Orvosi Hetilap, 1937. augusztus (81. évfolyam, 32-35. szám)

1937-08-07 / 32. szám

810 ORVOSI HETILAP 1937.32. sz. él azonban ez a kezelés, ha közben átfúródik a fehér­burok és nagy kárt jelenthetnek az összenövések is, amiket a megóvó kezelés kevésbbé előz meg, mint a korai sebészi ellátás. Tévedés volna különben azt gondolni, hogy a korán operálok mindent a szájnyálkahártya oda­­ültetésétől várnak. A szaruhártya hámjának részleges lekaparása, idegentestek, mészszemcsék eltávolítása meg­történik még a plasztika előtt. Annak sincs akadálya, hogy közömbösítő szereket kenőcsök alakjában a kötés alatt ne alkalmazzunk. Sőt a szaruhártya feltisztítására oldószerek alkalmazását tovább is fontos feladatunknak tekintjük.* De nem várunk mindent ezektől. A közömbö­sítő szerekkel történő kezelés hatása lassú és bizonyta­­­lan, ellenben bizonyosan segítünk a sérült szemen avval, hogy az elhalt és még maró hatású szövetrészeket a szaruhártya körül mielőbb eltávolítjuk és a szarut ép környezetbe helyezzük. Eseteimet abból a szempontból is figyeltem, vájjon a corneára nézve tapasztalás szerint kezdvező eredmé­nyek igazolják-e azt az elméleti alapot, hogy az odaül rej­­tett nyálkahártya vérkeringése átveszi a maródástól el­pusztult széli hurokhálózat szaruhártyát tápláló szere­pét. A nyálkahártya — hacsak nem súlyosan beolvadt inhártyára tehát elké­ve ültetjük oda, könnyen megtapad. Ez régi tapasztalás. Megfigyeltük réslámpa segítségével, hogy mennyire bő összenyílások támadnak a nyálka­­­hártya erei és a körülvevő kötőhártya erei között, vala­mint a szaruhártyába növő mély erekkel. Az odatapadt nyálkahártyában sűrűn egymás mellett nyúlnak meg a hajszálér-hurkok. Mint a­­pár napja kikelt vetés, olyan a nyálkahártya hajszálereinek képe. Különösen érdekes látvány, hogy a megnyúló hajszálér-kacsok, melyeket már Kreiker megfigyelt, milyen szabályszerűséggel for­dulnak a beteg, a megmentendő szaruhártya felé, mintha valami húzná sűrű pamutaikat egy irányban. Hogy ez a „Chemotaxis” javára válik a szaruhártyának, hogy táplálását szolgálja, alig vonható kétségbe. A kérdés csak az, mikor lesz hatásos. Amíg a szarukörüli erek el­záródtak és az új környezetébe került nyálkahártyának élete még bizonytalan, a szaruhártya ezúton történő táp­lálásáról szó sem lehet. A kedvező hatás későbbi. Néze­tem szerint a szaruhártya javára csak később válik a megtapadt nyálkahártya, amikor már az anastomosisok kifejlődésére és a szaruhártya reparatív ereződésére sor került. A szaruhártya megmaradását a szövetátültetés csak közvetve biztosítja, feltisztulásában is csak a mű­tét utáni hetekben van szerepe. A marószer minősége szerint a korai sebészi keze­lésben különbséget nem teszünk. Csupán a maródás foka dönt. Ismeretes, hogy lúgok és savak hatása különböző. A lúgok, ideértve az ammóniát is, veszedelmesebbek, mert a fehérjét oldják, elfolyósítják s elhalást okozhat­nak még mielőtt a szövet szerkezete megbomlott. A sa­vak fehérje kicsapók a maródást szenvedett terület jobban elhatárolódik, mert a sav útját pörkösödés sánca vágja el. Amikor mindent eltávolítottunk, ami a fehér­burok felett elhalt vagy elhalással fenyeget és nyálka­hártyával történő pótlást végzünk, közvetve siettünk a szaruhártya védelmére. Ha lúgról volt szó, egyúttal a leghatékonyabban elvágtuk a mélybeterjedés útját av­val, hogy kiküszöböltük a képződött alkali -albumm­atot is, mert a lúggal átivódott szövet környezetére úgy hat, mint maga a marószer. Ennek a megállapításnak végre levonjuk gyakorlati tanulságát, mikor a maródott sze­met megoperáljuk. Ez az új ebben az eljárásban. A korai műtét minden súlyos maródásban, sőt bizonyos égési sé­rülésekben is elvégzendő, de ha lúgról volt szó, még sür­gősebb. Tudjuk, milyen szomorú meglepetés, ha a meg­tartó kezelés során, miután a kötőhártya tűrhetően ki­heverte a marószer hatását és vérrel teltebbé vált, egy­szer csak kezd átszürkülni az érhártya, mert a kötő­hártya alatt elpusztult az inhártya s enged a szem nyo­­­másának. Néha nem tudjuk, mi volt a marószer. Talán másutt végzett közömbösítő kimosások tévedésbe ejte­nek a kötőhártya lakmussal történő vizsgálatában. De ha a marószer természetétől függetlenül korán operál­tunk, használtunk, ha savról volt szó és hogyha lúgról volt szó, lehet hogy csupán a műtét által menekül meg a szem. Végre is nem képzelhető, hogy bármely eljárással jobbat tehetnénk, mintha azt a lúggal átivódott szövet­részt kiemelem. Ez még akkor is bizonyosabb módja volna a segítésnek, ha ismernénk olyan szert, ami újabb szövetkárosodás nélkül közömbösíteni tudná az inhárt­­tyáig jutott lúgot. A közömbösítőszer a szóba jöhető tö­ménységben bizonyára a késnél később és elkésve jutna célhoz, jutna el ahhoz, hogy a fehérburok épen marad­jon. Neumann kísérletei szerint ugyanis hét órával a ma­ródás után a f­ehérburok már felszínesen beszűrődött, 24 óra múlva pedig már egész vastagságában. * A múlt év folyamán osztályomon ellátott 21 maró­­­dásos esetről számolok be. Eredményeinkkel nagyon meg voltunk elégedve, mégpedig a látási eredmény és az ápolási idő megrövidülése miatt is. Százalékban nem be­szélhetek eredményeimről, ahhoz kevés esetem volt. De elég volt ahhoz, hogy az eljárás értékéről meggyőződ­jem. Miután magunk is láttuk, hogy a műtéttel nem árt­hatunk, inkább operáltunk, mint nem. Hiszen a műtét elkésett, ha az inhártya már beivódott, ezt azonban előre nem is tudhatjuk. Nem vártuk meg a megtámadott terü­let elhatárolódását­, hanem az elhalást mutató kötőhár­tyát rögtön eltávolítottuk. Kivételes esetben a kötőhár­tya hiánya összehúzó varratokkal volt pótolható és át­ültetést végeznünk nem kellett. Kétes esetekben segít­ségünkre volt a réslámpa. Rögösödött erek, mint súlyo­sabb szöveti károsodás jelei, műtét mellett szülottak. Ilyenkor a szabaddá tett inhártya nem vérzik, igazolva a beavatkozás szükségességét; az eredmény szempont­jából ez még nem kedvezőtlen jel. Sürgeti az operálást, ha a különben enyhe maródást szenvedett számuhártyán érzéstelenség következik be.** Operáltunk könnyebb eseteket, melyek súlyosabb következmény nélkül talán műtét hijján is meggyógyul­tak volna. Másrészt azonban elvégeztük a műtétet a ma­­­gunk és betegünk megnyugtatására eleve elveszettnek látszó két esetünkben is. Egy 15 hónapos, félszemén lúggal sérült gyermek szemteker kötőhártyája egész terjedelmében elszürkült, a szaruhártya és a szabaddá tett fehér burok mindenütt maradott. A nyálkhártya elhalt, a szem megnyílt és el kellett távolítani. Emlékezetes esetünk egy 11 hónapos csecsemő, akit arcára is kiterjedő mész okozta súlyos égésekkel hoztak. A szaruhártya közepén lencsényi hámhiány, körülötte, főként alul, elhalt kötőhártya. Műtét a sérülés napján, a szaruhártya alsó fele köré ültetünk nyálkahártyát be­szegő varratokkal (Mészár dr.) chioroform-ibódításban. A műtét közvetlen eredménye kitűnő volt, a nyálkaház­ *) Gross J.: A szem mészsérüléseiről. (Szemészet jub. szám. 1935.). *) Thiers: Die f­rühplastik. (A. I. O. G. 19329. 123. k. 165. o.). **­ Rötth: Ueber die Indikation der Frühplastik. (Klin. Mikl. 1929. 82. k. 669. o.).

Next