Orvosi Hetilap, 1936. január (80. évfolyam, 1-4. szám)
4 ORVOSI HETILAP fontos összefüggést állapít meg az embóliák és a meteorológiai tényezők között. Az embóliáknak helyhez kötöttségére, egyes helyeken ritkább, vagy gyakoribb előfordulására vonatkozólag is több irodalmi adat áll rendelkezésünkre. Sparmann szerint embóliák a holland gyarmatokon nem fordulnak elő, Nikolaysen Norvégiában aránylag kevés, Fischer Afganisztánban pedig igen sok thrombo-embóliát látott. Haberer is beszámol arról, hogy Düsseldorfban több embóliát észlelt, mint előbbi működési helyein. Roegholt, Quant közleménye szerint, azt állítja, hogy a trópusokon embólia nem fordul elő s ezt úgy magyarázza, hogy ott a betegek a nagy hőség, a legyek és szúnyogok miatt műtét után nem tudnak nyugodtan feküdni és ez a korai mozgás akadályozná meg az embóliák képződését. Reddingius szerint az embólia a trópusokon csupán a bennszülötteken nem fordul elő, a bevándorlott egyéneken azonban igen s ezt a különböző táplálkozással, a vegetatív idegrendszer eltérő reactiós képességével magyarázza. Burhaneddin szerint keleten az embóliák ritkák, aminek az az oka, hogy a vegetáriánus táplálkozás thrombosisra nem hajlamosít. Hasonló megfigyelést tett Pflomm is, aki arról számolt be, hogy postoperatív thrombosisok a kínaiakon nem fordulnak elő. Ezt a megfigyelést ő a Boshammer-féle elmélet alátámasztására használja fel, amely szerint thrombosisra a csökkent anyagcsereforgalom hajlamosít, a kínaiaknál pedig tudvalevőleg az alapanyagcsere fokozott. E néhány adat is élénken bizonyítja, hogy az embóliákkal kapcsolatosan számos oly megfigyelés van, amelyek egymásnak ellentmondani látszanak s a hozzájuk fűzött magyarázat is további bizonyításra szorul. Ennek következtében érdemesnek tartottam megkísérelni annak eldöntését, hogy van-e összefüggés az embóliák és az időjárás között, lehet-e ezeket a különböző megfigyeléseket egymással összeegyeztetni, van-e módunkban az embóliák keletkezését céltudatos kezeléssel megakadályozni, vagy pedig bele kell-e törődnünk abba, hogy ez a rettegett szövődmény hatalmunkon kívül áll. Ez a kísérlet annál érdekesebbnek ígérkezett, mert egyrészt az embólia, mint pillanatok alatt fellépő szövődmény, az időjárási tényezőkkel történő összefüggés tanulmányozására különösen alkalmas, másrészt, mert a kísérlet egyúttal hivatva volt feleletet adni arra a kérdésre is: van-e létjogosultsága annak a törekvésnek, amely a meteoropathológia keretét kibővíteni, gyakorlatilag is értékesíthető alapokra fektetni igyekszik. A vizsgálatokhoz mindenekelőtt saját eseteimet állítottam össze. 1921 novemberétől az 1932. év végéig öszszesen 21 beteget vesztettem el boncolással is igazolt tüdőembóliában, ami a klinika fekvőbetegein ezen idő alatt végzett 18.808 műtét 0'll4-ának felel meg. Ez a szám beteganyagomban is 1929-ben érte el tetőpontját, amikor az emboliás halálozás 0'58%-ra emelkedett. E tíz év alatt a debreceni kórbonctani intézetben 11.437 boncolás végeztetett. A halál oka 45 esetben, azaz 0'39%ban tüdőembolia volt. A 45 közül 29 sebészeti- és szülészeti embólia, 3 gyermekgyógyászati- és 13 belgyógyászati esett. Az embóliáknak a boncolási anyagból kiszámított százaléka a sebészeti boncolásokban 1,29%-ot, a belgyógyászati boncolásokban pedig 0,72%-ot tett ki. Ezt azért tartom érdemesnek megemlíteni, mert ezen számadatok szerint a sebészeti embóliák gyakoriabbak, mint a belgyógyászatiak, holott Landois és Petermann szerint a belgyógyászati embóliák gyakrabban fordulnak elő. Ezek száma e kimutatásban semmiesetre sem olyan magas, mint ahogy azt Martini és Oppitz találták, akik Friedrich Müller és Borst anyagát feldolgozva e számot 57%-ban állapították meg. A debreceni sebészeti klinika embóliáinak száma azonban egymagában csekély volt ahhoz, hogy ezekből megbízható következtetéseket lehessen vonni, s ezért azon kéréssel fordultam az ország sebészeti klinikáinak és osztályainak vezetőihez, hogy anyagukat rendelkezésemre bocsássák. Kérésemet a legtöbben készséggel teljesítették, s így lehetővé tették, hogy vizsgálatom anyagát összesen 301 tüdővérrög-embolia képezhesse. Tervem eredetileg az volt, hogy kizárólag a boncolással igazolt sebészeti embóliákat állítom össze. Ezt azonban megvalósítani nem tudtam, mert sok vidéki kórházban a sebészeti és a szülészeti osztály nincs különválasztva s ezek sebészeti embóliák mellett szülészeti embóliáikat is rendelkezésemre bocsátották. Mások viszont a boncolási anyagukban előfordult embóliákat közölték velem s kimutatásukban a sebészieken kívül belgyógyászati-, ideg-elmegyógyászati embóliák, sőt egy-két tüdőinfarktus is szerepelt. Miután pedig az eseteknek csak egy kis részében volt feltüntetve, hogy a betegeken műtét történt-e vagy sem, a kimondottan sebészi embóliákat kiválasztani nem tudtam. A válogatásban azonban a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy sok vidéki kórházban nincs prosectura, vagy ha van is, rendszeres boncolások nem végeztetnek. E kórházak eseteiben az embólia sok esetben nem volt boncolással bizonyítva, hanem csak klinikai megfigyelés alapján állíttatott. Ennek következtében tévedéseket nem lehetett kizárni, s hogy ilyenek tényleg előfordultak, bizonyítja az, hogy az egyes osztályok emboliás halálozása között meglehetősen nagy eltérések voltak, így pl. egyik vidéki kórház arról értesített, hogy sebészeti osztályán 10 év alatt egyetlen tüdőembolia sem fordult elő, annak ellenére, hogy ezen idő alatt a nagyobb műtétek száma a 30.000-et is meghaladta. Mindezek alapján tehát a nem boncolt eseteket voltakép figyelmen kívül kellett volna hagynom. Hogy azonban ennek a Payr által is hangoztatott követelménynek mégsem tettem eleget, annak egyrészt az az oka, hogy el akartam kerülni az önkényes válogatás esetleges vádját, másrészt az, hogy a nem boncolt esetek között soknál a részletes kórtörténeti leírás alapján kétségtelen volt, hogy a beteg halálát csakis tüdővérrög-embólia okozhatta. Ezektől a típusos lefolyású, gyorsan ölő embóliáktól nem szívesen tekintettem volna el, mert ezek a meteorológiai vizsgálatok számára igen értékesek voltak. Ezért ezeket is számításba vettem. Hogy ebből lényegesebb hibaforrás nem keletkezett, bizonyítja az, hogy statistikai adataim még így is nagyjából megegyeznek az irodalmi adatokkal. Az egyes kimutatásoknál egyébként a boncolt és nem boncolt eseteket, azok számát, külön megjelöltem. Ezek előrebocsátása után a 301 embólia statistikai adatairól az alant következő táblázatban számolok be. E táblázatban az embóliákat általában a végzett műtétek szerint kényszerültem csoportosítani, mert sok esetben más kórjelző adat nem állott rendelkezésemre. Ha azonban a betegről küldött értesítés a diagnosist is megadta, a táblázatban ezt külön jelzem. Miként a táblázatból kitűnik, első helyen áll a cholekithiasis. Ezt követik gyakoriság sorrendjében a lágyék- és combsérvek, a gyomorfekélyek és féregnyulványgyulladások, illetőleg az azoknál végzett műtétek. Ez azonban nem jelenti azt, mintha a cholecystectomia hajlamosítana legjobban az embóliára, mert ha a betegségek műtéteinek számához viszonyítjuk a gyakoriságot, úgy egészen más sorrendet kapunk. A relatív gyakoriság szempontjából, úgy látszik, első helyen állanak a vastag- és végbélcarcinomák, amelyeknél beteganyagomban az emboliás műtét utáni halálozás 23%-ot tesz ki. 1936. 1. sz.