Orvosi Hetilap, 1937. július (81. évfolyam, 27-31. szám)
1937-07-03 / 27. szám
688 ORVOSI HETILAP 1937.27. sz. ízület rögzítését célzó, akaratlagos beidegzését. A rögzítés megóvja az ízületet a legkisebb mozgástól is s kiküszöböli a mozgásból, mint traumáiból, származó ártalmakat a lobos szövetekre. Amíg a szervezet az ízületet izomzatával igyekszik rögzíteni, addig fájdalmassága is fennáll, nem is szünhetik az meg, mert a görcsösen beidegzett izmok egyben a beteg izületi felszíneket is egymásra szorítják, ami a fájdalmasságot továbbra is fenntartja. A beteg izületi felszíneknek ezt a fájdalmas egymásra szorítását akarták megszüntetni, azok egymástól széjjelhúzását célzó distractióval. Ez sohasem sikerül, sőt legtöbbször reflectorikus izomösszehúzódást vált ki, amit a gerinc és ízület fájdalmassága is mutat, mely a distractio alatt továbbra is fennáll, valamint az Ízület contractúrája és a gerincpúp a distractio ellenére is kifejlődik. A beteg ízület tökéetes rögzítését jól alkalmazott gipszkötéssel érhetjük csak el, melyet a betegség fájdalmas szakában nem nélkülözhetünk. A gipszkötésnek kevés párnázással a beteg ízületet pontosan körül kell fognia, azonkívül be kell foglalnia a szomszédos ízületeket is, mert csak ezáltal tudjuk az ízületet áthidaló többizületes izmok működését teljesen kikapcsolni s ezáltal a zsugorodások keletkezését megakadályozni, így pl. csípőizületi gyulladás esetében az époldali csípőizületet, illetve combot is be kell vennünk a kötésbe, mert különben a medence oldalmozgásait nem tudjuk máskép kikapcsolni s ezért a fájdalmasság továbbra is fennál, sőt a csípőizület adductiós contracturája kifejlődhetik a kötésben. Sajnálattal nézzük azt a térdizületi gyulladásos beteget, akit orvosa a comb és lábszár középső harmadáig terjedő gipszkötéssel látott el, melyben éppúgy folytatódnak fájdalmai s kifejlődik a térdizünet zsugorodása, mintha nem is lenne rögzítve. Ha azt akarjuk, hogy a beteg ártalom nélkül járni is tudjon a gipszkötésben, úgy a rögzítés mellett az ízület tehermentesítéséről is kell gondoskodnunk. A tehermetesítéssel meg kell szabadítanunk a beteg helyet a felette levő testrész súlyának a hordozásától. A teherhordozás nemcsak fájdalmat okoz a betegnek, hanem a gyulladástól felpuhult izületi csontvégeket deformálja, elkoptatja s ezáltal az ízület pusztulását okozza. Különösen ártalmasan hat az izületre Finch szerint az a váltakozó nyomás, melyt a alsó végtagok beteg izületi-csontvégei járás közben szenvednek el. Ha az ízületet akkor vesszük gyógyításba, amikor már zsugorodása van, akkor legelső feladatunk legyen a hibás végtagállás korrigálása. Minden ízületet olyan állásba kell beállítanunk, melyben a végtag rögzítve a használatra legalkalmasabb, mert számolnunk kell vele, hogy a gümős gyulladás legtöbb esetben a beteg ízület merevségével gyógyul meg. Nem mindenki osztja ezt a nézetet, mert Lorenz, Ludloff és Finch a beteg ízületet a kóros állásban rögzítik s amennyiben a gyulladás gyógykezelése annak merevségével végződik, a hibás végtagállást az ízületen végzett csontátvéséssel korrigálják. Szerencsére ez a gyógykezelési programm nem sok követőre talált, mertannak nagyon sok hátránya van. Többek között az ízület beteg csontvégeinek a pusztulása mindig nagyobb, ha az üzlet kóros állásban van beállítva, mintha azok lehetőleg a normális viszonyoknak megfelelően, egymással congruensen helyezkednek el. Az egész szervezetre sem közömbös, ha a mindig évekig tartó betegség egész lefolyása alatt kórosodásban használja a beteg egyik végtagját, ami statikailag a test többi részének másodlagos deformálódását okozhatja. Végül feleslegesen műtétnek tesszük ki a beteget, melyet helyes gyógykezeléssel elkerülhetett volna, nem is szólva arról, hogy legtöbben, ha izületük meggyógyult, nem törődnek végtagjuk hibás állásával s bár munkaképességük ezáltal csökken, nem is gondolnak a hibás végtagállás műtéttel korrigálására. Nevezett szerzők azzal indokolják eljárásukat, hogy a zsugorodás redresszálása közben a fájdalmaktól védekező beteg izomzatát méginkább megfeszíti, ami által az ízület erősen egymásra szoruló beteg csontfelszínei károsan hatnak a körfolyamatra. Ez kétségkívül igaz, és azért óva intünk mindenkit a güimős ízületek durva, erőszakos redresszálásától! Elkerülhetők azonban ezek a káros behatások, ha a redresszálást mindig az ízület kóros folyamata állapotának megfelelően végezzük. Miután a zsugorodást legtöbbször csak az izomzat védekező akaratlagos összehúzódása okozza, az ezáltal okozott ellenlárás kikapcsolásával, az ízület a kívánt állásba könnyen beállítható. Ez elérhető fokozatos redresszálással, gyors időközökben egymásután cserélt gipszkötésekké" (Dellinger sen.) vagy, mint azt én legtöbbször gyakorolni szoktam, egyűlésben, rövid aetherbódulatban. Ha azonban a hibás izületáldást nemcsak ez izomkontraktúra okozza, hanem az izületi felszínek nagyobbfokú elváltozása, egymásközti eltolódása tartja fenn, amit a mindenkor szükséges Röntigen-felvételből állapíthatunk meg — úgy mindig a legnagyobb óvatosságra van szükségünk. Az ilyenkor végzett erőszakos redresszálás — akár bódulatban is, — könnyen régi, megnyugodott körfolyamatok kitajulását, sőt a körfolyamat generalizálást okozhatja, ami nem egyszer végzetes lehet, miláris gümőkór vagy agyhártyagyulladás alakjában. Ilyenkor csak hosszabb időközökben végzett fokozatos redresszálással érhetünk célt, időt engedve közbe-közbe a kórfolyamat gyógyulásának a nyugalomba helyezés alatt. Meglepő az a változás amit a jól alkalmazott rögzítőkötés után az ízületen észlelünk. A fájdalmasság úgyszólván egy csapásra megszűnik. A kötés előtt a beteg fájdalmas izüetét kezeivel s másik végtagjával görcsösn tartja s szenvedő arckifejezéssel félti a legkisebb megmozdulástól, a kötés feltétele után a beteg megnyugszik s rendesen utána következik az első nyugodt éjszakája, melyet felriadás nélkül átalszik. A gipszkötésben a járás csak akkor engedhető meg, ha egyúttal a beteg ízület tehermentesítése is kifogástalan. Dolingersen által alkalmazott rögzítő gipszkötések azonosak az ő csonttörések számára alkalmazott járókötéseivel, melyek oly jól tehermentesítenek, hogy feltételük után a sérültek friss törésükkel isazonnal járásra képesek. Részemről a gipszkötésben járást sohasem erőltetem, sokszor, mint pl. csípőizületi gyuladáskor, az nem is lehetséges, mert az ép oldali csípőizületet is befoglalom a kötésbe. Megelégszem vele, hogy a beteg fájdalom nélkül hordozható, ami nemcsak az ambuláns kezelésre nagyon fontos, hanem azért is, mert a szabad levegőre nehézség nélkül kihelyezhető. A gipszkötést addig hagyjuk a betegen — szükség esetén felváltva másikkal, — míg fájdalmai teljesen megszűnnek, hőemelkedései nincsenek, étvágya és életkedve visszatér. Ekkor következik el az ideje, hogy a gipszkötést felcseréjük támasztókészülékkel'. Ennek az időpontnak az eldöntése nagyon fontos, mert ha korán kerül a beteg készülékbe, úgy a már megnyugodott körfolyamat csakhamar ismét fellobban. Ha a készülékben a beteg bármikor fájdalomról panaszkodik ízületében, úgy azonnal ismét gipszkötésbe kell helyezni s kivárni míg fájdlamai ismét megszűnnek. A gipszkötéssel kezelés tartama 6 héttől 6 hónapig tarthat. Nagyon fontos a gyógyítás zavartalan folyására a szigorú következetesség a rögzítésben. Ez ellen nagyon sokszor vétenek! Gyakran volt alkalmon látni, hogy gipszkötés-cserélés közben vagy támasztókészülék rendelése végett hosszabb-rövidebb ideig kötés nélkül van a beteg, sőt azzal küldik haza lakásába, hogy fűrösszék, amikor sokszor járni is megpróbál. Mindez rendesen a hibás vég