Orvosi Hetilap, 1939. november (83. évfolyam, 44-47. szám)

1939-11-04 / 44. szám

966 ORVOSI HETILAP köző foka, mind olyan körülmények, amik ítéletünket befolyásolhatják, tehát figyelembe veendők. A kóros elváltozások megértéséhez ismernünk kell a kisízület munkáját ép viszonyok között. A gerinc­oszlop mozgásait a hajlítást, feszítést és csavarást tulaj­donképen a csigolyaközti porckorong rugalmassága teszi lehetővé. A kisízületek, mint apró ütközők vagy fékek a mozgások sima befejezésében szerepelnek. Ilyenkor az izfelszínek egyrészt egymással szemben eltolódnak, másrészt egyik oldalukkal egymáshoz nyomódnak, má­sik oldalukkal egymástól elemelődnek. A mély háti iz­mok ereje a mozgások kivitele mellett, állandó tó­nusával támasztó és fékező berendezésként is szerepel. Tehát a mozgások kivitele alkalmával három tényező hiánytalan együttműködése szükséges: 1. porckorong, 2. kisízület, 3. izám. Akármelyik válik elégtelenné e há­rom közül, a rendszer másik két tagja is megsínyli. A kisízület elégtelenné válhat vagy azért, mert nem bírja a különben rendes igénybevételt, vagy mert a reá eső terhelés és igénybevétel fokozódott. Nem bírja a kisízület a normális terhelést, ha porcfelszíne, csont­állománya vagy tokszalagja beteg lesz. Fokozódik a kisízület igénybevétele, ha a porckorong, ízület, izom­­rendszer hármas statikai egység egyensúlya megbomlik. Az egyensúly megbomlásának leggyakoribb oka a porc­korong együttműködésének kimaradása. A porckorong­ban degeneratív gyulladásos folyamat vagy sérülés kö­vetkeztében repedések, szakadások, hiányok képződnek. A csigolyatestek egymáshoz képest elcsúsznak, fokozó­dik az ágyéki lordos is. A gerinc fokozottabb erejű és ki­törésű mozgásai alkalmával a sérült porckoronggal kap­csolódó két csigolya egymáshoz képest nagyobb elmoz­dulást végezhet, tehát nagyobb lesz a kisízület ízfelszí­­nére eső terhelés, gyorsabb a lefékezés. Már közönséges degeneratív rugalmasság-csökkenés esetében is kimarad a porckorong puffer hatása s így még a mérsékeltebb mozgások is jobban igénybe veszik a kisízületek íz­­felszíneit. A kóros működésre a szervezet kétféleképen válaszol: vagy a csigolyatesteket rögzíti, vagy a kis­ízületeket igyekszik megerősíteni. Ha a rögzítés elég korán bekövetkezik és a csigolyatestek egymáshoz ké­pest nem tudnak mozdulni, nem fejlődhetnek ki a kis­­izületi elváltozások, viszont, ha kifejezettek a kisizületi elváltozások, rendesen alig találunk a csigolyatestek pe­remein rögzítő kapcsokat. Ugyanígy megbomlik az egyen­súly a gerincoszlop izmainak gyengeségekor, minden gerincmozgás mikrotrauma gyanánt éri a kisízületek ízfelszíneit, amikre a szervezet a típusos elváltozások­kal felel. A csigolyaközti kisízületek kóros elváltozásai nagy­jában megegyeznek egyéb ízületek kóros elváltozásai­val megváltozhat az iznyújtványok alakja, az izületi rés, a tokszalag és az izfelszinek. Az izületi nyújtványok alakja a rendestől eltérő lehet, de még nem pathologiás, ha sarló, vagy félhold alakú, ha irányát, vagy izfelszí­­nének síkját kissé megváltoztatja. Az izületi rések álta­lában 1—2 mm szélesek, a nyaki szakaszon kissé ék­­alakúak, elől szélesebbek, mint hátul, ami a természe­tes lordosis következménye. A háti szakaszon a fia­tal korban még párhuzamos izfelszinek később hát­rafelé és lefelé nyitott szöget zárnak be. Ilyenkor az alsó izfelszinek elülső-felső részén apró csontos ki­húzódások jelennek meg. Ezek nem egyebek, mint a tokszalag mentén kiinduló apró exostosisok, a tokszalag e részének megerősödései, ami egyrészt a teherbíró­­képesség fokozódásával, másrészt minden valószínűség szerint a mozgékonyság csökkentésével jár. Olyan gyak­ran fordul elő, hogy nem tekinthető kórosnak. Ép viszo­nyok között is különböző nagyságúak lehetnek az iz­felszinek, peremük sűrűbb, sklerotizáltabb lehet. Kóros­nak csak az tekinth­eő, ha az egész iznyújtvány sklero­­tizálódott, ha a porcpusztulás jeleként az izfelszinek közötti rés keskenyebbé válik, ha maguk az izfelszinek egyenetlenné válnak, ha a peremeken felrakodások képződnek. Lange felosztása a kóros elváltozásokat a követ­kezőképpen csoportosítja: I. a csigolyatestek helyzetváltozásával kapcsolatos elváltozások; II. a spondylarthrosist kisérő elváltozások; III. a gyulladásos csigolyabetegségekkel kapcsolatos elváltozások. (Spondylarthritis, ankylopoetica, in­fect arthritis, csigolyagyulladások, mint tbc., osteomyelitis.) I. Helyzetváltozás. Elsőlegesen megváltozik az íz­felszínek helyzete isolált izületi nyújtvány törések ese­tén, általános szalaggyengeségek nyomán (rachitis, sko­­liosis). Ilyenkor a hirtelen, vagy lassan megváltozott helyzetben az ízület rögzítődik. Az új helyzetet mindig a ható erők iránya szabja meg.­­ Már a sub­­luxatiókat­ is könyen felismerhetjük, ha megfigyeljük az iznyújtványok conturját követő vonalat. Ez ép viszo­nyok között szabályos hullámvonal, ha az izfelszínek egymáshoz képest eltolódnak a hullámvonalban törés vehető észre. (3. a) és b) kép.) Skoliosis esetén az elváltozások a kis ízületek iz­­felszíneinek eltolódásában és az izületi rés alakjának megváltozásában nyilvánulnak meg. Az egymáshoz ké­pest eltolódott izfelszinek, később, az idők folyamán, lassú appositio és ellenoldali felszívódás folytán átépí­­tődve, ismét egymással szemben találhatók, ilyenkor már azonban az izomnyújtványok alakja az átépítés folytán megváltozott, alkalmazkodva a gerincoszlop új alakjához. Az ízületi részek a homorú oldalon szűkebbek a domború oldalon tágabbak lesznek, a keskenyebb, egymáshoz nyomott ízületek kiszélesednek és később a túlzott igénybevételnek meg­felelően arthrosisos csip­kék és kapcsok képződnek rajtuk. Kyphosisban a legnagyobb görbületi pont alatt lévő izfelszínek egymáshoz nyomottak, a legnagyobb görbü­leti pont felett lévők tágabbak. A felső nyújtvány vége 2. kép Csigolyaközti Ízületek az ágyéki szakaszon, 1939. 44. sz.

Next