Orvosi Hetilap, 1964. július (105. évfolyam, 27-30. szám)
1964-07-05 / 27. szám - Riskó Tibor: A múlt, a jelen és a jövő feladatai az extrapulmonalis tbc-s betegek kezelésében
ORVOSI HETILAP AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA Alapította : MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben Szerkesztőbizottság: ALFÖLDY ZOLTÁN D R. * DARABOS PÁL D R. * FISCHER ANTAL D R. * HIRSCHLER IMRE D R. LENART GYÖRGY D R. * SÓS JÓZSEF DR. * SZÁNTÓ GYÖRGY D R. Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. * Szerkesztő: BRAUN PÁL DR. Munkatárs: PAPP MIKLÓS DR. 105. ÉVFOLYAM 27. SZÁM, 1964. JÚLIUS 5 . /TV Budapesti Állami Fodor József TBC. Gyógyintézet A múlt, a jelen és a jövő feladatai az extrapulmonalis tbc-s betegek kezelésében Riskó Tibor dr. Balassa János születésének 150. évfordulójára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány Extrapulmonalis tbc-s betegség, vagy „sebészi gümőkór” elnevezés sokáig csak csontízületi gümőkórt jelentett. Ha így tekintjük a kérdést, nyugodtan mondhatjuk, hogy az extrapulmonális tbc-s betegek múltja egyidős az emberiség legrégibb, ma is fellelhető emlékeivel. Míg ugyanis a tüdő és egyéb lágyrészek elpusztultak, az idők folyamán még akkor is, ha esetleg tbc-s megbetegedés nyomait fedezhetnénk fel rajtuk, addig a csontízületi gümőkórban szenvedett betegek emlékei a mai napig megmaradtak a felszínre került csontvázakban. Elég sok ilyen lelettel rendelkezünk, amiből azt következtethetjük, hogy a csontokat a legősibb korokban sem kímélte meg a gümőkóros betegség. A Heidelberg melletti neolitikus emberi csontvázon tbc-s megbetegedést mutatott ki Weber. Reisner az i. e. 4000 évből származó leletek között, egy Assuan melletti sírban olyan szobrocskát talált, mely gibbusos beteget ábrázolt. Schrumpf Pieron Alsó-Núbiában szintén gibbusos beteget ábrázoló vörös agyagszobrocskát talált, mely hasonló színű vázában ült. A fej és a vállak, a gibbusos terület, a váza szélén túlemelkedtek, így törekedtek arra — e korszak szokásainak megfelelően —, hogy a halott a túlvilágon is folytathassa a napozást. Egyéb hasonló leletekkel is rendelkezünk az ó-egyiptomi korból. Találtak múmiákat is, melyeken vitathatóan, vagy kétségtelenül megállapítható a spondylitis tuberculosa. Találtak utalást a csonttuberkulózisra és annak kezelésére az indiai Veddákban, a Zend-Avestában. Hippokratész az összes extrapulmonalis tbc-s megbetegedések pontos leírását adta „Az ízületekről” c. munkájában. Jól megfigyelte a dorsalis, subdiaphragmalis és lumbalis megbetegedéseket, a lumbalis területen terjedő süllyedéses tályogot, a psoas tályogot és annak kisipolyodását, az általános állapot megváltozását, a hólyag, a vese és a kismedencében jelentkező komplikációkat, azok hosszas lefolyását és a gibbus állandóságát. Azt is megfigyelte, hogy a gerincoszlop mentén elvégzett tályog-megnyitás gyakran vezetett a bénulás javulásához. A napfény gyógyító hatását is hamar újból felismerték. A középkor, a hygenia és az orvosi kezelések hanyatlása következtében igen jelentős visszaesést hozott ezen a téren is. Ezért a XIX. század elején a jénai Löbel, majd 1855-ben egy svájci természetorvos, Arnold Rikli újból fel kellett, hogy fedezzék a heliotherapiát. Ezt a felismerést fejlesztették tovább Rollier, Berhard, Kisch, Finsen és mások. A helio-therapia legnagyobb értéke Genersich szerint „nem abban rejlik, hogy újból felfedezték a magaslati napfény ultraviolett sugarainak gyógyító hatását, nem is abban, hogy magaslati helyeken, vagy sík vidéken napkúrázással a sebészi gümőkórt meg lehet gyógyítani, hanem ők vitték át a sebészek köztudatába, hogy a sebészi gümőkór nem locális elváltozás, nem egy ízülethez, mirigypaketthez, vagy csonthoz kötött, hanem általános, a szervezet minden részére kiható betegség, s így ezen betegség therápiája is az egész szervezet megerősítésén kell alapuljon. A heliotherapiás eredmények megdöntötték azt a régi, begyökeresedett sebészi felfogást, hogyha egy csontgócot lehetőleg gyökeresen kiirtunk, minden megbetegedett részt eltávolítottunk, kimetszettünk, vagy kikapartunk, akkor a sebészi gümőkórt meggyógyítottuk.” ki .