Orvosi Hetilap, 1939. július (83. évfolyam, 26-30. szám)
1939-07-01 / 26. szám
634 ORVOSI HETILAP 1939. 26. sz. lati eljárás eredménye - mégpedig nem nagy beteganyagon - még nem jogosít fel fontos, elvi kérdések eldöntésére. Való tény az is, hogy a szerzők ezen nézete sehol sem talált visszhangra, sőt azok a gyér irodalmi adatok, amelyek a kérdésre vonatkoznak, éppen az ellenkezőről tanúskodnak (Scheiber, Nobl, J. és E. Kottmaier.) A szerzők közül főként Nobl véleménye esik súlyosan latba, hiszen ebben a kérdésben ő kutatott eddig a legnagyobb beteganyagon. Vizsgálataim célkitűzései között éppen az is szerepel, hogy van-e a luesnek valamilyen szerepe a typusos ulcus cruris és a következményes csontelváltozások létrejöttében. E célból vizsgálataimba természetesen rendszeresen, kivétel nélkül mindazokat a vizsgálati eljárásokat kellett belefoglalnom, melyekkel emberi lehetőség szerint a syphilist ki lehet zárni. Ezért a leggondosabb anamnesisen és klinikai vizsgálaton kívül a serologiai módszereket, valamint az allergiás vizsgálatot (luetestreactiót) is alkalmaztam. Csakis amennyiben ezek az egyes eljárások világosan és egyöntetűen negatív eredményt adtak, vettem fel az illető betegek liesmentességét. Az utóbbi két esztendőben a lábszár genyes, fekélyes elváltozásainak a csontokra ható befolyását továbbra is behatóan és kiterjedten vizsgáltam, úgy hogy nagy fekvő beteganyagomból a régebbi 64 esethez még újabb 122 eset járult. A vizsgálatok a klinikai pontos leírástól és megfigyeléstől eltekintve, a luesre vonatkozó gondos anamnesisre, továbbá a serologiai és allergiás reactiókra is kiterjeszkedtek. Csak ezek elvégzése után következett a röntgenátvilágítás és felvétel. (Fischer E. főorvos.) A 122 beteg közül 79 nő, 43 pedig férfi volt. Ezek a következőképen oszlanak meg: 1. Varicos tünetcsoport fekély nélkül . . 5(3 nő, 2 fi.) 2. Ulcus cruris varicosum....................... 108 (72 „ 36 ”) 3. Elephantiasissal szövődött ulcus cruris varicosum .............................................9 ( 4 5 „) Mindezeknek az eseteknek a klinikai megjelenése teljesen jellemző volt. Manifestueses tünetes beteget a 122 eset közé nem soroltam. Részben az anamnesisből, részben a klinikai, serologiai, ill. allergiás vizsgálat alapján a 122 eset közül 9 esetben (4 nő, 5 fi), lappangó (latens) syphilist kellett megállapítani; ez mindössze 7,3%. A lábszáron természetesen egyik ilyen esetben sem volt lueses tünet látható. A lábszárfekélyek valamennyi esetben typusosak voltak; nem voltak tehát beszűrődött szélűek, sőt a szélük lesimult sklerotikus volt. Egyébként minden latens lueses egyénen, ha bármily jellemző is a varixos fekélye, antilueses kezelést végeztünk, bár attól ezekben az esetekben semmi javulást nem látni. Látnivaló, hogy a mostani nagy csoportban (122 eset) a lueses háttér 7.3%-ban állt fenn, ami a régebbi csoportunk (64 eset) 14%-ával szemben lényeges különbséget jelent. Valamennyi vizsgált esetünket (64 + 122 + 186) egyesítve a kimutatható latens lues részesedési aránya 9.5%. Ez a százalék leginkább annak az arányszámnak felel meg, amely a rejtett lues-esetek előfordulását a magyarországi klinikai és kórházi betegeken a válogatás nélkül tömegvizsgálatot végző szerzők (Vigh, Szentkirályi) statistikájában előfordul. A lues latens hazánkban tudvelévően a kórházi beteganyagon 6—13—14% között mutatható ki. Javulás e téren az utóbbi években határozottan megállapítható. Újabb 122 esetünk is legnagyobb részben igen súlyos, kiterjedt fekélyes esetekre vonatkozik. Ami már most a 122 újabb esetünkben a betegek alszárcsontjainak röntgenvizsgálat útján megállapított elváltozásait illeti, úgy azokon 107 esetben, tehát 87,7%-ában kisebbnagyobb, de mindenesetre kifejezett eltéréseket állapítottam meg. Ha viszont az összes eddig vizsgált eseteimet (186) veszem, akkor kiderül, hogy azoknak 89.3%ában sikerült a lábszár csontjain éspedig vagy mindkettőn, vagy csak az egyiken rendellenességet kimutatni. Tekintve, hogy vizsgálataim igen nagy vizsgálati beteganyagra vonatkoznak, azok adatai nem alapulhatnak a véletlenen, hanem nyilván csaknem, szabályszerű pathológiai folyamatokon. Ez a feltűnő magasnak látszó arányszám, szemben pl. Nobel 20%-os arányszámával, kétségtelenül abban nyeri magyarázatát, hogy beteganyagom kivétel nélkül kórházi fekvő betegekre vonatkozik, akiknek fekélyes, varixos állapota súlyos, sőt a legsúlyosabb volt. Csontelváltozásokat láttunk egyébként 5 ektema varicosum esetünkben is. A legnagyobb eltérések persze most is azokban az esetekben voltak, amelyekben a lábszárfekély másodlagos elephantiasissal szövődött, mely tapasztalatomról már az első dolgozatomban is beszámoltam. Az esetek nagy többségében a csontelváltozás rendszerint aránylag ott a legnagyobb, ahonnan a legközelebb esik a lágyrészek megbetegedése. De ez korántsem szabály, mert akárhányszor pl. a lábszár mediális felszínén van a fekély s a csontelváltozás mégis a fibulán látszik a legerősebben, viszont a fekélyhez közelebb eső tibia csak kisebb mértékben, vagy egyáltalán nem változott el kórosan. A tapasztalás azt is mutatja, hogy a fibula jóval gyakrabban, korábban és erősebben reagál, ami különösen a periostealis felrakodásokra áll. Szabálynak vehető, hogy minél nagyobb kiterjedésű, mélyebb és főként régibb keletű a lábszárfekély, annál kifejezettebbek a csontelváltozások. Legsúlyosabbak pedig az elephantiasissal szövődött esetek, hiszen ezek rendszerint már régen állanak fenn és sokszoros szövődmények, (orbáncos rohamok) nyomán jönnek létre. A strepto- és staphylococcussal fertőzött lábszárfekélyek, avagy hosszantartó pangásos dermatosisok (ú. n. varixos ekzemák) nyomán létrejött csontelváltozások legtöbbször az aránylag banálisabb formában, s két csont diaphysisén lévő egyenetlenül megszakított periostealis felrakodásokban nyilvánulnak. A csontok felszíne ennek folytán a röntgenogrammon hullámzatos vonalú (1., 1. és 2. ábra). Rendszerint súlyosabb lágyrészi elváltozások esetén ezeken a csonthártyamegvastagodásokon kívül a csontok corticalisának helyenkénti gócszerű vastagodása megállapítható. (1., 3. ábra.) A legsúlyosabb, főként elephantiasissal szövődött lábszárfekélyes esetekben a csontokon nemritkán kifejezett osteomyelitises és osteoperiostitises folyamatot találtak, amely nagyon is hasonlított ahhoz a kórképhez, melyet a csontok lueses bántalmában lehet látni, mindez azonban anélkül, hogy a luesnek legkisebb gyanú jele fennállott volna. (1., 4. ábra.) Ehelyütt külön kiemelem, hogy súlyos csontelváltozásokat már évek óta megállapítok, pl. régi, kiterjedt fekélyes és elephantiasissal szövődött lábszárlupus eseteiben is, amelyen többszörös orbáncos rohamok viharoztak végig, ill. „stabil” lappangó orbáncos állapot állott fenn. (1., 5. ábra.) Hogy a kisebb csontelváltozások létrejöttéhez (periostealis felrakodások) a lábszár bőrének már kisebb, felületesebb, de tartósabb bőrelváltozásai is elegendők, arra legjobb bizonyítékul az szolgál, hogy azok minden fekély nélkül, egyedül a pangásos dermatosis nyomán is támadhatnak, amint erre J. és E. Kottmaier hívta fel először a figyelmet és amint azt én is régebbi eseteimmel együtt összesen 10 esetben megállapítottam. Idesorolható