Orvosi Hetilap, 1956. május (97. évfolyam, 19-22. szám)
1956-05-06 / 19. szám - Hajós Károly: Fodor Imre (1891-1956)
ORVOSI HETILAP 1956.19. tika különféle kérdéseiről már két évtized előtt is olyan megállapításai voltak, melyek még ma is újak és alapvető jelentőségűek. Klinikai megfigyeléseinek megfejtésére számos kísérletet végzett. Érdekesek azok, melyeket a mesaortitis luetica és az arteriosclerosis kóroktanának tisztázása céljából kezdett meg és amelyek most vannak megjelenés alatt. Spirochaeta modell gyanánt vasszemcsék vándorlását vizsgálta, és mint írja, a munkát még nem zárta le, tanítványainak kell most folytatniuk, hogy mesterük gondolatait formába öntsék. A diureticumok, a »diuresis fokozhatóságának módjai«, a kardiális pangás és az oedemák keletkezése már régen foglalkoztatták. Mintha csak érezte volna, hogy életének utolsó közleménye ezen tanulmányoknak folytatásaképpen saját betegségének megírása lesz. Egyik alapvető munkájának tekinthetjük azt, melynek címe: »Háborús ártalmak, mint kiváltó tényezők. Adatok az oedema-betegség, az úgynevezett háborús vagy bunkernephritis kórtanához.« 1945. ápr. 15-én, Korányi Sándor halálának első évfordulóján tartottuk a belgyógyász szakcsoport első tudományos ülését. Ezen, Fodor Imre a felszabadult lelkek minden energiájával, bámulatos irodalmi tudásával azonnal a tudományos vezetők élére került, és említett előadásában ismertette az akkor legaktuálisabb betegség kórtanát és klinikumát. A megújuló szakirodalom első közleménye, az Orvosok Lapjának első számában Fodor Imre tanulmánya volt. Megalakulásának első napjától igen tevékeny részt vett a Belgyógyász Szakcsoport munkájában és vezetésében, melynek az utolsó években kitűnő elnöke volt. A nagy klinikus és orvos egyik példamutató és csodálatos megnyilvánulása, hogy súlyos betegsége alatt is az a vágy fűtötte, mennyiben lehet az önmagán végzett megfigyeléseket és tapasztalatokat másoknak továbbadni és az orvosok közkincsévé tenni. Mikor 1956. márc. 25-ikén kezünkbe vettük az O. H. aznap megjelent számát, a legnagyobb megrendüléssel olvastuk a »Novurit-sref raktár kardialis oedema ACTH-kezelése és annak kísérleti alapjait c. közleményében az F. I. jelzésű kórleírást. Tudtuk, hogy betegségével kapcsolatban pontos feljegyzéseket végez, a majdnem befolyásolhatatlan oedemáinak kezelésére önkísérleteket folytat és új módszereket dolgoz ki. Sikerült is az ACTH-nak novurit hatást fokozó tulajdonságát saját betegségében átmenetileg értékesíteni. Közleménye »egyes« (I.) számot viseli, ez is energiáját bizonyítja, a kísérletek folytatását tervezte! Már alig olvasható betűkkel írt jegyzőkönyvében még számos megjegyzés található az oedemák ACTH-kezelésének veszélyeiről is. Igen értékes munkásságot fejtett ki a carcinoma kutatások terén, megállapításai a carcinomák endokrin kapcsolatairól és hormontherápiájáról még sokban ma is helytállók. Sokat foglalkozott az emésztőrendszer betegségeivel, a hasi katasztrófák és az epehólyagbetegségek különböző kérdései számos közleményében szerepelnek. Ezek közül talán legfontosabb »Az epeutak betegségeinek allergiás vonatkozásai« című Kunossal együtt írt tanulmánya, melyet az allergia-irodalom egyik klasszikus közleményének lehet tartanunk. Nincs a világon olyan allergiakönyv, mely ennek adatait ne idézné. Még folytathatnék tudományos működésének ismertetését, közleményeinek minden oldalán új megfigyelésekkel, új gondolatokkal találkozunk, azonban emellett még igen széleskörű munkát is végzett, mely idejének további nagy részét teljesen igénybe vette. Fodor Imre azonban nemcsak nagy orvos, kutató elme és szervező volt, hanem nagyon tudott és végtelenül szeretett tanítani. Bámulatos didaktikai készséggel magyarázott, oktatott és vitte át széleskörű tudását másokra. Talán azt fájlalhatjuk legjobban, hogy nem volt alkalma kiváló pedagógiai képességének teljes kifejtésére. Nem adatott meg neki, hogy ott és úgy vegyen részt a magyar medikus- és orvosképzés terén, ahol a legnagyobb szükség lett volna rá. Tanítási lehetőségei adottságához képest igen szűk keretűek voltak. Ez nemcsak azoknak fájt, akik közelről ismerték, hanem nagy önkritikája mellett Fodor Imre is érezte, hogy tanításra hivatott. Még utolsó óráiban is megemlítette, hogy nem sikerült neki a felhalmozott adatokat és tapasztalatokat úgy továbbadni, mint ahogyan azt szerette volna. Fodor Imre polyhistor volt, minden érdekelte, mindennel foglalkozott, mindent meg akart ismerni és mindezt végtelen emberszeretetéből fakadó nagy orvosi képességeivel a beteg ember javára értékesíteni. Biztos vagyok abban, hogy nagy tudását, humanismustól áthatott gondolkodását generációk is meg fogják őrizni. Hajós Károly 506