Orvosi Hetilap, 1937. április (81. évfolyam, 14-17. szám)

1937-04-03 / 14. szám

1937.14 sz ORVOSI HETILAP 375 ’ készítése igen nehéz. A gyári készítmények közül újab­ban a campligont sok közlemény dicséri, de vannak, kik továbbra is a házilag elkészített antigén megbízhatósága mellet foglalnak állást. A gonorrheás komplementkötési reactio értékéről ma már sok ezerre rúgó tapasztalattal rendelkezünk, melyek közül csak néhány gyakorlati vo­natkozású megfigyelést említek fel. így tudjuk, hogy az u. n. praeserologiai phasis 3—20 napig tart, vagyis a re­actio csak az infectiót követő 1—3 héten lesz positíva. Normális, komplikatiomentes, 6 héten belül gyógyuló he­veny esetekben többnyire 3—5 hét után, de legkésőbb 3—6 hónapon belül a positiv seroreactio negatív lesz. Ha a klinikai gyógyulás mellett ezen időn túl is positiv a reactio, úgy az rejtett góc mellett bizonyít. Heveny fo­lyamatoknál a korán fellépő positív reactiot kedvező, az állandó negatív reactiot to­rz jelnek vesszük, mert utóbbi eset a mellett bizonyít, hogy a szervezet antitest képződése hiányzik, s késői complicatiókra, recidivákra van kilátás. Mindezen tapasztalatok dacára a gonorreheás kom­­plementkötési reactio nagy gyakorlati jelentőségre szert tenni nem tudott, mert a gonorrheás folyamat kezdetén a további lefolyás prognosisának eldöntése végett, a fo­lyamat végén pedig a teljes gyógyulás megállapítása végett csak kellő kritikával és bizonyos korlátok között alkalmazható, a Wassermann reactio nagy diagnostikai és therápiai jelentőségét tehát megközelíteni nem tudta. A legtöbb gyakorlati előnyt oly krónikus gyulladások­nál látjuk, ahol a baj specificus jellegét tisztán a klinikai tünetek alapján eldönteni nem lehet, így arthritisben, adnexitisben, iritisben a positiv gonorrheás reactio 90—95%-nyi valószínűséggel a folyamat gonorrheás ere­dete mellett bizonyít. A diagnostika fejlődésével párhuzamosan a therápia haladása sem maradhatott el. E fejlődés részben a vizs­gáló e­zközök technikai tökéleteskedésével függ össze, amely lehetővé tette, hogy endovesicalis úton olyan be­avatkozásokat végezhessünk, amelyekhez azelőtt csak sebészi útón juthattunk. A jóindulatú hólyagdaganatok koagulatiós kezelése a múlthoz viszonyítva annyiban mutat haladást, hogy ma már módunkban van nem csak a daganatokat gombvéggel ellátott elektródokkal koagu­latiós nekrosis útján eltávolítani, hanem hurokszerű elektródokkal alapjuknál fogva elektromos után kimet­szeni. Ezzel nagyobb tumorok endovesicalis eltávolítása is lehetővé vált, s a beavatkozás időtartama lényegesen csökkent. A hólyag közelében lévő uréterkövek megszülésének elősegítésére több eszköz, mint pl. a Joseph-­féle, Boeh­­ringer-féle urétertágítóik ismeretesek, nagymérvű elter­jedésre azonban egyik sem tett szert, mert alkalmazásuk nem teljesen ártalmatlan beavatkozás, s a sikert biztosí­tani nem tudja. Az uréterkövek megszülésének elősegí­tése céljából alkalmazott szájadék­ vagy uréter tágítás­nál továbbra is egy állandó uréterkathéter behelyezése vagy a szájadék koagulatiós beégetése bizonyult a legár­tatlanabb és leghatékonyabb beavatkozásnak. Az urológiai therápia egy egészen új fejezetét jelenti, s ma a beteg és orvos előtt a közérdeklődés központjában ál­lanak azo­k az endovesciális beavatkozások, melyek trans­­urethralis elektrotomia, transurethralis prostataresectio néven ismeretesek. E beavatkozás külön e célból szer­kesztett, cystoskophoz hasonló, ú. n. resectioscop­al tör­ténik, a célból, hogy a prostatából különböző nagyságú darabkát kimetszve a prostata hypertrophia okozta re­­tentiókat megszüntesse vagyis a prostatektomiát elke­rülhetővé, sőt feleslegessé tegye. Az eljárást, mely Ame­rikából indult ki, Európában eleinte nagy kétkedés fo­gadta, mert itt még nem feledkeztek meg azokról a si­kertelen, hasonló természetű beavatkozásokról, amelyek a múlt század 80-as éveiben, Bottini és Freudenberg esz­közével történtek, amelyekkel szerzett rossz tapasztala­tok vezettek tulajdonképen a prostatektómia általános elterjedéséhez.. Ezen újabb eszközökkel — egész sorozat van belőlük — végzett prostataresectio a múlttal szemben egy pont­ban nagy haladást jelent, s ez abban áll, hogy a szem ellenőrzése mellett történik. Ezzel szemben kétségtelen, hogy csak palliatív beavatkozás, a megnagyobbodott prostatának csak egy kis részét távolítja el, tehát a pros­tata továbbnövekedését egyáltalán nem befolyásolja. Mint minden új beavatkozás esetén, a szakkörök itt is két táborra oszlottak, mert a beavatkozás értéke, s a javallatok felállítása tekintetében a vélemények homlok­egyenest ellentétesek voltak. A szakorvosok egyik része, s ez vonatkozik főleg az amerikaiakra ezen újabb eljá­rástól annyira el voltak ragadtatva, hogy a prostatektó­­miát egy idejétmulta beavatkozásnak tüntették fel. A másik rész, — majdnem kizárólag európaiak, — inkább a konservativ állá­spontra helyezkedett s azt hirdette, hogy nem helyes egy csak ideiglenes és palliativ gyó­gyulást jelentő eljárás kedvéért a biztos és tartós sikert biztosító sebészi beavatkozást feláldozni, annál is inkább, mert a prostataresectio sem tekinthető teljesen ártatlan beavatkozásnak, s mortalitása nemcsak nem kisebb, de egyes szerzők szerint nagyobb­­mint a jó technikával végzet prostatektomiáé. A rezectio ellen elhangzott ko­moly ellenérvek­­egyike az is, hogy a klinikailag hyper­trophia prostataként felismert­­és kezelt esetek egy nagy százalékánál a mikros­kópiai vizsgálat malignitást, vagy praecarcinomato­sus állapotot mutat ki. A resectiós el­járások általánosításával tehát ezen esetek korai felis­merését akadályozzuk meg. E kérdés nagy irodalmával nem kívánok foglal­kozni, annál is iká­b­b, mert az amerikai és az európai szerzők tapasztalatai nagyon ellentétesek. Amerikában ez az eljárás annyira elterjedt, hogy pl. a Mayo-klinika 1933 első felében 3 prostatektómia mellett 202 resectiót végzett. A resectiónak a prostata rovására való ily nagy­mérvű elterjedése Európában mai napig sem követke­zett be, s az amerikaiak 90—95 százalékos gyógyulási s­tatistikája mellett az ezzel a kérdéssel foglalkozó euró­pai szerzők csak 50—75%-o­s gyógyhatásról számolnak be. A különböző gyógyeredmények, s az értékelésben mutatkozó ellentétek több körülménnyel függnek össze, így­­kétségtelen, hogy az amerikai eszközök technikailag tökéletesebbek, a fejlődés magasabb fokát érték el, mint a mi európai eszközeink, ez azonan csak egy kezdeti nehézséget jelent, amelyet már nagyrészt leküzdöttünk, mert az újabb típusú eszközök sokkal jobbak mint a régebbiek s e téren a további fejlődés lehetősége adva van. Az ellentétes gyógyeredmények magyarázataként sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítok annak, hogy az amerikai orvos és­­beteg mentalitása az európaiétól igen sok tekintetben különbözik. Amerikában járt komoly se­bészektől hallani, hogy az amerikai beteg kívánja, sőt követeli orvosától az operatív beavatkozást, mert attól munkaképességének gyors visszanyerését reméli. A mű­téti vagy eszközös beavatkozások javaslatai­­ezért igen tág határok között mozognak. A resectio kérdésében ma végleges álláspontot el­foglalni nem lehet. Annyit azonban már a mai tapaszta­lataink alapján is kijelenthetünk, hogy az az új eljárás a prod­atektómiát teljesen kiszorítani nem fogja, hanem legfeljebb csak javallatait fogja szűkíteni. Megfelelő kéz­ben és megfelelő gyakorlattal azonban az urológiai the­rápia hatékony gyarapodását jelenti.

Next