. Két hétig tartó teljes ágynyugalom és hideg borogatások után az acut tünetek visszafejlődnek. Specifikus kezelést kezdünk. Ezalatt szellemileg is javul az állapota, testileg pedig nagymértékben megerősödik, szinte meghízik. 1931 november 7-én javult állapotban elbocsájtják az intézetből. Psychésen jelenleg is súlyos dementia tüneteit mutatja annak igazolásaképen, hogy baja nagyon súlyos természetű volt. Azóta ambulantiánkra rendszeresen jelentkezik, pleuritis miatt testsúlya kissé csökkent, de jó erőbeli állapotban van, teljesen sociálisan viselkedik, atyja szatócsüzletében segédkezik. Tapasztalataimat összefoglalva minden kétséget kizárólag el kell fogadni, hogy 1. ) Vérátömlesztésekkel több paralysis progressivában szenvedő beteget sikerült a vegetativ krízis állapotából kizökkenteni. 2. ) Nem lehetetlen, hogy a reconvalescens savónak van némi szerepe a javulások előidézésében, de 3. ) amennyiben a vegetatív zavarok elmúlnak, az eddig is bevált paralyisisre jól ható kezeléseket is meg kell kísérelni. 4. ) Az a tapasztalat, hogy súlyos dementián változtatni nem lehet, jelen kísérleteimmel is beigazolást nyer és ezért kívánatos volna, hogy a paralysis progressivában szenvedő beteg előbb részesülhessen szakorvosi kezelésben, addig, míg a reversióra már hajlamot nem mutató elbutulás ki nem fejlődik. Eredményeink, bár jelentéktelenek, de véleményem szerint a paralysis olyan javulásra hajlamos betegség, melyben minden lehetőt el kell követni, hogy a már elért sikereket fokozhassuk. A paralysis rendszerint javakorban levő, értékes egyéneket támad meg, minden lehetőt meg kell tennünk, hogy őket a társadalomnak megmenthessük. A paralysis progressiva gyógykezelésében az utóbbi időben olyan megnyugtató eredményekre tekinthetünk vissza, melyek hivatottak arra, hogy megdöntsék azt a téves hitet, hogy az elmebetegségek gyógyíthatatlanok. Minden törekvés, mely a psychiatriába természettudományi gondolkodást visz bele, szakmánk haladásának határkövét jelenti, mert éppen a paralysis activ gyógykezeléséből látjuk, hogy igazi eredményekkel csak akkor dicsekedhetünk, ha a beteg lélek anyagi bázisának kóros strukturáját meg tudjuk változtatni. Sem neveléssel, sem egyéb psychés befolyásolással nem tudunk ilyen eredményeket felmutatni. A Pázmány Péter Tud.Egyetem orr-gégekórtani klinikájának közleménye (igazgató: Lénárt Zoltán ny. r. tanár). Adatok a laryngitis hypoglottica kóroktanához. Irta: Csillag Sándor dr., műtőorvos, klinikai gyakornok. A gége körülírt lobos megbetegedései között a laryngitis hypoglotticát, vagy másként subglotticát külön hely illeti meg. E kórfolyamat különös jelentőségét az elváltozások localisatiója, a klinikai kép komolysága, valamint a regio hypoglottica különleges szöveti szerkezete adjameg. A gége felső, középső és alsó szakasza nemcsak functionálisan, de bonc- és szövettanilag is különbözik egymástól. Az alsó szakasz, vagy hypoglottikus tér a hangszalagok alatt a gyűrűporc alsó széléig terjed. A nyálkahártya a gyűrűporc belső felületén fekszik, laza submucosával s így a mucosa alapján könnyen eltolható, redőbe emelhető. A submucosa lazasága, szövethézagainak tágsága pedemás átivódásra, duzzadásra hajlamosságot eredményez. Minthogy a nyálkahártyát mindenütt porc veszi körül, a gyuladásos duzzadás csak befelé érvényesülhet és érthetővé teszi a laryngitis hypoglotticára jellemző hangszalag alatti columnaszerű duzzanatok kifejlődését. Ezt Dehio és Naethernek experimantaisan is sikerült előidézni azáltal, hogy a hangszalagok alatti submucosába carmin és gentianaibolyát fecskendeztek be. A laryngitis hypoglottica lényegére vonatkozó ismereteink számos pathologiai és klinikai vizsgálatnak köszönhetők. Guersant 1829-ben pseudocroup név alatt egy gyermekbetegséget írt le, melyet ugató köhögés, rekedtség és dyspnoe jellemez. A kórképnek kórbonctani háttere ismeretlen lévén, alatta aetrologiai és klinikai tekintetben igen különböző folyamatokat foglaltak össze. Ziemssen a pseudocroupot helyesen acut laryngitisnek tartotta, mások a glottis görcsös záródásában, a tágítók bénulásában, vagy a váladék beszáradásában látták a kórfolyamat lényegét. A francia irodalomban jelentek meg az első közlemények (Sestier, Cruveilhier, Gibb, Russel), melyek nyomatékosan a regio hypoglottica isolált elváltozására („oedeme sousglottique“) utaltak. A pontosabb megértés csak akkor vált lehetővé, mikor Rachfuss lazyngoskópiás megfigyeléseire támaszkodva figyelmeztetett arra (1878), milyen gyakori épen pseudocroupban a subglottikus nyálkahártya lobos duzzadása. Tanítványa Dehio a pseudocroupot gyorsan lefolyó laryngitis hypoglotticának ismerte fel, az ugató köhögés okát a mucosa kétoldali columnaszerű duzzanatában látva. E megfigyeléseket a laryngoskopia fejlődésével mások is megerősítették s így a Rauchfass által választott „laryngitis subchordalis acuta“ elnevezés jól körülírt kórképet jelentett, melynek kórbonctani jellege a spatium subglotticum nyálkahártyájának lobos duzzadása. Az elváltozások székhelye a submucosa, mely savós átivódás következtében párnaszerűen megduzzad; a kötőszöveti rostok hézagait savós exsudatum tölti ki. Emellett bőséges kissejtes infiltratio is szerepel, az edények tágultak, vérrel teltek s az elváltozás perivascularisan mélyebbre is terjedhet (izmok, perichondrium). A hangszalagok többnyire mentesek a gyulladásos jelenségektől. A laryngitis hypoglotticának azon acut catarrhalis alakja főképpen gyermekeken észlelhető s rendesen náthával kezdődik. hőemelkedés (38°-ig) kíséretében. A gyermeket — többnyire éjjel — száraz, ugató jellegű köhögés mellett nehézlégzési rohamok lepik meg, melyeknek kiváltó oka még ma is vitás. Chiari a rohamot a szájlégzés következtében beszáradt váladéknak a subglottsba ékelődésével magyarázza, Schrötter glottsgörcsre gondolt. A későbbi vizsgálatok során kitűnt, hogy a nehézlégzési roham alkalmával a hangszalagok spastikus adductio helyett inkább abductióban vannak s a hirtelen fellépés oka sem kizárólag locális jelenségekben kereshető (keringési viszonyok megváltozása éjjel, fekvéskor). A megbetegedés prognosisa általában kedvező, bár halálos kimenetel is van leírva (Deguy). A betegség pár napi fennállás után rendesen conservativ kezelésre visszafejlődik, azonban vannak atypusos esetek is (Filaton, Noeggerath), melyek súlyos stenosishoz és asphyxiához vezetnek, esetleg gyakran recidiválnak. Az acut catarrhalis folyamat gyakori ismétlődésével lobos sejtelemek maradhatnak vissza a nyálkahártyában 1933. 31. sz.