Orvosi Hetilap, 1936. május (80. évfolyam, 18-22. szám)

1936-05-02 / 18. szám

80. évfolyam, 18. szám. Budapest, 1936. május 2. ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY. SZÉKELY ÁGOSTON Szerkesztőbizottság: HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR HÜTTL TIVADAR VÁMOSSY ZOLTÁN POÓR FERENC REUTER KAMILLÓ ORSÓS FERENC FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ: FRITZ ERNŐ POÓR FERENC 1871—1936 Az utolsó hónapok szenvedéseinek láttán alig lehetett már kétség afelől, hogy elveszítjük őt. Április hó 26-ikán a leáldozó nap halk tovatünésével valóban itt is hagyott bennünket, csendben, meg­­békült lélekkel, a sokat szenvedettek türelmével, a megfáradt bölcsek nyugalmával. A merész lendülettel és nagy elhatározásokkal indult pálya végéhez érkezett, s aminek valóra váltásában meg-megingott néha hite, amióta megtöretett testtel kellett járnia a vezetők és irányítók nehéz útját, életének példája mély­séges tanulság lett mindnyájunk számára, akik hiszünk a lélek felsőbbrendűségében a gyarló test felett. A koporsója előtt mélyen meghajtott fejjel kell megváltanunk, hogy Poór Ferenc az ő korán megtört tes­tével annyit alkotott három és fél évtizedes pályafutása alatt, amennyi a tudomány és oktatás zavartalan egészségű munkásainak is díszéül szolgálna. 1871-ben született, mint Poór Imrének, a magyar dermatologia megalapozójának fia, anyai ágon Birly Edének, Semmelweis tanszéki elődének unokája. A származásnak ezen Madáchi értelemben vett nemessége sohasem az üres hivalkodást, hanem mindig a komoly elkötelezettséget tartotta ébren benne. Első irányítását a dermatológia felé még nagynevű atyjától nyerte, akinek nyomdokain ő is csakhamar a francia iskola kebelén, Párisban kereste magasabb fokú tudományos kiképeztetését. Atyja hagyománya, s a Hospital St. Louis szelleme szabta meg tudományos szemléletét, kutatói és tanítói módszerét. Tanuló éveinek általános irányzatával szemben sem tudott pusztán morphologista vagy pusztán részletkutató lenni. Ösztönös hajlama elejétől kezdve a functiók értékelése és a nagy szintézisek felé vonzotta, kiváló törté­nelmi érzéke alapján pedig a tudományt sohasem a pillanatnyi, statikai helyzetében, hanem mindig az évezredes fejlődés széles távlataiban szemlélte. Ez adott különleges ízt és értéket állásfoglalásának, ez adta kezébe csaknem csalhatatlan rostáját, amellyel oly bölcsen és oly higgadtan tudott válogatni a tudo­mány termésének tiszta búzája és ocsúja között. Nemcsak tárgyi kutatója, hanem filozófusa is volt tudo­mányszakának. Szemléletében, felfogásában már réges-régen megtalálhatjuk a mai korszerű biológiai irányzat s a conditionalismus gondolatának alapvonásait. 1907-ben lett a Pázmány-Egyetem magántanára, s midőn 10 év múlva a Szt. Rókus kórház bőrbeteg osztályának főorvosává nevezték ki, az ország egyik legszebb bőrbeteg anyagának birtokában már-már kielégítve látta ambitióit. A gondviselés azonban többet kívánt reábizni: 1923-ban a Ferenc József Egyetem orvosi kara egyhangúlag hívta meg egy semmiből teremtendő klinika megszervezésére, s egy új dermatológiai iskola megalapítására Szegeden. Poór Ferenc egyéni tragédiája, hogy athleta termete, makkegészsége ép ekkor, a csúcsra érkezés előtt az utolsó lépcsőfokon tört meg. De csak a teste! Lelkének szárnyait csak terhelte, de nem törte meg lassan sorvasztó betegsége. Szellemének frissessége, akaratereje, munkakészsége, a tudomány iránti ernyedetlen érdeklődése, másfél évtizedes, gazdagtermésű tanári működést biztosítottak számára. Kezei alatt született meg a dermatológia oktatása Szegeden, majd elkészült tervei szerint a tiszaparti hatalmas, korszerűen felszerelt új bőrklinika, törekvő tanítványok serege nőtt fel oldalán, s míg közel száz önálló közleménye és összefoglaló tanulmánya nemzetközi viszonylatban is becsültté tették nevét, két kitűnő tankönyve révén észrevétlenül mesterévé vált az egész magyar oikumené orvosközönségének. Ma már elérkezett a tetőre, ahonnan saját szavai szerint „a magasból nézőnél az egyszerűsített synthesis uralkodik a közelből szemlélő analytikus látásain.“ A problémák már megoldódtak előtte. De elmúlása felett érzett bánatunkban vigasztalásunkra szól hozzánk életének nagy szintézise, amit maga öntött szavakba alig egy esztendővel ezelőtt mintegy önvallomásként: „Mikor az életnek nevezett kirán­dulás végefelé a magasból mégegyszer visszatekintünk az egységbe formálódott képre, éreznünk kell azt a nagy érzést, hogy ezért mégis csak érdemes volt törekednünk a magasba.“ Áldott legyen emléke ! Dr. vitéz Berde Károly

Next