Orvosi Hetilap, 1939. április (83. évfolyam, 13-17. szám)
1939-04-01 / 13. szám
83. évfolyam, 13. szám. Budapest, 1939 április 1. ORVOSI HETILAP Alapította: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857 ben. Folytattak : ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY, SZÉKELY ÁGOSTON, Szerkesztőbizottság:: HERZOG FERENC, MISKOLCZY DEZSŐ, GORKA SÁNDOR, HÜTTL TIVADAR, VÁMOSSY ZOLTÁN, VIDAKOVITS KAMILLÓ, REUTER KAMILLÓ, JENEY ENDRE, FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN SEGÉDSZERKESZTŐ: FRITZ ERNŐ TARTALOM: Iluzella Tivadar: A százéves sejttan a szerveződés sejtenkívüli tényezőire vonatkozó újabb kutatások megvilágításában (301—306. oldal.) Lehoczky Tibor, Eszenyi Margit, Horányi Béla és Bak Róbert: Összehasonlító vizsgálatok a schizophrenia activ és nem activ kezeléséről. (307—310. oldal.) Wirth József: A C-vitamin hatása a csecsemő pyodermiás megbetegedésében. (310—311. oldal.) Kilop Béla: Vegyi hatcanyagokkal szennyezett élelmiszerek mérgező hatása. (311—315. oldal.) Horn Zoltán: A sebészi betegséggel szövődött cukorbaj kezelése. (315—317. oldal.) Benderek István és Külley László: Gyógymasszázs és mechanotherapia. (318—320. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (53—56. oldal.) Irodalmi szemle: Belgyógyászat. — Sebészet. — Szülészet- és nőgyógyászat. — Szemészet. — Gyermekgyógyászat.— Orr-, gége- és fülgyógyászat. (320—322. oldal.) Egyesületek ülésjegyzőkönyvei. (322—323. oldal.) Az Országos Közegészségügyi Intézet 1937. évi jelentése. (323—326. oldal.) Lapszemle, vegyes hírek, hetirend. (326—328. oldal és a borítólap III. és IV. oldalán.) A százéves sejttan a szerveződés sejtenkívüli tényezőire vonatkozó újabb kutatások megvilágításában* Irta: Huzelle Tivadar dr. egyet. ny. r. tanár. (Összefoglaló előadás.) Éppen 100 éve annak, hogy Schwann Tivadar könyve, a „Mikroszkópos vizsgálatok az állatok és a növények szerkezetének és növekedésének megegyezéséről” megjelent. Ebben akis könyvben domborodik ki először általános biológiai jelentőségében a sejt fogalma, amely az állati és a növényi szerveződés értelmezésének közös, egységes alapelvévé és az élettudomány központjává lett és az élőlényekkel, az élet jelenségeivel foglalkozó tudományok — a véglények tana, a növénytan, az álattan és az orvostudomány — között a biológia átfogó egységében bensőséges kapcsolatot teremtett. A gyakorló orvos nézőpontjából is indokolt, hogy a korszerű orvostudomány alapját képező tan százados évfordulója alkalmából annak múltjára visszapillantsunk, kialakulását kövessük és jövőjét megítéljük. Az „Anatomische Gesellschaft” néhány hét múlva meghívásomra Budapesten megtartandó congressusa is a sejttan százéves jubileumának jegyében fog állani, midőn „a sejttan problematikája” (Petersen) és „a sejttan és a sejtközötti struktúra” vonatkozásai (Huzella) kerülnek megvitatásra. Az élőlények sejtes szerkezetét már a XVII. században megfigyelték, Hooke használta először a „sejt” kifejezést a parafa mikroskopos üregeinek elnevezésére. Grew hasonlóságot is keresett a növények és állatok mikroskopos szerkezetében, mert a növények és az állatok „egyazon mester művei, egyazon értelem találmányai, egyazon isteni terv részei”. A „sejtes szövet” („textus cellulosus”) elnevezés eleinte az állati kötőszövet szabad szemmel látható szerkezetére vonatkoztatták. Wolff Gáspár Frigyes, az „epigenezis” tanának megalapítója, az állati kötőszövet hézagait hasonlította a növény sejtjeihez. Malpighi mikroskopos csövecskéket („utriculi”) fedezett fel az állati szervezetben. Okon természetfilozófus az infuzóriumokat a magasabbrendű szervezet szétesésből származtatta és utóbbit az együttélő infuzóriumok tömegének tekintette, amely elképzelésében már a sejtindividuumoknak és a szervezet „polyzoikus” conceptiójának (Relage) sejtése dereng. Milne-Edwards, Dutrochet, Raspail a sejteknek megfelelő mikroskopos „golyócskákat”, Purkinje, Valentin és mások „szemcséket” figyeltek meg az állati szervezetben. Általában szinte mindazon mikroskopos jelenségeket, amelyekre Schleiden a növények, Schwann pedig a növények és az állatok szervezetére vonatkoztatott sejtelméletét alapította, már előttük mások is megfigyelték és leírták, de csak e két férfiú felsőbbrendű átfogó szelleme ismerte fel a jelenségek nagy összefüggéseit és a sejtfogalom biológiai jelentőségét. Schleiden Jakab nemcsak szakmabeli botanikus, de nagy általános és természetudományos műveltségű filozófus és tehetséges költő is volt. Schwann Tivadar, Johannes Müller kiváló tanítványa nevéhez fűződik a pepsin felfedezése; annak felismerése alapján, hogy az erjedést és rothadást élő mikroorganismusok okozzák, az ősnemzés tanával szállott szembe, ezzel Semmelweis és Pasteur tanainak előhírnöke lett. Schleiden felfogása szerint a növények sejtekből, tisztán sejtekből épülnek fel, amelyek léte kettős: önálló egyéni és egyben a szervezet egészének alárendelt. Schwann a növényi és állati sejtek közötti analógia alapjának a növényekben annyira kifejezett, a sejteket egymástól élesen elhatároló, a növényi sejtre leginkább jellemzőnek tartott sejthártya kimutatását tekintette. Schleiden és Schwann a sejteket a szerkezetnélküli sejtképzőanyagból, a „cytoblastoméból” származtatták, amelyből a kikristályosodáshoz hasonlóan alakulnának ki. Mindez tévedés volt, Schleiden és Schwann tanának csak alapgondolata bizonyult helytállónak. A sejthártyáról kitűnt, hogy nem lényeges alkotórésze a sejtnek, a növényi külső sejthártyáról pedig, amelyhez a „cellula” fogalma fűződött és amely a sejtelmélet kiindulását képezte, kiderült, hogy nem is tartozik a sejthez, hanem csak a sejtközi anyagból képződik. Később a sejtfogalom a magyar biró protoplasmához fűződött *) A budapesti Kir. Orvosegyesületben 1939. március 10-én tartott előadás. A „Széchenyi Tudományos Társaság?’ támogatásával.