Orvosi Hetilap, 1936. január (80. évfolyam, 1-4. szám)

4 ORVOSI HETILAP fontos összefüggést állapít meg az embóliák és a me­teorológiai tényezők között. Az embóliáknak helyhez kötöttségére, egyes helye­ken ritkább, vagy gyakoribb előfordulására vonatkozó­lag is több irodalmi adat áll rendelkezésünkre. Sparmann szerint embóliák a holland gyarmatokon nem fordulnak elő, Nikolay­sen Norvégiában aránylag kevés, Fischer Afganisztánban pedig igen sok thrombo-embóliát látott. Haberer is beszámol arról, hogy Düsseldorfban több embóliát észlelt, mint előbbi működési helyein. Roegholt, Quant közleménye szerint, azt állítja, hogy a trópusokon embólia nem fordul elő s ezt úgy magyarázza, hogy ott a betegek a nagy hőség, a legyek és szúnyogok miatt műtét után nem tudnak nyugodtan feküdni és ez a korai mozgás akadályozná meg az embóliák képződését. Red­­dingius szerint az embólia a trópusokon csupán a benn­szülötteken nem fordul elő, a bevándorlott egyéneken azonban igen s ezt a különböző táplálkozással, a vegeta­tív idegrendszer eltérő reactiós képességével magyarázza. Burhaneddin szerint keleten az embóliák ritkák, aminek az az oka, hogy a vegetáriánus táplálkozás thrombosisra nem hajlamosít. Hasonló megfigyelést tett Pflomm is, aki arról számolt be, hogy postoperatív thrombosisok a kínaiakon nem fordulnak elő. Ezt a megfigyelést ő a Boshammer-féle elmélet alátámasztására használja fel, amely szerint thrombosisra a csökkent anyagcserefor­galom hajlamosít, a kínaiaknál pedig tudvalevőleg az alapanyagcsere fokozott. E néhány adat is élénken bizonyítja, hogy az em­bóliákkal kapcsolatosan számos oly megfigyelés van, amelyek egymásnak ellentmondani látszanak s a hozzá­juk fűzött magyarázat is további bizonyításra szorul. Ennek következtében érdemesnek tartottam megkísérelni annak eldöntését, hogy van-e összefüggés az embóliák és az időjárás között, lehet-e ezeket a különböző meg­figyeléseket egymással összeegyeztetni, van-e módunk­ban az embóliák keletkezését céltudatos kezeléssel meg­akadályozni, vagy pedig bele kell-e törődnünk abba, hogy ez a rettegett szövődmény hatalmunkon kívül áll. Ez a kísérlet annál érdekesebbnek ígérkezett, mert egy­részt az embólia, mint pillanatok alatt fellépő szövőd­mény, az időjárási tényezőkkel történő összefüggés ta­nulmányozására különösen alkalmas, másrészt, mert a kísérlet egyúttal hivatva volt feleletet adni arra a kér­désre is: van-e létjogosultsága annak a törekvésnek, amely a meteoropathológia keretét kibővíteni, gyakor­latilag is értékesíthető alapokra fektetni igyekszik. A vizsgálatokhoz mindenekelőtt saját eseteimet állí­tottam össze. 1921 novemberétől az 1932. év végéig ösz­­szesen 21 beteget vesztettem el boncolással is igazolt tüdőembóliában, ami a klinika fekvőbetegein ezen idő alatt végzett 18.808 műtét 0'll­4-ának felel meg. Ez a szám beteganyagomban is 1929-ben érte el tetőpontját, amikor az emboliás halálozás 0'58%-ra emelkedett. E tíz év alatt a debreceni kórbonctani intézetben 11.437 bon­colás végeztetett. A halál oka 45 esetben, azaz 0'39%­­ban tüdőembolia volt. A 45 közül 29 sebészeti- és szülé­szeti embólia, 3 gyermekgyógyászati- és 13 belgyógyá­szati esett. Az embóliáknak a boncolási anyagból kiszá­mított százaléka a sebészeti boncolásokban 1,29%-ot, a belgyógyászati boncolásokban pedig 0,72%-ot tett ki. Ezt azért tartom érdemesnek megemlíteni, mert ezen számadatok szerint a sebészeti embóliák gyakoriabbak, mint a belgyógyászatiak, holott Landois és Petermann sze­rint a belgyógyászati embóliák gyakrabban fordulnak elő. Ezek száma e kimutatásban semmiesetre sem olyan magas, mint ahogy azt Martini és Oppitz találták, akik Fried­rich Müller és Borst anyagát feldolgozva e számot 5­7%-ban állapították meg. A debreceni sebészeti klinika embóliáinak száma azonban egymagában csekély volt ahhoz, hogy ezekből megbízható következtetéseket lehessen vonni, s ezért azon kéréssel fordultam az ország sebészeti klinikáinak és osztályainak vezetőihez, hogy anyagukat rendelkezé­semre bocsássák. Kérésemet a legtöbben készséggel tel­jesítették, s így lehetővé tették, hogy vizsgálatom anya­gát összesen 301 tüdővérrög-embolia képezhesse. Tervem eredetileg az volt, hogy kizárólag a bonco­lással igazolt sebészeti embóliákat állítom össze. Ezt azonban megvalósítani nem tudtam, mert sok vidéki kór­házban a sebészeti és a szülészeti osztály nincs külön­választva s ezek sebészeti embóliák mellett szülészeti embóliáikat is rendelkezésemre bocsátották. Mások vi­szont a boncolási anyagukban előfordult embóliákat kö­zölték velem s kimutatásukban a sebészieken kívül bel­gyógyászati-, ideg-elmegyógyászati­ embóliák, sőt egy-két tüdőinfarktus is szerepelt. Miután pedig az eseteknek csak egy kis részében volt feltüntetve, hogy a betegeken műtét történt-e vagy sem, a kimondottan sebészi em­bóliákat kiválasztani nem tudtam. A válogatásban azon­ban a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy sok vidéki kórházban nincs prosectura, vagy ha van is, rendszeres boncolások nem végeztetnek. E kórházak eseteiben az embólia sok esetben nem volt boncolással bizonyítva, ha­nem csak klinikai megfigyelés alapján állíttatott. Ennek következtében tévedéseket nem lehetett kizárni, s hogy ilyenek tényleg előfordultak, bizonyítja az, hogy az egyes osztályok emboliás halálozása között meglehetősen nagy eltérések voltak, így pl. egyik vidéki kórház arról érte­sített, hogy sebészeti osztályán 10 év alatt egyetlen tüdő­embolia sem fordult elő, annak ellenére, hogy ezen idő alatt a nagyobb műtétek száma a 30.000-et is meg­haladta. Mindezek alapján tehát a nem boncolt eseteket volta­­kép figyelmen kívül kellett volna hagynom. Hogy azon­ban ennek a Payr által is hangoztatott követelménynek mégsem tettem eleget, annak egyrészt az az oka, hogy el akartam kerülni az önkényes válogatás esetleges vád­ját, másrészt az, hogy a nem boncolt esetek között sok­nál a részletes kórtörténeti leírás alapján kétségtelen volt, hogy a beteg halálát csakis tüdővérrög-embólia okozhatta. Ezektől a típusos lefolyású, gyorsan ölő em­bóliáktól nem szívesen tekintettem volna el, mert ezek a meteorológiai vizsgálatok számára igen értékesek vol­tak. Ezért ezeket is számításba vettem. Hogy ebből lé­nyegesebb hibaforrás nem keletkezett, bizonyítja az, hogy statistikai adataim még így is nagyjából megegyeznek az irodalmi adatokkal. Az egyes kimutatásoknál egyéb­ként a boncolt és nem boncolt eseteket, azok számát, kü­lön megjelöltem. Ezek előrebocsátása után a 301 embólia statistikai adatairól az alant következő táblázatban számolok be. E táblázatban az embóliákat általában a végzett mű­tétek szerint kényszerültem csoportosítani, mert sok esetben más kórjelző adat nem állott rendelkezésemre. Ha azonban a betegről küldött értesítés a diagnosist is megadta, a táblázatban ezt külön jelzem. Miként a táblázatból kitűnik, első helyen áll a cho­lekithiasis. Ezt követik gyakoriság sorrendjében a lágyék- és combsérvek, a gyomorfekélyek és féregnyulvány­­gyulladások, illetőleg az azoknál végzett műtétek. Ez azonban nem jelenti azt, mintha a cholecystectomia haj­lamosítana legjobban az embóliára, mert ha a betegsé­gek műtéteinek számához viszonyítjuk a gyakoriságot, úgy egészen más sorrendet kapunk. A relatív gyakori­ság szempontjából, úgy látszik, első helyen állanak a vastag- és végbélcarcinomák, amelyeknél beteganyagom­ban az emboliás műtét utáni halálozás 2­3%-ot tesz ki. 1936. 1. sz.

Next