Orvosi Hetilap, 1933. december (77. évfolyam, 48-52. szám)
1933-12-02 / 48. szám
1084 ORVOSI HETILAP 1933. 48. sz. szerű anyag, amely talán a sósavkiválasztással kapcsolatban áll olyképen, hogy sósav jelenlétében nagyobb menynyiségben termelődik, vagy annak termelődésekor aktívabb hatású. A fermentszerű anyagot Castle mutatta ki, amidőn normális egyének gyomorváladékával anaemia perniciosában szenvedőket meggyógyított. A Castle-féle princípium vészes vérszegénységben szenvedők gyomornedvében hiányzik, azonban más eredesű achyliások váladékában jelen szokott lenni. Minthogy anaemia perniciosában a gyomorsavhiány szabálynak tekinthető, megfigyelték, hogy polyglobuliában a gyomorsavelválasztás hogyan viselkedik. A két bántalom nem teljes ellentéte egymásnak és így analóg következtetések nem vonhatók. Ezért már eleve nem lehetett várni azt, hogy a savkiválasztás polycythaemiában fokozott lesz. Továbbá az előbb kifejtettek alapján, ha a vörösvérsejtek száma és a vérfesték százalék nagyobb is, ez egymagában nem bizonyítja azt, hogy főleg a sósavkiválasztás szabályozza a csontvelő működését. A közelmúltban 3 polycythaemiában szenvedő beteget figyeltem meg; rövid kortörténetüket az alábbiakban közlöm: I. eset: 62 éves nő, 1932. dec. 12—27 közötti megfigyelési idő alatt a vörösvérsejtek száma 7,820.000—9,330.000, a Hb. 116—125%, a FT 0.6—0.8, a fehérvérsejtek száma 7600—8000, a thrombocytáké 200.000; a vérsejtek resistentiája konyhasóoldattal szemben 0.44—0.32 volt. Vérkép: 1: 0, St: 3%, Segm: 76%, Mono: 8%, Lympho: 15%. Vércukor: 0.11 mg%. Vér NaCl: 0.468 mg%. Vérzési idő: 1.5 p, véralvadási idő: 2.5 p. Májfunctio normális, galactose próba: negativ. Vérnyomás: 165—95 mmHg. Fractionált próbareggeliben éhgyomorra a gyomorban sósav hiányzik, maximális értékek: 26—45. Mérsékelt emphysema. Lép nem tapintható. II. eset: 62 éves. Mérsékelt emphysema, myodeg. cordis, mely eléggé compensált, időnkint vizenyővel. Már a bordaívet 2 h ujjal meghaladja, lép jól tapintható. Vörösvérsejtek száma: 8,860.000, Fr: 9000, Hb: 120%, Fr: 0.75. Qualitativ vérkép: 1: 0. Segm: 48%, Mono: 6%, Bo: 3%, Ba: 2%, Lymph: 26%. Vérnyomat 135/85 mmHg. Vér NaCl:0.495 mg%, vércukor 110 mg% H. J. szerint. Vérsejtresistentia 0.42— 0.31, vérsavórefractio 7.2%, alkalitartalék 48%, maradék nitrogén: 28 mg%. Galactosepróba az első részletben: 0.8%, a másodikban: 0.4%. A fractionált próbareggeliben éhgyomorra is van szabad sósav, maximális értékek: 83—93. Röntgenkezelésre a vörösvérsejtek száma fokozatosan a normálisra esett vissza és több hónapi megfigyelés után sem emelkedett. II. eset: 44 éves nő. Hypertoniában szenved kisebbfokú szívbillentyűelégtelenséggel. Máj és lép meg vannak nagyobbodva. Szívcsúcs felett fúvó systol és zörej, aorta N ékelt. Vérnyomás: 185/135 mmHg. Wa negativ. 1929-ben állapították meg nála a polycythaemiát és akkor sugaras kezelésben is részesítették. Vv: 8,500.000—9.000.000, fv: 8500. Hb: 110/91 mmHg. Fr: 0.81. Vérzési és véralvadási idő: 3 p. Qualitativ vérkép: 1: 0, St: 0, Segm: 83%, Mono: %, Eo: 3%, Lympho: 9%. Vércukor: 0.158 mg%, vér NaCl: 485 mg%, alkali tartalék: 38.5%. Vérsüllyedés: 1 ó. a.: 3 mm. Próbareggeli kiinduló érték éhgyomorra 10—25, maximális értékek: 31—41. (Szabad HCl és összaciditás.) Az általam megfigyelt esetek közül csak egyben volt magas a savérték, a másik kettőben normális, sőt az egyikben éhgyomorra anacid s csak később emelkedtek a savértékek. A többi vizsgálat adatai közül felemlítendő, hogy a qualitatív vérképben két ízben a lymphocyták megfogytak; a vércukor egy ízben magas volt, ami valószínűleg a hypertoniával függött össze; viszont a vérkonyhasó a normális alsó határán mozgott mind a három esetben. Az alkali tartalék enyhe acidosisnak felelt meg. Az irodalmi adatok szerint eddig három ízben végeztek gyomorvizsgálatokat polycythaemiában. A Maliers által közöltben a beteg duodenalis fekélyben is szenvedett magas savértékekkel. A vörösvérsejtek száma 9 millió volt és a Vaquez-féle kórkép összes tünetei fennállottak. A Schur és Trixos Michaelides által ismertetett esetekben azonban teljes sósavhiány volt, sőt histaminra sem jelent meg szabad sósav a gyomornedvben. Bár sok körülmény szól amellett, hogy a gyomorműködés és a vérkép között bizonyos viszony áll fenn, ez sokkal bonyolultabb, semhogy egyszerűen a savi kapcsolat alapján megoldható lenne. A polycythaemia és a gyomor savértékei között határozott összefüggés vizsgált eseteimben nem volt megállapítható. A Pázmány Péter Tudományegyetem gyermekklinikájának közleménye (igazgató: Halniss Elemér ny. r. tanár.) A mellékpajzsmirigyműködés vizsgálata parathormon-eosinophiliával. írták: Lenárt György dr. és Lederer Emil dr. A mellékpajzsmirigy functiós állapotának ismerete az újabb kutatások szerint többé nem csupán elméleti, hanem komoly gyakorlati jelentőségű. Az oki gyógykezelés úgy fokozott, mint csökkent működés esetében lehetséges lenne. Csökkent működés mellett az új eljárásokkal (Collip, Hanson és Bermann) nyert hatékony mellékpajzsmirigykivonatok a substitutiós therapia eszközét adják kezünkbe. Fokozott működés kiváltotta kórképek esetén egy vagy több mellékpajzsmirigy kiirtása lesz a követendő eljárás. Sajnos a vér mellékpajzsmirigyhormon (ezentúl röviden: parathormon) tartalmának meghatározására eleddig semmi megbízható chemiai, vagy biológiai methodus nem áll rendelkezésünkre. Pedig a vér parathormon szintjének magasabb, vagy alacsonyabb volta a fokozott, vagy csökkent mellékpajzsmirigyműködés legközvetlenebb indicatora volna. Ennek hiányában valamely közvetett eljárásra volna szükség. Valamely endocrin mirigy hormontermelésének nagyságára következtetni lehet: 1. anterograd úton, a hormontermelő mirigy anatómiai és histológiai viszonyaiból, 2. retrograd úton, a szervezetben a hormon hatására mutatkozó reactiók lefolyásából. Ez utak javarésze nem járható. Az anatómiai viszonyokból a functióra következtetést levonni nem lehet, mert pl. a mellékpajzsmirigy megnagyobbodása ép úgy lehet functióképes, mint degeneratív elváltozott szövetszaporulat folyománya. Legtöbbször a histológiai vizsgálat sem mond többet. Ma sem vagyunk még tisztában azzal, hogy a mellékpajzsmirigy melyik sejtjeihez (fő- vagy oxyphylsejtek) fűződik a hormonképzés, illetve mely termékeiben (lipoidok, colloid, glykogen) keresendő a hormon. Ilyen módon az egyik, vagy másik sejtféleség, vagy sejttermék szövettanilag kimutatható szaporodása, vagy megfogyása a functio nagyságának megítélésében nem értékesíthető. A csökkent, illetőleg hiányzó functio az anatómiai, illetőleg histologiai substratumból extrém esetekben, mint amilyenek több mellékpajzsmirigy veleszületett hiánya, vagy teljes destructióra vezető bevérzése, megállapítható ugyan, de csak a sectiós asztalon, vagy a histologiai laboratóriumban, vagyis olyan időben, amikor annak csupán már csak elméleti jelentősége lehet. Annak illustrálására, hogy hyperfunctio esetében az anatómiai és histológiai lelet még ennyire sem értékesíthető, álljon itt Hitzrot és Comroe esete. Az ostitis fibrosa cystica generalisataban (mely tudvalevőleg a mellékpajzsmirigy hyperfunctiójának következménye) szenvedő betegen valamelyik mellékpajzsmirigy daganatos megnagyobbodása nemcsak az erre irányított klinikai észlelés, hanem még a műtéti feltárás folyamán sem volt fellelhető. Az ennek dacára eltávolított egy mellékpajzsmirigy szövettani képe a normálissal teljesen megegyező volt. Tekintettel arra, hogy javulás